Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1963-12-26 / 52. szám

Thursday, December 26, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 auoGyan éh€átom... Írja: FT RONCSOK A TENGERBEN i. A Melrose Avenue egyik mellékutcájában, mind járt a sarkon, az autóban ültem és figyeltem az utcai forgalmat. Meleg nap volt, ezért tűnt fel a borotválatlan, 35—40 év körüli ember, akin nehéz felsőkabát volt. Ahogy befordult az Avenue-ról, megállt a sarkon és óvatosan körülnézett. Két keze a felsőkabát zsebében — talán ez adta a gondolatot, hogy alkalmas pillanatot vár a sarki ital-bolt “hold-up”-jára. Megint körülnézett, a mel­lékutcából nem jött senki, az Avenue-ről sem, en­gem nem láthatott az autóban: elérkezett a tett ideje. Hirtelen lehajolt és felvett két cigaretta- véget. Ezt a szerény műveletet akarta észrevétlenül, tanuk nélkül végrehajtani, nem “hold-up”-ra ké­szült hát! A cigaretta-végeket kis dobozba helyezte és visszafordult az Avenue-re. Néhány pillanat és el­nyelte az utcai forgalom. A valószínűség, hogy so­ha nem látom többé a szégyenlős embert... Eltűnt a szemem elől, de vele kapcsolatos gon­dolataim velem maradtak. Ki lehet ez az em­ber? Hogyan jutott odáig, hogy cigi-végeket szed össze az utcán? Van-e családja és ha igen, mosta­ni helyzetében hogyan gondoskodik feleségről, gyerekről? Tudtam, hogy ezekre a kérdésekre soha nem kapok választ, de az agy működését, a képzelet csa- pongását megállítani nem lehet. Biztos, hogy jobb napokat látott az eltűnt ismeretlen, talán nem is olyan régen, mert egyelőre még rösteli csinálni, amit csinál. Ezért szemléli a terepet, mielőtt le­nyúl a cigaretta-végekért. Mi történhetett, hogy letört és nincs pénze ci­garettára sem? Sok minden történhetik egy em­berrel. .. Ha cigarettára nincs pénze, talán enni­valóra sincs, lakbérre meg pláne nincs. Valószínű, hogy nincs is lakása, azért visel nehéz felsőkabá­tot a meleg californiai napon. Nincs hol hagyja a kabátot, nincs hol borotválkozzék, ezért volt bo­rostás. Kiléptem az autóból és az Avenuet szemléltem, látom-e mégegyszer a.szégyenlős ismeretlent. Ta­lán beszélni kéne vele, megtudni valamit a múlt­járól és a jövőjéről — ha van jövője. Nem láttam őt sehol, eltűnt a nagy város for­galmas utján. De különben is: nem beszélhetek minden olyan letört emberrel, aki Los Angelesben cigi-végeket szed fel az .utcán. Jobb lesz elfelejte­ni az egész esetet. Mikor történt e z?Öt-hat hónap előtt? Vagy talán annál is régebben? Hogy van az, hogy nem tud- tem elfelejteni a szégyenlős embert és a szürke nehéz felsőkabátot? II. A bérház, amelyben lakást bériünk az utca és az “alley” között fekszik. Az alley-ben vannak a garázsok és az épület alatti parkoló helyek. A ga­rázsban voltam, ahonnan könnyű kilátni, de kívül­ről nem lehet belátni. Ezért volt könnyű meglátni a kis öreget, aki en­gem nem Iáhatott. A szembenlevő épületből jött ki, körülnézett és óvatosan lépkedett a szemetes kannák felé. Felemelte az egyik fedelét, szeméttel teli papírzacskót dobott bele, aztán jobbra nézett, balra nézett és amikor látta, hogy tiszta a határ, a zsebéből előhúzott és a kannába dobott egy fél- pintes, üres viszkis üveget. Mint aki dolgát jól végezte, sarkon fordult és önelégülten sétált a lakása felé. Itt az alkalom — gondoltam — megint feltenni kérdéseket: Miért kell a kis öregnek titokban el­dobni a viszkis üveget? Biztosan azért, mert a viszkit is titokban kell elfogyasztania. Miért veszi az italt félpintes üvegekben, amikor igy drágább, mintha kvartonkint vásárolná? Biztosan azért, mert a félpintes üveget könnyebben lehet elrejteni, mint egy nagyobb üveget. Ki előtt kell rejtegetni az italt? A feleségétől tart? A szomszédok elől pró­bálja leplezni a gyengeségét? Talán érzi — tudat alatt —, hogy a kelleténél többet iszik és ezt pró­bálja titokban tartani? Olyan kérdések, amelyekre csak a kis öreg tud­na válaszolni, — ha lenne, aki megkérdezze és ha