Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-01-24 / 4. szám
s7ehrio; ' ÜJIDY/ ~ <*-V~ f U tKAUViif r V* Thursday, January 24, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 11 A tamási vállalkozás Bátor tervek a tamási járásban a mezőgazdaság fejlesztésére A tamási járásban 1961 elején fejezték be a mezőgazdaság szocialista átszervezését, s ma a 41 termelőszövetkezet 91,061 hold földjén — a megye egész szövetkezeti területének 26.5 százalékán — 10,879 parasztcsalád folytat közös gazdálkodást. A járás természeti, közgazdasági adottságai jók, alkalmasak arra, hogy az ottani szövetkezetek erős nagyüzemekké váljanak. Egyetért ebben mindenki, aki ismeri a tamási járást. 41 tsz-ből 17 gyenge 1961-ben az egy hold szántóra jutó termelési érték 214, a tiszta vagyon 329 forinttal, égy tsz-tag átlagos évi jövedelme pedig 296 forinttal kevesebb, mint a megyei átlag. A tamási járás növénytermelési eredményei — egy-két növény kivételével — évek óta nem érik el a megyei átlagot. Az állatsürüség ugyan nagyobb a megyeinél, de a hozamok kisebbek. A legutóbbi, most már véglegesnek tekinthető előzetes zárszámadási adatok szerint ebben a járásban van a megye gyenge szövetkezeteinek kétharmada. A járás 41 tsz-éből mindössze kilenc sorolható az erősek közé, a közepesek száma 15, a gyengéké pedig 17. S hogy ez mit jelent, arról megint a számok beszéljenek. A jó szövetkezetekben tavaly egy hold szántóra 2,495 forint gazdálkodási eredmény, 932 forint áruértékesítés jutott, s a tiszta vagyon 1,010 forinttal gyarapodott. Tegyünk összehason litást a járás gyenge szövetkezeteivel. Ezekben a tsz-ekben 927 forint a gazdálkodási eredmény, 188 forint az áruértékesítés és 212 forint a tiszta vagyon gyarapodása, ugyancsak egy hold szántóra számítva. Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy mig a jó tsz-ek egy-egy tagjának évi jövedelme 12,211 forint volt a múlt évben, addig a gyenge szövetkezetek tagjai átlagosan csupán 5,920 forint jövedelemhez jutottak a közösből. A nehézségek okai Törvényszerü-e az állapot? Vannak-e, voltak-é olyan elháríthatatlan, úgynevezett objektiv akadályok, amelyek miatt igy kellett alakulnia a gazdálkodásnak a tamási járásban? Igaz ugyan, hogy a tamási járást sem kerülte el az aszály, s későn értek be a kapásnövények is. Nehezítette a helyzetet az is,, hogy az év elején a volt gyönki járás olyan területeit, szövetkezeteit csatolták Tamásihoz, amelyek megszaporitot- ták a gondokat. De a bajok igazi okai mások. Mindenekelőtt az, hogy a járási tanács mező- gazdasági osztályának munkája ném volt kielégítő. Nem kapták meg tőle a szövetkezetek azt a termelést szervező, irányitó segítséget, ami különösen a gyenge tsz-ekben nélkülözhetetlen. Helyszíni tanácsadásra, egy-egy gazdaság helyzetének gondos mérlegelésére alig került sor. Nem átgondoltan, nem tervszerűen, hanem kapkodva s rendszerint elkésve próbálkozott megoldani a mező- gazdasági osztály az év minden szakában előadódó különféle problémákat. A bajok másik oka az, hogy a járás sok szövetkezetében rossz a vezetés, ami természetesen nem független a járási párt- és tanácsi irányítástól, de a megyeitől sem. Hosszadalmas lenne sorra venni a bizonyító tényezőket. De talán elég megemlíteni annyit, hogy a megyében ez a járás kapta a legtöbb úgynevezett kihelyezett szakembert, szám szerint mintegy százat. Azonban az állami támogatással kihelyezett tsz-elnökök, mezőgazdászok, könyvelők közül sokan nem váltak be. A többi is jórészt olyan vándor szakember, aki még még sem melegedett a helyén, máris odébb állt. A járási vezetők szerint most nyolc rátermett tsz-elnök, 16 agronómus és hét könyvelő kellene a szövetkezeti vezetés legégetőbb problémáinak megoldásához. Ez a lényege annak, ami a megyei végrehajtó bizottság ülésén elhangzott a tamási járás mező- gazdaságáról. Nagy értéke a tanácskozásnak, hogy megmutatta a kivezető utat is. A végrehajtó bizottság véleménye szerint azok az emberek, akik most a járási pártbizottságon, illetve a járási tanácsnál a mezőgazdasággal foglalkoznak, képesek