Amerikai Magyar Szó, 1963. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1963-07-05 / 28. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, July 11, 1963 EGY “MODERN” SZAKSZERVEZETI VEZETŐ Könyvet irt a szakszervezeti mozgalom ‘uj együttműködési politikájának* elméletéről. — Alárendelné a munkások érdekeit a monopóliumoknak Az AFL—CIO vezető rétegében egyesek úgy tekintik a szakszervezeti-mozgalmat, hogy az a kapitalista társadalom szerkezetének egy kiegészítő része Mint ilyet ezek a vezetők nem helyezik ellenzéki, osztályharcos alapra a szakszervezeteket sőt többen, köztük a központi elnök, George Mea- ny, kifejezetten tagadják, hogy az Egyesült Államokban osztálykülönbség, illetve osztályharc létezik. A szakszervezetek működésének irányitójául elfogadják a kapitalista üzleti világ erkölcsi szabályait és ezzel elhárítják magukról azt a nagy felelősséget, amellyel a szakszervezeti tagság és az egész amerikai munkásosztály azonnali érdekeinek, vagy jövőbeni biztonságának tartoznak. Ugyanakkor igyekeznek átidomitani a munkásság egészséges osztály-gondolkodását, elfogadtatni velük a monopóliumkokkal, a munkáltatókkal és kormánnyal való együttműködés gondolatát. Az együttműködés keretén belül mindenki vállalja a reá eső részt, a munkások a robotot, a munkáltatók a profitot és a kormány az irányítást. Joseph A. Beirne, az AFL—CIO központi bizottságának egyik alelnöke, a Bell Telephone monopóliumnak dolgozó munkások szervezetének, az American Communications Workers Union-nak az elnöke, könyvet irt ennek az elméletnek az alátámasztására “New Horizons for American Labor” címmel. A könyv iránt már a cinre felkelti az érdeklődést. Hát még a különböző fejezetek címei, mint: “Alkalmazkodás az Uj Kihívásokhoz”, “Változó Létesítése”, “Semmi Sem Olyan Állandó, mint a Változás”. Ezek szerint várható, hogy a könyv merész, nagy elgondolásokat tár az amerikai munkás- mozgalom elé. Amellett még a könyv elején az iró élesen megkritizálja a szakszervezeteket, hogy az uj fejleményekkel sezmben nem fejtenek ki “uj szellemi tevékenységet” és hogy “húzódoznak az uj_ problémák megoldásától” . így harcra kelve a régi elgondolásokkal, Beirne “uj horizontok, uj módszerek, uj irányvonalak” bemutatójaként állítja be magát. Milyen ez az uj meglátás? Azt állítja, hogy a szakszervezetek már elfogadott intézmények az országban és hogy a szakszervezeti vezetők már bizonyos “tekintélyt” is elértek olyan körökben, ahol ezelőtt elutasításban részesültek. A munkáltatók már nem viseltetnek olyan “elkeseredett, állandó ellenszenvvel”, mint a múltban. Ez tehát már uj helyzet és ennek megfelelően “modernizálni” kell a uniók vezetését és működését is. Az ügyvezetést hivatásos és tapasztalt “szakértőkre” bízná. Azonkívül központosítaná, amennyiben a felmerülő problémák többnyire országos jellegűek és a kormány szerepe is állandóan növekszik velük kapcsolatban. Nagy súlyt fektet Beirne a köztájékoztatás (public relations) és az eredményes (efficiency) propaganda munka szükségére, hogy ezen a téren a szakszervezetek versenyképesek legyenek a munkáltatók munkásviszonyait kezelő alkalmazottaival. És hogyha már ilyen kiegyenlítődés létrejön, akkor a szakszervezeti vezetők jelenlegi “alacsony“ fizetése sem tűrhető, mert igy nem “egyenrangúak” a tárgyalóasztal másik oldalán ülő, jólfizetett munkáltató-megbízottakkal. Hiszen ha összehasonlítjuk, akkor a unió vezető átlagos fizetése egy közepes korporáció másod- vagy harmadrangú tisztviselőjének fizetésének felel csak meg, panaszkodik Beirne. A sztrájk a lomtárba való Beirne “uj irányvonala” a munkás a sztrájkokra vonatkozó kitételeiben kerül legélesebb megvilágításba. Szerinte a sztrájk idejétmúlt fegyver és mint ilyen “hanyatlóban van.” Hivatkozott arra, hogy a saját szakszervezete is hiába sztrájkolt, nem sikerült megakadályozni a Bell vállalatot, hogy automatizálja berendezéseit Úgy gondolja, hogy más uniók is “bölcsen” lemondanak a sztrájk gyakori használatáról a jövőben. De azért nem ajánlja teljesen feladni a gondolatot, lehet a sztrájkot “fenyegetésként” használni a munkáltatokkal való tárgyalásoknál. Mert a munkáltatók ilyen ijedősek. Beirne a