Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-06 / 23. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, June. 6,; 1963 [Munkás és szakszervezeti hírek lil IÍH Xí] fii lji/41 3 ii 1 Ili] fi| 1 fii A munkásszervezkedés ellensége, a nagytőke eddig jól kipróbált, régi fegyvernek tekintette a munkásosztálynak azt a megosztását, amely a faji megkülönböztetésben nyilvánul meg. A nagyüzemek befolyása alatt működő szakszervezetekben, de még a független szervezetekben is sikerült elterjesztenie a faji elfogultságot. Jóllehet a munkásszervezetek jó része alapszabályaiban tiltja a megkülönböztetést, de a gyakorlatban ennek végrehajtása sok akadályba ütközik. A legnagyobb akadály a szervezetek vezetőségének bürokratikus álláspontja és sok esetben az alkalmazókkal való összejátszása. Manapság ezek az állapotok, az országban uralkodó egyre jobban kiéleződő munkásproblémák mellett, minden előrelátható jel szerint általános krízisre fognak vezetni. Habár elszórtan egy-egy szakszervezetben már tettek valamilyen kezdetleges lépést ebben az irányban, az általános néger megmozdulásokkal szemben ezek csiga-lassuságu nak bizonyulnak. A szakszervezetek kötelessége Az NAACP szószólója kijelentette, hogy a Philadelphiában most elkezdett piketelés, amellyel A Bulletin of the Atomic Scientists áprilisi számában a pakisztáni Abdus Salam irt figyelemreméltó cikket a gazdaságilag fejletlen országok súlyos problémáiról, A cikk bevezetőjében idézi A1 Asuli-t, a mohamedán vallásu népek nagy orvosát, aki kilencszáz évvel ezelőtt élt és működött Bokharában. Asuli a gyógyszerészeiről irt könyvében különválasztotta “a gazdagok betegségét” és “a szegények betegségét”. Salam véleménye szerint a hires bokharai orvos ma is ugyanezen módszer szerint kellene, hogy osztályozza a betegségeket. Azzal a különbséggel, hogy ma más betegségek gyötrik a különböző társadalmi osztályhoz tartozókat, mint hajdanában. A gazdagok betegsége ma a nukleáris megsemmisüléstől való pszichológiai félelem. A világ szegény népeit viszont az éhezés és az éhhalál izgatja. Salem még hozzáteszi ehhez, hogy mindkét betegség közös forrásból táplálkozik, szerinte •— a tudományból. Az első esetben a tudomány kicsapongásáról, mig a másodikban annak hiányáról van szó. A cikk Írója kétségét fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a gazdag országokban lakó emberek tisztában vannak-e a világon uralkodó borzalmas nyomorral. Igaz, hogy' New Yorkban vagy Moszkvában a nukleáris katasztrófa veszélye félelmesen közelinek tűnhet; de Khartoumban (Szudán) vagy Karachiban (Pakisztán) a napi rendszeres éhezés következtében fellépő éhhalál fenyegetése sokkal kézzelfoghatóbb és közelibb. “Pakisztánnak országom lakosságának 50 százaléka 8 centet keres egy nap és ebből kénytelen megélni. A 75 százaléka kevesebből, mint napi 14 centből tartja fenn magát. Ebből a 14 centből kell, hogy kiteljen napi kétszeri étkezés, a ruházkodás, a lakás és az iskoláztatás költsége.” így írja le népe kétségbeejtő helyzetét Abdus Salam,, aki ehhez még hozzáfűzi, hogy ilyen körülmények között a pakisztániaknak a Kelet és Nyugat között fennálló problémák távoli, kimerítő és unalmas kérdéseknek tűnnek. (A pakisztáni kormány viszont mégis belevitte országát a bagdadi paktumba.) A nukleáris kérdést is csak abból a szempontból tekintik tragikusnak a pakisztániak, hogy a föld hatalmas erőforrásait pazarolják el. “Személy szerint nekem azért tűnik ez tragikusnak (a nukleáris probléma), mert korunk néhány nagy bölcsének — olyannak mint például Bertrand Russell- nek — minden energiáját igénybeveszi, akik különben azonnali kereszteshadjáratot hirdetnének az éhezés és nyomor ellen”, jegyzi meg a Bulletin of the Atomic Scientists cikkének írója. “De miért vagyunk írd szegények?” — merül frí a kérdés Salam tollából. “Nem kétséges, hogy Hagy részben saját hibánkból. De engedjék