Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-27 / 26. szám
14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, June 27, 1963 BÁLINT IMRE ROVATA Három kép ez az allegorikus mese, mint egy há- ’omszárnyu oltárkép. Egy eléggé ritka nagylelkíiségi rohamomban vettem feleségem születésnapjára egy madáretető- tatot valódi gipszből. Egy gúnyolódó rigó (mock- :ng bird) házaspárnak szántam, mert feleségem oolondja a kertjének. A mi kertünk sok-sok virágból, túlontúl sok hirtelen-növő fiiból és abból a két darab rigóból állott. (Ötvenéves házassági jubileumunkra feleségemnek gyémántgyűrű helyett egy íagy zsák műtrágyát vettem, örült neki.) A kert- íez én nem sokat adok, veszek, mármint ami a nunkát illeti, de a rigókkal versenyt fütyülök... Utánozzák a füttyömet, csak persze szebben csinálok. Egy citromfa tetején volt a fészkük és mielőtt -íézhez, ajándékként kapták volna megélhetésüket, tálukat és a hámozott magot, nehéz életük volt. Kis kertünk nem is tudott volna eltartani annál a •cét madárnál többet. A fü nem érett magassá, mo- yok sem igen akadtak, hernyó is kevés, a bogarasat meg méreggel fecskendeztem be és azt a rántást nem szeretik a rigók. Californiában fél évig nem. esik az eső és az öntöző vizcsapjából kellett nadaraimnak kiszopni cseppenként a vizet. De, íogy beütött nekik a konjunktúra és hogy ugy- nondjam ezüst-tányéron kapták a megélhetést, :án szemükre fátyol borult, nem is látták már meg a bogarakat és a fejüket immár szemtelenül és oátran kidugó gilisztákat. Meghiztak. Repülni is usták voltak túl az etetőn és az itatón. Nemcsak családot alapítottak, hanem beinvitálták a rokonokat is és tele lett a kertünk rigóval. Jómódú, elkényeztetett madarakkal. Vígan' fütykéreztek, hogy úgy mondjam zengedeztek, tele volt énekükkel a levegőnk, hogy csak példának mondjam, mint Magyarországon a lég a költők danájától. Ha rágyújtottam valami muzsikára a rádión, merthogy már nem győztem volna a velük való versenyfütyülést, oly zenebonát rögtönöztek az ablak alatt, különösen Csajkovskit gúnyolták ki és Wagnert, hogy kénytelen voltam nekik átengedni a lirázást-, lecsavar- va a rádiót. A minap átröpült hozzánk két kékmadár. A rigók, bár többen voltak, de elkényeztetett, kövérek és nehézkesek, ezért kikaptak. Egyet agyonszurtak a kékek, egyet pedig, egy fiatalt, egy nagyremény- ségü fiatalt, mert tapasztalatlan és ügyetlen volt, sohase röpült az etető-itatónál messzebb a macska evett meg, mely ott kacérkodott ellenük már hetek óta. . “Lám, lám! Jót akartunk nekik avval a kényelemberendezkedéssel és a vesztüket okoztuk.” Most pedig jöhet ennek a trichtikonnak a közép- ;ső, a kövér része. G-fJ> Nem vagyok bennfentes a mai magyar irodalom berkeiben, hogy ezt a régi magyar irodalmi kifejezést használjam és az lehet hátrány is, de lehet előny is, már amennyire a részletek nem ismerése némelykor nagyobb perspektívát adhat az embernek. Ez nem alibi, ellenkezőleg; tudom, hogy evvel máris fegyvert adtam azok kezébe, akik e cikkemért meg fognak támadni. Ám, úgy legyen! Az Élet és Irodalom hetilapjának egyik januári száma került, talán csak véletlenül a kezem ügyébe, ahol is a "fiatal magyar irónemzedék" kiáltványával találkoztam. Idézőjelek tőlem származnak. Nem tudom, hogy