Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1964-05-21 / 21. szám

Vol. XIII. No. 21. Thursday, May 21, 1964 AMERICAN HUNGARIAN WORD, INC., 130 E. 16th Street, New York, N.Y. 10003. Telefon: AL 4-0397. IEANY KÉTSZÍNŰSÉGE Johnson elnök több pénzt kér a háború folytatására Több szenátor ellenzi a vietnami háborút és a segély növelését George Meany eljött New Yorkba, hogy megoldja a Plumber sztrájkot, amit azért kezdtek meg, mert a munkál­tató három portorikói és egy néger csőszerelő munkást alkal­mazott egy városi vásárcsarnok építésénél. Most már világos, hogy Meany, az osztálytudatlan mun­kásvezér, hii maradt reakciós elveihez. Közbelépésével csak ártott a haladás eszméjének, amit itt-ott demagóg módon tá­mogatni látszott. Tagadhatatlan, hogy az építőipar egyik szek­ciója a legdurvábban juttatja kifejezésre szándékát, hogy nem hajlandó együtt haladni az amerikai nép többségével, amely egyszer s mindenkorra meg akarja szüntetni a szégyenteljes hitleri fajgyűlöletet és diszkriminációt. A Plumbers Union vezetői, George Meanyvel az élen, azt hiszik, hogy az egyenlő jogok kérdésében még mindig lehet “a szájnak mindkét oldalán beszélni.” Ezek a vezetők, nem­hogy elől járnának a néger munkások egyenlő jogai érdeké­ben. legtöbbször kritikus szemmel nézik a nagy utcai tünteté­seket. felvonulásokat, sit-in-eket. Farizeus képpel tanácsokat osztogatnak a polgári jogokért harcoló fehéreknek és nége­reknek. Pl. Mr. Meanyt senki sem látta azon a történelmi fel­vonuláson Washingtonban, 1963 augusztusában, ahol közel 300 000 amerikai, a társadalom minden rétegéből, együtt tüntetett a polgári egyenjogúságért. (Folvtatás a 4-ik oldalon) ÖSSZEOMLÁS ELŐTT ÁLL LAOSZBAN A KORMÁNYHADSEREG Yüentianeból jövő jelentések szerint a jobb, bal és semleges pártból alakult koalíciós laoszi kormány hadserege a teljes összeomlás előtt áll és Kong Le generális a baloldali népi hadsereg iPathet Laol erőtel­jes. szervezett támadásainak nyomában elmenekült a stra­tégiai fontosságú Plaine des Janes síkságon lévő főhadi­szállásáról. A Nemzetközi Felügyelő Bi­zottság tagjai jelentették Kong Le generális elmenekülését a muong-phanh-i főhadiszállás­ról. de azt nem tudták meg­mondani. hogy hová menekült. Azt is jelentették, hogy a sík­ságra kivonult semleges csa­patok nem tanúsítottak ellen­állást. A United Press sajtóje­lentése szerint az egész Plaine des Jarres a Pathet Lao kezé­ben van. A hét végén kezdett offenziva idején Kong Le ge­nerális hadseregének 3 zász­lóalja föllázadt és sokan közü­lük átpártoltak a Pathet Lao­tin/.. Az indiai, kanadai és lengye' me'/bízottakból álló felügyelő bizottság' megfigyelő állomása Muong Phanh-ban volt. de a válságé«; helyzet következté­ben a bÍ7ott«5á<» ta«iáit aneha szállították Ezt a Nem­zetközi Felimvolő Bizottságot a Genfhen. 196?-hen megkö­tött 0,rVe7sé'"*eI hozták létre. amikor a három nárthól álló !-o"'miós kormányt megalapí­tották. köt kényszeríteni. hogv le­mondjon. vagy jobboldali kor­mányt alakítson. Ez a genfi egyezményt megsemmisítő kí­sérlet részben sikeres volt. mert a semleges Souvanna Phouma beleegyezett egy uj kormány megalakításába, a- melvben a jobboldalnak na­gyobb szerep jut. A semleges főhadiszálláson. Muong Phanh-ban állomásozó felülvizsgáló bizottságban csak India és Kanada volt kénvisel­ve. Az elnöknek abbeli kérel­mére. ho«v a bizottság ellen­őrizze a Plaine des Jarres-ban megkötött.; fegyverszünetet, a