Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1963-08-01 / 31. szám

Thursday, August 1, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 ^^RöyiDEM== ORVILLE L. FREEMAN, mezőgazdasági minisz­ter a Szovjetunióban van. Amerikai farmdelegáció élén meglátogatta Krasnodar kukoricatermő vi­dékét. C+-5 B. F. Grabowski, connecticuti demokrata képviselő törvényjavaslatot nyújtott be, hogy kötelezővé te­gyék a cigaretta csomagokra rányomtatni: “Az egészséget veszélyezteti”. A cigarettázásnak tulaj­donított megbetegedések — tüdőrák, szívbaj — szaporodása megköveteli az intézkedést e téren, mondotta. AHMED BEN BELLA, Algéria miniszterelnöke meghívta Fidel Castro kubai miniszterelnököt, hogy látogassa meg Algériát. DÉL-AFRIK A közművelődési minisztere felszó­lította a Transvaal Muzeum igazgatóját, hogy távo­lítsa el az evolúcióra (fejlődéstan) vonatkozó kiállí­tás anyagát. BRAZÍLIÁBAN az elmúlt 12 hónap folyamán 450 millió kávécserjét égettek el, hogy ezzel re­dukálják a kávétermelést. A kormány fizet minden elpusztított fáért és a cél 2 milliárd fának az el­iminálása. A kávépiacon nagyarányú felesleg hal­mozódott fel. C+-9 ERDŐTŰZ oltásánál használt vegyszerek meg­ölik a fákat és meddővé teszik a talajt. Kutatás folyik az ártalmas vegyszerek más anyaggal való kicserélésére. C^i) Dr. Hans Globke, nyugatnémet államtitkár he­lyettest, az emberiség ellen elkövetett náci hábo­rús bűnökért életfogytiglani böi'tönre Ítélte a ke­letnémet főbiróság. Globke most is Adenauer po­litikai jobbkeze. GUNNAR LANGE svéd kereskedelmi miniszter, megbízott külügyminiszter ebédet adott Korbacsics Pál búcsúzó magyar követ tiszteletére. Az ebéden résztvett a svéd külügyminisztérium több vezető munkatársa. C+J> DR. P. C. MAHALANOBIS, a Calcuttái Indian Statistical Institute igazgatója a Magyar Tudamá- nyos Akadémia elnökségének meghívására 10 na­pos látogatásra Budapestre érkezett; a neves in­diai tudós előadást is tart. A HIVATALOS ZARÁNDOKIDÉNY kezdete al­kalmából három fiatal japán orgonamüvész orgo­nazenével fogadta a szent hegy, a Fuzsijama terü­letén a zarándokokat. A 3770 méter magas hegy­re 15 teherhordó szállította fel a hangszereket. C+3 AZ ALGÉRIAI tájékoztatásügyi minisztérium kö­zölte, hogy Mohammed Budiafot és három más személyt házi őrizetbe helyeztek. A hivatalos beje­lentés szerint a négy személy veszélyeztette az ál­lam biztonságát. UTONALLÓK megtámadták egyik este London diplomata-negyedében az Eaton Square-en North­umberland hercegnő gépkocsiját, amint a 75 éves udvarhölgy a görög királyi pár tiszteletére adott fogadásra hajtott a Buckingham-palotába. A rab­lók 30,000 font értékű ékszert zsákmányoltak. C'fJ GRAHAM GREEN, a neves angol iró Fidel Cas­tro miniszterelnök meghívására Kubába utazik. Green 1955-ben járt az országban, akkor gyűjtött anyagot a Havannai emberünk cimü regényének Írásához. IZRAELBEN annyira elterjedt a szerencsejáték (különösen a fiatalság körében), hogy a kormány törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé, amely az állami lottón és totón kívül megtilt mindenféle sportfogadási és szerencsejátékot még magánlaká­sokban is. JAPAN a múlt évben 13 millió 200 ezer tranzisz­toros rádiókészüléket szállított külföldre, ennek felét az Egyesült Államokba. A japán üzemek az idén mintegy 16 millió tranzisztoros rádiót gyár­tanak. A VILÁG LEGSZEBB KÖNYVEIBŐL készítenek elő kiállítást a lipcsei őszi vásárra. A legszebb kö­teteket arany-, ezüst- és bronzéremmel jutalmaz­zák. a ho Gyein én -ßätom... írja: EHIN Bátorítsuk a fiatalokat Bálint Imre cikke az óhazai fiatal irók munkájá­ról — amellyel Weinstock Rózsi és Gyarmaty Ka­tó foglalkoztak lapunk hasábjain —, rávezette fi­gyelmemet azon nívós folyóiratokra amelyek jelenleg Magyarországon megjelennek és amelyek­nek hasábjain a különféle “nemzetiségű” irók, jó, jobb, gyakran kitűnő írásait olvashatjuk. De ezen kívül eszembe juttatta azt is, hogy valamikor mi is a 10—16 év közöttiek nemzetségébe tartoztunk és — hogy Bálint szavait