Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-04-23 / 17. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, April 23, 1964 Helyzetjelentés Galiforniából PERRIS, Cal. — Nyolcvanegyedik születésnapom alkalmával néhányan összejöttünk és elbeszélgettünk a lapunkról és a világ eseményeiről. A lap általában változatos tartalommal jelenik meg az utóbbi 6—8 hétben. Úgy hisszük, hogy a külső munkatársak cikkeire különös figyelmet kell fordítani; ugyancsak most nagyon jó alkalom nyílik a ldnai és nemzetközi ellentétek fejtegetésére, amit annál is inkább szükségesnek tartunk, mert sajnos sokan vannak, akik bár mindig hátul járnak a mozgalmi tevékenységekben, de annál erősebben érvelnek. A békés együttélés sokkal célravezetőbb, mint az uton-utfélen való erőszakoskodás, de ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy a békésen élni akarók önként a vérpadra hajtják a nyakukat. Ilyen irányú cikkek egy kis életet, érdeklődést hoznának a lapba és hozzászólásra késztetnék az olvasókat. Egyébként lapunk ápr. 2-i száma is igen tartalmas, Bódog, Rácz és mások cikkei nagyon élvezetesek. Jó ha elkerüljük a silány, tartalmatlan cikkeket, valamint leveleket. C. Bustya Ismét az “Élettelen Budapestéről BRONX, N. Y. — Kimondhatatlanul bánt, hogy annakidején, pillanatnyi hangulatnak, benyomásnak engedve, kissé élesebben adtam hangot érzelmeimnek. Először is nagyon szeretem szülőhazámat és soha szándékosan, akár kijelentéseimmel, akár cselekedeteimmel kárt nem tettem, vagy tennék. Ezt sokan megteszik, mikor mindent lebecsülnek ami ott, s túlzottan mindent helyeselnek, megcsodálnak, ami itt történik. Tizennégy éve, hogy eljöttem és a sporton kivül más nem igen érdekelt (no meg a lányok). Ha csak halványan is, de már akkor éreztem, hogy ennek a roppant társadalmi fordulatnak nyomós okai vannak. Mint túl fiatal es túl okos, akkor azt mondtam, hogy amit a holnap hozhat, az csak verejték és én ma akarok élni. Habár már fiatal koromtól kedvenc Íróim Emil Zola, Upton Sinclair, Leo Tolsztoy, Móricz Zsigmond voltak, ami által fogalmam volt a nyugati életnívóról, mégis, mint erős fiatal legény sajátmagam akartam meggyőződni (ebben segítettek a hollywoodi filmek is). A nyomort már otthon is ismertem, hiszen az Auguszta- telep szomszédságában nőttem fel, igv az minket is ért, ha nem is túl erősen. Amerikában tiz éve élek, de igazán itt tudtam meg, mi a szenvedés, a nyomor, éhezés, fázás, egyedüllét. Hosszú idő után is még azt próbáltam mondani, hogy mindennek az oka talán a nyelv, vagy talán a különösebb képzettség hiánya, vagy az, hogy puha vagyok, vagy talán kicsit ostoba, de valószínűleg mindenből volt egy kicsi. Meg azután rájöttem, hogy a szabadság jelszava nem jelent többet, mint hogy szabadon lehet éhezni, szenvedni, senki nem kérdi, hogy miért. A jelszó: “bum”, nem akar dolgozni. . . Ha dolgozik valaki és önérzetes, kirúgják pillanatok alatt. Hogy magasabb fokú munkakörben is igy van-e, vagy hasonlóképpen, azt nem tudom, de hogy milliók máról holnapra élnek, igy, vagy hasonlóan, az biztos. Minden idegennek, idegen országban nehézségei vannak, ezt mindenki tudja, de ilyen országban, ahol dobálóznak a milliókkal ez szomorú és nevetséges. Sokaknak a pezsgő és kaviár helyett még virslire és sörre sem telik. Befejezésül csak annyit, hogy a kijelentés elhangzott, de nem rosszindulatúan, vagy felelőtlenül. A film nagyon gyenge volt, talán szándékosan. Kijövet fel voltam bőszülve, fáztam, egyedül éreztem magam, otthon nem várt senki. Megírtam a levelet. Elnézést kérek minden olvasótól és nem utolsó sorban L. Takács úrtól, továbbá Striker Györgynétől, ugyanúgy hálás köszönet a szerkesztőségnek, amely fáradságot nem kiméivé, elhajlás nélkül válaszolt. G. Sch. Szerk. megjegyzése: Örülünk, hogy ismét irt és együttérzünk lelki állapotával. Ne restellje, hogy a film megtekintése után elkeseredésében megírta levelét. Az ebből származó vita hasznos és egészséges volt, s ugyanakkor alkalmat adott arra is, hogy egy olyan filmet leplezzünk le, aminek tartalmával