meg, elérték, hogy a közmunkáknál több négert alkalmazzanak, egy nagy mozgalom kezdete, amely más városokra is ki fog terjedni. Philadelphiában, három napi demonstráció és piketelés után megegyezésre jutott az NAACP, a közoktatásügyi hivatal, az építő vállalkozók és a szakszervezet, hogy a philadelphiai iskola építésénél és más városi munkáknál több néger munkást vegyenek fel. A megegyezésben kialkudták, hogy 4 néger szerelőt azonnal felvesznek és mikor sor kerül rá, két néger bádogost is fognak alkalmazni. A piketelést a hónap végéig beszüntették, amely idő alatt tárgyalásokat folytatnak négerek alkalmazásáról privát és középületeken. Az NAACP chicagói hivatala jelentette, hogy az ottani szakszervezetek kezdenek “megnyílni” a néger munkások számára. Egyelőre azonban még nagyon kevés négert fogadnak be a munkásszervezetek. Herbert Hill, az NAACP munkaügyi titkára már korábban bejelentette, hogy a legközelebbi szakszervezeti integrációs piketelés színhelye Chicago lesz. Mr. Hill elitélte az AFL-CIO vezetőségét, amiért nem hajtja végre erélyesen az integrációs programot és még ahol állami és szövetségi hihogy szerényen felvessem, hogy részben az is okozhatja ezt, hogy mi pénzelünk néhány jólétben élő gazdag nemzetet is. Évek hosszú során keresztül figyeltem pakisztáni falumnak a gyapottermését és azt láttam, hogy minden évben kevesebb bet jövedelmez; az importált műtrágya viszont évről-évre többe kerül. Közgazdász barátaim mondják nekem, hogy a kereskedelmi feltételek rosszak a számunkra. 1955 és 1962 között a kereskedelmi áruk ára hét százalékkal esett. Ugyanebben az időben a gyárilag előállított áruk értéke 10 százalékkal növekedett. Néhány bátor ember felszólalt ez ellen. Paul Hoffman ezt olyan ‘anyagi támogatásnak’ nevezte, amelyet ‘bizonyos fejletlen országok fizetnek az iparilag fejlett világnak.’ 1957—-58-ban a fejletlen országok összesen 2—4 milliárd dollár segélyt kaptak és 2 milliár- dot vesztettek import kapacitásukból (azáltal, hogy többet fizettek a gyárilag előállított javakért, amelyeket megvettek és kevesebbet kaptak eladott termékeikért), igy a segélyként kapott ösz- szeget majdnem teljesen elvesztették.” Biztos vagyok abban -— mondja Salam —, hogy a világ elegendő technikai és anyagi erőforrással rendelkezik ahhoz, hogy a szegények betegségét meggyógyítsa, még akkor is, ha a gazdagok képtelenek arra, hogy a saját ellentéteiket megoldják. A fejletlen országoknak mindenekelőtt arra lenne most szükségük, hogy megállapítsák a részükre, hogy milyen tudományos módszerek alkalmazásával tudják leggyorsabban előrevinni gazdasági fejlődésük megvalósítását. Ehhez viszont csak úgy van meg a lehetőség, ha a tudósok nem az emberiség kiirtásán törik a fejüket, hanem a megsegítésén. Jelenleg a fejletlen országokban technikai cégek tartják a kezükben a kezdeményezést gazdasági téren. De a gyakorlat bebizonyította, hogy ezek a cégek képtelenek megbirkózni a súlyos problémákkal, aminek fő oka az, hogy a kimondottan üzleti érdekeket szem előtt tartó vállalkozás nem sok gondot fordít a fejlesztés bonvolult kérdéseinek a megoldására. Csak ha a tudósok és technikusok a saját kezükbe veszik a kezdeményezést, amint ezt 1961-ben Pakisztán vízellátásának a i-SrviáoóUav, tptték F'i'rpf Peveüe amerikai hvdro- lógus vezetésével, oldható meg a fejletlen országok megsegítésének az égető kérdése. A tudósok-( nak ebbe a munkába való bekapcsolása az Egyesült Nemzetek Szervezetének a feladata lenne’ A világszervezetnek persze külön ügynökségeit kellene felállítania erre a célra. Ilyenformán persze össze lehetne kapcsolni a “szegény emberek betegségének”"a gyógyítását a “gazdag emberek betegségének” a gyógyításával is... vatalok léteznek az integrációs alkalmazás megvédésére, ott sem tesz semmit az építőiparban fennálló megkülönböztetés eltörlésére. A fehérekre éppenolyan káros a megkülönböztetés A szakszervezet