idézzem: — “taknyos irók” voltunk. ’Szinte hihetetlen, de igy van: még 2—3 év és hat évtizede lesz annak, hogy az érsekujvári gim­náziumban “ötödikesek” lettünk, Adyt olvastuk és ismeretségbe kerültünk a Nyugat, Huszadik Szá­zad, Társadalmi Szemle folyóiratokkal és — nagy titokban — a Népszava napilappal. Nem csoda, hogy azoknak olvasása közben egyikünk-másikunk írói hajlamokat kapott és az unalmas iskolai fel­adatokon kívül is szerettük volna írásba foglalni gondolatainkat, érzéseinket. Ezeknek a hajlamoknak eredményeként egy szép napon megszületett az ötödik osztály lapja, amely kezdetleges levonógépen készült és "Kedd" címmel jelent meg. A sokkal később nyilasok ál­dozatává vált, nagyon tehetséges Schwarc Pável osztálytársammal kettesben szerkesztettük, irtuk, levonatoztuk és terjesztettük az “újságot.” A "Kedd" példányszámait 10 fillérért árultuk, előfizetési dija nem volt és költségeink java részét azokból a hirdetésekből fedeztük, amelyeket olyan üzletektől szereztünk, amelyekben a diákok köny­veiket, füzeteiket és egyéb kellékeiket szerezték be. Még divatáru, cipő és ruha üzletektől is kap­tunk hirdetéseket. Alig néhány heti megjelenés után, bizonyos el­lentétek merültek fel a két szerkesztő között. .. A "Kedd"-nek “Azt csiripelik a verebek. . .” cimü rovata volt, amelyben megcsipkedtük osztálytársa­inkat és a felsőbb osztályokba járókat. Amikor a “csipkedést” a tanár urakra is ki akartam terjesz- -teni, szerkesztő-társam tiltakozása ezt meggátolta. Pável barátom mindig “egyes” tanuló és kifogás­talan magaviseletü volt, tehát lett volna veszíteni­valója, ha magára vonja a tanár urak haragját. Emiatt és más téren mutatkozó túlzott óvatossá­ga miatt az ellentétek elmélyültek és végül szét­váltunk. Otthagytam a Kedd szerkesztőségét és ki- adóhivatalát és “PÉNTEK” címen uj hetilapot ala­pítottam. Mint a neve is mutatja, ez az “újság” pénteki napokon jelent meg és abban már elbírál­hattam az otthagyott újságot, amely keddi napokon látott napvilágot. Mint a PÉNTEK egyedüli szerkesztője és kiadó­ja, többé senki óvatossága nem korlátozott és “Azt hallottuk, hogy...” rovatban diákról, tanárról, Érsekújvár város rendőreiről és mindenki másról — beleértve az “Érsekújvár és Vidéke” szerkesz­tőjét is, — azt Írhattam, amit jónak láttam. Néhány héten át a KEDD és a PÉNTEK között verseny fejlődött ki és mielőtt eldőlt volna, hogy ki a győztes, közeli barátaink unszolására és köz­vetítésével a két “újság” egyesítését határoztuk el. Az “egyesülésben az erő” ez alkalommal is érvé­nyesült. Az uj hetilap, amelynek “A DIÁK” címet adtuk, már többé nem szegényes levonógépen ké­szült, hanem rendes nyomdában, ahol mind a négy oldalt kézzel szedte ki a jóindulatú nyomdász­tulajdonos. Mi úgy láttuk, hogy “A DIÁK” megjelenése ha­tározott szenzáció volt. Ilyesmire az Érsekujvári Községi Katolikus Főgimnázium tekintélyes múlt­jában tudtunkkal még nem volt példa. Sőt: az ősi kuruc város történetében sem fordult elő, hogy a terjedelmes “Érsekújvár és Vidéke” hetilapon kí­vül még egy újság lásson napvilágot, — még pe­dig nem ócska levonógépen készült amolyan szegé­nyes újság, mint a KEDD és a PÉNTEK volt, ha­nem rendes nyomdában, “nagy” nyomógépen ké­szített hetilap. A DIÁK-ban állandósítottuk mindkét eredeti ro­vatot: “Azt csiripelik a verebek...” Pável bará­tom, “Azt hallottam, hogy...” pedig az én rova­tom volt. Nehogy szerkesztő-társam gyanúba és bajba kerüljön, ennek a két rovatnak a végére a nevünk kezdőbetűit biggyesztettük, hogy ezáltal én egyedül vállaljam a felelősséget, amikor a ta­nár urak, vagy más városi “előkelőségek” ferde­ségeit vettem céltáblául. A DIÁK gyorsan népszerű lett. Többen vásárol­ták, mint a két eredeti lapot együttvéve, több hir­detést is kaptunk, amelyeket jobban is fizettek, mert elvégre most már nyomdában készült, komoly lapról volt szó. Talán a harmadik szám jelent meg, amikor Ráskai Ferenc, a Pesti Hírlap belmunkatár- sa— akihez rokonság fűzött .