Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-10-24 / 43. szám
Thursday, October 24, 1963 AMERIKA« MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 7 Irta: PAÁL MÁTHÉ Szerkesztőnk egy jókora csomaggal lepett meg a minap, melyben egy csomó amerikai magyar lapot találtam. Mióta a Bérmunkás megszűnt, ilyenfajta csemegéhez nem igen jutok hozzá és őszintén megvallva, nem is igen hiányzott, mert ezeknek átnézésénél kellemetlenebb munkát nem igen tudok elképzelni. Magyar nyelven gyatrább, nivótla- nabb nyomtatvány sehol a világon nem jelenik meg, mint itt, a magyar dzsungelben. így volt ez régen is és a helyzet most legfeljebb rosszabb lett a 35—40 évvel ezelőttihez képest, amikor az Uj Előrénél reám osztották ki a munkát, hogy az amerikai magyar sajtót figyelemmel kisérjem. Akkoriban is egy központból kaptak irányítást Horthy, a véreskezü lovas-tengerész uralmának dicsőítésére. Amikor Bridgeport magyar munkásaival első gyűlésemet tartottam, a néhai Csongrádi “Tatyu” újságjában láttam egy viccet, s a lap méltatására azt olvastam fel a hallgatóság előtt. A vicc igy hangzott: Két magyar találkozik. Kovács: Hogy van a fiad, komám? Szabó: Jaj, ne is kérdezd, megvert azzal az isten. Kovács: Miért? Talán rossz útra tért, csavargó, vagy tolvaj lett belőle? Szabó: Még ha csak az lenne, de sokkal rosszabb, magyar hetilap szerkesztője lett a bitangból. Ott ráolvastam Tatyura, hogy ha addig soha, de most az egyszer igaza van és ma is fennáll, még fokozottabb mértékben. E lapok mostani irányitója a Magyar Szövetség és nem tudom elgondolni, hogy mi vihette rá a valamikor nagyon jóravaló Király Imrét, hogy nevét odaadja az ott megbúvó reakciós bandának, melynek Magyarországon örökre kitelt az esztendő. De nemcsak a lapokat irányítják gyalázatos céljaiknak megfelelően, hanem a magyar egyházakat és egyleteket is terrorizálni próbálják annak ellenére, hogy az öreg amerikás magyarok előtt nincs megvetettebb csoport, mint ez az uraságból kicseppent társaság. Mégis eredményesen fúrnak bele az egyletekbe, ami nem jelenti azt, hogy ők vannak többségben. Szó sincs róla! ők csak egy törpe kisebbséget alkotnak az öreg amerikások nagy tömegében, de hogy mégis hanghordozók lehetnek, az azért van, mert az egyleti tagság többségét alkotók nemcsak öreg amerikások, hanem sajnos öreg emberek is, akiknek túlnyomó része már nyugdíjas, beteges, évtizedes robotban elfáradt, akik még eljárnak egy-egy piknikre, vagy közvacsorára, hogy ott a régi barátokkal találkozzanak, de a gyűlésekre nem mennek. Ez fárasztó a részükre, ugyanakkor az öregséggel jár, hogy közönyössé váltak az egyleti ügyek iránt. A közgyűléseken tehát a tagságnak csak egy kis része vesz részt és ezeket könnyen terrorizálhatja a nagyszájú szervezett kisebbség. Igaz, hogy a kis helyi jellegű egyletek sohasem voltak nagyfontos- ságuak a magyar életben. A veszedelem ott jelentkezik, hogy most már a nagyobb halakra vetették ki hálójukat, a nagy betegsegélyzőkre, amelyekben jó poziciók vannak, s ahonnan egyéni és magyar- ellenes céljaikra pénzt lehet kipumpálni. Erre mutat a most lefolyt William Penn (volt Verhovay) konvenció is. Lapunk (és elődjei) jól ismert a Verhovay tagság előtt, jól tudják, hogy csak egy szempont vezette mindig, s ez az egyletek tagságának érdeke. Soha nem kért és nem is kapott pénzt a Verhovay központtól, ami biztosította a lap függetlenségét és minden megkötöttség nélkül tudta védeni a tagság érdekeit, az egylet vagyonát. Az öreg Verhovay-tagok még jól emlékeznek a Fejes—Neményi operációkra a chicagói bondvásár- lások körül, amit e sorok Írója leplezett le az Uj Előrében. Hiába hallgatták el és próbálták elkenni a polgári lapok ezt a sok ezer dolláros csalást, az Uj Előre vezetésével a tagság kiharcolta a rendkívüli konvenciót és elseperte az egész társaságot az egylet éléről. A mi lapunk leplezte le a Daragó- féle központi vezetőség hasonló ügyeit és tette lehetővé, hogy a tisztességes vezetés létrejöjjön. Révész elnökkel az élén, ez a vezetőség, melyben Fishbein László is benne volt, megóvta az egylet vagyonát nemcsak az egyének, hanem a reakciós ál-egyletek próbálkozásaival szemben