alapszabályai megtiltják a megkülönböztetést, de nem adják meg a módját, hogy végrehajthassák. Egyes fiókokat kitilthatnak az országos szervezetből, de nem kötelezhetnek, hogy négereket is felvegyenek a tagok közé. A nagyjából szervezetlen néger munkásságnak nemcsak a saját életszínvonalát nyomja le evvel, hanem az egész munkásság életszínvonalát veszélyezteti a készenálló, olcsó munkaerő tartalék. A National Urban League most kiadott tanulmányában kimutatja, hogy 19 millió amerikai négernek van adottsága ahhoz, hogy éppúgy mint fehér testvérei résztvegyen a gazdasági élet termelésében, de ezt megtiltják neki. A közvetlen következménye ennek, a standardon aluli néger vásárlóképesség. A 65 millió amerikai dolgozó közül a nem-fehér 7 millió. Az adatok kimutatják, hogy a néger férfi átlag évi fizetése $3,075, a fehér férfi $5,137 évi fizetéséhez képest; a néger nő évi átlag fizetése $1,276. a fehér nőé $2,537. Ha a négerek ugyanannyit keresnének, mint a fehérek, a négerek évi jövedelme 11 milliárd, 850 millió dollárral lenne több. Ebből a jövedelemtöbbletből a következő módon költenének: Ételre $3,600,000,000; ruházkodásra $1,700,- 000,000; lakásra $1,500,000,000; háztartási költségekre $1,300,000,000; autókra és közlekedésre $1,200,000,000; szórakozásra és üdülésre $1,200,- 000.000; közmüvekre $500,000,000; önápolásra $400,000,000; egyéb célokra $400,000.000. Az ipari termelésnél és kereskedelemben kihasználatlan néger erők okozta veszteség, számítás szerint $350,000,000 összeget képez az elvesztett haszon, raktár, kamat és fizetések, és $2,075.000,000 összeget a különböző elve«7tP+t adók. felében. A teljesTveszteség az országnak $14,275, 000,000 kárt jelent. Egy szennyfolftal kevesebb Irta: RÁCZ LÁSZLÓ Az Egyesült Államok kongreszusa nemrégiben szavazat-többséggel elvetette a kormány törvény- javaslatát, amely további két évre akarta volna meghosszabbítani a mexikói kormánnyal az úgynevezett “bracerok” (alkalmi munkások) szerződését. Köztudomású, hogy évek hosszú soi*án át százezrével lepik el mexikói földműves szegények, állás és foglalkozás nélküli munkások Kaliforniát, Texast és a többi déli államokat, hogy gyapotvagy gyümölcsszedésnél idénymunkát vállaljanak. Annek ellenére, hogy a munkaadók kihasználva szorongatott anyagi helyzetüket állatként kezelik őket, ólokban, fészerekben összezsúfolva, elégtelen táplálékkal, és leszorított napibérekkel fizetik őket, az otthoni éhezéssel összehasonlítva, még mindig kedvezőbb az Egyesült Államokban néhány dollárt összekuporgatni. Hiszen sokan még azt a kockázatot is vállalták, hogy éjszaka átusszák a veszedelmes határfolyót, hogy nyomorúságos alkalmi keresethez juthassanak. Az utóbbi években ezeknek a száma is annyira elszaporodott, hogy “wetback” (nedves hátuak) néven szinte fogalommá nőtték ki magukat. Mivel azonban a polgári államokban “rendnek” muszáj lenni és az ugynevez,ett “demokráciákban” holmi munkásvédelemnték is, az Egyesült Államok és Mexikó kormánya, egy idő óta, törvényileg szabályozta afc évenként bracerók- ként idény munkára menő mexikóiak számát, körvonalazva egybejCa fizetendő minimális mun- kábért és egyéb skóciai-politikai intézkedéseket, amelyekét figyelembe kell venni az idénymunkások szerződtetésénél. Ezeket a kormány-megállapodásokat. két évenként szokták létesíteni és a legutóbbi éppen ez év végével jár le. Mondani sem kell, hogy a bennünk foglalt munkásvédelmi intézkedések a munkakadók számára Írott mulasztót jelentettek csupán. Most hogy a kongresszus többsége az erre vonatkozó további két évre való meghosszabbítást elvetette, a bracerok szerződtetésének előreláthatólag vége lesz. Ezzel legalább egy szégyenfolt! a megszűnik az úgynevezett “szabad világnak”. Ezt állapította meg a kongresszus egyik demokrata képviselője: John Fogarty felszólalá(Folytatás a következő oldalon) A SZEGÉNYEK BETEGSÉGE ÉS A GAZDAGOKÉ
