Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-04-09 / 15. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, April 9, 1964 fivifág Durovecz András: KANADA AZ USA IMPERIALIZMUS ÁRNYÉKÁBAN — Kanadai riport — (Befejező közlemény) Az amerikai gazdasági inváziónak e rövid helyzet-jellemző szemléltetője után, ha még egy visz- szapillantást vetünk Kanada egészére, olyan földet látunk itt, amely a nyugati földrész egész északi felét felölelő 3 millió 800 egynéhány ezer négy- zetmérföldnyi területével a világ második legnagyobb terjedelmű országa, szomszédja, a több mint 8 millió 600 ezer négyzetmérföld területű Szovjetunió után. Képletesen- ábrázolhatnánk ugv is ezt az országot, mint egy hatalmas, jóltáplált, bővérű és bőtejü tehenet, amelynek a tőgyébe és minden fő vércsatornájába mintegy óriás-polip délről felnyúló karjai kapaszkodnak bele az amerikai monopol-érdekeltségek; és e karok tarolják le erdőink fáját, szivják ki olaj- és gázkutjaink nedvét, üritik ki a vas-, az érc-, a fém-, az azbeszt és más bányáink kincsét; e polipkarok tartják szorításukban gyáriparunk jelentős részét, hogy az igy kiszívott temérdek kinccsel újra és újra töltsék az amerikai kolosszus telhetetlen gyomrát. De ha népünk egyszer és idejében felébred és elég erővel ahhoz, hogy a tetten ért tolvaj kezét lefogja, s az orgazda szerepét játszó saját kormányát lefülelje, kilátás és lehetőség van arra — mint ahogy ma már sokan hangoztatják —, hogy ennek az országvesztésnek véget vessen. Mert mint mondják, az olaj- és gázcsöveket le lehet zárni, a fát, érceket és más kincseket szállító vonatokat, hajókat meg lehet állítani, a villanyvezetékeket is ki lehet kapcsolni. . . Egyet azonban nem lehet megállítani — nem lehet egyszer elirányitott, levezetett folyók vizét visszafordítani. Az élethez nélkülözhetetlen, energiaforrást adó, aszályt leküzdő éltető vizet nem lehet és nem szabad gondatlanul felelőtlenül elherdálni. A villamos energiára akarják kiterjeszteni kezüket Most pedig éppen erről van szó. Minden eddigiek után nagyszabású amerikai tervek készülnek birtokukba venni legdrágább kincsünket — a vízenergia-forrásokat. A jelen pillanatban ettől hangos az ország közvéleménye. A tavaszi ülésszakát tartó ottawai parlamentben éles és szenvedélyes felszólalások hangzanak el, s ezektől a szakszervezeteken át a kommunista pártig tiltakozások, követelések figyelmeztetik a kormányt: nem engedhetjük a Columbia elidegenítését! Arról a Columbia folyóról van szó, amely a nyugat-kanadai Sziklás-hegységben (Rocky Mountains) nagyjából British Columbia és Alberta tartományok határát jelző vízválasztótól nyugatra, a nagyobb és kisebb folyók és tavak láncolatának hatalmas vízgyűjtője és levezetője, olyan vizbőséggel és esésekkel, ami millió és millió kilowatt villamosenergia termelésére alkalmas. Ennek a kiaknázására vetette ki hálóját a ragadozó U.S. imperializmus kormánya. Erre jött létre egyezmény már 1961- ben Washington és Ottawa között. Most van az ottawai parlament előtt az egyezmény jegyzőkönyvének jóváhagyása. Ahogy az egyezmény részletei napvilágot láttak, úgy vált nyilvánvalóvá, hogy hallatlan méretű országvesztésről van szó. Erre utalva tette azt a találó megjegyzést nemrég Tommy C. Douglas, az Ujdemokrata Párt vezére, hogy a Columbia folyóra kötött egyezmény “a legnagyobb árulás, amióta az indiánok Manhattan szigetét 24 dollárért és egy üveg pálinkáért eladták.” Nyilatkozatok és tanulmányok sora jelent meg a Columbia eladása lényegének leleplezéséről. Mindenekelőtt rámutatnak arra, hogy a villamosenergia források elherdálása Kanadát fosztja meg attól, hogy az ország sorsára döntő hazai gyáriparát kifejleszthesse. A Columbia kanadai kifejlesztése ipari létesítmények céljára legalább fél millió munkaalkalmat teremtene. Ugyanakkor szakértői vélemények nélkülözhetetlennek tartják a Columbia vizszabályozásával öntöző rendszer létesítését a prérik több millió acre aszályos területének öntözésére. Éppen