—, néhány na­pon át vendégünk volt. Összeszedtem bátorságo­mat és megmutattam lapunkat, abban a titkos re­ményben, hogy nem kapunk leverő bírálatot vala­kitől, aki a “szakmánkban” akkor már ismert név volt. óvatosságból meghívtam szerkesztő-társamat er­re az alkalomra, gondolván, hogy ha a bírálat le­verő lesz, osszuk ketté a “dicsőséget”, hogy köny- nyebben tudjuk elviselni a csapást. Nagy meglepe­tés volt számunkra, hogy aggodalmunk alaptalan volt, mert Ráskai elismeréssel nyilatkozott a lap addig megjelent számairól és további kitartásra buzdított. E váratlan siker hatása alatt a negyedik szá­mot nagy lelkesedéssel készítettük és az “Azt hal­lottuk, hogy...” rovat az addigiaknál is vakme­rőbb volt. Többek között nagyságos dr. Rabár End­re, Királyi Közjegyzőbe szúrtam a toliamat, aki a kormánypárti képviselőjelöltek mindenkori disz- szónoka volt és akinek egyik beszédjében 17 “le­gyenek meggyőződve” kitételt olvastunk össze. Ezt a tényt kipellengéreztem rovatomban és a Nagyságos dr. Királyi Közjegyző urat arról bizto­sítottam, hogy 17-szeri megismétlése után sem volt a hallgatóság “meggyőződve.” A DIÁK megjelenése napján, a két szerkesztő Finta Sándor igazgató ur szobájába kapott meghí­vást, ahol erre az alkalomra a nyomaték kedvéért Wieber Jakab osztályfőnök ur is jelen volt. Min­dent sejtettünk, csak jót nem és ez alkalommal nem tévedtünk: a felsőbb hatóság — amelynek döntése ellen nem volt fellebbezés —, A DIÁK további megjelenését fejvesztés terhe mellett egy­szer és mindenkorra betiltotta. Az osztálytársak és a szülők egybehangzó véle­ménye az volt, hogy aránylag olcsón usztuk meg a kalandot, mert még jó, hogy nem csaptak ki az in­tézetből. Számunkra ez nem volt vigasz, mi a dön­tést nagy igazságtalanságnak tartottuk és attól a naptól kezdve soha nem hittük, hogy hazánkban valódi sajtószabadság van. A DIÁK megszűntével irói pályánk véget ért. Pável barátom verses kötete — amelyet szerelme tárgyának ajánlott —, csak évekkel később jelent meg és — eltekintve attól, hogy a következő év­ben dijat nyertem a Pesti Hírlap középiskolai ta­nulók számára kiirt pályázatán, — csak 1915-ben, New Yorkban, az ELŐRE szerkesztőségében kap­tam ismét alkalmat arra, hogy Írással szolgáljam a dolgozók ügyét. Ekkorra már — hogy megint Bálint szavait idéz­zem: — a “visítok” nemzetségéhez tartoztam, de azért nem rösteltem időnkint visszagondolni azok­ra az időkre, amikor a KEDD, a PÉNTEK és A DIÁK szerény hasábjain próbáltunk valamit csinál­ni, amire a tanári hatalom mondta ki, hogy “hát­rább az agarakkal!” Volt-e valami eredménye annak, amit “taknyos iró” korunkban csináltunk? Kezdők voltunk, sze­gények és tapasztalatlanok, valóban “taknyosok” voltunk, sok eredményről nem is lehetett szó. De mégis elértük azt, hogy a Nagyságos Dr. Rabár Kir. Közjegyző ur legközelebbi programbeszédében egyetlen egyszer sem használta a “legyenek meg­győződve” kifejezést. Ettől a kétes “eredménytől” eltekintve, mi ketten, akiknek a kezéből valóban “kiverték a tollat” és velünk együtt még jónéhá- nyan az akkori “taknyos nemzetségből”, a Habs- burg-korabeli sajtószabadságot többé soha nem is mertük el valóságnak és A DIÁK betiltása, véle­ményünk szabad nyilvánításának korlátozása egy­re erősebben kergetett balra, — amig oda jutot­tam, ahol ma is állok és volt szerkesztő-társamat Pest utcáján verték agyon a nyilasok. Azért: — nem árt, ha fiatalon kezdik el az írást, akiknek hajlamuk van rá és ha a “morgók” segí­teni akarják ezeket a fiatalokat, nem árt egy kis bátorítást adni. Mert: ki tudja, melyikben rejtőzik egy uj Ady Endre, vagy József Attila? — amikor a mostani “morgók” már elnémultak. . . s----------------------------------------------------------V. Uj magyar melódiák a lemezpiacon Barát Sándor énekel, Surányi Rudi és cigány- zenekara muzsikál Ára $4.95 postázás a US.-ben 25e Kanadában 80? Rendelje meg a következő címen: Alex Barát Record Co. 315 E. 77 St. N. Y. 21 NY LE. 5-8691 \----------------------- f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents