Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-08-08 / 32. szám
Thursday, August 8, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 A MELMAN-TERV Victor Perlő: II. Seymour Melman csoportja, az “Amerikai Biztonság Stratégiája” tárgyú jelentésében (lásd a múlt heti cikket) azt ajánlja, hogy a katonai büdzséből megtakarított néhány millió dollárt külföldi segély céljára használják fel, különösen “nagyméretű közoktatásra. .. mely elősegítené a gazdasági haladást, a politikai biztonságot és a társadalmi fejlődést a kevésbé fejlett országokban.” Edwin Lieuwen leleplezi az U.S.-nek Latin-Amerika számára kiutalt katonai segélyét, mely katonai diktatúrák felállítását segíti elő és “meggátolja a demokrácia előrehaladását. Latin-Amerika népeinek többsége nem fél a külső támadástól, számukra a U.S. katonai program megsokszorozza a belső problémákat, megzavarja a társadalmi és a gazdasági fejlődés előmenetelét.” Ugyanez még fokozottabb mértékben áll fenn Ázsiával kapcsolatban. Terence McCarthy tagadja, hogy “a katonai és hadi felszerelésekre fordított óriási évi költségvetések . .. elkerülhetetlenül szükségesek Amerika világhelyzete megvédésére.” Ellenkezőleg... “Amerika világhelyzete menthetetlenül veszőfélben van azáltal, hogy pénze értékét veszni hagyja.” A dollár világértékét aláássa, mint a sterling esetében történt 1931-ben, “az évente, külföldön katonai célokra elköltött 2—3 milliárd dollár,” amely a kedvezőtlen fizetési mérleget és az aranyfedezet drasztikus csökkenését idézi elő. Ezek szerint, habár a Melman-jelentés nem áll határozottan a külföldi hadibázisok feloszlatása mellett, erősen arravezető irányzatot mutat. Ez a befolyásos amerikai békebarátok számára nagy előrehaladást jelent. Még bátrabb Melmannak az a véleménye, amely szakit avval az általánosan vallott állásponttal, mely a privát külföldi befektetések szentségét sohasem vonja kétségbe. “Kiderül, hogy U.S. privát érdekek külföldi nagyüzemei egyre több terhet jelentenek az Egyesült Államoknak és kerékkötői annak az igyekezetnek, amely... a fejlődésben lévő országokkal való jóviszonyt elősegíti. Az a kísérlet sem segített ebben, amely az ottani, helyi tőke bevonását célozta.” ♦ Melman analízise nem alapos. Nem magyarázza meg a külföldön befektető nagy vállalatok és az azokat védő katonai diktátorok közötti közvetlen kapcsolatot, sem a külföldi befektetésekből óriási hasznot huzó nagyvállalatok tulajdonosai és az amerikai nép közti különbséget. Ennek a népnek a vállát terhelik a külföldi hadibázisok és a védelmükre kiutalt segély, valamint a vállalatok külföldre költöztetéséből származó állásvesztés. Ugyanakkor konstruktiv módon ajánl olyan meg oldást ezekre a befektetésekre, amely nemzetközi krízis nélkül talál kiutat arra, hogy felszabadítsa az egyes országokat a káros, külföldről diktált befolyás alól. A kormánynak évi 700 millió dollárt kellene arra a célra fordítania, hogy hozzá segítse a kevésbé fejlett országok kormányait és népét ahhoz, hogy tiz év alatt fokozatosan felvásárolhassák a U.S. kezekben levő vállalatok részvényeinek nagyobb részét, 50%-on felül. Ezek után a kormány “csak azt a külföldi tőkebefektetést engedélyezze, amely nem haladja meg a jogos, 49%-os részesedést.” Olyan U.S. privát tőke számára, amely hajlandó a külföldi ipart kifejleszteni, anélkül, hogy azt kontrollálja, vagy lelkiismeretlenül kihasználja, a U.S. kormánya adjon “adó és másféle kedvezményt”, vagyis vegye rá, hogy szerényebb ha- szonnal is megelégedjen és tartózkodjon más országok ügyeibe való beavatkozástól. A Standard Oil és a United Fruit vehemensen fog ellenállni az ilyen programnak. A jelentés azonban kimutatja, hogy Amerikában egyre szélesebb körök törik át a félelem és a félrevezetés okozta gátakat, melyek idáig megakadályozták a nem-marxista rétegeket abban, hogy alapvetően fontos lépéseket tegyenek anti-imperialista irányba, a hidegháború felszámolásáért. A jelentés technikai részletei kiigazításra szorulnak. Abból az alapgondolatból indulnak ki, hogy a katonai