Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1963-07-18 / 29. szám

10

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

Thursday, July 18, 1963

Huszár egyetlen gyűlése

A tervezett és behirdetett “gyűlések százai” egyetlen zártkörű

értekezletté szűkültek le

i Gárdos Emil “Magyar-Amerika Nagy Esztendeje” cimü és a Magyar Szó. junius 27-iki számában megjelent cikkét bizonyára nagy érdeklődéssel olvasta mindenki és elsősorban azok, akik annak a ‘‘nagy esztendőnek” közeli, vagy távoli részesei voltak.

A cikkben szó volt Huszár Károly volt miniszterelnök new yorki látogatásáról és ennek az eseménynek egyik részletét szeretném az alábbiakban ismertetni.

Huszár tervezett látogatásáról a Pesti Hirlap egészen kis közleményéből értesültünk először. Nem tudtuk, hogy pontosan mikor érkezik Amerikába, de minden esetre kellő fogadtatásban akartuk részesíteni Horthy volt miniszterelnökét. Ezért az Országos Lapbizottság és a Szocialista Párt Magyar Szövetségének Végrehajtó Bizottsága a behirdetett 700 gyűlés előkészítése érdekében országos körútra küldött. New York és környéke után, Chicago, Milwaukee, Detroit, Cleveland, Pittsburgh magyarsága előtt fejtettem ki, hogy milyen célt szolgál Huszár látogatása és a magyarok ezreit arra buzdítottam, hogy készüljenek olyan fogadtatásra, amilyet Horthy ügynöke megérdemel.

Amikor Huszár 1920, julius 14-ikén megérke- bett, a sikeres körút után már én is New Yorkban voltam. Szerettünk volna tudni, hogy hol és mikor teszi meg az első lépést a gróf Széchenyi és a katolikus klérus által előkészített kampányban; szerettünk volna szembe kerülni Huszárral, de igye kezetünk nem vezetett sikerre. Egyéb hijján. — mint Gárdos is megírta, — “Tetemrehivás” cimü cikkemben julius 16-án felszólítottuk “Horthy Héj- jas és Osztenburg bűntársát, hogy jelenjen meg a fehér terror tetemre hivó népgyülésen”, amelyet julius 19-ikére, a Central Opera House nagytermébe hívtunk össze. Persze tudnunk kellett, hogy Huszár sokkal gyávább annál, semhogy a meghívásnak eleget tegyen.

Közben felkerestem a Second Avenuen és 68-ik utcánál levő “Varga Gyógyszertár” tulajdonosát, aki a new yorki vezető polgári (reakciós) körökben benfentes volt, de titokban mozgalmunk és lapunk hívének vallotta magát. Időnkint kaptunk tőle információkat, amelyek alapján kellő időben harcot indíthattunk olyan politikai és lopatikai mozgalmak ellen, amelyek az amerikai magyarság megtévesztésére, vagy kifosztására irányultak.

Ez alkalommal személyesen kértem őt, értesítsen a Huszár-kampány minden mozzanatáról és biztosítottam, hogy értesítéseit — mint a múltban is titokban tartjuk.

Alig múlt el 24 óra. amikor “titkos barátunk” telefonon hivott és csak ennyit mondott: “Jöjjön a gyógyszertárba”

Délelőtt 11 óra volt, amikor a szerkesztőségi munka a leginkább lekötött, de mindent félretéve szaladtam a magasvasut legközelebbi állomásához és fél órán belül a Varga Gyógyszertárban voltam. Varga sürgönyt nyomott a kezembe, amelynek tartalma röviden ez volt:

"Kérjük hogy Huszár Károly első értekezletén

pontosan egy órakor jelenjen meg a McAlpin

szálloda földszinti termében, ahová e sürgöny V felmutatása ellenében nyer bebocsátást. Megjelenése fontos."

Az aláírás ‘ ‘A RENDEZŐSÉG” volt. Miután biztosítottam Varga gyógyszerészt, hogy senkinek nem adok módot annak a megtekintésére, hogy a sürgöny kinek a nevére szólt, beleegyezett abba, hogy a sürgönnyel én vegyek részt a Huszár értekezleten. Ez volt az alkalom, amire vártunk!

A Second Avenueről egyenesen a McAlpin szállodába mentem. A lobby egyik kényelmes székében helyezkedtem el. Tisztában voltam azzal, hogy ha valaki felismer, a sürgöny segítségével sem tudok bejutni a terembe, viszont látni akartam, hogy kik jönnek, kik szorgoskodnak a Horthy-ügy- Jnök kampánya érdekében. Ezért egy amerikai újság terjedelmes oldalai mögé rejtőztem, de egy kis lyukat vágtam az oldalak közepébe, amelyen át mindent láttam, anélkül, hogy bárki engem láthatott volna.

