Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-04-16 / 16. szám
A Pravda vezércikke, 1964, feb, 15-én az SZKP hozott határozatáról A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1963. julius 14-i nyilt levelében minden szovjet kommunistát, minden szovjet embert tájékoztatott arról a helyzetről, amely a kommunista világmozgalomban a Kínai Kommunista Párt vezetőinek a hibájából alakult ki. A Kínai Kommunista Párt vezetői külön eszmei és politikai platformmal lépnek fel, amely ellentétes az 1957. és 1960. évi moszkvai értekezletek nyilatkozataival. A KKP vezetősége heves polémiát kezdett az SZKP-val és más marxista—leninista pártokkal, s az ideológiai nézeteltéréseket átvitte a Kínai Nép- köztársaság és más szocialista országok államközi kapcsolataira, majd áttért a nyilt politikai harcra, hogy megossza a szocialista országok közösségét és a kommunista világmozgalmat. Az SZKP más marxista—leninista pártokkal együtt, mindent elkövetett, hogy megállítsa az események veszélyes fejlődését, s megszilárdítsa valamennyi ország kommunistáinak egységét. Pártunk állhatatosan és türelmesen magyarázta a kínai vezetőknek, hogy jelenlegi álláspontjuk veszélyes és téves. Újabb és újabb lépéseket tett, hogy le- küzdje a felmerült nehézségeket és rendezze a helyzetet a kommunista mozgalomban. N. Sz. Kruscsev elvtárs 1963. október 25-i és november 7-i beszédeiben, amelyeket a sajtó is közölt, újra javasolta a nyilvános vita megszüntetését. Az SZKP Központi Bizottsága 1963. november 29-én a KKP Központi Bizottságához intézett levelében újból a nyilvános polémia megszüntetését ajánlotta, s konkrét intézkedések programját terjesztette elő. Ezeknek az intézkedéseknek a végrehajtása nyomán rendeződött volna a viszony pártjaink és országaink között, megjavult volna a légkör a kommunista világmozgalomban. A Szovjetunióban ugyanakkor egyoldalúan abbahagyták a polemizáló anyagok közlését. Az SZKP jószándékának e megnyilvánulását nagy ra értékelték a testvérpártok, amelyek szintén egész sor erőfeszítést tettek, hogy meggyőzzék a KKP vezetőit téves irányvonaluk feladásának szükségességéről. Pekingben azonban nem tartották szükségesnek, hogy figyelembe vegyék a testvérpártok véleményét, a kommunista mozgalom érdekeit. Nem voltak hajlandók hallgatni azokra, akik szivükön viselik a forradalom nagy ügyének érdekeit. A kínai vezetők sajátságosán fogták fel a kommunista pártoknak azt a törekvését, hogy mindent megtegyenek a felmerült nehézségek leküzdésére. A testvérpártok gyengeségének tulajdonították ezt. A KKP vezetősége figyelmen kívül hagyta az SZKP és más testvérpártok építő javaslatait, • újabb még alantasabb s ádázabb hadjáratot indított pártunk és országunk s minden marxista—leninista ellen. Csupán a Renmin Ribao, 1963. novembere óta, 200-nál több szovjetellenes cikket és egyéb anyagot közölt. A Renmin Ribao és a Hongqi február 4-i szerkesztőségi cikke volt a leggátlástalanabb. Ebben a két szerkesztőségi cikkben kísérletet tettek arra, hogy megindokolják a nemzetközi kommunista mozgalom szakadásának elkerülhetetlenségét. A kínai vezetők nem riadnak vissza pártunk és a szovjet nép leggátlástalanabb gyanusitgatásá- tól sem, s már nem átallanak olyan vad koholmányt is terjeszteni, hogy az SZKP “összeesküdött az imperializmussal’' és elárulja a szocialista forradalom ügyét. A KKP vezetői ki akarnak irtani a kínai munkások, parasztok és értelmiség tudatából minden jó érzést, amelyet ezek szovjet testvéreik iránt táplálnak. Az államközi kapcsolatok elemi szabályait megszegve, fokozzák az ellenséges, szovjetellenes propagandát. A pekingi rádió adásai az utóbbi időben tele vannak rágalmazó koholmányokkal, szovjetellenes kirohanásokkal. Kínai részről szakadár aknamunkát fejtenek ki a marxista— leninista testvérpártok ellen, s felhasználják erre a különféle renegátokat és pártütőket, a trockis- tákat, s a forradalom ügyének más árulóit. A kínai küldöttek szakadár tevékenységet folytatnak a nemzetközi tömegszervezetekben is, hogy gyengítsék ezeknek a népeknek antiimperialista, antikolonialista s békeharcára való befolyását. A kínai vezetők erőnek erejével el akarják fogadtatni a testvérpártokkal saját nézetüket, amely szerint egyedül a KKP vezetőségének külön irányvonala a helyes, a nemzetközi kommunista mozgalom közösen kidolgozott irányvonala pedig téves. Pártunk ilyen körülmények között kötelességének tartja, hogy erélyesen védelmére keljen a marxista—leninista elvek tisztaságának, a nemzetközi