szakszervezetek jövőjét részben a kormány irányítására, részben a korporációkkal létesítendő barátságos viszonyra akarja bízni. “.. . a szakszervezet nyilvánvalóan felelős azért, hogy elismerje az ügyvezetőség (korporációk) alapjogait”, irja és hogy a korporáció “nem feltétlenül ‘ellensége’ a demokráciának és civilizációnak.” Biztatja a “kollégáit”, hogy ha még eddig nem keresték az alkalmat a munkáltatókkal való “jobb alapokra fektetett viszony kidolgozására, tegyék azt meg, mert a “jövő években szükséges lesz ezt tenniük.” Beirne megrója könyvében azokat a union vezetőket, akik a “kemény utat” tartják célravezetőnek. “Az ugrásszerű béremelések, a heti munkaórák ésszerűtlen levágása, a nagy jóléti juttatások, nem ‘normális’ követelések,” szerinte. Beirne örömmel veszi a kormánybeavatkozást a munkásproblémák megoldásába. Feldicséri a Kennedy adminisztráció “gazdasági útmutatását”, amely a bérek emelésének arányát a termelés Az üzleti kilátások döntően megváltoztak. Miután 1962 közepétől holtponton állt, ez év tavaszán az üzleti tevékenység felfelé kezdett ívelni. Azok az adatok, amelyeket április folyamán tettek közzé, azt mutatják, hogy ez inkább valódi változásnak ígérkezik, mintsem véletlen ingadozásnak. Az újjáéledő fellendülésnek a bizonyítékai a következők: 1. A márciusi ipari termelés 8 hónap után jelentősen emelkedett. Áprilisban ez az emelkedés tovább fokozódott. 2. A gépgyártók restanciája, amely csökkenést mutatott 1962 folyamán, ismét felfelé lendült 1963 kezdete óta. Az uj szerszámgép-rendelések februárban és márciusban túlszárnyalták az 1962-es év bármely hónapjának a szintjét. 3. Azok között a “vezető index-számok” között, amelyeket áprilisban bocsátottak nyilvánosságra, 21 mutatott emelkedést, 6 csökkenést, és 3 maradt változatlan. Ez az első eset csaknem egy év óta, hogy az ingadozó statisztikai jóslatokból egy világos irányzat emelkedik ki. 4. A részvénytársaságok 1963-as tőkebefektetési tervüket — amelyre korábban úgy számítottak, hogy az 1962-es évvégi szint közelében marad — 40 milliárd dolláros rekordmagasságra emelték, vagyis 7 százalékkal túlhaladták az 1962-es összeget. 5. Az 1963-as modellu gépkocsik csaknem rekordmagasságot elért eladása április hónap folyamán is folytatódott. Ezek az árucikkek csak kismértékben függnek a jelenleg folyó acélkészlet felhalmozástól és eléggé lényegesek ahhoz, hogy egyensúlyba hozzák vagy legyűrjék az acéliparban elkerülhetetlenül bekövetkező hanyatlást az év későbbi felében. így nekem is (a legtöbb közgazdászhoz hasonlóan) meg kell változtatnom az 1963-as évi kilátásokról adott értékeléseimet. A lehetséges hanyatlás helyett, valóságos emelkedés következik be és a következő tél előtt csak kis lehetőség mutatkozik, hogy valódi visszaesés álljon be. Hogyan került sor erre az uj gazdasági fellendülésre? Véleményem szerint ennek a fő oka az inflációs légkörben keresendő. Egy másik tényezője a fellendülésnek a gépkocsieladás további növekedése. Az autóipar mágnásai azt állítják, hogy ez állandó emelkedést jelent a piacon, amelyet az utakon száguldó gépkocsik számának növekedésére, a takarékbetétek emelkedésére és a családok számának gyors szaporodására alapítanak. Ez nem lehetetlen. Bár hasonló számítások, amelyek ésszerűnek látszottak papíron, nem váltak be a gyakorlatban főleg azért, mert a fogyasztók pénze elfogyott. Köztudomású, hogy a fogyasztók jobban eladósodnak, mint valaha, hogy megvegyék a gépkocsikat, és a széles néprétegek bankbetétjeinek összege jelentősen csökkent 1963 első negyedében. Ebből arra lehet következtetni, hogy az inflációs előérzetek szintén jelentős szerepet játszottak az autóvételeknél, különösen most, amikor a gépkocsik árának emelkedése függőben van. Nem kétséges, hogy a kormány a saját érdemének fogja betudni, hogy sikerült “kijátszania” az adóelajándékozást, amelyet a nagytőkének juttattak a múlt évben. Ez 1.8 milliárd dollárt tett ki 1962-ben és legalább 2.5 milliárd dollárra növekszik ebben az évben. A tőkések szerint az 1963-as évben előreláthatólag befektetésre kerülő összegemelkedésének arányától teszi függővé. “Úgy hiszem, hogy a kormánynak joga van, sőt kötelessé pártatlan