a ‘fiatal irók’ .miért alakultak nemzedékbe. Gondolom ezek lehetnek a husz-hu- szonöt körüli irók; a visitók. A tizenhat és húsz közöttiek a ‘mégfiatalabb nemzedék’ az álmodozóké. A tiz és tizenhat közöttiek a ‘legeslegfiata- labb nemzedék’, a taknyos irók nemzedéke. Persze, van a “középkorúak nemzedéke”, a bömbölök és legvégén az “öreg irók nemzedéke”, a morgók. Itt, Amerikában csak egyszerű regényírók, költők, szindarabirók, történelmi regényirók, tankönyv- irók és lábizzadás elleni szert hü’dető irók vannak, mintahogyan vannak tudósok, akik felosztanak, képletesen mondva persze, kémikusokra, fizikusokra, orvosokra és a többiekre és vannak ilyen, meg olyan szakmai tanárok, és vannak szabók, akik specializálnak kabátban vagy nadrágban. De még nem hallottam, hogy a fiatal nadrágszabók nemzedékké alakultak volna. (Zárójelbe teszem, pedig nagyon is ide való téma az, hogy amint ugyanabból a lapból, meg egy pár hozzám hullajtottból látom, hogy ez a “fiatal irónemzedék“ főleg költőkből áll. Nem hinném, bogy Rt az USA-ban, ahol «sfd hunr7W annyim ‘'Mink, annyi köPd mint Magyarországon. Ami önmagában persze nem volna tragikus, de komikus az, amikor az ember innen nézve látja, hogy mit költenek odaát a költők. És nem tudja, hogy miért. Ami prózában oly jelentéktelen volna, hogy nem érdemelné meg a nyomdafestéket, azt babérleveles-lére eresztik, kinba-rimba faragják, elhomályosítják, hogy atmoszférája legyen és azt gondolják, hogy liráznak. Szerényen, már az anyáknál ajánlom a születési korlátozásukat, mert ha a csecsemőnek egy költeménye már megjelent, késő. Már költővé avatódott és tagja let az irodalmi nemzedéknek.) Nem mondok újat evvel, hogy minden alkotáshoz, légióként az irodalomhoz tapasztalat, elmélyülés, disciplina és perspektíva szükségeltetik s természetes, hogy a fiatalok nem rendelkezhetnek ezekkel a kvalitásokkal, legalább is nem annyira, mint mondjuk a középkorú, vagy az öreg irók, hiszen látjuk, hogy az öregisten is hány csillagot fuserált el, mire megalkotta a Földet. A fiatalok svungos nekikészülődése, Ígérgetése, hogy majd megmutatom én, ha senki más, még nem elég az alkotásra. Még akkor sem, ha naponta ötszáz oldalnyi irodalmi kritikát, barátit és elvtársit zuhanyit magára. Az ilyen izmus, meg amolyan izmusok korbácsa szintén nem segít az elmélyedéshez, ami nélkül persze ismét csak nincs alkotás. Akinek vigyáznia kell a kottára, abban minden jelre, az ne szóióz- zon! Tehát a fiatalság az alkotás departmentjében hátrányban van az öregebbekkel szemben. Van persze sok előnye annak, hogyha valaki fiatal. Azt gondolom Shaw mondta, hogy kár, hogy azt a sok előnyt a sors nem az öregeknek adta. Jobban fel tudnák használni. Ma a magyar fiatalok inkább, mint az amerikaiak, ezüst tálcán kapják az életet. Nem ontották vérüket érte és csitri lányoktól kezdve az úgynevezett hatóságig kényeztetik őket. Kastélyokba helyezik egyikét, másikát, hogy gondtalanul alkothasson. Költemények többezres kiadásban jelennek meg akkor, amikor itt jó, ha a tiz legnagyobb amerikai költőnek átlag ötszázas példányszámban fogy el a könyve. A magyar irók (és a művészek) elefántcsont-toronyban élnek. És az nem jó. Témát és stílust készen kapnak, mármint a konjunktúra által diktáltat és amidőn