lengyel kiküldött avval az érv­vel tiltakozott, hogy a kor­mányban levő összes pártok beleegyezése nélkül nincs jo- "a odahívni a bizottságot és épp ezért nem vett részt a muong-phanh-i felülvizsgálat­ban. Dean Ru.sk külügyminiszter Washingtonban sürgős megbe­széléseket tartott a nyugati országok és a' Szovjetunió kép­viselőivel a laoszi események­kel kapcsolatban. A Wash- i ingtonban hangoztatott kije- , lentések szerint a semleges S. Phouma koalíciós kormá­nyának biztonsági igvasztia az amerikai kormányt. Az ag­godalom azonban csak most készteti sürgős tanácskozások­ra a külügyminisztert, amikor a laoszi baloldali erők nagy lé­pésben előretörtek. A Vietnamot gyors egymás- | után meglátogató kormány- és katonai vezetőkkel történt tár­gyalások után. Johnson elnök j további 125 millió dollár ki- j utalását kérte a kongresszus- : tói a háború megerősítésére. Ez azon az 500 millió dolláron felül van. amely az évi költ­ségvetés keretében van kijelöl­ve Dél-Vietnam részére. A Ház külföldi segély bizott­sága Dean Rusk államtitkárt, MacNamara védelmi minisz­RÖVIDHÍREK Két portorikói és egy fehér \ ("őszerelő, akivel az, épületen a fehér szerelők nem voltak haj-! landók együtt dolgozni, mert l em szakszervezeti tagok, jelent­keztek a szakszervezeti felvételi vizsgára. Amint előre várható j volt. a vizsgán mind a hármát megbuktatták. tért, Maxwell D. Taylor vezér­kari főnököt fogja kihallgatni az ügyben. A bizottság elnöke, Thomas E. Morgan képviselő szerint, nem lesz akadálv az elnök kérésének teljesítése előtt. Az elnök kérését a Délkelet- Ázsiában az imperialisták szempontjából hátrányos fej­leményekre alapozta. A dél­vietnami felszabadító erők fo­kozott győzelmei, Laoszban a baloldali erők előretörése, nyugtalanságot okoz Washing­tonban. Egyes republikánusok a kongresszusban nemcsak tá­mogatják. hanem elégtelennek nevezik az elnök által kért összeget. Wayne Morse szenátor, aki a Dél-Vietnamban folytatott h á b orunkat “törvénytelen”- nek minősiti. a szenátusban az elnök ajánlata ellen szólalt fel. Tiltakozását Ernest Gruening alaskai szenátor támogatta, Ei­lender louisianai szenátor, a i kiutaló bizottság tagja pedig kijelentette, hogy nem támo­gatja a kért pénzösszeg kiuta­lását. A pénz a kelletlenül harco­ló vietnami hadsereg katonái­nak fizetésemelésére és a kü­lönböző kormányügynökségek meger őaitésére szükséges. Azonkívül a háború okozta ká­rok. felszerelések pótlását és több fegyver és harcieszköz beszerzését fogja elősegíteni. A kiadások kiegészítésére a vietnami kormánynak 40 szá­zalékkal kell majd felemelnie a költségvetést, ami a nép újabb megterhelését jelenti és nem fogja segíteni a kormány nyilvánvalóan hiányos népsze­rűségét. fi r*»n u-»la«-r3 Moszkvában, 82 éves korában. a jobboldali puccsra meghalt Otto V. Kuusinen. a £ ... , . ,, . , .. finn kommunista párt egyik ala­,Anrili<;han a jobboldali ge- ..... ’ . .... nitoja. a nemzetközi munkas­neralisok m csoportú,, pucs- moZf,alom ismert éfi kltülK) har_ 3 Souvanna j co-sa. eervidöben Finnország; el- Phouma elnök által vezetett j nöke. később a Karelo-Finn Nép koalíciós kormány megdöntő- köztársaság elnöke, s a szovjet sét és arra próbálták az elnö- elnöki tanács tagja. Gunnar .Mvrdal svéd közgaz­dász: "Amerika, mint a világ leggazdagabb országa, nem en- ; gedheti meg magának, hogy to­vábbra. is a munkanélküliség legnagyobb arányával és a leg­nagyobb és legrosszabb nyomor­tanyákkal