A new yorki és környéki magyar reakciósok vezető egy szálig ott voltak: a lapszerkesztők, a papok, a pénzküldők, az egyleti basák egymásután jelentkeztek és nyertek bebocsátást a sürgönyök felmutatása ellenében. Közel egy órához a lobby- ban többek között Berkó D. Géza, az Amerikai Magyar Népszava tulajdonosa. Hinder Márton, a

Bányászlap tulajdonosa, Csernitzky, bridgeporti plébános, Csongrádi Kornél, a “Bridgeport” tulajdonosa és Kende Géza a Népszava szerkesztője beszélgettek, amikor egy református lelkész kijött a teremből és "urak, tessék bejönni, kezdődik a gyűlés" felszólítással mindenkit beterelt a terembe. Ez volt a pillanat, amelyet felhasználtam és a tolongásban, a sürgöny felmutatásával bejutottam anélkül, hogy az ajtónál álló két ellenőrnek módjában állott volna a sürgöny címzését meglátni.

Valahol a tizedik sor első székébe ültem és elhatároztam, hogy ha felismernek és el akarnak távolítani, csak erőszaknak engedek és lehetőleg olyan botrányt csinálok, hogy rendőri beavatkozásra legyen szükség, amit majd a sajtó képviselőinek is tudomásul kell venni.

Erre nem került sor és a gyűlés rendben megkezdődött. Egy-két felszólaló az értekezlet és a tervezett országos körút céljait ismertette. A hangsúly mindig a “Szibériában sínylődő szerencsétlen testvérek” anyagi támogatásán volt és utána sorra került Huszár bemutatása. Az óvatosan összeválogatott társaság tapssal és nagy ovációval fogadta a volt miniszterelnököt, aki rögtön felmondta a leckét: a szibériai hadifoglyok, a szegény, sokat szenvedett magyar nép egyetlen reménye és mentsége — az amerikai magyarság nagylelkűsége és áldozatkészsége. Az amerikai magyarok dollárjaitól várják megmentésüket és — amit elhallgatott: — a Horthy kormány megerősítését.

Amikor néhányan, többnyire papok, hozzászólásra jelentkeztek, valamennyien a nagy eszme hívének vallották magukat és biztosították Huszárt a kampány sikeréről. Ideje volt, hogy szólásra je lentkezzem. Mint a többiek tették, egyszerűen felálltam és vártam, hogy sor kerüljön rám.

Persze azonnal felismertek. Az első sorokban ülő papok összesúgtak és mintha dróton rántották volna őket, egyszerre hátrafordultak. Hinder, Csongrádi, Berkó, a bridgeporti Dezső János, akikkel a múltban voltak összetűzéseim, a pódiumon ülők fülébe sugtak-bugtak, végül Fülöp Ilona, a Bányászlap munkatársa és Huszár egyik hódolója, fehér cédulát tett a gyülésvezető elé. Valószínű, hogy azon értesítették a veszedelemről, amit felszólalásom jelenthet.

Közben álltam és vártam rendületlenül és leplezetlen gúnyos mosollyal szemléltem a nyüzsgést, amit persze Huszár is észrevett és kérdezősködé- sére a mellette ülőktől kapott felvilágosítást a fenyegető “veszedelemről.” Az egész társaság előtt ott volt a nagy kérdőjel: Hogyan jött EZ ide közénk?!

A percek múltak és végre a gyülésvezető kénytelen volt megkérdezni, hogy ki vagyok. Megmondtam a nevemet. “Kit képvisel?” — volt a következő kérdés. “Az amerikai magyar munkások és bányászok napilapját, az ELÖRÉ-t,” volt a válasz. Akarok-e kérdezni valamit?, amire ezt válaszoltam:

“Nem kérdezni akarok, hanem a vendég és a rendezőség tudomására adni, hogy mi is előkészítettük a körutat és biztosítani valamennyiüket két arról, hogy Horthy képviselőjének mindenütt megérdemelt fogadtatásban lesz része.”

Szerettem volna még személyesen meghívni Huszárt a mi gyűlésünkre, de a nagy lármában erre már nem kerülhetett sor. A kiabálásban, lábdobogásban a katolikus papok vezettek, de a társaság többi tagjai is alaposan kivették a részüket abból. Ilyen lármában nem beszélhettem tovább, de más sem beszélhetett és a gyülésvezető hangját sem hallotta senki, amikor bezárta a gyűlést.

Csak azt láttuk, hogy a gyülésvezető otthagyta a helyét, a pódiumon ülő előkelőségek felálltak, a legtöbbjük Huszárt vette körül és úgy látszott, neki próbálnak valami magyarázattal /szolgálni azért, hogy az értekezlet sima lefolyását miért zavarta meg egyetlen egy hívatlan vendég.

A Horthy-ügynöknek tudomásul kellett venni, hogy egyetlen egy szó: "ELŐRE" elég volt ahhoz, hogy megbontsa a reakciós tábor vezetőinek tálkáját, mert e szó mögött ott volt a dolgozók ezreinek és tízezreinek összpontosított ereje.

