Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-05-21 / 21. szám
Thursday, May 21, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 1 Rácz László: Kétféle mértékkel A koexisztenciának: a két különböző gazdasági rendszer, a szocialista és kapitalista világ egyidejű békés létezésének legfontosabb követelménye az, hogy meglévő ellentéteiket egyféle mértékkel mérjék föl, hogy igy a háborús összeütközéseket elkerüljék. Addig is, amig az általános leszerelés megvalósítható, ehhez módot nyújthat bizonyos fokig, ha az idők folyamán kialakult nemzetközi jog szabályait, valamint az Egyesült Nemzetek alapokmányát tiszteletben tartják. Egyik elfogadott nemzetközi jogi szabály, hogy előzetes hadüzenet nélkül egyik állam sem támadhatja meg fegyveresen a másikat. Ezt a jogszabályt legutóbb csak a nácifasiszta országok kormányai szegték meg, az elmúlt világháború során. De miként ítéljük meg azt a felháborító tényt, hogy a civiüzált Egyesült Államok katonai vezetősége, Dél-Vietnamban döntő szerepet vállalt az évek óta tartó véres polgár- háborúban, sőt minden hadüzenet nélkül, fegyveres támadásokat intézett a szomszédos semleges ázsiai országok: Laos, Cambodia és Észak-Vietnam ellen? Hogy ugyancsak nemzetközi megállapodások megsértésével — melyek a vegyi hadviselést, gázháborut tiltják — napalm- és fehér foszfor gyujtóbombákat kölcsönzött szövetségese, a délvietnami katonai diktatúra részére? Hogy amerikai bombázó repülőgépeket, mint dél-vietnami hadierőket álcáznák ugyanakkor, amikor tizenötezer főnyi amerikai fegyverest, mint “katonai tanácsadókat” minősítenek. (Lásd a Nation április 27-i számát.) A nemzetközi jognak ilyen szembeötlő sértését, semmibevevését washingtoni kormánykörök azzal az ürüggyel próbálják elkenni, hogy ők csak a kommunista veszedelemtől akarják Délkelet-Ázsiát megmenteni. Ezért vesznek aktiv részt a dél-vietnami polgárháborúban. A semleges szomszéd államok hadüzenet nélküli támadását viszont azzal próbálják magyarázni, hogy ezekből az országokból jönnek a baloldali “Vietcong” számára utánpótlások kerülő, csempész utakon. íme a kétféle mérték, amit a Nation ekként szövegezett: “a vietnami polgárháborúban való együttműködésünk, napi másfél millió dollár elfecsérelésével, a hivatalos amerikai felfogás szerint jogos és megtá- madhatatlan, mert ezt az Egyesült Államok teszi. Ellenben azok, akik embert vagy fegyvert csempésznek be a vietnami gerillák számára, azok hadi bűnösök, akiket meg kell semmisíteni.” Még nyilvánvalóbb ez a felháborító, kétféle mértékkel mérés a forradalmi Kuba esetében. Két éve múlt, hogy a washingtoni kormány kénytelen volt beismerni — mert letagadhatatlan tények bizonyították —, hogy ellenforradalmi kubai martalócok az ő hathatós támogatásával támadták meg Kubát. A nemzetközi jog alapelveinek ezt a minősíthetetlen semmibevevését, az Egyesült Államok diplomáciája azzal próbálta elhomályosítani, hogy a forradalmi Kuba marxista-leninista gazdasági és társadalmi rendszere “összeférhetetlen az amerikai kontinens államrendszerével.” A fennhéjázó imperialista felfogás — mint látható; itt is kétféle mértékkel mér. A független kubai államnak nincs joga más fajta társadalmi és gazdasági rendszert építeni, mint a kapitalista rendszerűt. Ezért mozgósította Latin-Amerika lakáj szolgálatra vállalkozó kormányait Kuba ellen. Azzal a további indokolással, hogy a kubai kormány menedékjogot adva a reakciós latin-amerikai országokból menekült szabadságharcosoknak, gerilla-harcokat szervez Latin- Amerika ellen. Ezzel az indokolással kezdett a washingtoni kormány diplomáciai és gazdasági bojkottot Kuba ellen, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy elszigetelve teljesen a külvilágtól. Kuba a lassú kimúlásnak nézzen majd elébe. Hogy ez a taktika hiábavaló volt — mint a következmények igazolták — az nem Washingtonon múlt. De egyidejűleg a váddal, hogy Kuba gerillaharcokkal fenyegeti a latin-amerikai államok biztonságát, Wash ington pénzzel és fegyverrel támogatja azokat a kubai ellenforradalmi csoportokat, amelyek, mint politikai menekültek tartózkodnak az Egyesült Államokban. Ezeknek a száma eléri a kétszázezret. A nemzetközi jog szabályain felül, az Egyesült Államok törvényei is tiltják, hogy katonai csoportok az Egyesült