Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-05-21 / 21. szám
£ AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 21. 1964 A fehér - színes dolgozók testvére KANADA. — Meg kell állapítani, hogy írásaik letértek az igazi marxista vonalról, de érthető is, hiszen nem táncolhatnak csárdást, ha valcert muzsikálnak. Egyes vezetők szerint, ami a múltban történt, az mind hibás volt, pedig a jelen kaotikus történelmi helyzete eddig csak a reakciót segítette. Gyönyörűen próbálnak bennünket feldarabolni. (Most Romániát próbálják.) Vajon hol fog ez megállni? Nézetem szerint, tisztelet a kivételnek, a fehér ember marxista felsőbbrendűséget akar magának biztosítani a színes népekkel szemben. Ilyesmit Marx, Lenin, Sztálin és a sok-sok millió élő és holt marxista nem fogadhatott el és nem fogadhat el soha. De én sem, a feleségemmel együtt. Szívben, lélekben a fehér és színes dolgozók testvérei vagyunk, örökké. J. B. és neje Tetszett a budapesti látogatás MICHIGAN. — Elküldöm mostohabátyám levelét, amit eredetileg oroszul irt nekem, Budapestről, amikor az öccsénél volt vakáción. Ha érdemesnek találják, közöljék a lapban. G. T. Itt közöljük a levelet: Kedves Bátyám! Mielőtt megírnám ezt a pár sort, kívánom, hogy levelem jó friss egészségben találjon édes mindannyitokat. Én hála legyen a jó istennek, jól érzem magam, nem tudom, hogy lesz később, mert már az idő letelik márc. 20-a körül és akkor haza kell mennem Munkácsra. Ott már nem lesz olyan jó dolgom, mint itt volt Budapesten, mert itt, ha kemény is a tél, de van villanyfütés, éjjel-nappal. Sokszor szellőztetni kell, mert túl meleg van. A koszt is más, mint otthon Munkácson, mert ott még mindig hisznek a papi Ígéretben, a tulvilági javakban, pedig a pápa sem hisz az istenben, mert két orvossal kezelteti magát. Itt naponta háromszor húst ettem és a bor nem fogyott ki a házból. Az öcsém felesége szorgalmas, jó beosztó, jószivü nő, Párizsban tiz évig dolgozott, mint kórházi ápolónő, ott ismerkedtek meg. Még mindig dolgozik. Az öcsém kap 1450 forint nyugdijat havonta, abból szépen megélnek, még engem is kisegitenek hébe-hóba. — Szeretettel: Gyuri Ezek a ml “képviselőink” MIAMI, Fia. — Érdekes cikket olvastam az ápr. 29-i Miami TIeraldban Drew Pearsontól, amely különleges fényt vet arra, hogy az amerikai képviselők, akik az amerikai nép pénzén utazgatnak Európában és másutt, hogyan töltik idejüket külföldön. Mike Feighan, clevelandi demokrata képviselő európai útjáról ir Pearson, amit abból az alkalomból tett másik két képviselővel, hogy az Intergovernmental Committee for European Migration féléves gyűlését tartotta Genfben. Feighan, mint a képviselőház bevándorlási ügyeKkel foglalkozó albizottságának uj elnöke, ragaszkodott ahhoz, hogy ő mehessen Svájcba az okt. 7-től 14-ig tartandó gyűlésre, melyen másik 28 ország megbízottai is résztvettek. Feighan csak ritkán mutatkozott a gyűléseken, s a két utolsó vezetőségi gyűlésen sem vett részt, mert elment a svájci hegyekbe. Okt. 16-án vacsorát rendeztek az amerikai delegáció tiszteletére, ahol olyan kirohanást rendezett elhunyt elnökünk Kennedy ellen, hogy a vele lévő másik két képviselő kénytelen volt a vendégek figyelmét elterelni beszédéről, melynek során kijelentette, hogy nem fog szavazni Kennedy polgárjogi törvényja- jaslata mellett, sőt nem is támogatja majd Kennedy újraválasztását, mert túl baloldalinak és túl puhának tartja a kommunistákkal szemben. Roose- velthez és Trumanhoz hasonlította Kennedyt, mint akik szintén puhák voltak a kommunistákkal és az úgynevezett “zavartkeltőkkel” szemben. Mindhármukat kommunista szimpatizálóknak nevezte. Olyan féktelen és dühödt kirohanást rendezett, hogy Frank Chelk, Kentucky-i és Arch Moore, W. Va.