kedve lenne válaszolni rá. III. A fent említett alley-ben a szintén említett sze­les kannákat azért sorakoztatják fel, hogy a lakók abba rakják a hulladékokat. Ételmaradékokat -és minden mást, ami hasznavehetetlen. Időnkint ki is vesznek a kannákból olyan emberek, akik a má­sok hulladékában is találnak (rájuk nézve) “érté­kes” dolgokat. Egy idős ember és egy idős asszony, akik rend­szeresen járják a santa-monicai alley-ket, üzletsze­rűig végzik a dolgukat: nem néznek jobbra, nem néznek balra, mindig csak előre a kannák irá­nyába. Nehéz megállapítani, hogy mik azok az “érté­kes” dolgok, amelyeket elvitelre érdemesnek ta­lál az idős ember és az idős asszony, mert a hol­mikat mindjárt nagy papirzsákba helyezik és men­nek a következő kanna-sorhoz. Van egy harmadik kanna-kutató is, hórihorgas, sovány ember, aki amatőrnek tűnik a szakmában. A másik két szaktárstól elütően, akik bizony meg­lehetősen kopott öltözetben végzik a dolgukat, a hórihorgas aránylag jól öltözött. Már amit általá­ban jólöltözöttnek nevezünk Dél-Californiában: rendes nadrág és tiszta ing van rajta állandóan. A kezében füles papirzsákot cipel, de olyan könnye­dén, olyan nem-törődöm módon, amit a francia “nonchalant” kifejezés fed a legjobban. Röviden: úgy viselkedik, mintha csak az alley- ben végzett séta és a friss levegő érdekelné, sem­mi más. A kannákra rá se néz, mintha méltóságán aluli lenne szemet vetni szennyes szemetes kan­nákra. Azért félszemmel jobbra-balra kacsingat és ha látja, hogy nincs a közelben senki, a biztonság ked­KÖZVETLENÜL BÁLINT IMRE rovata KARÁCSONYI KÖNYVELÉS... ! Hogy mit hoz a kis Jézuska az idén, még nem tudom, ezért ez a beszámoló a tavalyi, meg az az­előtti karácsonyokról szól, úgy husz-harminc évre visszamenőleg. A múlt tapasztalatai alapján úgy gondolom, hogy az idei is valahogy olyan lesz, mint a multbaniak voltak, már ami az ajándéko­kat illeti. Nemzedékem azon része, aki hallgat a papjára, karácsonykor szokott megütközni velem, aki még akkor se hallgatnék a papomra, ha volna papom. Ámbár elösmerem, hogy karácsonyra na­gyon helyesen prédikálják a papok a hívőknek, hogy a karácsonyi ajándék csak mutatványszám legyen, csekélység, ami csak a szeretetünket akar­ja kifejezni, megemlékeztetni rokonainkat, baráta­inkat, hogy legalább egyszer az évben gondolunk egymásra. É akiktől én kapok ajándékot, mind vagy hallgat papjára, vagy született ravasz ró­kák, de mindt J “csekélységet” kapok ajándéknak. Tavaly elsőnek érkezett be egy gombolyag drót- szerüség, amely és erre nehezen jöttem rá csak miután hirdetni láttam huszonkilenc centért, hogy gyertyatartónak kell használni. Egy valódi fa-só- tartót kaptam. Párját, a borstartót, az idén fogom kapni. Remélem. A kettő, ha együtt lesz, egy dol­lár huszonötbe került légyen. Gyapjuzoknit kettőt is kaptam egyszerre egy igen nagylelkű rokontól, amit az idén visszaküldenék valakinek, akárki­nek, akinek tizenhármas lába van. Nincs olyan óriás a láthatáromon. Nekem tiz és feles kell. Be­jött egy női lábszárberetva. Csak tévedés lehetett. Mert ha szőrösök volnának a lábszáraim, büszke volnék rájuk és nem beretválnám azokat. Elkülde­ném valamelyik nőismerősömnek, csak félek, hogy megsértődne. Tagadják. Pedig a televízión egy igazán gyönyörű modell nemcsak beretválja min­den nap hatszor a lábszárát, hanem még pénzt is kap érte. Látszik rajta, hogy nem ingyen csinál­ja. Kilencvenkilenc cent lehetett a beretva ára. Kaptam egy töltőtollat. Nem érdemes tintát venni hozzá. Labdavégü tollat elfogdanék de azt nem kaptam, mert a bankárok avval Írnak. Kaptam egy Zane Gray regényt. Western. Egy huszkötetes ki­adás első kötetét. A következőket tizenkilenc évre beosztva fogom kapni. Amivel elmaradok, a más­világra küldi majd utánam a kedves- rokon, hogy ne vedd zokon! Két papirvágót is kaptam, _ mind­kettőn kézifestéssel virágszerüségek voltak csi­nálva. Művészi rettenet! Elküldtem európai roko­noknak, akik