nem voltunk tisztában és amelynek helytelenül publicitást adtunk lapunkban. Köszönet Neuwald Medicare cikkéért TRENTON, N. J. — Köszönet jár Neuwald munkástársnak és a Magyar Szónak. Neuwaldnak azért, mert megírta, a lapnak pedig azért, mert közölte azt a cikket, amelyik a “Medicare, vagy más?” címen jelent meg az április 9-i lapszámban. Sok lapolvasónak mentette meg a dollárjait. Ezek a szélhámosok azt hirdetik, hogy milyen olcsón lehet biztosítást kivenni, s hogyha a kórházba kerül valaki, 50 dollártól 400 dollárig fizetnek havonta. De ez a kötvény csak 30 napig jó. Ha beküldjük a $7.25-t, vagy a $14-t, akkor elküldik azt a kötvényt, amelyik bizonyára egészen mást fog tartalmazni. Náluk a fontos az, hogy megkapják a $14-t. Emlékszünk a múltra, hogy munkáslapunk és» annak irói sok dollárt takarítottak meg olvasóinknak. “Aranyat vasért”, “Hűség-liga”, “Pelenkamozgalom”, stb., stb. A polgári lapok olvasói cudarul ráfizettek ezekre a mozgalmakra. Hát még a magyar hadikölcsönökre? Ez az utóbbi sok magyart megkopasztott összes keresetétől. Pénzt takarít meg az a munkás, aki előfizet a Magyar Szóra, mert a lap és annak irói őrködnek az olvasók fölött. Előre figyelmeztetik az olvasókat: zsebre a kezekkel! Még megjegyzem, hogy két ember akarta a 14 dollárt beküldeni azért az ámító kötvényért, de amikor meglátták Neuvtfald cikkét a Magyar Szóban, hát rájöttek, hogy csalásról van szó. Szabó János HérVéGi £evéc írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. örvendetes esemény Hosszú és sokoldalú munkásmozgalmi tevékenysége folyamán a közkedvelt Ruhig-házaspár ugv egybeforrt, úgy összenőtt a chicagói magyarsággal, hogy azt hittük: a kettőt csak ásó-kapa fogja elválasztani egymástól. Néhány évvel ezelőtt mégis el kellett válnunk az örökifjú Bélától és virgonc párjától Rose-tól, mert őket is elcsábította az állítólagos kaliforniai napsütés. Ezt az illetlen szót: “állítólagos,” azért használom, mert ez a napsütés mindig ott van, csak akkor tüntet a távollétével, amikor látogató érkezik — ilyenkor Kaliforniában rendszerint “szokatlan” az időjárás: esős, szeles, ködös és fojtogató. . . (Ezért a rágalomért — tudom— meggyűlik a bajom kaliforniánus barátaimmal, de én tapasztalatból beszélek.) Ruhigék távozását — mi tagadás? — a chicagói* mozgalom erősen megsínylette. Szorgalmas és lelkes munkásságuk végtelenül hiányzik nekünk. A mi veszteségünk azonban Los Angeles nyeresége lett, mert Ruhigék ott is becsülettel kiveszik a részüket a tennivalókból. Most hire jár, hogy Ruhigék rövidesen elzarándokolnak az óhazába, hogy ott a saját szemükkel is láthassák mindazt az óriási Változást, haladást, fejlődést amiről, oly sokat olvastak és hallottak. Hazafelé menet utbaejtik Chicago városát, ahol néhány napot számítanak eltölteni itteni barátaik, valamint Ted fiuk és családja körében. Chicagói barátaik tervbevették, hogy Ruhigék rövid ittlétét felhasználják egy baráti összejövetelre, amelynek keretében nemcsak arra lesz alkalmunk, hogy a rég nem látott házaspárt viszontlássuk és hogy őket legjobb kívánságainkkal útjukra bocsássuk, hanem arra is (és itt titokszegést követek el!), hogy 50 éves házassági évfordulójukhoz szívből gratuláljunk. Május 16-án, szombaton este — 7 órai kezdettel — lesz ez a hangulatos baráti fogadtatás megtartva a Shoeworkers’ Hall-ban (1632 N. Milwaukee Ave.) — abban a helyiségben tehát, amely Béla és Rose sokévtizedes munkásságának a tanúja volt. Kell-e mondanom, hogy jó programban, kitűnő enni- és innivalóban nem lesz hiány? (Rossz nyelvek szerint talán még cigánymuzsika is akad...) És kell-e mondanom, hogy számítunk minden épkézláb chicago-környéki haladó magyarnak a jelenlétére, aki Ruhigékat ismeri? (S van, aki ne ismerné őket?) A kenőcsbe légy került! YOUNGSTOWN, O. — Negyvenhat évre kívánok visszamenni, amikor az orosz nép lerázta és széttörte rabláncát. Én még akkor nagyon fiatal voltam, nem sokat értettem belőle, de már tudtam, hogy mi az elnyomatás, mi a szegénység, hiszen mi is nagyon szegények voltunk és örvendtem, hogy