-i képviselők mindenféle humoros jeleneteket rögtönöztek és hangos beszédükkel igyekeztek a jelenlévők figyelmét Feighan kirohanásáról elvonni. Meg kell még jegyezni — Írja Pearson —, hogy európai kirándulása idején Feighan képviselő a törvény által megengedett legmagasabb napi dijat, Németországban $28-t, Svájcban $24-t vett fel, és visszatérve a Queen Mary hajón, napi $30-t számított fel költségeire, holott az állam által fizetett első osztályú hajójegye minden kiadást fedezett. Láthatjuk, hogy megválasztott képviselőink mennyire képviselik az amerikai nép érdekeit, akár belföldön, akár külföldön vannak. S. !P. Kinek jár a köszönet? CALIFORNIA. — Lapunk április 30-i számában EHN tollából szép cikk jelent meg, amely méltatja Perrisben és Elsinore-ban lakó barátaink gondolkodását és helyzetét. A cikk tartalma teljesen megfelel a valóságnak. EHN azt Írja többek között: Köszönöm barátaim, hogy lelkesedést adtatok a további munkára. Hát kérem, ez ellen van valami kifogásunk, legalább is e sorok Írójának van kifogása ellene. Komolyan hiszem, hogy nincs ma Amerikában olyan magyar, aki annyi gyűlést és előadást tartott volna, annyi cikket irt volna, mint EHN. Nincs még valaki, aki annyit szaladgált volna a foglyok Feljajdult az egyik ur, hogy “Bebádogoztak minden ablakot”, mert hej, nem volt az valamikor foe- bádogozva. De hogyan is volt? Valami tiz éves lehettem, amikor az iskolából hazajöttünk a Vizsoron és szembetalálkoztunk egy lovaskocsival, amire fel volt dobva egy eke, taliga, meg valami öt-hat vánkos. Utána ballagott lehajtott fejjel a biró, a megyei végrehajtó és a csöndér. Molnár János bírónak volt oka a szégyenre, mert hiszen éppen az ő szomszédjának a feje alól vitték el a vánkost elárverezni az adóba. A régi Magyarországon az urak, papok adót nem fizettek, sőt az urak által kiirtott paraszt helyére telepített más népek sem. A mi időnkben már fizettek, de mennyit? Emlékszem rá, egyszer apám nagyon fel volt zúdulva, hogy az adó a száz forint, kétszáz koronán felül volt. Micsoda pénz volt az akkor egy parasztnak' Pedig nekünk csak 31 hold földünk volt. Képzelje valaki, ha a veszprémi püspök, akinek ötvenhat- ezer katasztrális hold földje volt, szintén úgy fizetett volna! A mi földünk “első osztályúnak” volt felvéve, az övé meg harmad osztályúnak, pedig az “osztásakor a nagybirtokos mindenhol a jobb földet fogta meg magának. Azok jövedelmének nagy része külföldre ment, a külső ellenségnek A püspökök is ezer évig tömték pénzzel Rómát és az országban semmit sem építettek. Nem is akartak, de nem is volt szabad, mert hisz az urak, a papok, a Habsburgok még Mária Terézia idejében csinálták meg a törvényt, hogy Magyarországon ipart létesíteni nem szabad. E az “isteni” ötrvény még a mi időnkben is meg volt, de nem dicsekedtek vele és a nép nem is tudott róla. Azért csinálták, hogy középosztály ne legyen, hanem csak urak és paraszti rabszolgák De mégis lett, mert először is valami 150 évvel ezelőtt, amikor már jobban megindult az összeköttetés az országok között és a nyugat erősen szaporodó lakosságának, szüksége volt a magyarok terményeire. a vasutat felépítették és szükség lett a kereskedőkre. Akkortájban Csehországban nagyon üldözték a zsidókat, s igy ezek kezdtek jönni az országba. A másik csoportot az 1849 után bejövő svábok képezték. A zsidók közül sokan jó polgárai lettek az országnak, akik a haladást, a műveltséget, a nép jobb életét akarták előmozdítani. De nem. a svábok többsége! Ők úri népnek, ‘herrenfolk’-nak jöttek be. Ők is magyarok lettek, de csak a saját módjukon. A parasztot lenézték, megvetették és próbálták fenntartani a butítást, a parasztnyuzást Mi, parasztok nem számítottunk, mert nekünk se tehetségünk, se iskolázottságunk nem volt. Minket nem eresztettek be az iskolába, hiába fizettük a nagy iskolaadót. Az úgynevezett civilizált országokban az adót ügyében és óvadék gyűjtésében, mint EHN, s természetesen az elhunyt Geréb József. Nagyon sok diplomást láttunk és ismertünk, akik szép munkát fejtettek ki köztünk ideig-óráig, de amint gazdasági helyzetük megváltozott, a gondolkozásuk is változáson ment át. De nem EHN, akit személyesen 47 éve ismerek. Azóta mindig figyelemmel kisérem tevékenységét és mondhatom, nincs semmi a múltjában, amiért szégyenkeznie kellene. Tehát mit jelentsen az, hogy “KÖSZÖNÖM BARÁTAIM”? Azt