Huszár és “a rendezőség” tudomásul vette és el is hitte, hogy a tervezett körutat mi valóban előkészítettük és nem kívánt tapasztalatokat szerezni a “megérdemelt fogadtatásban.” A kudarcba fulladt McAlpin szállodai kísérlet után Huszár a nyilvánosság előtt többé sehol nem mutatkozott. Titkos barátunk Varga gyógyszerész jelentette, hogy a Berkó, Cukor Móric és Konta Sándor által rendezett magán összejöveteleken próbált vigasztalást találni. A fontos az volt, hogy a több száz gyűlésből nem lett semmi és üres kézzel tért vissza azokhoz, akik dollármilliókért küldték őt Amerikába.

Huszár Károly nem volt az egyedüli, aki azért jött Amerikába, hogy Horthyt és az ő gyilkos “legjobb tisztjeit” tisztára mossa. Egy másik küldöncről a jövő heti számban lesz szó.

lj ▼ ▼ ▼ ▼ V ▼ ▼

I: APRÓSÁGOK :

I ► • ^ ‘

► Kovács Erzsi rovata

Beszélgetés a Szupermarketben

—Halló, Szomszédasszony, minek örül olyan nagyon? Csak úgy ragyog az arca.

— “Nézze már, mit találtam itt ezen a polcon.”

“Mit talált? Egy 20 DOLLÁROST?. Annál jobbat itt nem lehet találni.”

— Dehogy, dehogy. Nézze csak: LEKVÁR. így rendesen, magyarosan, LEKVÁR. Szilvalekvár. Plum-Jam. Tudja, mióta nem ettem egy kis finom lekváros derelyét. Még diót is szórok rá magának, tudom, hogy diósgyőri, szereti a diót. Én már csak prézlivel szeretem. Eljön egy kis hazai dere- lyére?

— “Na mutassa csak, hadd nézzem meg, miből kotyvasztották ezt a lekvárt. Még jó, hogy a törvény előírja, hogy rá kell írni, — akármilyen kis betűvel hogy mit tesznek bele, mert már máskép megetették volna velünk az ákobitát is. Várjon csak. hadd tegyem fel a szemüvegemet és elolvasom az apró betűt az üvegen:

“Pontosan a régi időkből való recept után készült.”

Elég jól kezdődik. Na, lássuk, mi van benne: “Aszalt szilva Kukorica-szirup Cukor Citrom-sav Sodium benzoate”.

Mondja csak Szomszédasszony bová vaió maga° Pesti? Na, akkor maga ehhez nem ért. De én tudom, hogy Diósgyőrben nem igy főzték a sziivalek- várt. Legelőször is nem aszaltszilvából főzték, hanem jól érett ‘bercenei magbavaló’ szilvából. Előző este más összegyűltek a szomszédok és magvaz- ták a szilvát. Egész kis party volt. Meséltek, énekeltek, ettek-ittak és kimagozlak a szilvát. Mikor az kész volt, betették egy nagy üstbe és hajnalban, mikor még a hajnal-csillag fennvolt, tüzet raktak alá és főzték. Akár hiszi, akár nem, csak főzték és kavarták egy hatalmas nagy, hosszunyelü fakanállal, ami inkább hasonlított egy csónak evezőhöz, mint fakanálhoz. De kellett is hosszunyelü kavaró mert a rotyogó, zubogó szilva kiköpködött és bizony sokszor megforrázta a kavarót.

Szinte az orromban van a szaga, ha rágondolók, a hűvös őszi reggelre, a forró szilva szaga összekeveredett a füst szagával, Mi lopkodtuk, a széléről az édes habzó levet. Lassú, hosszadalmas munka volt egész nap tüzelni és kavarni, különösen déju- tán már sűrűsödött, amikor már nagyon nehéz volt kavarni, de valahogy nagyanyám is, a többi lekvár főző asszony is tudta, hogy mikor van kész. Néha már a csillag is feljött az égen, mire kész lett. Akkor betették kisebb-nagyobb fadézsába és elállt az amig csak el nem fogyott. Ha nem ettük volna meg, elállt volna két évig is, vagy tovább. Nem kellett abba se cukor, se citromsav, se kukorica szirup, és pláne nem kellett sodium benzoate.

Sokszor vacsoráztunk lekváros kenyeret, megszórtuk dióval, ittunk egy kis tejet hozzá és kész volt a vacsora.

— Hiába igyekszik elvenni a kedvemet, én mégis csinálok lekváros derelyét belőle és ha meggondolja, jöjjön át és elfogysztjuk együtt.

— Hát persze, hogy átmegyek. De ne szentség- telenitsük meg a lekváros derelye nevét. Itt Amerikában nem ismerik a derelyét, valami hasonlót olaszosan raviolinak hívnak. Hát csak mondjuk mi is, “plum-jam ravioli.” Viszek magának egy kis finom málnaszörpöt. Abban is van minden, csak épen málna nincs. Ha elolvassa az apróbetüt az üvegen, akkor majd meglátja, hogy mi van benne: Cukor, mü-málnaszag, mü-málnaiz és az elmaradhatatlan sodium benzoate. Vagyis ersatz. Na, isten áldja, majd később elmegyek egy kis finom plum-jam raviolira.