Amerikai Magyar Szó, 1964. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-20 / 8. szám
/ 14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, February 20, 1964 ROBERT (BOBBY) BAKER, A KIJÁRÓ A politikai és üzleti összeköttetések Washington politikai és társadalmi köreiben a legújabb botrány-szenzáció a “Bobby” Baker-ügy. Röpködnek a gyanúsítások, a pletykák, a leleplezések, megindultak a szenátusi kihallgatások, de erős az az általános meggyőződés, hogy Bobby Bakernek semmi bántódása nem lesz ezekből kifolyólag. Főleg azért, mert elágazó tevékenységei, amelyekkel néhány év alatt hatalmas vagyont halmozott fel, nem ütköznek semmiféle Írott törvénybe, oly módszerek ezek, amelyek a washingtoni életforma elfogadott mindennapi megnyilvánulásai. Amellett elismert tény, hogy társadalmi életünk valamennyi területén gyakorolják ezeket a módszereket azok. akik egyének előrehaladásának előmozdítását vállalják, magasabb nívón pedig azok, akik üzletek, vállalatok részére képesek hasonló segítséget nyújtani kormánykörökben. Persze nem ingyen. Ennek a tevékenységnek hivatalos neve: “befolyás-árusitás — influence peddling.” hasznosításának klasszikus példája A többségi, vagyis a szenátusban uralkodó politikai párthoz tartozó szenátorokat informálja arról, mi a párt vonala minden fennforgó kérdésben. Kipuhatolja, hogyan akarnak a szenátorok szavazni, s álláspontjukat és megjegyzéseiket tudomására hozza a többségi vezetőnek. (Majority Leader) így megkönnyíti az illető munkáját, aki most már tudja, kit kell rábeszélni a megkívánt állásfoglalásra. Felvilágosítja a többségi vezetőt a szenátorok egyéni tulajdonságairól, érdekeiről, szükségleteiről. Pontos listát vezet minden szenátorról, ki miként szavaz minden kérdésben. Gondoskodik a párt vezetőinek kiszolgálásáról, kezében tartja a pártkonferenciák megszervezésének részleteit, intézkedik, hogy valamely távollevő szenátor álláspontját bizonyos kérdésben kivánsága szerint nyilvánosan tudomásul vegyék. Mindezzel szemben az egyetlen kötelesség, amit Bobby Baker tehát befolyásos ember volt Washingtonban a szenátusban levő hivatalos pozíciója kapcsán és ezt ügyesen a maga számára kamatoztatta. Washington közelében 500,000 dollár értékű háza és birtoka van, a fővárosban 28,000 dolláros otthona, amelybe miután 6,500 dollárt költött a bebutoroztatására, az unokahugaként ismertetett titkárnőjét, a Tennesseeben szépségversenyt nyert Carole Tylert ültette be. Terjedelmes motelt építtetett a közeli tengerparton, egy másikat Charlotte, N. C.-ban és megszámlálhatatlan részvényei vannak más vállalkozásokban és építkezésekben. Lehet, hogy ha 1964 nem volna elnökválasztási év, a Baker-féle leleplezések nem vernének nagy port. De az a tény, hogy Baker a szenátusi többség (demokrata) titkára és valamikor Johnson elnök pártfogoltja volt, arra készteti a republikánus politikusokat, hogy az ügy minden részletét kihasználják a demokraták ellen és a maguk javára. Robert G. Baker életrajzának néhány közismertté tett részlete egy igen kis bepillantást nyújt a Washingtonban alkalmazott módszerek egy kis területére, de így is érdemes velük foglalkozni, roppant felvilágositóak abból a szempontból, hogy fogalmat« nyújtanak az egyszerű amerikai polgárnak azokról a mellékfoglalkozásokról, amelyek a jólfizetett kormánytisztviselők egyikének-másiká- nak legtöbb idejét lefoglalják. Baker, Pickens, S. C.-i községben született. Apja postai alkalmazott, majd postamester volt. Bobby már 13 éves korában a helyi “drugstore”-ban dolgozott, s hamarosan uralta ott a helyzetet és “az orvosi recepteken kívül, ő végzett mindent.” 14 éves korában Washingtonba került, mint szenátusi apród (page boy). Ügyes és szolgálatkész volt mindig és nemsokára ő lett a főapród, azután a demokrata kisebbség titkárának a kisegítője. Közben elvégezte az egyetemet, ügyvédi diplomát nyert és irodát nyitott. 1955-ben Lyndon Johnson szenátor lett a demokrata többség vezetője és kinevezte Bakert a többségi csoport titkárává. Ebben a felelősségtel- . jes állásban terjesztette ki befolyását és pártfogói tevékenységét az ügyes fiatalember. Aki hivatalos feladatát túlteljesíti A többségi csoport tiltkársága olyan kulcspozíció, amelyben nagyobb hatalmat lehet gyakorolni, mint amilyenre a kabinetnek egy tagja, vagy egy szenátor képes. Ehhez csupán az szükséges, hogy aki az állást betölti megfelelő tehetséggel és a többségi csoport politikai vezetőjének teljes bizalmával rendelkezzen. Bobby Baker rendelkezett mindkettővel. Miből áll a titkár napi munkája? vwwwnxwv AMERIKAI MAGYAR SZÓ 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Elolvastam mutatványszámként küldött lapjukat és kérem, hogy további mutatványpéldányokat küld jenek cimei* minden kötelezettség nélkül. Név: .................................................................. Cim: .................................................................. Város:.....................................Állam:.......... Megrendelem lapjukat □ e«ty évre □ féiévrt (A lap kedvezmonves előfizetési ára uj olvasóknak egy évre $6.Oft. félévre $3.00.) HérVéGi írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. Azok a “háládatlan” népek Még ha igaz is volna, hogy a tőkés rendszer a lehető legjobb az összes elképzelhető rendszerek között, az úgynevezett “visszamaradt” népeket képtelenek vagyunk meggyőzni erről, mert ezek a népek a kapitalista szisztémának eddigelé csak az átkait és hátrányait tapasztalták a saját bőrükön, mig az “áldásaiból” még morzsák is alig jutottak nekik — hát akkor mi a csudáért lelkesedjenek érte?! Az egyszerű, primitiv népek, amelyeket pont ez a rendszer tartott tervszerűen a tudatlanság sötétjében, nem is képesek felfogni a tőkés rendszer bonyodalmas szabályait és összefüggéseit; ők csak annyit láttak belőle, hogy mig egy maroknyi kiváltságos egyén ennek a rendszernek a jóvoltából fényűző életet élhetett, addig ők: akiknek a verej- tékes robotja ezt a tobzódást lehetővé tette, még a betevő falatot is alig tudták maguknak és családjuknak előteremteni — egyéb szükségletekről nem is beszélve. . . Ezzel szemben ugyanezek a tanulatlan emberek a szocialista rendszert — ha minden csinjával- binjával nincsenek is tisztában — végtelenül egyszerűnek, könnyen érthetőnek és a maguk szempontjából kielégítőnek találják. Úgy vélik, hogy ha az ő sorsukban is bekövetkezik egy olyan — aránylag gyorsiramu — javulás, mint amilyent a népi demokráciák egész sora fel tud mutatni (és amelyhez hasonlóra a kapitalista rendszerben nem látnak példát), hát az ő számukra ez a rendszer előnyösebb, biztatóbb és kívánatosabb. Ilyen körülmények között mi csodálkozni való van azon, hogy a szocialista propagandának viszonylag köny- nyebb dolga van a “visszamaradt” országokban, mint a kapitalista dobverésnek0! Minél erősebben hangsúlyozzuk a mi magas életszínvonalunkat. annál nagyobb étvágyat gerjesztünk ezekben a népekben a hasonló előnyökre, de ugyanakkor ezek a népek nem látják valószínűnek, hogy az ilyen előnyöket a tőkés rendszer révén valaha is elérhetik, hiszen tapasztalatból tudják, hogy ezek az “áldások” a múltban is elérhetetlenek voltak számukra, tehát semmi reális alapjuk sincs arra, hogy sorsuk jobbrafordulását ettől — a már régen kiismert — rendszertől reméljék. Szinte magától értetődő dolognak látszik, hogy érdeklődésük a szocialista rendszer felé irányul, amely sokkal gyorsabb és biztosabb eredményeket igér. De nem ez az egyetlen oka a mi propagandánk sikertelenségének. . . A mi honatyáink nem tudják megérteni, hogy a rengeteg anyagi segítség ellenére, amit a szélrózsa minden irányában oly gavallérosan szétszórtunk, az ilymódon lekenyerezett népek egyáltalán nem szeretnek bennünket és alig titkolt bizalmatlansággal viseltetnek irántunk. “Mily hálátlanok ezek a népek”, — siránkozik Washington — “nem becsülik meg a kezet, amely ily gazdagon megajándékozza őket!” Most ne is beszéljünk arról, hogy ezeknek a bőkezű adományoknak elsősorban az a rendeltetésük, hogy a támogatott országok uralkodó osztályai — tehát a nyugati kapitalizmus képviselői és a szenátusi szabályok a titkár számára kiszabnak az, hogy álljon a szenátorok rendelkezésére felvilágosításokkal és apróbb szolgálatokkal és a teremőrt helyettesítse távollétében. Baker tevékenysége messzire felülmúlta ezeket a kis feladatokat. Szolgálatkészen vállalta a személyes szívességek minden fajtáját, a kölcsönök rendezésétől- a lakás keresésig. Ugyanakkor rendelkezésére állt azoknak is, akik a szenátoroktól akartak szívességet, mint bizonyos tisztviselők, lobbyisták, üzletemberek és mások. Bobby Baker befolyása rohamosan nőtt. Kéz kezet mos. Szívességért szívesség jár. A nagy gyárosok bevonták Bobbyt jólfizető vállalkozásokba, kölcsönöket kapott bankoktól befektetésekre. Rövidesen benne volt biztosítási üzletekben, ingatlan fejlesztésben, bankokban; társtulajdonosa volt két motelnek, egy temetőnek, részvényese egy árusító-automata cégnek, amelynek egyedárusitó joga volt a legnagyobb fegyvergyárakban hűsítő italok és más frissítők eladására. Bobby Baker 35 éves korában milliomos volt —• legalábbis papíron. (Folytatjuk) kiszolgálói — továbbra is a nyeregben maradhassanak, ámde a nép jómaga ebből a “nagylelkű” segítségből legtöbb esetben egy fikarcnyit sem lát; inkább beszéljünk egy másik tényezőről, amely sokkal nagyobb szerepet játszik abban, hogy ezek a “visszamaradt” népek valóban nem nagyon szerelmesek belénk és minden lépésünket indokolt gyanakvással méregetik: Ezek a népek nem felejtenek olyan hamar és olyan könnyen, mint Washington. ők nagyon jól emlékeznek, kik voltak az Egyesült Államok ellenségei és kik voltak a szövetségesei a második világháborúban. . . Nekik több okuk van elképedni a mi magatartásunk felett, mint nekünk az ő “hálátlanságuk” felett. Hogyan bizhatnak meg egy olyan országban, amely a volt szövetségeseket úgy kezeli, mint halálos ellenségeit, viszont a volt esküdt ellenségekkel pedig úgy bánik, mint legbensőbb kebelbarátaival?! Miféle erkölcsi stabilitásra vall az ilyen viselkedés?! Amikor egy egyén vagy egy nép barátot választ magának, akkor előbb alaposan fontolóra veszi, hogy az illető mennyire megbizható, menynyire következetes és mennyire hűséges kinyilatkoztatott elveihez, és igy tovább. Például, ha a barátjelölt ma bizonyos körülmények között igy és igy cselekszik és holnap — ugyanolyan körülmények között!—pont az ellenkezőjét teszi, hogy aztán holnapután ismét irányt változtasson, hát én annak a barátságára nem nagyon áhítozom, mert nem vagyok biztos benne, hogy szükség esetén számithatok-e reá. Hátha ugyanaz a kéz, amely tegnap oly bőkezűen ontotta az adományokat, holnap fegyvert ragad ellenem; hátha az a kéz, amely ma — barátságot színlelve — a kezemet szorongatja, holnap a torkomat fogja szorongatni?! Ne mondd, hogy ez túlzás! Ezek a “visszamaradt” népek nem vakok: az ő szemük láttára történtek példák erre! Németország, Olaszország, Japán és Franco Spanyolországa mind nagyrabe- csült kebelbarátaink ma, holott tegnap “kele- vények” voltak az emberiség testén, amiket könyörtelenül ki kell vágni. Oroszország és Kina viszont szövetségeseink voltak tegnap és ma ők a “rákos daganatok”, amiket ki kell metszeni... Az ilyen gyorsan váltakozó hangulatok és hátra- arc manőverek egyáltalán nem alkalmasok arra, hogy másokban bizalmat inspiráljanak irántunk. Az utolsó két évtized folyamán követett cikkcakkos, tekervényes, öncáfoló, logikátlan külpolitikai -vonalvezetésünk láttára, ezeknek a “visszamaradt” népeknek a hideg fut végig a hátukon arra a gondolatra, hogy a mi barátságunktól függjön az ő jövendőjük... Meg aztán — mindettől eltekintve is — miért higvjenek ezek a színes népek a mi fennen hangoztatott kijelentésünknek, hogy “az ő jövőjük, jólétük és szabadságuk nekünk oly végtelenül becses és fontos,” amikor azt látják, hogy húszmillió bennszülött amerikainak a jóléte, jövője és szabadsága egyáltalán nem zavarja az álmainkat, holott ezek a bennszülött amerikaiak már száz évvel ezelőtt elnyerték papíron az ezekhez való jussukat és mi száz évig nem engedtük meg nekik, hogy e jogaikat gyakorolják és élvezzék?! Ha én egy afrikai vagy ázsiai uj államnak a polgára lennék (vagy akár egy európai országban élnék, ahol kortanuja voltam a második világháborúnak és az azt követő két évtized politikai fordulatainak), bizony mondom: én sem tudnék megbízni az Egyesült Államok barátságában — pont elég okom volna a bizalmatlanságra!
