Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-20 / 25. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, June 20/ 1963 (WlAAAAAAAAAfUUWMWVIAWWWAAAAnAAAMAMVIMMWUVUIMMnAMVWWAnfUVWWUWUUUUVWMVVUVWAW AZ ACÉLKÉSZLETEK FELHALMOZÁSÁNAK A HATÁSA A LINCS-SZELLEM ÚJABB ÁLBOZATA Elvetemedett fajgyűlölő ölte meg a háromgyermekes néger vezetőt Az egész országot felháborította az aljas orvtámadás, amely kioltotta Medgar W. Evers életét Jackson, Miss.-ben. Egy elkeseredett, mérgezett lelkű fajüldöző cselekedete volt ez, aki nem hajlandó elfogadni a végbemenő forradalmi változást az országban, amely a belénevelt “déli életmód”-ot gyökerében megdönti. Igaz ugyan, hogy a déli államok széltében-hosszában még mindig durva ellentámadás fogadja a néger nép egyenjogossági mozgalmának megnyilvánulásait, de vannak olyan jelek is, amelyek a józanabb gondolkodás előretörését bizonyítják. Danville, Va.-ban, ahol múlt hétfőn még tüzol- tófecskendők erős vizsugaraival verték földhöz, azután brutálisan elverték és utána bebörtönözték a néger tüntetőket, pár nap múlva megváltozott a hangulat. A foglyokat szabadonbocsátották és bizottság alakult a faji probléma megoldásának megbeszélésére a városban. Nashville, Tenn.-ben, Orlando, Fla.-ban, üzleti és adminisztrációs vezetők lépéseket tesznek a de- szegregáció érdekében. Az északi államok városaiban, a szakszervezetek körében, megindulnak az intézkedések a diszkriminációk megszüntetésére. Ezek mind kezdeti lépések ugyan, amelyek a néger nép elszánt küzdelmének és bátor kiállásának az eredményei, de határozott eredményeknek kell felismerni őket, mert megnyilvánulásai az uj légkörnek, amely az Egyesült Államok egész társadalmát át kell, hogy hassa, hogy az elkerülhetetlen gyökeres változások létrejöhessenek országunk életében az ellentétek kevesebb összeütközésével. John F. Kennedy elnöknek junius 11-én az országhoz intézett felhívása, amelynek szövegét lapunk más oldalán közöljük, s amelyben az elnök minden fehér amerikai lelkiismeretét törekszik felébreszteni a faji megkülönböztetés kérdésében, fontos dokumentuma ennek a változásnak. Az ébredést a sötétség képviselői továbbra is igyekezni fognak meggátolni. De a gátló szándék barbár eszközei, mint az orvtámadás, a lesből végzett vagy nyílt gyilkosság, békés tüntetők vérebekkel, tüzfecskendőkkel, rendőrbotokkal való letiprása, meggyalázása, bumeráng, amely visszaüt és segít felnyitni minden jóérzésü ember szemét, felismerni a faji megkülönböztetés gyakorlatában rejlő nagyhatású mérget, amely úgy az egyéni, mint a társadalmi erkölcs rombolását idézi elő. Egyéni bátorság példaképei Medgar W. Evers, a 37 éves meggyilkolt néger vezető, az NAACP kerületi titkára volt Mississippiben. A második világháború veteránja. Jackson- ban az egyenjogossági mozgalom élén járt. Fáradhatatlanul küzdött, hogy a városban letörje a szegregáció kemény falát, hogy néger munkások alkalóvóhelyek a Harlemben New York egyes épületein megjelentek a Defense Department sárga-fekete jelzőtáblái, amelyekkel a lakosság életét féltő minisztérium kijelöli számukra azokat a helyeket, ahova atomtámadás esetén húzódhatnak. Ez a féltő gondoskodás, amely kifejezetten a lakosság megkérdezése és beleegyezése nélkül történik, legtöbbször a nevetséggel határos, hiszen nagyon sokszor az “óvóhely” az épület valamelyik folyosójára szorul. Teljesen mindegynek látszik, hogy a lakó az ajtója melyik oldalán várja be a végzetét. De nem is érdekű, amióta köztudomású lett, hogy az atomháború előli egyetlen menekvés — a béke. A közvélemény ezen tárgyilagos és józan álláspontját Oregon államban az adminisztráció is tudomásul vette és hivatalosan elvetette az óvóhelyek építésének programját. Ez még nem áll fenn New Yorkban. New Yorkban a Harlem városrész közismert zsúfoltságáról, egészségtelen, patkánvdulta, omladozófélben levő házairól. A New York Times, A. Bürnham nevű riportere a néger gettó 4 ily épületét mutatja be a junius 11-i lapszámban megjelent rovatában. Fényképekkel, reális leírással szem lélteti az “óvóhelynek” kijelölt épületek környékének, folyosóinak, pincéinek borzalmas állapotát. Fedetlen szeméttartályok az épület előtt, közvetlenül az ablak alatt. A pincékben a hulladékok halmaza, a hamuval és szeméttel telt kannák a bejáratokat is elállják, a hibás csővezetékből állandóan csurog a viz, a legyek raja mindenütt. Nos, és az elmaradhatatlan patkányok! “Nem siralmas egy állapot?”, mondja az egyik lakónő. “Kinek akarózik ide lejönni? Én inkább elszaladnék, ha jönne a lecsapódás.” “A patkányok akkorák, mint a kutyák. És úgy rohangálnak a házon keresztül, akárcsak a lovak”, fűzi hozzá egy másik asszony. Az épületek az East 131-ik utca 5. 