hiszem, hogy jogos ezt megfordítani és nekünk kell köszönetét mondani, hogy EHN ilyen hosszú időn át ir, beszél, tanít. Mert hát hon- nét vettük volna azt a szilárd meggyőződésünket, ami bennünket kitartásra ösztönöz, ha nem tőle és a hozzá hasonlóktól, hiszen jobbára csak szegény, tudatlan munkások voltunk, akik nagyon is rászorultak a tanításra. Nagyon köszönöm, hogy vannak sorainkban szépszámmal EHN-hez hasonlók, akiknek cikkeiben hétről-hétre gyönyörködünk, ha össze tudunk jönni. Éppen ezért ez alkalommal legőszintébb köszö- netünket fejezzük ki EHN-nek, s mindazoknak, akik tartalmas cikkeikkel emelik lapunk nívóját. Azért csak jöjjenek ki minél gyakrabban közénk, mert ránk az ilyen látogatások valóságos vitaminként hatnak. Nem akarjuk a kedves Ablonczy munkástárs sorsát megosztani, aki vagy 3—4 héttel ezelőtt megjelent levelében arról panaszkodott, hogy a sors úgy hozta magával, hogy lakhelyén már csak egyedül maradt. Nálunk van igen szép és elegendő hely Ablonczy részére. (Hiszen mi is keletről származtunk ide.) Meleg kézszoritással az összes Íróinkhoz, Bustya Károly és társai inkább az ipar fizette, de nálunk ez nem volt és a grófi hagyományok nem is akarták. Három okot hoztak fel ellene: mi nem tudunk semmit, nincs nyersanyag, s főképpen, hogy nincs pénz. Pedig pénz volt dögivei, de azt zsákba rakták és kivitték Bécsbe, Párizsba, Londonba, Rómába. Undorító történeteket hallottunk az úri nép külföldi mulatozásairól. Nehéz pénzeket fizettek érte, de nem a saját munkájukból, hanem a soványra aszott, rongyos, mezítlábas paraszt zsírjából. Azt is hallottuk, hogy a kasznár táviratot kapott Monte Cáriéból: Vedd el a bérestől a_ tehéntartást, mert a gróf ur százezreket veszített a kártyán. A franciák a magyarokat utálták a legjobban, de kellett nekik a pénz, mert éppen akkortájban adtak a cárnak rengeteg pénzt, hogy készüljön fel a háborúra és söpörje el a magyar népet a föld színéről. Valami 80 éve annak, hogy a nyugati kormányok dolgozni kezdtek a háborúk megszervezésén és 1900 körül már az egész világ tudta, hogy tízmilliónyi vagy még nagyobb cári hadsereg készül a Kárpátok vonala ellen, s a Kárpátokban akkor még egy lövészárok sem volt ásva. Testvéremet, a Gyurit is Homonnánál a szántáson lőtték hasba. Az uraknak, kik ezer év alatt sem lettek magyarokká, sohasem volt gondjuk az ország megvédésére, hanem arra, hogy az osztrák császárnak a fizetését 12 millióról 18 millióra emeljék ebben a koldus országban. Tisza gróf tette ezt a mamelukok segítségével. Tiszát az úri csőcselék még ma is siratja, de hogy tulajdonképpen milyen zsivány volt, arról könyvet kellene írni a fiatal magyar nemzedék okulására. Csak három tulajdonságáról teszek itt említést: akárcsak az apja, s előtte az öregapja, utálta a parasztot, hozzá száz lépésnél Közelebb egy paraszt nem mehetett; minden pénzt az osztráknak vitt, s végül beletaszitotta az országot a háborúba, ahol az ország lakosságából 690,000 ártatlan ember elpusztult. Hállottam annakidején, hogy a magyar ipari munkások erősen tüntettek a háború ellen, de ezt a Habsburgok és Tiszáék nem vették figyelembe, mert annál sokkal jobban utálták a népet. Amikor arról a nevezetes hadgyakorlatról visz- szafelé mentünk a vonaton, az egyik állomáson megállt velünk a vonat és ki kellett szállnunk. Ott Kovács János alezredes (akit minden embertársam közül a legjobban tiszteltem) tudomásunkra adta, hogy a trónörököst, meg a feleségét Sarajevóban megölték. Amint visszamentünk a kocsiba, mindenki arról beszélt^ hogy háború lesz. Mintha most is hallanám, Szántó József, a pesti nyomdász azt mondta: “meglátjátok, ezek a disznók háborút kezdenek.” Azóta Magyarországot kétszer leégették. Nagyon elkéstek azok a bádogosok, de azért egyszer mégis csak megjöttek és “bebádogoztak minden ablakot.” NAAMVWIAIVtfWVWVVUVWVVVWWVUWMWnWUVWVWWMMMUWWWWnAfWUVnAAmAtWUVVUVWVWWVUVUVUVV ’’Bebádogoztak minden ablakot’* Irta: VARGA ANDRÁS Az ebben a rovatban kifejtett nezetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztősei; álláspontjává!