költekezés fő hangsúlya a Szovjetunióval való nagy termonukleáris háborúra irányul. A tény az, amint Mr. Melman is nemrég kihangsúlyozta, hogy egyre szükebb arányban költenek erre. A hadiköltekezés nagyobb és egyre növekvő részét arra az imperialista zsandárküldetésre fordítják, amely Paraguaytól Dél-Koreáig terjed és amellyel az ehhez szükséges hadifelszerelések szállítóinak felgyülemlett haszontöbbletét növelik. A nemzeti költségvetésnek ezt az egész részét meg lehetne szüntetni, az ország nagy előnyére, amint azt Melman tanulmányában logikusan előadja, melyben a tengerentúli hadibázisok és katonai segélyek káros hatásáról mond véleményt. Az ilyen javítással Melman javaslata a költségvetés redukálására sokkal hatékonyabb lenne, mert megakadályozná a leszerelés ellenségeinek próbálkozását, 1882 óta az Egyesült Államok bevándorlási törvényei nyílt és cinikus faji és nemzetiségi megkülönböztetési elveken alapultak. Minden eddigi törvény, de különösen a jelenlegi, McCarran-Walter- törvény, előnyben részesítette az úgynevezett “ma- gasabbrendü” északi fajok és nemzetek tagjainak angolok, írek, svédek, dánok, norvégok, németek, bevándorlását, egyre jobban leszűkítette az “ala- csonyabbrendü”-nek tartott dél- és kelet-európai népek, lengyelek, magyarok, spanyolok, olaszok, stb. bevándorlását. Csaknem teljesen kizárták a “legeslegalacsonyabbnak” bélyegzett keleti népeket, mint a kínaiakat, japánokat. Elismeréssel kell adóznunk tehát Kennedy elnöknek, hogy olyan javaslattal állt elő, amely megszüntetné ezt az igazságtalan és embertelen törvényt és helyette egy uj és emberiesebb elveken nyugvó törvényt javasol. Kennedy javaslata előnyben részesítené amerikai polgárok legközelebbi hozzátartozóit, valamint az olyan képzett szakmai munkásokat, akikre az amerikai közgazdaságnak állítólag szüksége van. Ez az utóbbi rendelkezés, az az érzésünk, egy újabb és talán az eddiginél is igazságtalanabb bevándorlási politikára vezethet. Az elnök javaslata szerint “magasabbrendü kiképzéssel bíró vagy szakmai képzettséggel rendelkező egyének előnyben részesülhetnek anélkül, hogy előzőleg valamely amerikai munkaadó leszerződtetné őket.” A kérdés az, hogy valóban alapvető állami érdek az, hogy még egy pár ezer szakmai munkás vándoroljon be Amerikába, amikor a mi termelési gépezetünk már amúgy is oly magas színvonalat ért el, hogy — ha a tőkés társadalom korlátái meg nem akadályoznák — akkor akár az egész világot el tudnánk már látni ipari cikkekkel? Avagy nincsen-e az úgynevezett gazdaságilag fejletlenebb, “underdeveloped” országoknak ezer- szerte nagyobb szüksége a képzett, szakmai munkásokra, mint a hatalmas iparilag fejlett Egyesült Az iráki kormány masszív támadása a kurdok ellen . Irákban a kormány nem riad vissza a legkegyetlenebb módszerektől sem, hogy megsemmisítse a függetlenségért harcoló kurdok ellenállását. Teljes hadjáratot indított a kurd-lakta területek ellen, lebombázott és gépfegyverrel pusztított el egyes falvakat, másokat százával gyújtott fel. Elpusztította a falvak terményeit és más helyeken a lakosságot deportálta. Amellett gazdasági bojkottal is ki akarja éheztetni őket. Legújabb kísérleteiként az iráki hadsereg előnyomuló támadással ketté akarja szakítani a kurd területet, hogy védelmét annyival megnehezítse. A kurd függetlenségi hadsereg vezére, Mullah Musztafa al-Barzani generális, gyors mozdulattal partizáncsapatokkal elébevágott a támadásnak és Kurdisztán nyugati részén sikeresen ellenállt a támadó kormánycsapatoknak. Az elnök segélye az iskolából való kimaradás ellen “Nagyon nehéz időknek néz elébe az a 400 ezer fiatal amerikai, aki a nyár végén nem fog az iskolákba visszatérni”, mondotta Kennedy elnök sajtókonferenciája alkalmával. Továbbá, “azok közül, akik folytatják a tanulást, 700 ezer nem fogja befejezni az iskolaévet.” A mai termelési viszonyok között ez rendkívül súlyos probléma, mert a legnagyobb kereslet az iskolázott ,képzett munkaerőkben van. Á tanulatlan és képzetlen munkakeresők hogy a technikai kérdésekkel való kifogások