az orosz nép végre felszabadult az igából. Azóta lépésről lépésre követem sorsukat és örülök minden haladásnak, dicsőségnek. Amikor Magyarországon megalakult a Tanács- köztársaság, nem hiszem, hogy volt valaki nálam boldogabb és amikor letörték, néhány hónap elteltével, az nekem nagyon fájt. De jött a második nagy világháború, amelynek célja a munkáshatalom megtörése volt. Ekkor az orosz nép megmutatta erejét, kiűzte országából a Hitler-bandát. Magyarországon húzták ki a nácik utolsó fogait, ami után újból megalakult a magyar népi‘köztársaság. Ezután következett a kínai és kubai nép győzelme az elnyomók fölött és én akkor — az angol közmondás szerint — a hetedik mennyországban éreztem magam. Ma már szépen haladunk előre, az orosz, a magyar, a román, az albán, a cseh, a ki- nai, a kubai nép egyesült és testvériesen halad együtt .a szabad jövő felé. Példát mutatnak a világ többi elnyomott népének, hogy miként harcoljanak a felszabadulásért. De a kenőcsbe légy került ám! A két legnagyobb testvér összeveszett. Úgy tesznek, mint az én elődeim tettek a szomszéddal. A barázda miatt veszekedtek és azon sem értenek egyet, hogy melyik a biztosabb ut a világ népeinek általános felszabadulása felé. Itt az ut kétfelé vezet és én nem tudom, hogy melyiket válasszam. A kínai ut rövi- debb volna, de nagyon veszélyes. A mai időkben, amikor egy meggondolatlan szó vagy téves gombnyomás az emberiség kiirtását jelentené, bizony nagy elővigyázatra van szükség. Én a magam részéről inkább a hosszabb, de békés utat választom, de szeretnék a szerkesztőségtől és a föbbi olvasóktól is hallani erről a kérdésről. Ez a kérdés élethalál kérdése és a mi lapunknak kötelessége ezzel nagyon komolyan foglalkozni. Amit tudunk róla, azt a polgári lapokból olvassuk, azok pedig úgy Írnak, ahogy az ő érdeküknek megfelel. Táncolnak örömükben, valahányszor az egyik testvér pofonüti a másikat. Báthoryné Egy uj olvasó véleménye lapunkról A számomra küldött mutatványszámokat figyelmesen átolvastam, a szerkesztőség irói és a kül- munkatársak nagyon jó munkát végeznek, ami messze fölötte áll minden más újságnak. Van azonban hiba is ,amire a lap olvasóinak kötelessége a szerkesztő munkástárs figyelmét felhívni. Az én nézetem szerint kevés a szülőhazánkról adott jelentés; úgy gondolom és pozitiven tudom, hogy az egy milliót jóval meghaladó amerikai — és kanadai — magyar munkás honfitárs sokkal többet szeretne tudni, még a jobboldalon haladók is, a szülőhazáról. Még több hirre van szükség, hogy az ellenpropagandát ellensúlyozni tudjuk. Ma a szülőhazában élő tiz millió honfitársunk olyan gigantikus munkát végez, hogy az egész világ felfigyel és megértéssel adózik az ott elért eredményeknek. Az Amerikai Magyar Szónak legyen feladata, hogy még jobban a sarokba szorítsa a hamis propaganda terjesztőit. Van a 16 oldalon megjelent láp oldalain nagyon sok jó tanulságos irás, de találunk olyat is, ami nem érdemli meg a nyomdafestéket, mint pl. a márc 12-i lapszámban leközölt TÁRCA, ami nem munkáslapba való. Úgyszintén olvastam Rajky István levelét Budapestről, melyben kéri a Magyar Szót, amire a szerkesztőség azt a megjegyzést tette, hogy tudomásuk szerint nem lehet arra Magyarországon előfizetni. Én úgy tudom, hogy a Kanadai Magyar Munkásnak 100-nál több előfizetője van a szülőhazában s az előfizetésük rendezve van, tehát nem értem, hogy miért nem lehetséges ez a Magyar Szónál? Kívánok jó egészséget és jó munkát, hogy a lap még jobb legyen. Addig kellene hallani a Magyar Szó igazságos szavait, amig egy magyar szív dobog az egész világon. Mellékelem előfizetésemet a lapra, mert potyaolvasó sohasem szerettem lenni. Küldök két címet is, kérem próbáljanak mutatványszámokat küldeni részükre. A. Sz., Kanada V\V\\VV\3kV\\WVV\\\\VVi%\\VV\Vt\VV\WVS MISKOLC. — Én is köszönöm a kalendáriumot, amit megküldték a részemre. Nagyon jó és sok értékes olvasnivaló van benne. Én odaadom másoknak is, akik olvassák és szintén szeretik. Molinári Berta Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjává!.
