Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-27 / 9. szám
Thursday, February 27, 1964 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztóseg álláspontjává!. Néhány megjegyzés Fodor leveléhez OHIO. — A lap jelenlegi irányvonalával meg vagyok elégedve, már 25 évvel ezelőtt igy kellett volna Írni, akkor többen volnánk és erősebbek. A múltban nem volt türelmünk, nem közeledtünk a tömegekhez, nem értettük meg azokat, akik nem úgy láttak mindent, mint ahogy szerettük volna; igy elszigeteltük magunkat olyan munkásoktól, akikkel együtt lehetett volna dolgozni a közös cél érdekében. A feb. 6-i lapszám elolvasása után szomorúan gondoltam azokra a magyar munkásokra, akiket nem tartottunk érdemesnek arra, hogy egy pár órát beszéljünk velük és próbáljuk meggyőzni őket, hogy milyen fontos a számukra, hogy együtt dolgozzunk egy békés jövőért. Olvastam Fodor munkástárs beszámolóját magyarországi útjáról és elgondolkoztam, hogy neki, mint öntudatos munkásnak, tudnia kellett volna, hogy vannak még Magyarországon egyének, akik visszaélnek a helyzettel és akiket a megszokott régi sötétségből nehéz kihúzni a világosságra. Vannak, akiket saját önző érdekeiken kivül semmi sem érdekel. Csodálkozom azon, hogy ő, aki olyan hosszú időt töltött Magyarországon, csak ezekről számol be. Talán nem találkozott azokkal, akik önzetlenül, verejté- kesen építik az országot? Hogy van az, hogy a haladásról, a sok jóról, amikről mi még csak álmodni se mertünk, mikor ott éltünk, nem számol be, de arról ir, hogy a pálinka drága. Arról kellett volna inkább beszámolnia, hogy a gyermekek több tejet kapnak, mint bármikor a magyar történelem folyamán. 1935-ben voltam Magyarországon látogatóban egy évig, abban az időben, amikor az Angyalföldön barlangban laktak a munkások és ott köpték ki tüdejüket. Egy este a Nyugati-pályaudvartól a Margit-körutig pont 7 osenevész gyermek könyörgött, hogy ha Istent ismerek, segítsek rajtuk, rongyokban, éhen koldullak. Azoknak nem vittek egy héten egyszer sem marhahúst. Nagyon jó jel az, amikor a falun egy héten többször követelnek marhahúst. 1935-ben a hentes nem mert levágni egy marhát, mert rábü- dösödött, a vevők nem tudták megvenni. 14 órát kapáltak 80 fillérért és egy kiló marhahús 1 pengő volt. A közlekedés is jó volt akkoriban. Én Pécsen beültem az autóbuszba és 40 kilométert magamban voltam, mert a falusiak, amikor kiértek Pécsről, lehúzták a cipőjüket és a nyakukba akasztották, úgy gyalogoltak 30—40 kilométert a köves utón. Pesten szaladtak a villamosok, a munkások pedig gyalogoltak. S azóta Magyarországot lerombolták, az összes vasutakat, hidakat, a rengeteg épületet újból kellett épiteni; már nyugdijat is adnak a munkásoknak, tudom, nem sokat. Ha Fodor munkástárs azt irta volna, hogy nem valami jól tudnak megélni belőle, azt érteném, de hogy miként vesznek 127 forintos szilvóriumot, azt nem birom bevenni. Azt írja még, hogy a magyar nép nem tud barátkozni itóka nélkül. Pont ez a nemzeti tragédia; a régi úri rendszerben úgy akarták, hogy már gyermekkorunkban rászokjunk, de nem 127 forintos szilvóriumot ivott a magyar nép, hanem olcsó mérges szeszt, amit pálinkának neveztek. A fiatal gyermekeknek a régi időkben nem volt sport, nem kaptunk könyveket, nem voltak kulturházak, ellenben volt minden faluban kocsma, ez volt az egész szórakozás; ott szpdtük fel a cigarettavégeket és ott tanultunk meg inni, mert az urak tudták, hogyan kell a nép agyát eltompi- tani, hogy ne tudjon gondolkozni. A mai kormány viszont minden erejét latba veti, hogy egy egészséges, uj nemzedéket neveljen fel, amely nemcsak itókásan tud barátkozni és a végén szidni a románt, meg a szerbet, meg a cse- het és azt kiáltani, hogy éljen a háború! Pont ellenkezőleg, józanul gondolkodó, uj generációt, amely öntudatosan fog épiteni egy szép, boldog országot, ahol tisztességes munkával, gondtalanul élhetnek. Funk Dezső nMAMUV'^iWV<nAAW\MWVUUinn(WVWWWWW\AAAWM AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN a napi ujságfor- galom majdnem egymillióval kevesebb, mint egy evvel ezelőtt volt, jelenti az Editor and Publisher szaklap. 