arra, hogy kijavítsák a munkájukban előfordult hibákat, és hatékony segítséget adjanak a termelőszövetkezetek további fejlődéséhez, különösen a gyengék megerősödéséhez. Ennek érdekében határozott úgy a végrehajtó bizottság, hogy a járási vezető szervek készítsenek pontos tervet, amely megszabja további munkájuk irányát, módszereit. A terv alapgondolata, a munka legfőbb célja az, hogy az 1963-as esztendő legyen a gyenge termelőszövetkezetek megerősödésének éve. Mint országszerte mindenütt, a tamási járásban is ez a mezőgazdaság fejlesztésének legnagyobb tartaléka. Ezért lenne megbocsáthatatlan bűn, ha mind azok, akikre tartozik, nem követnének el minden tőlük telhetőt azért, hogy 1963 valóban az átlagtól elmaradó közös gazdaságok megszilárdulásának esztendeje legyen. Méghozzá úgy, hogy a közepes és jó szövetkezetekben is tovább növekedjenek a termelési, árutermelési eredmények, mert ez is elengedhetetlen feltétele a mezőgazdaság további fejlődésének. Ha ez a szemlélet hatja át a tamási járás mezőgazdaságának irányítóit, akkor vége szakad annak a tervszerütlenségnek, bizonytalankodásnak, tehetetlenségnek, mely eddig gyakran tapasztalható volt náluk. A szemlélet megváltozásának természetesen magával kell hoznia az átszervezés utáni időszak követelményeinek megfelelő munkamódszerek meghonosítását is. Mindenekelőtt azt, hogy az irányitó tevékenység legfőbb eleme a termelés szervezése, az állandó és eleven kapcsolaton alapuló szaktanácsadás legyen, az utasit- gatások, a futó látogatások, a papírmunka helyett. Éljenek a lehetőséggel! A járási vezetés tökéletesítése azonban nem old meg minden problémát. Az elképzelhető legjobb járási irányítás sem érhet el tartós sikereket, ha nincs rendben a szövetkezetek vezetése, hiszen a termelés színhelye a tsz, ahol ném a járás, hanem a tsz vezetősége és tagsága gazdálkodik. A legeszményibb irányítás is csak akkor eredményes, ha rátermett, hozzáértő vezetők vannak a szövetkezet élén, ha a tagok magukénak érzik a közös gazdaságot, s kedvvel, szorgalommal dolgoznak. Ezért halaszthatatlan teendő, elengedhetetlen követelmény, hogy a járás minden szövetkezetét olyan emberek vezessék, akik erre szakmailag is, emberileg is alkalmasak. Ezekben a hetekben, amikor a zárszámadások előkészitése, a jövő évi tervek kidolgozása van soron, feltétlenül módot kell találniuk a járás vezetőinek arra, hogy a szövetkezeti tagokkal megoldják ezt az égető problémát is. Ugyanakkor lehetőségük van arra is, hogy állami támogatásA közelmúltban zajlott le Budapesten a mozgásszervi megbetegedésekkel foglalkozó szakorvosok első tudományos konferenciája. 'A szocialista egészségügy egyik legfiatalabb intézménye az úgynevezett szanatóriumi hálózat első nagyobb szabású tudományos seregszemléje volt ez a megbeszélés, amelyen tiz referátum és több mint félszáz egyéb előadás hangzott el. A csaknem háromszáz főnyi magyar reumatológus mellett 23 neve? külföldi szakember is részt vett a jelentős megbeszélésen, a baráti országokon kivül Belgium és a Német Szövetségi Köztársaság küldötte is megjelent. A konferencián L. Michotte brüsszeli professzor,, az Európai Reumaellenes Liga főtitkára is részt vett. A referátumokból és az előadásokból kiderült, hogy a mozgásszervi betegségek csoportjának legnagyobb részét a reumás betegségek képviselik. E betegségek gvógvitása és a gyógvultnak minősített betegek további sorsa az egész világ érdeklődésének előterében áll, elsősorban azért, mert az országok betegségi statisztikájában az e csoporthoz tartozó betegségek állnak a vezető helyen. Népgazdasági és népegészségügyi szempontból a reumás betegségeket népbetegségeknek tartják. A statisztikai adatok érdekesen világítják meg a népbetegségnek elismert daganatos és giimő- koros betegségek, illetőleg az úgynevezett reumás megbetegedések számbeli viszonyát. Az Egyesült Álllamokban például a gümőkór és a reuma 1—10-hez; hasonló arányt tapasztaltak a reuma és a cukorbaj között, a rák viszonylatában az arányszám egy a héthez, tehát minden rákos sál szakembereket