is. Sajnos Fishbein László a múlt évben elhunyt. Ennek a harcos munkásmozgalmi embernek a halála adta meg a lehetőséget arra, hogy a reakció szervezkedhessen és kibuktathassa a régi vezetőséget. Már az első elfogadott javaslat igazolja, hogy milyen irányt fog az uj vezetőség követni. Az amerikai magyarság szégyenére azt követelik Kennedy elnöktől, hogy ne ismerje el szülőhazánk kormányát, semmilyen tárgyalásba ne bocsátkozzon vele. Ezt az álhazafiaskodást már jól ismerjük, s még emlékszünk arra, hogy Neményiek, Daragóék miként próbálták szállítani az amerikai magyarságot Horthyéknak, de a nagy hazafias lárma közepette sem feledkeztek meg arról, hogy a reájuk bízott közpénzekhez nyúljanak. Mint már említettük, a magyarság elöregedését használják fel arra, hogy intézményeiket kivegyék kezükből, de a mi lapunk nem öregedett el s élénk figyelemmel kiséri próbálkozásukat, figyelmeztetve az öreg amerikás magyarokat, hogy legyenek résen, menjenek el gyűléseikre, védjék meg nehezen felépített egyleteiket a mohó tolakodóktól. Ezekben a törekvésekben a Magyar Szót mindig maguk mellett fogják találni. Mit akarnak? Látjuk a William Penn, a Magyar Szövetség, s a magyar nyelven megjelenő, de magyar-ellenes lapok tobzódását; ellenzik az atomcsend-egyezményt, a normális viszony helyreállítását Magyarországgal, s minden olyan kormányintézkedést, amely a mai atomkorszakban az emberiség pusztulását meggát- ló békét akarja bátorítani. A kutya se törődne ennek a társaságnak a han- da-bandázásával, ha nem az amerikai magyarság nevében beszélnének. De ezek az urak annyira elvakultak, hogy nem látják, hogy ma már egy féltucatnyi fasiszta kormányon kívül, melyek amerikai pénzen, amerikai fegyveres védelemmel tartják fenn uralmukat, minden kormány, a népével együtt békét, békés egymás mellett élést akar és még a pápa is ezt hirdeti. Ezek a magyar urak mégis csak tudatában vanKét utóbbi cikkünkben Robert Theobald meg közelítését vitattuk. -amit az automáció korszakában létrejött bőségről és az emberi munkaerő feleslegessé válásáról nyilvánított. Most azzal az ajánlatával foglalkozunk, hogy mindenkinek alkotmányos joga van minimális keresethez, ha nem is dolgozik, anélkül, hogy a nem-dolgozás szégyenfolt lenne személyére. Abban megegyezünk, hogy Amerika képes minden családot a tisztességes életszínvonalhoz szükséges minimális keresettel ellátni — és lássa is el, mert ez az egész ország gazdaságára előnyös volna. Még 1960-ban ezt irtuk: "Jelen pillanatban gazdasági erőnk megvalósíthatóvá tehetné minden amerikai számára a jó életszínvonalat. Ezalatt egy négytagú család számára 10,000 dollár átlagos, vagy 6,500 dollár minimális évi keresetet értünk." Ez kétszerese annak, amti Mr. Theobald ajánl. 3.200 dollár, amit ő említ, csupán szerény javulása egyes közsegélyezés által nyújtott életnívónak. Ez a szegénység és nélkülözés szintje. A kulcskérdés azonban a kereset és a munka közti viszonyban van. Ellenzem a garantált jövedelmet azok számára, akik képesek, de nem hajlan dók dolgozni. Nem egyezem azzal az ajánlattal, hogy “a társadalom nyújtson anyagi támogatást iszákosoknak, striciknek, prostituáltaknak, kábítószer használóknak... a Bowery csavargóknak.” Nem-dolgozóknak elegendő jövedelmet nyújtani a tisztességes megélhetéshez, (ami 32,000 dollárnál sokkal többet igényel) zűrzavaros hatással volna gazdasági vonatkozásban. Bár Amerika a termelő munka hagyományán épült, ebben a versengésen alapuló társadalomban, amelynek vezetői milliókat kapnak a semmitevésért, túl sokan használnák ki az alkalmat ezreket kapni a nem-dolgozásért. / ____ Társadalmilag a munkásosztály egyre nagyobb rétegét alakítaná át a római plebejusok modern plebejusok modern változatává, akiket állami alamizsna tartana kielégülve a World Series, a televízió látványosságok és az űrhajósok parádés felvonulásai között, henyélő életet élve egyik háborútól a másikig. Politikailag, ez az idők küzdelmeitől és kérdéseitől elvont elgondolás. A biztosított családi jövedelemért való küzdelemnek csak úgy van értelme, ha párhuzamosan halad a munkához való jogért folytatott harccal, hogy a kormány biztosítson munkát és rendes