Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-01-03 / 1. szám

10

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD

Thursday, January 3, 1963

I Magyarország j

Gerencsér Miklós:

Kis I Eé &!ÜT

EMBER TERVEZ, a hófúvás végez. így történt, hogy eredeti célom elé torlaszokat emelt a korai tél, félúton fedél alá kellett menekülnöm, s a rossz idő három napig Bezi községben marasztalt. Szerencsére akadtak jó ismerősök, akiknél szives örömest el tanyázik a vándor, mert errefelé nem szokás kelletlenül fogadni a vendégeket.

S mivel három napba rengeteg beszélgetés belefér, irnivalót is adtak a vendéglátás mellé. Ahány ember, annyi riport, egyik érdekesebb, min a másik. Fontolgatás közben, hogy a beszélgetőtársak közül melyiket is válasszam, önként akadt a ceruza hegyére a község főagronomusá- nak neve. De mielőtt az olvasót is összeismertetném vele, hadd szóljak előbb a faluról, amely most csendesen lapul a hó alatt, második napja. Csak telefon köti össze a világgal, s újság híján a rádiót hallgatják naphosszat.

Bezi — állítólag besenyő település, a neve is innen származik — apró község a csornai járásban. Kilencszáz lélek 1300 hold föld. Hire nem volt, se jó, se rossz. Egyszerűen nem beszéltek róla. Csak az utóbbi esztendőben került szóba mind gyakrabban, a megyeszékhelyen is úgy kezdték emlegetni, mint gyorsan fejlődő, okosan gazdálkodó termelőszövetkezetet.

Azért kerestem meg Erdélyi Mihályt, a főag- ronómust, hogy közelebbi képet kapjak a faluról a jó hírek nyomán. Igaz, órákon át beszélgettünk a gazdaságról, erről is lehetne írni érdekeseket eleget, de az ember érdekesebbnek bizonyult, sorsa még dióhéjba sűrítve is tanuságtétel jelenünk s a közösség jól felfogott érdekei mellett.

LEGSZEMBETŰNŐBB tulajdonsága a kiapadhatatlan munkakedv, a szellemi fürgeség, a meglepő tájékozottság közelebbi és távolabbi dolgokban egyaránt. A mesterség legfrisebb fortélyait éppúgy ismeri, mint a vadonatúj vicceket. Ha kell, baromfit olt, ha kell, traktort vezet, akkor sem jön zavarba, ha éppen másfél mázsát kell megemelnie — “súlyos egyéniség”, ahogy a derékra nőtt férfiakat szokták tréfásan emlegetni.

Mintha 41 esztendejében csak az élet javából jutott volna neki. Boldog ember. De nem volt mindig boldog. El is vesztette volna a közösség számára a reménytelenség, ha sovány esztendeiben nem bízik a józan észben. Szülei kuláklistára kerültek, s mivel öregek, ő művelte a földjüket, éppen olyan parasztként, mintha nem lett volna meg a diplomája a Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Akadémiáról. Nem lázongott, inkább sajnálkozott. Beszolgáltatta, amit a törvény követelt tőle, ugyanakkor látta, hogy a túlzások ártanak annak az ügynek amelynek őt ellenségévé nyilvánították. Amikor jelentkezett a szövetkezetbe, sokan meglepettén kérdezték tőle:

— Éppen te ?!

— Igen éppen én — bólintott rá, s akkor már pontosan tudta, hogy csak a látszat adhat okot a csodálkozásra. Négy évvel később, ebben a novemberi télben, amikor már a bizonyításon is túl van, igy beszél az indokokról, amelyek közeledésre késztették személy szerint őt, származásától, osztályhelyzetétől függetlenül:

—TUDTAM ÉN, hogy miért lepődtek meg az emberek. Hiszen a szót, hogy likvidálás, velem együtt ők is ismerték, és az értelmét nekem sem kellett kétszer megmagyarázni. De ettől függetlenül: mezőgazdász vagyok, a kisüzem csődjét világosan láttam, és igenis készültem rá, hogy hasznát vegyem tudásomnak. Elvégeztem az iskolát. Később a front, utána hadifogság, aztán itthon gürcölni magányosan, túrni a földet azonmód, ahogy a régi fatengelyes világban csinálták — nem erre vágytam én. Bíztam volna abban, hoev megint kapitalizmus lesz? De hiszen ott likvidálják igazán a kisgazdaságot. Nincs nekem bekötve a szemem. Akármerre nézek: Amerikára. Angliára, Franciaországra, Nyugat-Német- országra, vagy a szomszédos Ausztriára, mindenütt nyuszit a paraszt, fölfalja a tőke. Ma már talán nem hangzik furcsán a szájamból, de ezernyi számvetés után mindig arra lyukadtam ki,

hogy a szocialista nagyüzem megváltás a parasztnak, még a volt kuláknak is, mert úgy hoz újat, hogy nem zúzza szét, hanem viszi magával, emeli az embereket, hiszen ez az értelme.