Államok területéről kiindulva, fegyveres támadást kezdjenek valamelyik külföldi ország ellen. Ezért ravasz ügyeskedéssel, a kubai jól felfegyverzett és belföldön kiképzett csoportjait, a szomszédos Porto Ricoból és Nicaragua, Guatemala, Costa-Ricából irányítják Kuba ellen. Ezek annyira biztosnak érzik magukat, hogy még akciójuk pontos időpontját sem titkolják. A Castro-kor(WWUWWWWWWVMWMWWtfWWWWWWIWll '^WWWWWWWWWWWVWWWWVWWWWVWVWI A SZEGÉNYSÉG ELLENI HÁBORÚ ELLENTMONDÁSAI mány — szocialista országok, elsősorban a Szovjetunió támogatásával — berendezkedett a védelemi-e. Ez az egyetlen oka annak, hogy az amerikai imperializmus támadása még késett. De a provokáció pillanatig sem szünetel. A napi sajtó beszámolt arról, hogy az Egyesült Államok U-2 rendszerű speciális hadi repülőivel, naponta kémrepüléseket folytat Kuba felett, azzal az ürüggyel, hogy ellenőriznie kell a Kubában levő hadibázisokat, távlövegeket — mert ezek a hatalmas északi állam “biztonságát veszélyeztetik.” Hivatkoznak Kennedy és Kruscsev diplomáciai tárgyalásaira, melyek során a Szovjetunió kormánya kijelentette, hogy az általa védelmi célokra a kubai kormánynak kölcsönzött távlövegeket leszereli. Ez valóban be is következett. De a két nagyhatalom közti diplomáciai tárgyalásokból semmiképpen sem származott az Egyesült Államok javára olyan kivételes jogosultság, hogy egy harmadik független külföldi állam: Kuba legelemibb fennhatósági jogát naponkénti kémrepülésekkel sértegesse. Minő egyoldalú imperialista beállítottság az, amely a nemzetközi jog alapvető tételének: a teMichael Harrington iró az amerikai nyomorról szóló “The Other America” cimü könyvében ezeket írja: “Ha már megtekintettük az amerikai szegényeket, mit mondjunk nekik? Mondjuk azt, hogy jobb dolguk van, mint az indiai, az olasz, vagy az orosz szegényeknek? Jóllehet igazunk van, ez mégis szívtelen kijelentés lenne. Inkább mást ajánlanék. Szeretném megmondani minden jóltáplált, optimista amerikainak, tűrhetetlen az, hogy sokmillióan testi és lelki hiányokat szenvednek, amikor nem szükséges, hogy úgy legyen. Sorsukat nem avval hasonlítom össze, hogy milyen volt azelőtt, hanem, hogy mennyivel jobb lehetne, ha megmozdulnánk érdekükben.” A kormánynak a “Harc a Szegénység Ellen” törvényjavaslata jelenleg a House Committee on Education and Labor előtt van és egyelőre még nem tudjuk, milyen sors vár reá. Lehet, hogy a bizottság elbírálása és módosítása következtében, erősen meggyengitett formában kerül majd a kongresszus elé. De ha még elfogadják is változtatások nélkül, akkor is csak a kezdet kezdetének lehet tekinteni az ország egyes részein különösen koncentrált, krónikus szegénység felszámolására. Johnson elnök “Harc a Szegénység Ellen”-i prog ramjának megvalósítására kell, hogy egyesült erővel felsorakozzanak a szakszervezetek, a polgári csoportok, a farmerek, a polgárjogi mozgalom, az ifjúsági és a békeszervezetek is. Nem elég a tessék-lássék megoldás A megoldások olyan széles látókörű változtatásokat igényelnek, amelyek magukkal vonják a társadalmi etika teljes átértékelését, hogy a világ leggazdagabb országában, az Egyesült Államokban kiküszöbölhessék legalább az éles gazdasági ellentétek legszembeötlőbb példáit. A nyomor leküzdéséért folyó harcban a népnek páratlan alkalma kínálkozik, hogy felismerje, kik azok a politikai vezető személyek, akiket megválasztott és akik a nagyfontosságu ügyek vezetésével vannak megbízva. Vajon a vezető pozíciókban levő számos ipari és pénzügyi összeköttetésekkel rendelkező, nagyvagyonu egyéntől elvárható-e, hogy a nép érdekeit képviselje és saját osztályérdekeivel ellentmondásba kerüljön? Érdekes képet nyújtanak erről az ellentmondásról azok az újság- és folyóiratcikkek, amelyek Johnson elnöknek és feleségének óriási vagyonával foglalkoznak. Ezek a beszámolók újságírói csemegének tüntetik fel a Johnson család sokmillió dolláros birtokát, rádió-állomását és egyéb vagyonát. Az egyik hetilap riportere leírja, hogy Mrs. Johnsonnak Alabama Autauga megyéjében 2,860 acre-t és a szomszédos Chilton megyében 800 acre-t kitevő birtoka van. Ez azelőtt gyapotültetvény volt, de most a papíripart szolgáló erdőség. Az ültetvényeken dolgozó régi bérlőkből már csak néhány néger család maradt meg, akik Mrs. Johnson