örve alatt az egész anilizist elvessék. A jelentés nem foglalkozik avval, hogy milyen legyen a viszonyunk a szocialista táborral, s avval sémi hogy nyujtson-e a U.S. gazdasági segítséget olyan országoknak, amelyek a szocialista rendszert választották. Melman és munkatársai azt az érzést keltik, hogy a békés versenynek és békés egymás mellett élésnek a hívei. ^ Ha ezt a gondalatot tovább vezetjük, véleményem szerint kiderülne, hogy az Egyesült Államokra óriási előnyök származnának olyan viszonylatból, amely úgy a hivatalos ideológiában, mint a belső gazdasági felállításban versenyző lenne, da a közös gazdasági problémák kérdésében egymást támogató, közreműködő álláspontot foglalna el. Államoknak? És itt nem is beszélünk az amúgy is aggasztó és állandó évi 6—7 millió munkanélküliről, akiknek száma az automatizálás következtében az eddigi jelek szerint csak növekedni fog. Hátha még arra gondolunk, hogy a törvény végrehajtói, az elnöki hivatal tudta nélkül avagy talán tudtával a törvény eme pontját ismét csak a hidegháború mélyítésére használják azáltal, hogy bevándorlási vízummal fogják csalogatni a szocia lista államok által magasfoku kiképzettségben részesített szakmunkásokat, akiknek szülőhazájuk egyelőre még nem tudja az amerikai életszínvonal minden csábitó attrakcióját megadni? Eszünk ágában sincs feltételezni, hogy Kennedy elnök ezzel a mellékgondolattal tette meg javaslatát. Meg vagyunk győződve, hogy mint egy ir bevándorolt dédunokája, az elnök valóban átérezte a jelenlegi törvény igazságtalanságát. De azt is tudjuk, hogy az amerikai bevándorlási hivatal tisztviselői, éppúgy, mint a kongresszus illetékes bizottságai, mindenkor a legszélsőségesebb soviniszták voltak. Elég, ha McCarran szenátor és Walter képviselő átkozott emlékét idézzük. Nincs egyelőre semmi garancia, hogy ez a gépezet belátható időn belül alapvető változáson menne keresztül. Az űrhajózás, az automatizálás, a kibernetika (gondolkozó gépek) korszakában már nincs szükségünk, véleményünk szerint arra, hogy Amerika kormánya, miként Shannon, a New York Post rovatirója frappánsan megjegyezte a “munkáselhelyező iroda” szerepét töltse be és szakmunkások bevándorlását propagálja. A bevándorlási törvénynek korunkban már csak egvetlen célja lehet: egyesíteni az egymástól eddig távoltartott családtagokat. Engedjék be amerikai polgárok legközelebbi hozzátartozóit, szüleit, gyermekeit. De mindenekelőtt vessenek véget a szégyenletes, megalázó McCarran-Walter-törvénynek, beleértve annak terrorjellegü deportálási rendelkezéseit is! a legnagyobb kilátástalansággal néznek szembe. Az elnök egy külön alapból 250 ezer dollár ősz* szeget utalt ki az iskoláknak 250 ifjúsági tanácsadó (counselor) kinevezésére, akik megpróbálják rábeszélni a fiatalokat, hogy szeptemberben menjenek vissza az iskolákba és fejezzék be tanulmányaikat. Sok aszpirinre lesz szüksége ennek a 250 tanácsadónak, ha őtölük várja az elnök a sokféle nehézséggel küzdő, iskolából kimaradó ifjúság problémáinak megoldását. KÉT ATOMFIZIKUS, egy amerikai és egy szovjet tudós, kapta meg az “Atom a Békéért Jutalom” ez évi diját. Edwin M. Mcmillan, a Kaliforniai Egyetem Lawrence Radiation Laboratory igazgatója és Vladimir I. Veksler a moszkvai Nukleáris Kutató Intézetnek és a Szovjet Tudományos Akadémiának a tagja. A jutalmat — 75,000 dollár, amit egymás között megosztanak — annak a felfedezésnek elismeréséül kapták, amelyre mindkét tudós 20 évvel ezelőtt, kb. egyidőben jött rá, az egymástól nagy távolságban lévő laboratóriumában. A felfedezés az atomsejt mozgásának gyorsítására vonatkozott és nagyban hozzájárult az atomenergia termelés sikeresebb növeléséhez és békéscélu felhasználásához. Az “Atom for Peace Award” alapot a Ford Motor Co. tartja fenn. (VWWWyVWMWWWWWWWWWWWWWWW A HUSZONÖTÖDIK régi kocsmát szüntették meg Heves megyében. A most lebontott boconádi kocsma helyére a földmüvesszövetkezet csaknem félmillió forintos költséggel modern büfét, falatozót épit. HOZZÁSZÓLÁS KENNEDY ELNÖK BEVÁNDORLÁSI TÖRVÉNYJAVASLATÁHOZ