küldjenek a rászoruló szövetkezetekbe. Ez azonban még nem a teljes megoldás. De hát van-e akkor remény arra, hogy a szövetkezetek vezetése mégis olyan kipróbált emberek kezébe kerül, akikre biztosan lehet számítani, akikben megbízik a tagság is? Igen, van rá remény. A járás területén dolgozik legalább öt-hat olyan szövetkezeti elnök, s jó néhány elnökhelyettes, agronómus, aki mái bebizonyította becsületességét, hozzáértését, ők — egy-egy erős szövetkezeti gazdaság eredményeivel, megelégedett tagságával maguk mögött — a tagságra támaszkodva rövid idő, akár egyetlen év alatt képesek kiemelni elmaradottságából valamelyik gyenge szövetkezetét, s vállalkoznak is erre a feladatra. Lehet ilyen embereket találni az állami gazdaságokban is. “Az erősebb segitse a gyengét” mozgalom eddigi tapasztalatai országszerte arról tanúskodnak, hogy a vezetés rendbehozásának, a gyenge tsz megerősítésének ez az egyik legjobban bevált módszere. Sok száz szövetkezet példája bizonyítja azt is. hogy a gyors megerősödés nélkülözhetetlen eszköze a tagok közvetlen anyagi érdekeltségére alapozott jövedelemelosztás, munkadijazás, premizálás. Vannak erre bizonyítékok a tamási járásban is. Az ottani szövetkezetek átlagosan alacsony színvonalú gazdálkodásának egyik oka még is az, hogy a tsz-ek egy részében egyáltalán nincs premizálás, vagy ha van is, nem eléggé ösztönző. S hogy igy alakult a helyzet, abban a járási vezetés is hibás. Ha ezen változtatni akarnak, ha komolyan akarják az előrelépést, akkor a zárszámadással és a tervkészítéssel egyidejűleg gondoskodniuk kell arról, hogy minden tsz-ben bátran alkalmazzák a nekik legmegfelelőbb munkadijazási premizálási formát. A Földművelésügyi Minisztérium segítsége Az a nagy vállalkozás, hogy 1963 a gyenge tsz- ek megerősödésének éve lesz, igen nagy erőfeszítést követelt a járási pártbizottságtól, a tanácstól, a mezőgazdasággal foglalkozó más szervektől, valamint a szövetkezetek vezetőitől, tagjaitól. A Földművelésügyi Minisztérium elhatározta, hogy hozzájárul ehhez a nagy munkához, segít feltárni a hibák okait, és megtalálni a bajok orvoslásának legjobb módjait. Az idén egész éven át figyelemmel kiséri, hogy mi történik a tamási járásban. Azért a tamási járásra esett a választás, mert az ott szerezhető tanulságokat az ország többi járásában is jól hasznosíthatják. Az 1962-es esztendő a kókai és sok más példával bizonyságot szolgáltatott arra, hogy egy év alatt is megerősödhet a gyenge szövetkezet. megbetegedésre hét reumás esik. A Szovjetunió statisztikája szerint négyszer annyi reumás beteget tartanak számon, mint gümőkórost; bécsi statisztikai adatok pedig azt mutatják, hogy egy csaknem egymilliós biztosított egységen belül 18 százalék az úgynevezett reumás megbetegedés, ami a betegnapok 27 százalékát teszi ki. Közel ilyen eredményre mutat a magyar adatok vizsgálata is: átlagosan nyolcszor annyi a reumás beteg mint a gümőkóros és ezek betegségének időtartama három és félszer hosszabb ideig tart. Más adatok szerint az összes megbetegedések 25 százaléka és a táppénzes napok 20 százaléka esik a reumára. Problematikussá teszi a beteg csoport gyógyítását, hogy okát és keletkezési módját pontosan még nem ismeri az orvostudomány, s gyógyítása túlnyomórészt csak tüneti. Nehézségek mutatkoznak a betegség felismerésében is. A g.vógyitással foglalkozó előadások az úgynevezett komplex-terápia jelentőségével foglalkoztak, ami alatt a gyógyszeres és fizikoterápiás, balneoterápiás eljárások értendők. Az utóbbi eljárások szempontjából van különös jelentősége a szanatóriumi hálózatnak, ahol a mozgás- szervi betegségek fizikó-és fürdőterápiáját kitűnő eredménnyel végzik. A rehabilitációval foglalkozó referátumból -kiderült, hogy miután a mozgásszervi betegségeket tökéletesen gyógyítani még nem lehet, nagyon fontos a kórházi “gyógyulás” után történő további kezelés és a betegek megfigyelése. Ez szanatóriumokban és gyógyhelyeken történhet, de képezheti a körzeti szakrendelő gondozási feladatát is. tmomárygs ksrekkh A REUMATIKUS BETEGSÉGEK GYÓGYÍTÁSÁRÓL