kommunista mozgalom fő irányvonalának. Ha tovább hallgatnánk, az nem lenne hasznos, hanem csak kezére játszana a kínai vezetőknek, akik a nemzetközi kommunista mozgalom sorainak bom- lasztására törekednek, s gyengíteni akarják a nemzetközi kommunista mozgalomnak az imperializmusellenes harcban fő forradalmi erőként betöltött szerepét. „ Az SZKP Központi Bizottsága februári plénumán megvitatta M. A. Szuszlov elvtársnak, az elnökség tagjának, a KB titkárának beszámolóját, s határozatot hozott arra vonatkozóan, hogy le kell leplezni a kínai vezetőség antileninista nézeteit és szakadár tevékenységét. A tervezett intézkedésekről a kommunista mozgalom belső viszonyainak normáival összhangban tanácskozott a testvérpártokkal, amelyek részéről megértésre és támogatásra talált. A megbeszélések során az egyik testvérpárt vezetői kifejezték azt az óhajukat, hogy az SZKP Központi Bizottsága ideiglenesen halassza el a plé- num anyagainak közlését, mivel ők elhatározták, hogy még egy kísérletet tesznek a nyilvános polémia megszüntetésének kivivására. Pekingben azon ban elutasították ennek a testvérpártnak a kezdeményezését. A KKP vezetői egész tevékenységükkel megmutatták, hogy egyáltalán nem szándékoznak megszüntetni a polémiát, sőt, fokozni akarják az SZKP és más marxista—leninista pártok ellen, folytatott támadásaikat. A KKP vezetői csak három hónap múlva válaszoltak az SZKP KB 1963. november 29-i levelére, de a KKP KB 1964. február 29-i levele is lényegében elutasította az SZKP KB valamennyi építő javaslatát, igy a nyilt vita megszüntetésére tett javaslatot is. Az SZKP Központi Bizottsága március 7-én újabb levéllel fordult a KKP Központi Bizottságához, s újra javasolta a polémia megszüntetését, intézkedéseket javasolt, amelyek végrehajtása esetén összeforrna a kommunista világmozgalom a marxizmus—leninizmus elvi alapján. Az SZKP Központi Bizottsága javasolta, hogy 1964 májusában találkozzanak az SZKP és a KKP küldöttségei: indítványozta, hogy 1964 juniusában- juliusában üljenek össze az 1960. évi moszkvai értekezlet előkészítésében részt vett szövegező bizottság tagjai, 1964 őszén pedig üljön össze valamennyi testvérpárt értekezlete. E levél után a kínai vezetők nemhogy felhagytak volna a polémiával, hanem csak még elkeseredettebben fokozták azt. Március közepétől a kínai sajtó számottevően bővitette ellenséges kampányát, amely az SZKP és a Szovjetunió ellen, s mindazon testvéri ország és párt ellen irányul, amely elutasítja a KKP vezetőinek “külön vonalát.” E kampány hevességét jelezte a Renmin Ribao és a Hongqi március 31-i szerkesztőségi cikke, amely az első sortól az utolsóig a legdurvábban sértegeti pártunkat és az egész szovjet népet, nyíltan revízió alá veszi a marxizmus—leiiinizmus alapelveit. A cikk olyan hangnemben íródott, amely elvtársak közt elképzelhetetlen. Ez a cikk véglegesen megmutatta, hogy a KKP vezetői minden határt túlléptek a kommunista világmozgalom elleni politikai harcukban, s az SZKP-t, a Szovjetuniót választötták támadásaik fő célpontjául. A kínai vezetőség fokozta szakadár tevékenységét is. A legutóbb Algírban lezajlott afro-ázsiai szolidaritási értekezleten a kínai megbízottak rosszindulatú vádaskodásba kezdtek a Szovjetunió ellen. Peking nyüvánvaló áldásával több kapitalista országban aktivizálódtak a kommunista pártok ellen fellépő szakadár, ujtrockista csoportok. A KKP vezetői, amikor a szocializmusért vívott harctól teljesen idegen külön politikai céljaikat követik, semmilyen eszköztől sem undorodnak, képmutató játékot űznek a kommunista világmozgalom egységével kapcsolatos fontos kérdésekből. A szakadás fenyegetésével zsarolják a marxista— leninista pártokat, kiaknázzák a kommunisták természetes egységtörekvését, hogy igy próbálják megkötni a kommunista pártok kezét, igy akadár lyozzák meg őket a KKP vezetői eszmei hitehagyá- sának és szakadár tevékenységének a leleplezésében. Ezért döntött úgy az SZKP Központi Bizottsága, hogy közzéteszi a februári teljes ülés anyagait, amelyekben bírálja a kínai vezetőség antileninista állásfoglalását és szakadár tevékenységét. Ezt megkövetelik annak a harcnak az érdekei, amely a marxi—lenini forradalmi elmélet tisztaságáért, a nemzetközi kommunista mozgalomnak a moszkvai értekezletek nyilatkozataiban kifejezett irányvonaláért folyik. A nemzetközi kommunista mozgalom egységéért határozottan és szívósan kell harcolni, úgy, ahogy a nagy Lenin harcolt. Lenin lankadatlanul küzdött a legkülönbözőbb opportunisták