Tanulásakor is, a nagyüzem volt a modell, arra oktatták őket, ami az iparhoz teszi hasonlóvá a mezőgazdaságot. Legtöbbjük előtt az a jövő állt, hogy mehetnek cselédkönyves gazdatisztnek valamelyik uradalomba, ő nem akart menni. Tanítani akart. Meg is kapta Szekszárdra a tanári kinevezését, innen vonult be katonának. Hogy mégis vérbeli szakember lett, erről igy vall töprengve, szinte önmagának:

— Nem vonzott semmiféle uradalom. Ismertem a meghajszolt cselédeket is, az urakat is, akiknél vonakodtam alkalmazott lenni. Boldogulásom könyörtelenül összefüggött volna a cselédek hajszolásával. Fáztam én ettől. Most meg mi a helyzet? Úgy érzem, az én esetem tipikus példája annak, amikor az ember nem a világnézet, hanem a mesterség felől indul el a szocializmus felé, aztán később a világnézete a mindennapi munkájához igazodik. Ebben egyúttal az is benne van, hogy nincs apelláta; a mai rendszer elképzelései nem mondvacsináltak, hanem az élet célszerű követelményei hozzák magukkal a tennivalókat. Aki egy picit odafigyel, annak észre kell ezt venni. Nem vagyok alkalmazott. Egyenrangú gazdának vallhatom magam a szövetkezet többi tagjával együtt. Nem irányitok cselédeket, következésképp senki nem parancsolja meg a fizetésemért, hogy parancsoljak. Persze, ezek csak szavak. De az életben akkora a jelentőségük, hogy ki sem mondható. Csak egyet említek: a falu valamennyi lakója személyes ismerősöm, a szülőföldem hasznára fordíthatom mindazt, amit tudok. Mertem én remélni valaha, hogy a községem egész határáért felelős leszek egyszer szakmailag, gazdaságilag és megannyi emberi vonatkozásban? A munka sokkal inkább személyes ügyem, mint bármikor volt. Nem zárnak el a világtól a saját sziik határaim, ugyanakkor most vagyok igazán itthon, mert az életmódomnál fogva nem lehetek többé idegen a falum

BUDAPEST. — Útjaink építésére, korszerűsítésére és felújítására az idén mintegy kétmilliárd forintot költött az állam. Az 1962-es év amolyan határkőnek számit útviszonyaink fejlődésében, mert ebben az esztendőben ériék el, hogy valamennyi megyei központot pormentes aszfaltút köt_ össze Budapesttel. Ezekről a munkákról, az építési költségek felhasználásáról és a jövő terveiről beszélgettünk Molnár Jánossal, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium ut- és hídépítési főosztályának vezetőjével.

Községi utak, kilencvenkét tsz-bekötőut

Az idén jelentékenyen növekedett a korszerűsített úthálózat. Egy év alatt 100 kilométernyi portalanitott aszfaltos vagy bitumennel kezelt felületű ut épült. A legszámottevőbb munka a 2- es számú budapest—balassagyarmati ut Vác és Balassagyarmat közötti szakaszának megépítése, valamint a debrecen—vásárosnaményi ut befejező szakaszának átadása volt. A végső simítások folynak a Mátraháza—Gályatető közötti ut korszerűsítésén, és épül a Mátraháza—Párád közötti útszakasz is. A belső vá.rosi építkezések közül kiemelkedik a kaposvári és a miskolci átkelőszakaszok megépítése, ezeken a helyeken a régi kőburkolatot korszerű aszfaltúira cserélték ki.

Az előző esztendőkben viszonylag keveset költöttek a községi bekötő utak fejlesztésére. 1962 volt az első olyan év, amikor az állam nagy ösz- szeget- irányzott elő erre a munkára. Húszmillió forintos állami költséggel 43 kilométeres szakaszon kilenc ut építését kezdték meg. Ezek közül már el is készült a fürgedi, a polányi, valamint a horvátkúti ut. Mivel a dunántúli megyékben hiányzott a legtöbb bekötő ut, ezért az idén is és jövőre is főként Zala, Somogy, Baranya és Veszprém megyében folytatják a legtöbb ilyen irányú munkát.

Növekedett a tsz-bekötőutak száma is. Ez a munka több évre terjed. Az idén 92 tsz számára, összesen 100 kilométeres hosszúságban létesitetszámára, mint ahogy nem is olyan régen még idegenek voltunk.