módszerekkel, a kötelező döntőbíráskodás kizárásával, az ipari béke érdekében közbelépni”, irja. Mintha a munkásság még nem ismerné tapasztalataiból a kormányügynökségek “pártatlanságát”. Itt van tethát egy példányképe az olyan szak- szervezeti vezetőknek, akik a munkásmozgalom erejének leszerelésével keresik a magasabb körök kegyeit. A korporációk lapja, a National Observer, már agyondicsérte a könyvet, sőt egy egész fejezetet közölt is belőle. Arra is történt ajánlat már, hogy Beirne legyen Meany utóda, amikor arra sor kerül. Beirne sohasem volt haladó szelllemü. A CIO alakulása idejében harcolt ellene, mint a legnagyobb monopólium “company union”-jának vezetője és csak akkor csatlakozott, amikor a CIO egysége megbomlott. Akkor a bomlasztókat támogatta. A szakszervezeti mozgalomra káros hatással volna a Beirne féle “uj irányelvek” követése. bői 1.2 milliárd dollár az adóelengedésnek köszönhető. Vagyis ennyivel nagyobb lesz az idei befektetések összege. A nemzet szempontjából nagyon előnytelen a lebonyolított alku. Ha csak a névértéket vesszük is tekintetbe, akkor is négyszer annyit tesz ki az adóelengedés összege, mint amennyivel több pénzt fektetnek be a tőkések a nemzetgazdaságba és a különbséget végső soron a nagy tömegnek kell megfizetni. Nyilvánvaló, hogy még a kormány részére is egészségesebb és jobb lett volna, ha az elengedett 4 milliárd dollárt maga fekteti be a gazdasági életbe, amelynek kapcsán közvetlenül nyújtott volna szolgálatot a népnek, uj munkahelyeket teremthetett és a munkások jövedelmét növelhette volna. Ezt 100 százalékos hozzájárulásnak könyvelhetné el az amerikai nép a gazdasági tevékenység fellendítése terén, nem pedig 25 százalékosnak, amiről jelenleg beszélhetünk. Az uj fellendülés kis mértékben csökkentheti a munkanélküliséget 1963-ban. De emellett a tény mellett viszont azt is észre kell vennünk, hogy a legkiegyensulyozatlanabb fellendülésről beszélhetünk a háború utáni gazdasági életünkben, mely a legkisebb előnnyel kecsegtet csak viszont a legfigyelemreméltóbb veszélyeket rejti magában a nép számára: 1. Egyik fő vonása a fellendülésnek az, hogy ugyanakkor erőteljesen érvényesül a munkások kizsákmányolásának a fokozódása, beleértve ebbe azt is, hogy elbocsátják a kevésbé ügyes munkásokat, és meggyorsítják az emberi munkaerő kiszorítását a gépek által. 2. Az árak emelkedése meggyorsul, mig az ugrásszerűen emelkedő állami és helyi adók felülmúlják az esetleges szövetségi adócsökkentést a dolgozók számára. 3. A kormány nyomása és a nagytömegű munkanélküliség súlya megakadályozza a munkásság béremelési és munkaidő-csökkentési törekvéseit, mig a profit hatalmas ugrásokkal szökell előre. 4. A kormány fegyverkezési költekezései és a többi nagy monopóliumnak nyújtott támogatás rohamosan növekszik, mig a népjóléti kiadásokat egyre jobban meggátolják. így az uj fellendülés, vagy csak a látszata, meggyorsítja a jövedelmek koncentrációját. Ez tovább gyengíti a tömegfogyasztási alap mértékét, amely pedig közvetlen kihat a termelési kapacitásra. A részletfizetési terhek és az ezzel kapcsolatos kölcsönök visszafizetésének a problémái hamarosan gátlólag hatnak majd a kiskereskedelmi forgalomra. A kifizetetlen áruk visszavétele és a zálogjogok érvényesítése növekedni fog. Az itthoni pénz ügyek egyre labilisabbá válnak, mig ugyanakkor semmit nem tettek annak érdekében, hogy véget- vessenek a hosszúlejáratú nemzetközi pénzügyi egyensúly felborulásának. A munkásságnak csak nagyon csekély kilátásé van nagyobb béremelésre, a munkanélküliség csökkentésére, társadalmi juttatásokra, vagy £ diszkrimináció megszüntetésére. Arra viszont jóvá több esélye van, hogy súlyos károkat szenvedjen akár egy későbbi gazdasági visszaesés, vagy eg} meggyorsuló infláció által. Tehát bármi is történik gazdasági életünkben, i munkásság és az üzemvezetőség közötti összeüt közés lehetősége csak fokozódni fog. És ennek a: évnek az eseményei nem valószínű, hogy a végé jelzik az amerikai gazdasági élet renyheségi folya matának, amely már hat éve tart. WVWWUWWMVWWVWWWWWVWAAMUUUWWWUUtMWWWWWVtMWIAMWUWUWnnmAMWWMMAMWMVm GAZDASÁGI FELLENDÜLÉS VAGY CSAK A LÁTSZATA Irta: VICTOR PERLŐ