1963-ban a napi forgalom 58,905,251 pél- cányszám volt az 1962-es 59,848,688 napi példányszámmal szemben. A csökkenés a tavalyi newyorki ujságsztrájk óta állt be. Vasárnapi lapszámokból 2,058,297-el kevesebb fogy. “AZ ÉLETTELEN BUDAPEST” A HUNTER COLLEGE-BAN NEW YORK, N. Y. — Nem tudom, van-e értelme, hogy érzelmeimet vagy nézeteimet nyilvánítsam, mert azt tudom, hogy változást általa nem okozok. Egyszer már felhoztam, hogy igazságtalanságnak tartom azt, hogy Magyarországot csak másodlagos ipari kapacitásra akarják berendezni. Hogy ez mennyire nem megfelelő, azt Románia ellenkezése is igazolja. Annak idején erre vonatkozólag valamilyen választ kaptam, ami elég jól hangzott, de nem volt elég meggyőző. Én az újságot minden héten megveszem és olvasom, különösen a magyar vonatkozású híreket. A hírek olyan izgatok, kecsegtetők, moderniz álás minden vonalon, építkezés, termelőszövetkezetek, gyárak, utak, városok és különböző más dolgok. Jól tudom, Magyarország kicsi és elmaradott, tudom, hogy háborúk, az osztrák politika, stb., stb. hátráltatták fejlődését, de azóta olyan ütemben fejlődik a világ, hogy elképzeltem, odahaza is az állandóan emlegetett orosz segítséggel Magyarország is felzárkózik Európához. De nem. Feb. 16-án voltam a Hunter College-ban és megnéztem egy filmet Magyarországról. Budapest, Sztalinváros (Dunaújváros — Szerk.), Balaton, Hortobágy. Kellemes izgalommal ültem le, remélve, hogy valamilyen fejlődést fogok látni, amiről minden héten olvasok. Ezzel szemben nem láttam semmit. Budapest kopott, élettelen, üres, primitiv, Sztalinváros is talán 50 év múlva lesz valami. A Balatonon nem láttam semmit, csak az iszapos vizet, 3—4 csónakot. A Hortobágyon 30—40 lovat. Minden amit láttam, színtelen, élettelen. Egy pár falut malacokkal, kutyákkal a főúton. Magyarország 50—100 évvel még mindig el van maradva. Mutattak farmokat, cséplőgépeket, traktorokat (orosz gyártmány) 30 éves kimustrált gépek voltak, az emberek kopottak, élettelenek. A szivem megtelt szomorúsággal, haza akartam menni, de amit láttam, az elijesztő. Nem akartam hinni azoknak, akik ezt annakidején mesélték. Most megértem, miért nem írnak otthonról soha egy szót sem a helyzetről, a fejlődésről, javulásról. G. Sch. Szerk. megjegyzés: Sajnos, mi nem láttuk azt a filmet, amit G. Sch. olvasónk fenti levelében említ, s igy nem tudunk érdemlegesen hozzászólni a film tartalmához. Azt azonban tudjuk, hogy mindazok, akik az utóbbi években Magyarországon jártak látogatóban (s ebben benne vannak olyanok, akik olvassák lapunkat és olyanok is, mint a New York Times riporterei), éppen az ellenkezőjéről számoltak be, mint amit G. Sch. a Hunter College-ban levetített filmen látott. így tehát csak annyit mondunk, hogy azok fogják a legjobb választ megadni a fenti levélre,, akik személyesen jártak Magyarországon és megnéztek sok mindent, talán még többet is, mint amit a film készítője látni akart. Nem akarnak szakmát tanulni WISCONSIN. — Láttam egy cikket az egyik lapban, amely a kisüzletesek bajával foglalkozik. A szabó szakmában sem kapnak már szakembert, az öregek kihalnak és a fiatalság nem megy szakmát tanulni. Meg kell jegyeznem, hogy ez éppen igy van a cipőszakmában is, mert itt is akadnak olyanok, akik meghalnak, egy-kettő pedig megöregszik. 