fizetést mindazoknak, akik nem képesek privát utón munkaalkalomhoz jutni. nak, hogy ők soha többé a magyar nép nyakára vissza nem mehetnek, de nekik nem is az a fontos, hanem az, hogy a szülőföld árulásáért járó judáspénzt biztosíthassák maguknak. Jól tudják, hogy ez csak addig jár ki nekik, amig a hideghábo- ruskodás tart. Azért jajgatnak, óbégatnak olyan hangosan mindenféle megegyezés ellen. Vigyázzunk lapunkra Ebben a magyar betü-dzsungelben, melyet az amerikai magyar lapok, élükön a két napilappal teremtettek itt és melyben megterem a szülőföld, s vele a magyar nép elleni gyűlölet förtelmes virága, csak egyetlen világitó fáklya van, s ez a Magyar Szó, a mi lapunk, az amerikai magyarság harsonája, amely szüntelenül harcol az amerikai magyarság érdekeiért, az öreg amerikások védelméért, az amerikai nép haladásáért, a világ békéjéért és nem utolsó sorban védi a szülőhaza népét a hazug, otromba támadásokkal szemben; ismerteti azt a nagyszerű haladást a jólét és a boldog élet felé, amelyért a magyar nép olyan keményen dolgozik. A Magyar Szó az amerikai magyarság lapja, ez a lap nem kap pénzt a nagy egyletek kasszájából, nem kap hirdetést a nagy üzletektől, a Magyar Szót olvasói tartják fenn az előfizetésekkel és adományokkal. Öreg olvasóink, a természet rendje szerint, itthagynak bennünket, s az itt maradottaknak kell pótolniuk helyüket uj előfizetőkkel. Fokozni kell az adományokat, hogy lapunk ott állhasson a vártán és folytathassa harcát a hazug, elvetemedett reakció ellen, Amerika és a szülőföld népéért, a világbéke elismeréséért. Több, mint hatvan éve teljesiti e kötelességét az amerikai munkás sajtó és teljesíteni fogja mindaddig, amig az amerikai magyarságnak szüksége lesz reá. Jelenleg két népi erő harcol gyakorlatilag a szegénység és a munkanélküliség ellen. Az egyik a szakszervezeti, a másik a néger felszabadulási mozgalom. Követeléseik között a Theoboldéhoz hasonló minimális jövedelemre vonatkozó ajánlatok is vannak, de magasabb szinten. Azonkívül a munkanélküli biztosítás és a nyugdíj járulék gyökeres emelése a célkitűzések és a 2 dolláros minimális órabér, ami a Washingtoni Felvonulás egyik jelszava is volt. A jövedelemre vonatkozó követelések azonban a munkával vannak kapcsolatban. Népi szervezetek nagy közmunkálati programot követelnek a kormánytól, olcsó lakóépületek építésére, a rövi- debb munkahetet, kiterjedt átképzési programot A szakszervezetek tárgyalnak az automáció okozta állásveszteség csökkenése érdekében. Néger szervezetek a szinesbőrü kisebbségek munkábahe lyezéséért, a diszkrimináció megszüntetéséért, a kormány által mindenki számára létesített munka- alkalmakért harcolnak. Theobald látszólag vakmerő újításokat ajánl, részben azzal, hogy hatástkeltő szakmai nyelvezetet használ (“ecofact”-nak nevez árucikket). De a glorifikált alamizsna, mint a társadalmi haladás célkitűzése, minden ihletettséget nélkülöz. Messze mögötte marad a Roosevelt által nyilvánított munkásjogoknak, amelyek kihangsúlyozzák a munkához való jogot megfelelő fizetéssel, párosulva a tisztességes megélhetéshez, oktatáshoz és egészségügyi szolgálatokhoz való joggal — minden megkülönböztetés nélkül. Mint már kihangsúlyoz tam, a háború alatti elnökünknek ez a programja, amit hidegháborús utódai befejezetlenül hagytak, megérett a felújításra, a kivitelezésre. Az amerikai munkásoknak fokozatosabban mozgósítaniuk kell igazi küzdelmet folytatni a roosevelti Gazdasági Törvényjogok-hoz hasonló programért. ■ A két vezető gazdasági rendszer versengésének korszakában az amerikai népnek lehetősége van még a kapitalizmus fennállása alatt elnyerni a Gazdasági Törvényjogok egyes fontos pontjait. A reformokért folytatott küzdelem a népet természetesen elvezeti annak felismeréséhez, hogy miért kívánatos a szocializmus és hogy annak elérése lehetséges. Hogy ez a magasabb társadalmi rendszer képes csak a nép nagy többségének gazdasági, társadalmi és politikai igényeit kielégíteni, megszüntetni a kizsákmányolást és igazságtalanságot, utat nyitni annak a virágzó életnek, amit a fejlődő modern tudomány elérhetővé tesz. Vidor Perlő: Biztosítóit minimális kereset A MAGYAR DZSUNGEL