MÁSOKTÓL tudtam meg, hogy Erdélyi Mihályt november 7-én kitüntették. A járásból nyolcadmagával megkapta a Kiváló Termelőszövetkezeti Tag címét. Mégpedig azokért az eredményekért, amelyek alapján az utóbbi évben fölfigyeltek a községre, öntözései növénytermesztésük kitűnő hozamokat biztosit, sertéstenyészetük mintaszerű, s ami a fő, nagyon jövedelmező. Mindemellett szilárdan megalapozták anyagilag és szervezetileg a nagyüzemet, a többi között azzal, hogy fölépítették a minden igénynek megfelelő központi majorságot,- s teljesen gépesítettek.

Az véletlen, hogy éppen Bezin akadtam el a hóban, de amivel megismertetett ez a rögtönzött háromnapos falukutatás, annak már semmi köze sincs a véletlenhez.. A legszívesebben azt Írnám befejezésül, hogy folytatása következik, mert Erdélyi Mihályon kívül mások is szint vallottak a beszélgetések során, valamennyi vallomást a magukra találás öröme, a kiegyensúlyozott bizakodás hatotta át.

Hát panaszok? — kérdezhetnénk. Panasz is volt, de könnyen orvosolható, a fontos dolgok mellett eltörpülő bajok miatt. S hogy e bajokért senki nem hajtja búnak a fejét, bizonyítja, hogy a Katalin-bálon hajnalig ropták a táncot. Két napig hallgatott a falu a hó alatt, de aztán megunta a csendet.

Hóesésben igy vallottak tovább magukról.

rüBS’w’ssaaHaaaaBiBisBBaBBiaBCHBBaBBaBiaasa

A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG nagyjainak szoborcsarnoka létesül a Mezőgazdasági Muzeum ban. A tervek szerint jövőre megnyílik a szobrok első bemutatója a városligeti épület nagy előcsarnokában.

•

A BUDAPESTI Rico Kötszermüvek jelentős mennyiségű műanyag vértranszfuziós szereléket exportál. Másik uj terméke a szövött érprotézis. Az üzem jövőre elkezdi a sebvarró anyagok exportját is.

•

OTT FELEDKEZŐ gólyacsoportot tartanak nyilván a biharugrai halastavaknál. Az idén másodszor is fészkén maradt három fehér gólya, bár ivadékaik szabályosan útra keltek. Ha zordabbra fordul az idő, a madarak a környező pajtákba, istállókba húzódnak.

tek bekötő utakat.

Az uj útépítkezések közül a legnagyobb figyelem a 80-as számú Budapest—tatabányai ut Budapest alatti bekötő szakaszának építkezését kíséri. Ez az ut, a Kosztolányi Dezső térnél kezdődik majd és Törökbálintnál ágazik el, részben Tatabánya felé, részben pedig Törökbálinttól kezdődik majd az uj balatoni autósztráda. Az idén a Budaörs alatti részen dolgoztak a munkások, és körülbelül 300,000 köbméternyi földmunkát végeztek el. December 31-ig megépül az úgynevezett budaörsi hurok.

Sopron—Jánosháza—Tapolca

A tervek szerint jövőre is kétmilliárd forintot költenek úthálózatunk fejlesztésére és ebből az összegből az ideihez hasonlóan körülbelül 1000 kilométernyi utat korszerűsítenek. Tovább folyik a 2-es számú balatoni ut korszerűsítése. Folytatják a fehérvári átkelőszakasz építkezéseit, s május 1-re végleg megszüntetik a fehérvári forgalmi dugót. Az idei üdülési szezon befejezése után hozzákezdtek a Siófok—Zamárdi közötti útszakasz szélesítéséhez, ezt jövőre folytatják és május 31-re be is fejezik. Itt az ut hét méter széles lesz és kétoldalt 50 centiméteres úgynevezett vezet ösávot kap. Bélatelepnél átvágták a veszélyes kanyart. Ez a miunka is befejeződik az üdülési szezon kezdetére.

Ha az időjárás nem akadályozza az építők munkáját, akkor hamarosan elkészül a Sopron— Jánosháza közötti ut korszerűsítése is, ezzel a Becsből érkező turisták Sopronon, Jánosházán és Tapolcán át közvetlen autóúton érhetnek a Balatonhoz. A másik említésre méltó építés a Sirok— Egerbakta közötti munka lesz. Ha ez a szakasz elkészül, akkor a Mátrát korszerű ut köti majd össze Egerrel. Az ut és hidépitő szervek véleméri'-'' a? hoev 1963 végére valamennyi járási székhelyet pormentes, jó ut köti majd össze a mcgyeszekhelyekkel.

K. I.

EZER KILOMÉTERNYI UTAT KORSZERŰSÍTENEK