az volt a divat, dicshimnuszokat énekeltek Sztálinnak és Rákosinak. (Tele voltak a lapjaik ezekkel és*akkor szoktam le a magyar lira élvezetéről.) Ma más a sláger. De csak sláger a sláger. (A traktor és az ülnöke, a termelő- szövetkezet és annak elnöke.) Mig a nyugat irodalma és művészete a nihilizmusba és annak mellékfolyóiba zuhan, addig odaát nyoma, de parányi nyoma sincs az uj, az egyetlen lehető, megmaradható embernek és főleg nem a “fiatal nemzedék” alkotásaiban. Koholnak a slágerek után, közben vágyálmoznak a nyugati beatnikre. Élni a mát, az italt, a zabát és a szexet. Amikor a világ megváltását nem a modernségből, a kozmopolitáns dekadenciából várhatjuk, hanem a vulkánikus tüzoká- dókból s a hetvenfejü sárkányölőkből, a szűzi újat akarókból és csinálókból, akkor a fiatalok mire szervezkednek? Mik, kik a fiatalok? Odaát, az uj világban? Vidékies filiszterek paraszti mezben. Verglizik a sláger muzsikát, mint gyermekkoromban a Zerkovitz nótákat hallottam és ugyanolyan szomorúan és gondterhesen hajtom le a fejem, mert már akkor is utáltam a slágert. Az kellett a népnek és abban volt a pénz, az adta a gondtalan etetőt és itatót költőmadarainknak annak idején és adja ma. Ma még gondterhesebb vagyok a nép miatt. Háromezermilliónyi nép miatt. (Bocsánatot kérek, hogy belecsúsztam, nem rólam van szó és ne is legyen és ezért gyorsan fordítok egyet, jöjjön az oltárkép harmadik szárnya! ígérem rövid lesz.) Gordon Parks aránylag fiatal ember. Egy kis kansasi farmon született. Hat fivére és nyolc nővére volt, de a fele korán meghalt, éhség okozta bajokból kifolyólag. Abban az államban a feketék cselédsorban élnek, vagy alkalmi munkán. Paksék feketék. Iskolába alig mehetett, mert dolgozott már gyerekkorában és később alkalmi munkák után ment, amelyeket még a legszegényebb fehér sem vállalt volna. Bent a városban aztán takarító volt, szeméthordó, majd téglahordó. Teherkocsis korában megtanultirni-olvasni, de azáltal, hogy esténként a kis fekete templom zongoráján ütögette a nótákat és aztán két kézzel akkordokat fogott hozzá, mondhatnánk hamarabb csinált muzsikát, mint Írást és olvasást. Aztán a négerek egy tized- rangu mulatójában (Honky-Tonky) verte a zongorát. Félprofesszionista kosárlabdázó és futballista lett. Italmérő és katona a második világháborúban és a többi.., Mindezek “fiatal nemzedéki” korában tevődtek. Most ugorjunk pár évet. Velen'•ében i$52*be& egy v**» Magyar-Amerika nagy esztendeje (Folytatás a 13-ik oldalról) is tanultak a Huszár ügyből, változtattak a taktikán, kevésbé exponált embereiket küldték ki, s idővel megszerezték az amerikai polgári társadalom jelentős részének támogatását, s természetesen — a szubvencionált magyarnyelvű sajtó melleit — az egyleti és egyházi vezetők többségét. A magyar dolgozók százezrei azonban passzívak maradtak, távoltartották magukat a reakció megmozdulásaitól, mig a munkásmozgalom által befolyásolt, több tízezernyi demokratikus magyarság a kurzus ügynökeibe folytotta a szót. Magyar-Amerika védelmezte a szülőföldnek üldözött dolgozóit, tömegnyomást gyakorolt a vértörvényszékekre, megakasztotta a bakó kezét — sok ezer kilométer távolságban együtt harcolt a magyar nép hőseivel a fasizmus ellen. Anyagilag is jelentős segítséget nyújtott a fe- hér terror áldozatainak. A rövid időtartamú, de nagy munkanélküliséggel, bércsökkentéssel járógazdasági válság alatt — miközben gyűjteni kellett a védelmi alapra, az Előre deficitjének fedezésére, nemzetközi szolidaritási alapra — sokezer dollárt hoztak össze a magyar fasizmus áldozatainak támogatására. 