jóvoltából csupán havi 5 dollár lakbért fizetnek A First Lady biztosította őket, hogy ott maradhatnak öreg napjaikra a régi tanyán, ahol születtek, amellett Mrs. Johnson ruha- és egyéb adományokkal is ellátja őket. Ezek a családok mégis olyan primitiv viszonyok között élnek, mint bárhol a share-cropperek legszegényebbjei. Kukoricát és borsót termelnek, van egy öszvérük, egy tehenük. Traktornak hírét sem hallották. Ezek a családok még ma is úgy élnek, mint őseik éltek a polgárháború idején, petróleumvilá- gitással, fatüzelésü kályhával, minden kényelem nélkül. Rádiója vagy televíziója egyiknek sincs. Az ócska fakunyhók mind siralmas állapotban vannak és javításra szorulnak. Az öreg lakóknak sohasem volt egyebük, igy nem panaszkodnak, de ez nem változtat azon a tényen, hogy még a nyomor leküzdését célzó program kezdeményezője, Johnson elnök családi berkeiben is ilyen sivár nyomor található. A nyomor is politikai célokat szolgál Az elnökválasztások idején a republikánus ellenzék nagy szenzációval használja fel propaganda céljaira a Johnson-birtok lakóinak nyomorúságos helyzetét. Tudjuk azonban, hogy ha a politikai élet más kiválóságainak üzleti viszonyaiba betekintést nyerhetnénk, ott is hasonló ferdeségeket fedeznénk fel. De a jelen helyzetben az illetékesek nem tartják célszerűnek ezekre felhívni a figyelmet. Mindenesetre, ezek a cikkek is megvilágítják azokat az ellentmondásokat, amelyek az ország vezető embereinek és az egész rendszernek hátterét képezik. Annál inkább fontos, hogy a nép szervezetei mutassák az utat és kikényszeritsék a nép érdekeit szolgáló javaslatok megvalósítását s kibővítsék a programot olyan módon, hogy az tényleg megfeleljen a követelményeknek. Ne csak üres politikai jelszó legyen ez e választási évben. Megtakarítás? Az 1960-as népszámlálásnál 30 centbe került minden egyes amerikai nyilvántartásba vétele. 1970-re 25 millióval nagyobb népességre számítanak, ezért a Népszámlálási Hivatal nagy megtakarítást akar eszközölni azzal, hogy kérdőivek kiküldésével fogja lebonyolítani az egész műveletet. Számítása szerint a közönség 80—85 százaléka hozzájárulása sikerre vinné a próbálkozást. Ez viszont elég kétséges megközelítés, ha tekintetbe vesszük, hogy üzleti vállalkozások, amelyek levelek kiküldésével hirdetnek, nagy eredménynek tulajdonítják, ha még 5 százalék arányban is kapnak választ. Feltételezve, hogy ennél sokkal többen tennének eleget polgári kötelességüknek, egész biztos, hogy az eredmény nagyon hiányos lesz. Emellett nagyon sokan, akik ideiglenes foglalkoztatáshoz jutnának a régi módszer mellett, elesnének ettől a keresettől. Nincs kizárva, hogy a megtakarítási szándék nagyobb költségekkel jár majd, mint a régi módszer. ROMAN gazdasági küldöttség érkezett Washingtonba, Gheorghe Gaston Marinnak, a minisztertanács elnökhelyettesének, az állami tervhivatal elnökének vezetésével. rületi szuverénitás jogának lábbal tiprásával provokál és igyekszik fegyveres bonyodalmakat előidézni? Mennyivel több jogosultsága volna Kuba forradalmi kormányának ahhoz — ha kérné —, hogy az előre meghirdetett újabb fegyveres támadás megelőzésére repülőivel ellenőrizhesse Florida vagy Nicaragua 'területe felett az ellene előkészített fegyveres akciókat! Dehát az imperializmus kétféle mértékkel mér; amit szabad Washingtonnak, azt nem szabad Havannának. A nagynevű Nobel-dijas tudós, Linus Pauling, a napokban mélyenjáró előadásokat tartott a mexikói egyetemen a béke lehetőségeiről. Bátor szavakkal leplezte le az Egyesült Államok imperialista politikáját Latin-Amerikával szemben. Rámutatott Guatemalára, ahol tiz évvel ezelőtt közvetlen washingtoni beavatkozással űzték el a liberális Arbenz- kormányt. Úgyszintén a legutóbbi katonai államcsínyre Brazíliában, ahol ugyancsak a washingtoni diplomácia segítségével döntötték meg az alkotmányos polgári liberális kormány uralmát. “Egy újfajta hathatós nemzetközi jogot kell megteremteni” — mondotta beszédében — “amely lehetetlenné tenné az imperialista hatalmaknak a beavatkozását kis országok belügyeibe. Amely megakadályozná a kis latin-amerikai országok gazdasági kiszipolyozását.” Valójában Kuba a legszemléltetőbb példa arra, hogy az ilyen uj nemzetközi jog prok- lamálása mennyire életbevágó kérdése a békének.
