Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-09 / 19. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 9, 1963 Mt 7ökTfttt((*z Óhazában Zm VmiMP BMONYSZENTLÁSZLÓN Olyan hirtelen bukkan elő a falu mintha oda pottyantották volna a magasból, éppen a bakonyi hegyek lábához, ahol lankává szelídül a meredek, törpe cserjévé a szálderek ti égfelé nyúló bükk, € szembenéz egymással a Zörög és az Újhegy. A képzelet még Csesznek várromjainál időz, a szemet a tavaszi erdő halvány zöldje igézi, pedig már benn is vagyunk a falu közepén, sőt azon is túl, hiszen mögöttünk a templom és a presszó, előttünk meg rendezetlen, gizgazos térség, kottái, íozsdás lokomobillal a közepén.. A tér szélén hosszú téglaépület; kocsiszín vagy istálló lehetett a hajdani uradalomban, szemben pedig a volt ka-Iélv: nem olyan nagy mint a Sándor— 'Met le1 n ich -féle kisebb, kopottabb, mivelhogy a szegényebb rokoné, a rédei Esterházyé volt, ő is csak néha nap tüntette ki személyes megjelenésével egy-egy vadászat kedvéért. Anglia magyar földön Copfo-.-maszatos kislány perdül a kúthoz, megáll. szipákol, zsebkendőért kotorász, kíváncsian vizsgálja az érkező .et. Látszik, hogy szívesen szóba elegyedne, igv hát megkérdezem: — Hogy nevezik ezt a területet? — Ezt-e? Anglia — mutat körbe a térségen. — Anglia? — A z a!-— Ilát nem Magyarország? — Magyarország. De Anglia! — Hát nem Magyarország? —- Miért? —Nem tudom! Később kapom meg a választ. Az iskola igazgatótól. Szemüveges, barna ember. A kertben, tágas, fehér zsindelyes ház előtt áll, vörös miniu- mot ken a kerítés drótjára. Nem örülhet a váratlan vendégnek de adva: ias, tessékel befelé. , — Anglia? Igen, igy nevezik. Azon a téren ugyanis angolke A vök a gróf idejében, szökőkút tál, teniszpályával, diszbokrokkal. Most is lehetne. De meg nem érünk rá erre. A föld fontosabb... Meg az ember. — Mióta tanít? — Huszonhárom éve. Itt kezdtem, kilencszáz- pegyvenben... Ki mereng. A múltjába néz? Érzem, hogy folytatni fogja. — Akkor négyen voltunk. Egy evangélikus és három katolikus tanító. Mert hogy a falu is kétfelé húzott. Azaz több felé. . . Katolikusok — evangélikusok, németek — magyarok, tehetősek —- földnélküliek... szivekben meg gyűlölet... — És most?-— Tizenhat főnyi tantestület. Ötvenkilencben lUVUVMWUWiVWmtHMVUmViVUll«»«'' — A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetének erdöháti telepén kipróbálták Gergócs Jenő gépészmérnök Gólya elnevezésű kazalozó daruját. A daru előnye í.í elevátorral szemben, hogy a takarmány leveleit nem töri, s egyszerre három mázsa lucernát emeltei. A Gólya rakodási magassága mintegy 20 méter avattuk az uj, hattantermes iskolát. Ami az ellentéteket illeti... kihunyt a lángjuk. A gyerekek emléküket sem ismerik; — Akkor. . . igazgató elvtárs elégedett lehet. Érzem, hogy suta a megjegyzés, de már kimondtam. Nézek rá, homloka süni ráncos, kezén piroslik a minium. — Hogy is mondjam?.. . A szavaknak súlyuk van. Mérni lehet őket. Ha azt mondom, hogy bol dog vagyok: ez igaz. Már ami az egyéni sorsomat illeti. Két bőrönddel jöttem ide. Most áll a házam. 