30 évvel ezelőtt a cipőjavitók egyesületének 650 tagja volt Milwaukee Countyban, ma pedig alig van 250, azaz már egy sincs, mivel az egyesület 1955 óta jóformán csak papíron létezik. Valahányszor összejöttünk a gyűlésre, mindig kevesebben voltunk, pedig volt Credit Uniónk is, de a múlt év tavaszán az is megszűnt. A 250 cipő javító nem tartozik sehova, csak kínlódik. Akadnak még fiatalok, akik cipőjavitást tanulnak az ismétlő iskolában és amikor ott felszabadulnak, a legtöbbjük elmegy más munkára, nem nyit üzletet, mert az sokba kerül. A gyárak pedig olyan hitvány cipőket készítenek, hogy a legtöbbjét nem is érdemes megjavítani. Nagy a konkurrencia is, Japánból jön sok olcsó cipő; láthatja mindenki, hogy pl. az iskolás leányok milyen hitvány cipőt viselnek, s még az élelmiszer üzletek is árusítják a finom viaszkos vászonból készült bocskorokat. Nem hiába, hogy itt szabad vállalkozásban élünk! Varga, a fiatal Hirsch Ferenc emlékére HICKSVILLE, N. Y. — Február 11-én eltemettük a magyar haladó szellemű munkásosztály egyik kiváló harcosát, Hirsch Ferencet. Hogy ki volt Hirsch Ferenc, azt talán felesleges hangsúlyozni. A meg nem alkuvó öntudatos munkásvezér, a becsületesség mintaképe volt. Nagy űrt hagyott szivünkben. Nem vittünk virágot a koporsójára, mert ő ezt nem akarta, de adózunk emlékének, amikor a legszebb virágot tesszük le és ezt az összeget átutaljuk a haladó szellemű magyar újság javára. Olga és Adalbert Horváth EGY MAGYAR KISLÁNY SEGÍTSÉGET KÉR A newyorki magyarságot mostanában foglalkoztatja egy bajai kisleány operációjának ügye. Ennek a kisleánynak olyan sziv-operációra van szüksége, amit az Egyesült Államokban már sikeresen végeznek. Mi is érdeklődtünk az ügy részletei felől, s levelünkre az alant közölt vá« laszt kaptuk Magyarországról: Igen tisztelt Rosner ur! Megkaptam jan. 21-én kelt levelét, melyet abból a célból szíveskedett küldeni, hogy írjam meg kisleányom, Rita egészségi állapotát. A röplap, amit említett, sajnos tényeket mond. Már két éve húzódik az ügy. Kisleányomnak olyan speciális született szívbaja van, amely igen ritka és hazánkban eddig nem operálták eredményesen. Az orvosi vélemények szerint csak serdülő korig élhet el ezzel a bajjal operáció nélkül. Diagnózis: Aorta Stenosis. A legeredményesebben az Egyesült Államokban végzik ezt a műtétet, amelyet több helyről történt érdeklődésünk után tudtunk meg. Clevelandba irtunk E. B. Kay sebészprofesszornak, aki levélben elvállalta a műtétet. Sajnos valutával nem rendelkezünk, igy megpróbáltunk többféle segítséget kérni. (Magyar Vöröskereszt, ezen keresztül az Amerikai Vöröskereszt, majd Actio Catholica.) A nagy összeget (Earl B. Kay professzor ur 3,100 dollárt jelzett, mint kórházi költséget, ehhez járul még az ut oda-vissza) egyik sem tudta vállalni. A profesz- „szor ur eddig 8 levelet irt, de nem tudtuk kivinni a kisleányunkat valutáris nehézségek miatt. Egy newyorki szervezet magáévá tette az ügyet, fogalmaztak egy röpcédulát, amelyet szerteküldtek. Rita kisleányom és feleségem (Rita édesanyja) — mint kisérő — közös útlevelet kaptak az USA- ba utazásra. Orvosi vélemények szerint Rita a legjobb korban van a műtétre. Köszönjük Rosner ur segítő készségét, mellyel kisleányom életének meg mentéséhez hozzá kíván járulni. Keszthelyi Rita Budapesten született, 1955 jun, 20-án, III. oszt. tanuló (kitűnő eredményű). Előre is köszönjük kisleányom nevében is szives fáradozását, hálás tisztelettel: Kelt, Baján, 1964 feb. 2-án Keszthelyi István Megindul a munka MILWAUKEE, Wis. — Megkaptuk a lapkampánnyal foglalkozó levelet és olvastuk a lapban is a felhívást. Válaszul ezekre igyekszünk a közeljövőben valamilyen összejövetelt rendezni. Addig is itt küldünk a lapbarátok nevében tiz dollárt a kvótánkra. Bödéné ★ CLEVELAND, O. — A lapot nagyon szeretjük, mert jó és egyes lapszámok elolvasása után olyan érzésünk van, hogy szeretnénk megdicsérni mindazokat, akik hozzájárulnak a lap szerkesztéséhez, mert azt meg is érdemelnék. De mivel az Írásnak nem vagyunk mesterei, igy csak gondolatban tesz- szük. Delbóék MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy EBBEN A HÓNAPBAN lejárt a: előfizetésem. Itt mellékelek $.... ............4 Cim: .............................................................. Név: .................................................................. Város:..........................................Állam: . ...