1920 junius 27-én— 4 nappú azután, hogy az Előre Kun Bélának a Bécs melletti internáló táborból az amerikai magyarsághoz intézett levelét leközölte — nagygyűlést tartottak a zsúfolásig megtelt Central Opera House- ban, amelyen 1300 dollár gyűlt össze a fehér terror áldozatainak támogatására. Hasonló akciókat szerveztek a vidéki városokban is. Gyüjtőiveken kb. 3,000 dollár folyt be ebben az időben. Magyar- Amerika legjobbjai igy is támogatták a szülőhazájuk felszabadításáért folyó küzdelmet. • Egy esztendő eseményeit összegeztük, azoknak is csak a fehér terror elleni küzdelemmel kapcsolatos megnyilvánulásait. Az osztályharc természetesen más frontokon is folytatódott. Az amerikai munkásság millióit felölelő sztrájkokban magyar acélmunkások, bányászok és egyéb iparok dolgozói is résztvettek. A Palmer-raid-ek, a Lusk és hasonló bizottságok támadásainak visszaverése összefüggött a legális párt kialakításáért folyó harccal, amelybe az IWW tagságának forradalmi kisebbsége is bekapcsolódott. Sok minden betartozik tehát a mozgalom történetének feldolgozásába, de a legfontosabb, legeredményesebb, az óhazai és magyar amerikai fejlődést legjobban befolyásoló a Horthy-fasizmus elleni harc volt. Ezeknek a küzdelmeknek a megörökítése, a mozgalom történetének feldolgozása fontos feladat a mindkét országban élő magyarság szempontjából. Megörökíti azoknak a névtelen harcosok ezreinek az emlékét, aki hősiesen küzdöttek hazájuk felszabadításáért, az emberi haladásért, s nem eredménytelenül. A harc tovább folyik, az Egyesült Államokban is, s veteránjaink életük munkájának megörökítésével is elősegíthetik a demokratikus jogokért, haladásért folytatott harc sikerét. Magyarország fiatal, tanulni vágyó társadalmának viszont meg kell ismerkedni az igazi Amerikával, a távolbaszakadt honfitársaik életével, harcaival. Helyreigazítás Sajnálatos sajtóhiba csúszott be junius 20-iki lapunkban, a MAGYAROK AMERIKÁBAN sorozatos cikkbe. A legutolsó szeakaszban nem “az 1950-es évek elején”, hanem az “1850-es évek elején” olvasandó. könyvei jelentek meg és most van nyomás alatt egy regénye, amelynek “The Learning Tree” a cime. Mint a “Life” folyóirat fotográfusa bejárta már a félvilágot és most a négerek elkülönítés elleni harcainak a kellős közepén van, úgyis mint fényképész, és úgyis, mint riporter és természetesen és főleg úgy, mint néger... Gordon nem kapta ezüst tálcán etetőn és itatón az életet. Nem kellett volna ez az amerikai példa, mert ma Magyarországon tucatjával, ha nem százszámra vannak irók, akik hasonló, vagy még nehezebb körülmények között nőttek azzá, amik lettek. Háborúk, forradalmak, fasizmus, ellenforradalom, mind nehéz iskola lehetett. (Magam is átéltem egyet- mást. De nem rólam van szó, tehát ezt hagyjuk! Ezt csak éppen úgy mondom, mintahogy a festmény jobbsarkára, a végére oda szokta a mester firkantani a nevét:) Hátrább tehát a ki se nőt tagarakkal “fiatal nem