ezért vádolják kanadai hazafias körök jogosan a kormányt azzal, hogy “az anyajogunkat adják el egy tál lencséért” idegen monopólérde- keltségeknek. Az egyezmény leleplezésével ugyanis kimutatták, hogy az amerikai tervek szerint a Columbia vízrendszerén duzzasztó gátakat csak viztárolásra építenének Kanadán belül, ugyanakkor a fő duzzasztót, az úgynevezett Libby-gátat és a villanyerő müvet a határtól délre, amerikai területen építenék fel. A Columbia folyóval tehát Kanadának a jövője is a mérlegre van téve. Az automtizáláshoz szükséges az energia Az amerikai imperializmus fő gazdasági irányelve ma energiaforfások meghódítása; a célja, olcsó energia megszerzése, hogy iparát a saját határain belül fejleszthesse. Erre ösztökéli a most kibontakozó soha nem látott ipari forradalom: a technikai tudomány roppant fejlődése, az elektronikus és atomerőnek a termelésbe való bevonulása, ami együttvéve teremti meg a termelés forradalmasítását, amit ma automatizálásnak nevezünk. Ehhez pedig korlátlan villamosenergia ellátásra van szükség. A U.S. energia-éhségének tehát ez a fő ösztönzője, amit Kanada vizierő tartalékából igyekszik minél olcsóbban megszerezni Ez a kibontakozó uj ipari forradalom azonban éppen olyan kihívás Kanada részére is. Ez villa- nyozta fel azokat a nemzeti érzésű vezető személyeket és köröket s a szélesebb tömegeket a Columbia megmentésére, látva azt, hogy gazdasági életünk amerikai meghódításával a politikai szuverénitá- sunk is a vásártérre van állítva. Az a kérdés most már a kanadai nép előtt, hogy megyünk-e toyább a nemzeti önállóság utján, vagy maradunk cselédeknek a jenki imperializmus elbástyázott, automatizált nyersanyag- és energia tárházában. Viszont az ésszerűség azt diktálja, hogy Kanada sem akar a saját zsírjába fulladni, de: “Előbb Kanada!” — s aztán a tisztesség és egyenlőség alapján, jut a vásárra is természeti kincseink tartalékából. * így néz ki nagyjából az az “integrációs” terv, amit annak idején Mackenzie King liberális kormánya elindított Észak-Amerika gazdaságának egybeolvasztására, ami Kanada részére alárendeltséget, gazdasági leigázást eredményezett. Egyben szolgálhat ez Ízelítőként azoknak, akik külföldön, vagy akár idehaza is Amerika gazdasági bőségét, csillogó fényűzését megcsodálják; látniuk kell emögött azt is, hogy mi mindennel járultak ahhoz a délamerikai “banán köztársaságok”, s azok a gazdag zsákmányterületek — és legelső sorban Kanada — amelyeket az úgynevezett “szabad világban” az amerikai polip-imperializmus szipolyoz ki. Százmilliók éheztetése és nélkülözése az a szánalmas háttér, ami jelentős mértékben emögött a csillogó “bőség társadalma” mögött éktelenkedik. Országunk monopolista urai és kormányaink — természeti kincseink és iparunk bitorlói — a gyors pénzszerzési kapzsiságtól fütve hajszolják tovább a kiárusítást. Propaganda özönnel árasztják el a közvéleményt, hogy meggyőzzenek bennünket a már úgy is “elkerülhetetlen” teljes gaz dasági “összeolvadásról.” Persze a tájékozatlanok között sokat meg tudnak téveszteni, akik abban az illúzióban próbálják ringatni magukat, hogy ez a “szerencsénk” hajnala, amikor csak azt várhatjuk, hogy a gazdag szomszéd a keblére ölelve befogadjon a “bőség házának” családjába. Ez azonban csalóka remény; az amerikai imperializmus nem jótékonysági intézmény; nem megosztani akarja a bőséget, nem terhet venni magára, hanem biztosítani akar olcsó nyersanyag zsákmány területet teljes gazdasági, politikai és katonai leigázással. Ez a nyers valóság, s ez a tény kezd érlelődni a kanadai nép tudatában. És ha lassan is, de a felébredés lehet gyors, határozott és elszánt, így a déli szomszédaink ne csodálkozzanak majd, ha egy szép napon — mint a világ sok más táján hangzik — innen is hallják majd a kiáltást: “Yankee Go Home!” (Jenki haza!) Valóban elérkezett az idő, Kanada népének nagy próbaideje: azért, hogy nemzeti függetlenségéért tettleg is szintérre lépjen! Egy nyugatnémet “nagykereszt” adományozása... és visszavonása Az SS-mult ismét kisértett, a nyugatnémet köí élet egy újabb és kínos botránnyal gazdagodott Ez év március 11-én Lübke, az NSZK elnöke dr Bütefischt, a “Kohle—Oel—Chemie” vállalat fel ügyelő bizottságának jelenlegi elnökét és a “Ruhi chemie-Oberhausen” nevű nyugatnémet vegyipar vállalat felügyelő bizottságának helyettes elnöké a legmagasabb nyugatnémet kitüntetéssel, a szc vetségi érdemrend nagy keresztjével tüntette ki Bütefisch a magas kitüntetést a szokásos ünnep külsőségek között vette át. Néhány nap múlva március 25-én az elnöki hivatal szűkszavú hivata los jelentése közölte, hogy Lübke elnök a kitünte tést visszavonta, s elrendelte az érdemrend vissza szolgáltatását, mert “a kitüntetésre vonatkozó elő terjesztés hiányosságai miatt az elnököt nem tájé koztatták megfelelően Bütefischnek a harmad!} birodalom idején betöltött szerepéről.” Érdekes “véletlen”, hogy egy héttel a maga. kitüntetés adományozása után szenzációként ha tott a majna-frankfurti “Auschwitz-perben” dr Jürgen Kuczynskinak, a berlini (NDK) Humbold Egyetem professzorának — az SS-vádlottak védő jének elkeseredett tiltakozása ellenére — szemé lyesen előadott szakértői véleménye. Kuczynsk professzor meghallgatását dr. Kául berlini /'”r'Tr jogászprofesszor, az auschwitzi per mellékvVy . követelte a bíróságtól. A Humboldt Egyetem pro fesszora szakértői véleményében leleplezte az I G. Farbennek bűnös auschwitzi szerepét és bűn részességét a tömeggyilkosságokban. Az embertelen vétkekért felelős I. G. Farben vezetők között szerepelt dr. Heinrich Bütefisch is aki annak idején az I. G. Farben elnökségénél tagja, a vállalat leunai üzemének igazgatója, hadigazdálkodási vezető és hadiipari termelési meg bízott volt. Tisztségeit SS-obersturmbannführer (alezredesi) rangban töltötte be. Kuczynski profesz szór megtámadhatatlan leleplezéseit az I.G. Farbe» vezetőinek — köztük Bütefischnek — bűnös sze repléséről, a tömeggyilkosságokban és a koncén trációs táborok lakóival űzött rabszolga-kereske désben való letagadhatatlan részvételéről a bíró ság elé terjesztette. A bizonyító anyagok nem vol tak eddig sem ismeretlenek. Valamennyi a hábon utáni nürnbergi “I. G. Farben-per” közismert é: mindenki számára hozzáférhető jegyzőkönyveibő származott. Az “I. G. Farben-per” alkalmával Büte tischt hatévi börtönre ítélték háborús bűnei miatt A nyugatnémet közvélemény előtt érthetetlen hogy ezek a közismert tények, s hozzáférhető, is mert jegyzőkönyvek tartalma egy börtönviselt há borús bűnös priusza hogyan “kerülhették el a fi gyeimét” az elnöki irodának, s azoknak, akik a ki tüntetésre vonatkozó felterjesztést készítették? fi Nyugat-Németországban és külföldön kitört fel háborodás kényszeritette Lübke elnököt arra hogy a kitüntetést visszavonja. Bütefisch most visszaadja majd a nagykeresztet a nyugatnémet közélet pedig egy újabb SS-bot rányt könyvelhet el. . . Dél-Yietnam és Laosz katonai szerződése Az indo-kinai félsziget két legreakciósabb politikai vezére, Phoumi Nosavan generális, Laosz al elnöke és Nguyen Khanh vezérőrnagy, Dél-Viet nam elnöke, olyan megállapodásra jutott, amely megengedi, hogy dél-vietnami csapatok Laosz területén is harcot folytathassanak a népi felkelői ellen. Nosavan 50 ezer főnyi hadseregének egyik hadosztálya az egyik dél-vietnami támaszpont, Lat Bao közelében állomásozik. Az a reményük, hogy a két tűz között megsemmisíthetik az ellenállt mozgalom gócpontjait, habár a megállapodás sze rint Laosz hivatalosan nem venne részt a katona akcióban. A felkelő mozgalom, a nép és a katonaság ellen állása fogja meghatározni, hogy sikeresen kérész tül tudják-e vinni ezeket a terveket. •••«MNHIMHMMMMUMMMiNHHHI» ; RÉTESHÁZ és CUKRÁSZDA y 1437 Third Avenue, New York, N. Y. (A 81-ik Street sarkán) — Telefon: LE 5-8484 < y Mignonok, születésnapi torták, lakodalmi, Bar- - * Mi tzvah-torták. — Postán szállítunk az ország , ► minden részébe. — Este 7.30-ig nyitva , A A, A.J