előzőleg Írták, hogy ne küldjék már több télikabátot nekik, mert sok a vám és már van nekik mindenük. Hátha papirvágójuk még nincs! Kézi festéssel. Kaptam egy muzsikáló ár- nyékszékpapir-tartót, amelyre ha csak ránézett az véért hátrafelé is néz és ha a szélrózsa minden irányában szabad a levegő, gyorsan belenéz a sze­metes kannákba. Ami érdekli, azt ügyes mozdulat­tal kiemeli, gyorsan a papirzsákba dugja, megint körülnéz, kiemeli, bedugja és ezt a műveletet any- nyiszor ismétli, ahány kanna van előtte. Abban a pillanatban, hogy meglát valakit, vagy lépéseket hall, — félbehagyja a kiemelést és be- dugást, “nonchalant” tovább sétál, már megint nem érdekli a világon semmi, csak a séta és a friss levegő... Jólöltözött ember, szemérmes, aki úgy végzi a felemelőnek nem nevezhető munkát, hogy senki ne lássa, senki ne sejtse, hogy ő szemetes kan­nákba néz, onnan olyasmiket húzogat ki és tesz papirzsákba, amit más hasznavehetetlennek talált és eldobott. Uj találós kérdések: mi van a hórihorgas ember mögött? Mit gyűjt, hogyan került ilyen helyzetbe, a szemérmességét és büszkeségét milyen kény­szerhelyzet verte le és van-e jövője, jobb vagy rosszabb a jelennél? ★ i A sok ember-roncsnak három példánya a nagyvá­ros utcáin. Időnkint hire jár, hogy elsüllyedt hajók ron­csait emelik ki a tengerből. Pár héttel ezelőtt Ku­ba felett kémkedő, lezuhant “U-2” repülőgép ron­csait emelték ki a Mexikói-öböl vizéből. Mikor emelik ki az ember-roncsokat a szükség és nyomor tengeréből? A küszöbön álló uj esztendőben? A következő évtizedben? Vagy a következő évszázadban? Erre ki tud választ adni? ember muzsikált. Svájci óraszerkezete volt. Tu­dom,. Láttam. Szétvettem. Azután már nem mu­zsikált. Azóta is, hogyha azt a nótát hallom, hogy “Happy Days Are Here Again... ”, amit az a ma­sina muzsikált, utálat fog el. A mandzsettagomb azért volt érdekes, mert egyetlen ingem sincs, amelyik mandzsettára járna. (Hetvenöt cent.) Tet­tem hozzá az idén egy nyakkendőt, három szem zsebkendőt és elküldtem valakinek, akit úgy sze­retek, mintha a hóhérom lenne. Csekélységek... Sajna, nekem nem lévén kezemügyébe kerülő paptanácsadó, sikerült ugyan egy pár év előtt ka­pott vacaktól megszabadulni azáltal, hogy visszii- küldtem azokat másoknak, főleg feleségem ta­nácsára tettem azt is, ámbár mindegyiket megtol­dottam valamivel, hogyha nem is jobb, de több le­gyen és ha ezekhez hozzászámítjuk a postaköltsé­get és miután tavaly kiszámitotttam, hogy kerek háromszáz százalékkal többet adtam, mint kap­tam, kérdem, hát üzlet ez? Erről jut eszembe ez a hosszú szakállas öreg vicc egy kereskedőről, aki panaszkodik, hogy min­den nap ráfizet az üzletére. “Hát akkor miből élsz?”, kérdezte a barátja. “Vasárnap zárva tar­tok.” Ha sok karácsony volna egy-egy évben, tönkre­mennék. ÖT CENTIMÉTERREL hosszabbak a csecsemők napjainkban, mint az első világháború előtti gye­rekek — állapították meg a nyugatnémet orvosok* A hatesztendős gyerekek átlagosan 10 centiméter­rel magasabbak, mint a múlt században. C+-S CENZÚRA. — Nyugat-Németországban 22 perccel megrövidítették a Kilencedik kör cimü jugoszláv filmet; eltávolították azokat a részleteket, ame­lyekben leginkább kifejezésre jut a film nácizmus- ellenessége. C*J> NÉGY fegyver- és lőszerraktárt fedezett fel az olasz rendőrség a 2,000 méter magasságban levő barlangokban, az olasz—osztrák határ táján. Fel­tételezik, hogy a fegyverraktárak a Dél-Tirol terü­letén működő terrorista csoportok birtokában vol­tak. MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East I6th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy EBBEN A HÓNAPBAN lejárt a; előfizetésem. Itt mellékelek $. .. . .............-I Cim: ..................................................................... Név: ..................................................................... Város:............................................Állam: ....

Next

/
Thumbnails
Contents