7, 9 és 11 számú 5-emeletes liftnélküli házai. Az egyikben az épületellenőrök 124 szabálysértésért emeltek vádat a háztulajdonos ellen. De azért a városi Civil Defense mégis alkalmasnak találta ezeket a házakat “óvóhely”-nek jelölni. “Az emberek, akik ezekben a házakban laknak, kibírják 10 napig a pincékben. A fontos a szeny- nyező lecsapódás túlélése”, mondogatta a hadsereg óvóhelyek kiválasztásában működő Mérnöki Kirendeltségének egy tagja a N. Y. Times riporterének, aki megállapítja cikkében, hogy az óvóhely-szabályzat követelményeinek minden rendelkezését sértik azok az állapotok, amiket ezekben az épületekben észlelt. Dehát mit lehet várni olyanoktól, akik nyugodt lelkiismerettel készülnek és közreműködnek az embereknek atomháborúra való felkészültségére? Ha nem az életet és a békét választják, akkor nem csoda, hogy közömbösek a megbízatásuk lelkiismeretes elvégzésében is. Az acélvállalatok és az acélipari szakszervezet közötti tárgyalásokat rendeszerint megelőzi az acéltartalékok felhalmozása. A hatalmas készletnek nemcsak az a szerepe, hogy biztosítsa a tőkéseknek az. árutartalékot sztrájk esetére, hanem sokkal mélyebb kihatása van az egész iparra. Ennek a sztrájk előtt bekövetkező fontos folyamatnak a magyarázatát adja meg a Labor Research Association júniusi kiadványa. A kiadvány rámutat arra, hogy már hat hónappal az esetleges sztrájk bekövetkezése előtt megkezdik az acél fokozottabb gyártását az acélgyárak. Ez hatalmas erejű fegyvert ad a kezükbe a szak- szervezetekkel szemben, mert vevőiket kielégíthetik a felhalmozott készletekből. Így a szakszervezetekkel meginduló tárgyalások előtti szakaszban, a gyárosok és vevőik között a legnagyobb az egyetértés. Az utóbbiak szívesen átveszik a többlettermelés produktumait. A munkások viszont előnytelen helyzetbe kerülnek ennél a folyamatnál, meid nem rendelkeznek ilyen jelentős tartalékkal, mégha sikerült is egy kis többletkeresethez jutniuk a sztrájkot megelőző kampány alatti túlórák következtében. A vállalatok semmikép nem vesztenek ezzel a húzásukkal. Még ha a tárgyalásokat nem is követi sztrájk, akkor is megtalálják a számításukat.. Ha ugyanis béremelés követi a szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokat, akkor az a hasznuk, hogy egy tekintélyes ideig kevesebb munkaóráért kell fizetniük a magasabb bért. mert elég áru van raktáron. Ami pedig az eladást és a profitot illeti, ugyanannyit vesznek be a fokozottabb forgalomból és az utána következő kisebb árusításból, mint amennyit az állandó termelésből átlagos fokon keresnének. A termelési költségek pedig egyensúlyba kerülnek az eladási árral. Csak a dolgozók nem nyernek semmit. Ök a vesztesek. Mert a fokozott termelés idején, amikor bőven jut túlóra a munkásoknak, könnyen vezetheti be a vállalat vezetősége a munkafolyamatokat meggyorsító módszereket, amelyekkel később jelentősen csökkentheti az alkalmazottak számát. Majd, amikor a tárgyalást követő megegyezés után lanyha a termelés, a munkanélküliségtől való félelem csökkenti a munkásság ellenállását ilyen intézkedésekkel szemben. Az uj termelési módszerek aztán nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy megakadályozzák a teljes foglalkoztatottságot és kifejlesszék a tömeges munkanélküliséget az acél munkások között. De az árak emeléséhez is hozzájárul a sztrájkot megelőző fokozottabb termelés. Egy ilyen szakaszban, tekintve, hogy nagy a kereslet az acélban >— ahogy ezt jelenleg is tapasztalhattuk — emelhetik ennek árát és monopolhelyzetűkből következik az, hogy még a lanyha időszakban is fenn tudják ezt a megnövekedett árat tartani. Az acéliparnak ezek a ciklusai igen jelentős szerepet játszottak a múltban is az általános gazdasági visszaesések előidézésében, ahogy ezt 1960— 61-ben láthattuk. Ez a visszaesés az 1959 júliusában kezdődő 116 napos acélsztrájknak volt a folytatása. A sztrájk után közvetlenül az