160,000-be került. Gyermekeim jövője biztosítva. Egy esztendeje kineveztek igazgatónak ... A község sem szegény. Negyven televízió, 60 motorkerékpár, négy személyautó. Ez mind-mind boldogság. De megelégedett?... Az nem vagyok. Az csak akkor lehetek, ha a közös gondokon is úrrá leszünk. — A fiatalokra gondol? — Rájuk. Meg a földre. A mi szövetkezetünk ugyanis elöregedett. Csupa 60 éves ember dolgozik benne. Csoda-e, ha nehezen boldogulunk?... A fiatalok meg elmennek. Egyik a másik után. Fűrésztelep, vasút, bánya, téglagyár.. . Most is 25 végző nyolcadikosból csak három választja a mezőgazdasági hivatást. Jó, az eszemmel megéltem, hogy az ipar, a technika jobban vonzza őket a földnél, de a szivem meg azt súgja: a földet szeretni kell! A föld az élet! Nem hagyhatja el mindenki, mert elidegenedik tőlünk!... Elhallgat. Homlokán fénylő cseppek remegnek. Sóhajt néhány pihentetőt, halkabban mondja, szinte önmagának: — Hát lehetek elégedett? Három ember bajusszal Van valami, ami megyeszerte híressé tette ezt a kétezer lelkes Bakony alji községet: a presszója és a kisvendéglője. Alig hiszek a szememnek. A presszó nagyterme tánchelyiség is, az előtérben műanyag borítású székek-asztalok, modern csillárok, művészi reprodukciók, fehér ikerkandalló, rádió, magnetofon; a terem függönnyel kettéosztható, a túlsó felében tv-készülék, könyv tár, virágállvány, s mindez annyi ízléssel, találékonysággal és szakértelemmel összeválogatva, hogy a legkényesebb városi igények is meghajolnak előtte. Nemcsak presszó ez, kultúrotthon, olvasó, báltér 3m, klub, társalgó — minden, amire a fiataloknak szüksége van a kulturált szórakozáshoz. S a kisvendéglő? Piros sejtkockákból összeillesztett- bárpult, tükrös polcon márkás palackok, a teremben vadásztrófeák, a lámpa hajlított agancskoszoruból, a falon vitrin népművészeti tárgyakkal — s az Ízléses mértékletességgel elhelyezett tárgyak, bútorok, diszek között sehol egy giecs, zavaró disszonáncia. Környezet és ember viszonya? Csendesen be.szélgető-iszo- gató emberek, a pincér csendes-finoman lép... (Piszkos köpködők, füstös italboltok, vasúti betérők, sarki talponállók, vagány melegedők vezetői — igy is lehet!) Kinek jutott eszébe, hogy vendéglátás és kultúra végtére is egyetlen ügy? Ki az, akinek választékos Ízlése ily meghatározó-alakító erővel plántálódik a község lakosságába ? — Yégh kartárs, a földműves-szövetkezet elnöke — mondja a vendéglős. — Végh elvtái s, a párttitkárunk — mondja az iskolaigazgató. — A Végh Tibi — mond ja a tanácselnök —, de nincs itthon, szolgálatban van. Merthogy munkásőr parancsnok. Nem találkoztam Végh Tiborral, de lénye, embersége újra és újra előkerül. Most is, hogy három bajuszos öreggel beszélgetek az egyik ász- iáinál. Hasonlítanak egymásra. Nem az arcuk — a tartásuk, szemvillanásuk, szavaik. Gazda- emberek. — Nézzen csak hátra — szól a legbajuszosabb. Rángatodzó. mankós ember ül az udvari kijáratnál. Félig nyitott szemhéjak alól zavaros szemek tekintenek szét. Mindenkin elidőznek, mégis mintha örökös, nyugtalan körforgásba lennének, ugv csapódnak emberről tárgyra, tárgyról emberre. — A Weinhardt vendéglős, övé volt a kocsma meg a betérő szálló. Itt lakik most is a házban. Öt éve idegbeteg. A Végh Tibor járta ki a kegydiját. 500 forintot havonta. . . — Hát a Tsz? — fordítok a szón. — Megvannak. — Milyen az állatállomány? —A göbölyeik szépek. — Bátyámék... miből élnek?