rendelkezzék és hogy öreg polgárainak, gyermekeinek, betegeinek és rnkkaiit.jainak gazdasági biztonságával szem­ben a legkevesebb megértést ta- , nnsitsa.” Az. Egyesült Államok, más nyíl gáti országokkal együtt közben­járó államok segítségét kérte, hassanak oda, hogy a Kínai Nép köztársaság kormánya használja fel befolyását a Pathet Lao né­pi csapatok előnyomulásának i megállítására Laoszban. A szenátus alapszabályi albi­zottsága. egy eddig nyilvános­ságra nem hozott határozati ja­vaslatot készített elő. amely a I szenátorok és alkalmazottaik er­kölcsi magatartására szigorú rendszabályokat tartalmaz. A javaslat a Baker-iigy kivizsgá- I lásából eredő felderítések ered­ménye. A Kínai Népköztársaság és [Szudán kormánya megállapodás­ra jutott, kölcsönös kereskedel­mi kapcsolatok kifejlesztésére. A megállapodás szerint Szudán r,a«rvobb mennyiségű gyapotot «zíIlit Kínába és ezért Kína gé­peket és villanyfelszereléseket szállít Szudánnak. c-rj A Legfelsőbb Bíróság határo­zatban alkotmányellenesnek nyíl vá ni tóttá azt a szövetségi tör­vényt. amely megfosztja a kül- löldi születésiteket állampolgár- "águktól, ha 3 évig szülőföldjü­kön tartózkodnak.. A KUBA-ELLENISZABOTŐRÖK TÁMADÁSRA KÉSZÜLNEK Miamiból jelentik, hogy sza botázsra és ellenforradalmi akcióra kiképzett volt katona­tisztek a Karib-tengeren át út­ban vannak Kuba felé. hogy ott, a lakosság közé beszűrőd­ve. terrorcselekedetekkel alá-1 ássák és megdöntsék Fidel Castio forradalmi népkormá­nyát. A “Revolutionary Jun­tádnak nevezett ellenforra­dalmi szervezet Miamiban mű­ködő főhadiszállásáról kikül- (Folytatás a 2-ik oldalon) A Felszabadító Hadsereg újabb győzelmeket aratott Vietnamban Dél-Vietnamban a múlt szom­bat éjiéi 2 órakor, a népi Fel­szabadító Hadsere? gerillái so­rozatos rajtaütő támadásokat intéztek a kormánvesapátok állásainak 5 különböző pont­ján. Konzervatív számítás sze­rint a támadások a kormány­hadsereg részéről 36 halálos áldozattal és számos sebesülés­sel végződtek, a nagymennyi­ségű hadi felszerelés elveszté­sé mellett. A népi erők 4 kormány-tá­maszpont és eev falu ellen in­tézték a támadást a Saigontól 60 mérföldre keletre fekvő Moc Hoa község közelében, Kien Tuong megyében. Ez az akció csak két nappal azután történt, hogy hasonló ^meg­szervezett csapást mértek a dél-vietnami kormánycsapatok ra. még nagvobb veszteséget okozva. Mindkét támadás a kambodzsai határ közelében történt. A szombati támadásról szó­ló kormányjelentések arról számoltak be. hogv a megtá­madott pontokon, három ke­lvén a. kormánvkatonaságból 17-en elestek. 23-an megsebe­sültek és 10-en eltűntek. Ké­sőbb. a nap folyamán a kor­mánynak egy csapatszállító hajója aknára futott és elsü’v- lvedt a nádas-alföldi front kö­zelében levő folyóban. A hajó­val 19 katona elveszett, a ha­lón levő 20 darab fegyverrel, 30 gépfegyverrel és egy auto­matikus gépfegyverrel e«vütt. A !e,rna«*vobb támadásnak kitett támaszponton. Binh Thanh Thon-nál a gerillák 3 motorágyut. 7 automatikus "épfegvvert. 27 kézi fegyvert és 2 rádiót fogtak el. A táma­dások után a gerilla esanatok gyorsan visszavonultak. Az ii’- döző kor m ányceapatokn-’k nem sikerült megközelíteniük a hirtelen eltűnő népi katona­ságot. X kormánv és az ottlevő amerikai szakértők, az esős időszak beálltával a néni had­sereg részéről várható nagy­méretű támadások első jelé­nek tekintik a mu'thefi jól­megszervezett támadásokat.

Next

/
Thumbnails
Contents