acélgyárak kanacitását 95 százalékban használták ki. de amikor már behozták a kiesést, ez 50% alá esett. Az mazásának szélesebb lehetőségét megnyerje. Ilyen- célú gyűlésről jött haza akkor este is éjféltájban és amikor kocsijából kilépett, hátulról érte az orvgyilkos golyója. Megrémült családja és szomszédai kórházba vitték, de egy óra múlva a bátor ember, aki az őt ért gyakori halálos fenyegetés ellenére is folytatta munkáját a nagy cél érdekében — meghalt. Még aznap este, tiltakozó tömeggyülésen a meggyilkolt ember megtört özvegye kért szót. A hallgatókban feltört a zokogás, amikor Mrs. Evers férje önfeláldozó munkásságáról beszélt. “Ittmaradtam”, mondotta “de él bennem az az elszánt elhatározás, hogy folytassam ott, ahol ő abbahagyta. Remélem, hogy akik itt jelen vannak és azok is, akik nincsenek itt. erőt és elszántságot merítenek az ő erejéből, hogy befejezhessük ezt a küzdelmet. Medgar elment, de az ügyünk tovább él.” A gyűlés elhatározta, hogy 30 napig fekete karszalag viselésével gyászolja a meggyilkolt vezetőt. Bizottság alakult, amely felhívással fordul országosan egy pénzalap megteremtéséhez, hogy ezzel a megmaradt három Evers gyermek nevelését biztosíthassák. A polgármester, Barnett kormányzó, a helyi lapok nyilatkozatban fejezték ki megbotránkozásukat az orvgyilkosság felett és 5,000 dollárig menő jutalmat tűztek ki a tettes megtalálójának. A néger nép tüntetései tovább folynak és a terrorizálásuk is napirenden van még. Az egész országnak cselekdni kell, a kongresszustól az egyszerű polgárig, hogy a demokrácia elve érvényesüljön nálunk. Elmélkedés a költségvetésről Ne ijedjen meg a nyájas olvasó, nem száraz államgazdasági statisztikáról fogunk az alantiakban elmélkedni (habár, de sok érdekeset lehetne mondani arról is), hanem az ÖN költségvetéséről, kedves olvasónk, igen az önéről. Hogy miként ismerjük mi az Ön költségvetését, miből tudjuk mi, hogy ön mennyit költ élelmiszerre, szeszre, bagóra, autóra, lakbérre, szórakozásra, stb., stb.? Nagyon egyszerű! Uncle Sam, akinek alapos bepillantása van minden adófizető bugyellárisába, kimutatást készített a rendelkezésére álló igen bőséges adatok alapján. E kimutatás szerint az ÁTLAGOS amerikai — és nyájas olvasó, vegye tudomásul, ön is egy a 180 millió átlagos amerikai között — a következő módon költi el pénzét: Élelmiszerre, italra, dohányra keresete 26.6%-át Ruházkodásra ............................................ 10.3%-át Lakásra, lakbérre ...................................... 12.8%-át Háztartási költségekre ............................. 13.9%-át Orvosra, egészségfenntartásra ............... 6.5%-át Közlekedésre (autó, carfare) ................... 12.4%-át Szórakozásra .............................................. 5.9%-át Személyi költségekre ................................ 7.9%-át Oktatásra, tanulásra ............................... 1.4%-át Adakozásra, jótékonyságra ..................... 1.4%-át A fenti statisztikában a lakbérköltség 12.8%-ka] szerepel. Ez, véleményünk szerint, nem tükrözi vissza a városi munkásság idevonatkozó költségeit. Miután a fenti kimutatás az egész ország lakosságának adatain alapul és miután a kisvárosi és farmerlakosság lakbérköltsége köztudomásúlag alacsonyabb a városinál, ezért a kimutatás csak 12.8 százalékot jelez, mint átlagot. 20—22% sokkal közelebb áll a tényálláshoz. A kimutatás néhány igen jellemző konklúzióra ad alkalmat. Az átlagos amerikai például a fenti statisztika szerint NÉGYSZERANNY1T költ szórakozásra. mint közoktatásra és tanulásra. A dohányzásra és italra menő összegek nincsenek külön kimutatva: a dohányzás a “személyi költségek”-be van beleszámítva, az ital pedig “élelmiszer, ital, stb.” tételbe — de nem hisszük, hogy messzi járunk a tényállástól, ha kijelentjük, hogy erre a két szükségletre szintén négyszerannyit költ az átlagos amerikai, mint saját és gyermekei oktatására és művelésére. Egy másik érdekes észrevétel a kiadások rendkívül magas hányada, amelyet közlekedésre, azaz autóra, carfare-re költ az amerikai polgár. Az, aki autón jár munkába, átlag ötszörannyit költ közlekedésre, mint aki subwavn, busón vagy villamoson tud eljutni munkahelvére. ezt követő általános gazdasági visszaesésben az ipari termelési index 8%-a lett az 1960 tavaszán elért csúcseredménynek.