-— Nyugdíjasok vagyunk. — Honnan kapják a nyugdijat? — Hát tőlük! A szövetkezettől! Felhajtják a maradék bort. Felállnak. Csak tekintetük marad ott furcsán-hidegen. Rudi bácsi, nem fáradt? A tsz-elnök ajtaján kopogtatok. Délután van, ebédköltés utáni idő. Mély basszus kiált tesséket, a konyha közepén ül az elnök, arca fehér a habtól, lassú, komotos mozdulatokkal forgatja az ecsetet. — Nem értem rá reggel — szabadkozik — kinn voltam a földön. 19 hold zabosbükkönyt vetettünk el. Szóval, dolgozni kell. A múlt évben sok hold szeclellen maradt... Idős ovális arc, homloktól állig húzódó ráncokkal. Kunos, mandiilavágásu szemek. Sötétbarnák. A kéz felemeli a borotvát. — Gyenge a szövetkezet? — Nem gyenge, csak öreg. Nézzen rám, én is 65 éves vagyok. Már akkor is én vezettem az uradalmat, amikor a grófé volt. Aztán hatvankettőben éppen Luca napján jöttek értem, menjek az irodára. Ott már együtt voltak a vezetők meg a járási emberek: “Nézzen a tükörbe, Rudi bácsi! Jő elnököt lát?!” Szabadkoztam egy ideig, de aztán csak ráálltam, s a februári közgyűlésen megválasztottak. Pedig de nehéz a nép elé állni, ha kevés a pénz... — Lesz több pénz? —Lesz! — Bizonyosság van a hangjában. Hit. — Nem rossz ez a szövetkezet. A nép is szorgalmas. Csak nem jól csináltuk: elengedtük a fiatalságot. 230 tagunk van, abból 90 nyugdíjas. Visszahozzuk a fiatalokat! Nem sok kell hozzá. Rátérünk az előlegfizetésre, bevezetjük a nádudvari módszert. Nézem a kunos arcot. Most egészen fiatalos. — Megmondtam a tagságnak: szégyellem magam, hogy az államon élősködünk. El kell érnünk, hogy állami dotáció nélkül is boldoguljunk. A múlt évben le is tői lesztettük az adósságot. Tiszta lappal indulunk. Hiszen nem vagyunk mi szegények. 2000 holdunk van, 80 fejőstehén, 33 szopós borjú, 120 sertés most megy el, lóból 48 darab, 1000 tojónk, két és fél ezer csirkénk... Aztán ott a gyümölcsösünk. 45 hold, van egy-két üzemünk is: fürészelést mészégetést vállalunk... Majd csak kigazdálkodjuk a magunkét... Nehezen,, bizonytalanul cseng a hangom, amikor megkérdezem: — Hogyan bírja ilyen nagy gazdaság gondjait, Rudi bácsi? Nem fáradt? — Elhagytam a nyugdíjkorhatárt, pihenhetnék már. . . De ha elfáradok estére, összeszori- tom a fogam, és arra gondolok: addig nem pihenek, amig meg nem mutatom a falunak: menynyi gazdaságot rejt ez a föld. Gazdaggá teszem mindannyiunkat, aztán elpihenhetek. . . — Mintha kivetné az ágy, úgy hánykolódik éjjelente — mondja egy női hang. Az asszony lépett be észrevétlen, de Horváth Rudolf leinti a panaszt, csendet parancsol, és halkan mondja búcsúzóul: — Tudom, mit rejt ez a föld! Havas Ervin NEM ICELL GSGMAG0LNI! — — ^ NEM ítFIL VáMQT FIZETNI! I y A legrövidebb időn belül segithe- i ! ► ti rokonait IKKA-csomagokkal! , ► i I y Felveszünk rendelést gyógyszerekre. A “Kuitura” i , \ y megbízottja. — Magyar könyvek. — Saját köny- ^ | veit Magyarországból kihozhatja általunk ► < ! y K fi R .1 £ N ÁRJEGYZÉKET < I; JOSEPH BROWNFIELD ■ ► 15 Park Row New York 38, N.Y. * ► Mindennemű biztosítás. Hajó- es repülőjegyek < ] ► Telefon: BA 7-llfi6-7 < !- a. a A MAGYAR SZÓ ELŐFIZETŐJE, EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE!