ellen, a revizionisták, a dogmatikusok, a trockisták és a “balos forradalmi frázishősök” ellen. Híven a marxizmus—leninizmus elveihez, pár-, tunk továbbra is kész keresni a nehézségek áthidalásának útját, hogy megszűnjék a kínai vezetők nézeteltérése az SZKP-val és a többi testvérpárttal. Pártunk, annak Kruscsev elvtárs vezette központi bizottsága, mint eddig is, ezután is mindent megtesz a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megszilárdításáért, a békéért és a demokráciáért a nemzeti függetlenségért és a szocializmusért sikraszálló összes erők tömörítéséért. Pártünk teljesiti kötelességét a közös forradalmi marxista—leninista eszmék diadaláért folyó nagy küzdelemben. Kivonat a PRAVDA 1963 jan. 7-i számából: A kubai megegyezés bírálói tagadják a békés együttélés politikáját A dogmatikusok ezzel nem értenek egyet. Most, amikor elmúlt a válság legélesebb szakasza, a baloldaliaskodók rágalmazó módon úgy próbálják feltüntetni a dolgot, mintha a Szovjetunió kapitulált volna az imperializmus előtt, sőt elfogadott egy “második Münchent”. Csakhogy mindenki, aki tárgyilagosan elemzi, milyen eredményekkel járt a karib-tengeri válság leküzdése, látja, hogy a dogmatikusok vádjaiban egyetlen szemernyi igazság sincs, s hogy kijelentéseik lényegében véve egy háború kiprovokálására irányulnak. A karib-tengeri válság a Szovjetunió, a kubai nép részéről az agresszorok ellen tett határozott lépések alapján, és annak a támogatásnak segítségével oldódott meg, amelyet az egész szocialista közösség, a béke minden harcosa nyújtott a kubai nép igazságos ügyének. Ugyanakkor a válság kölcsönös engedmények és ésszerű kompromisszum alapján nyert megoldást. Az államok közötti vitás kérdések háború nélkül, békés utón való megoldása: a békés együttélés politikájának megvalósítása. Az, aki kijelenti, hogy támogatja a békés együttélés politikáját, de bírálja a Kuba körül támadt válság megoldásának módját, valójában tagadja a békés együttélés politikáját. A konfliktus békés rendezésének bírálói azt mondják, nem lehet bízni az imperialistákkal kötött megállapodásokban. De ha csak ebből indulunk ki, ez annak elismerése, hogy a vitás kérdéseket csak háborúval lehet megoldani. A marxista—leninisták úgy vélekednek: a szocialista országok ereje annyira megnőtt; hogy ezzel az imperialisták kénytelenek számolni, és rá lehet őket kényszeríteni a magukra vállalt kötelezettségek megtartására. Milyen eredményekkel járt a karib-tengeri válság leküzdése? Megszilárdult a szocialista Kuba' szuverenitása és függetlensége. Az Egyesült Államok kormánykörei, amelyek lenézően kezelték Kubát, és agressziót készítettek elő ellene, most először jelentették ki elnökük szavain keresztül, hogy nem ‘fogják megtámadni Kubát.- Magától értetődik, a harc még folyik, és a Szovjetunió éppen ezért határozottan támogatja a Kubai Köztársaság ismert öt követelését, és hatalmás,-sok-; oldalú segítséget nyújt Kubának. Kuba helyzete lényegesen megszilárdult, nemzetközi tekintélye pedig megnőtt. A kubai nép és harcos vezetői, élükön Fidel Castro elvtárssal, nagy bátorságról, szilárdságról tettek tanúságot, kifejezésre juttatták elszántságukat, hogy megvédik szocialista vívmányaikat és hatalmas mértékben előmozdították a béke fenntartását. A szabadság világítótornya a nyugati féltekén még erősebben világit. Vajon ez “München”? Vajon ez meghátrálás? Úgy látszik, azok, akik a “második München” meghatározást készítették, nem ismerik a történelem elemeit, és olyasmiről beszélnek, amivel maguk sincsenek tisztában. Az élet, százmillióik gyakorlati harca igazolta, hogy a békés együttélés politikája megfelel minden nép életbevágó érdekeinek. Bebizonyosodott, hogy a békés együttélés közepette kedvező lehetőségek támadnak az osztályharc kibontakozásához a tőkésországokban, a nemzeti felszabadító mozgalom, a demokratikus mozgalmak, a szocialista forradalmak, kibontakozásához, Hiszen tény, hogy a háború utáni években, vagyis a békés együttélés viszonyai között került sor a tőkésországokban a legnagyobb arányú sztrájkharcokra, és a nemzeti felszabadító mozgalom legnagyobb fellendülésére. Az is tény, hogy ezekben az években- növekedett leginkább a kommunista pártok taglétszáma és e pártok befolyása. A forradalmi osztályharc és a nemzeti felszabadító harc sikerrel a maguk részéről előmozdítják a békés együttélés megszilárdulását. |g______________________ AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD__________________ Thursday, April 16, 1964
