Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-05-02 / 18. szám
g £ 10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 2, 1963 I Mi TdkT£M9K *z 0H42.A&AN Fiatal nő kopogtatott be a XVIII. kerületi Pártbizottság titkárának az ajtaján. A titkár hellyel kínálta B. Lászlónét, s várakozóan nézett a fiatalasszonyra. Börtönből jöttem — kezdte B.-né. A titkár jobban szemügyre vette az asszonyt. Huszonkét-huszonhárom éves lehetett, nagyon csinos. Tupirozott haja, elegáns ruhája után ítélve senki sem mondta volna meg, hogy ez a nő most szabadult a börtönből. — Sikkasztottam. . . Hétezer forintot — folytatta. — Munkahelyén? — Nem... Egy ismerősöm adta kölcsönös nem tudtam neki megadni. Feljelentett, elitéltek..; Négy napja jöttem ki a börtönből amnesztiával, azóta tcbb helyen voltam, de a szakmámban nem vettek fel sehol.-— Mi a szakmája? — Gyors- és gépiró. . . Amikor megmondtam, hogy most szabadultam, mindenütt azt mondták, menjek fizikai munkára. De miért, amikor gyors és gépírókban hiány van? Nekem ez a szakmám. ... Dolgozni szeretnék... Nagy lecke volt a börtön. . . Bennem megbizhatnak. A titkár a fejét csóválta, aztán nem szólt semmit hanem felállt, s egy pillanatra átment a mások szobába. Rövidesen visszajött egy férfivel. A fiatalasszony szeme felcsillant. — Ó, hiszen a kapitány ur. . . Már voltam nála a napokban, ő is mondta, hogy helyezkedjem el. . . — így van... mondta a kerületi rendőrkapitány. — De mi a baj? A fiatalasszony röviden ismét elmondta idejövetele okát. B-nét néhány percre kiküldték az előszobába. —Mi a véleményed? — kérdezte a titkár a kapitányt. — Szerintem el kell helyezni a szakmájában. Sajnos, van még huzódozás a börtönből szabadultaktól, nem szívesen veszik fel őket... — Mi a véleményed arról, ha a kerületben a tanács veletek együtt felkeresné az amnesztiával szabadultakat ? Hátha más is segítségre szorul, csak nem jelentkezik.,. — Hasznos lenne... Negyvenöt ilyen személy lakik a kerületben... válaszolta a kapitány. — Sőt, én azt javaslom, hozzunk létre egy közös bizottságot, amelynek az lenne a feladata ezután, hogy foglalkozzék a börtönből szabadultak dolgaival. Nemcsak most, hanem később is... így, ebbői a beszélgetésből született' néhány héttel ezelőtt egy bizottság a XVIII. kerületben, amely elhelyezte B. Lászlónét és meglátogatta a többi szabadultat. Ahol kellett, ott segítettek. B-né ma egy gyár műszaki irodájának gyors- és gépirónője. Csak az igazgató és a személyzeti vezető tudja róla, hogy börtönviselt, ő sem szívesen beszél a közelmúltjáról.. . Érthetően! — Soha többé nem kerülök bíróság elé — mondja. — Mert ilyenkor érzi igazán az ember, amikor bajban van, hogy mit jelent a társadalom segítsége. A börtönben nem gondoltam volna, hogy még egyszer szembenézhetek az emberekkel !. . . K. P. államellenes bűncselekmények miatt ült börtönben. 1961-ben ítélték el, jogerősen hat évre, néhány hete amnesztiával szabadult. Súlyos volt a vétség, ma már érzi, tudja ezt ő is. — Sokféle embert ismertem meg a börtönben. Különös világ az, egy magamfajta embernek ez plusz büntetés. K. P. elmondja, hogy amikor kiszabadult, és felutazott Budapestre, éppen csak beköszönt a családjához, máris ment a gyárba, a régi munkahelyére. Szorongott, vajon mit szólnak, vajon visszaveszik-e legalább segédmunkásnak ? Tizenöt évig dolgozott szakmunkásként, ugyanabban a gyárban. Most elvállalja ő a vagonrakodást is, bár négyszer operálták, csak oda visszavegyék, ő ott akarja megmutatni, igenis, használt a büntetés, hálás az amnesztiáért. — Az igazgatóhoz mentem először. A titkárságon meglepődtek. Bizalmatlanul nézegettek, méregettek. Megértettem őket. Tudták, mi volt a bűnöm! Az igazgató is meglepődött. De azonnal nyilatkozott igen feltétlenül visszavesszük, ezt mondta. Hogy hová milyen munkára, azt még el kell döntenie. Behívta a gyári párttitkárt és a személyzetist. Eleinte nem voltak túlzottan barátságosak, de őket is megértettem. Gondolja el, én a börtönből szabadult, visszamentem oda, ahonnan elvittek. Aztán ott, előttem döntöttek. Ki sem küldtek, amikor megvitatták az ügyemet. A csomagolóba kerültem. Ez nem olyan nehéz munka, hogy ne tudnám elvégezni. Megköszöntem a bizalmat. K. P. másnap már dolgozott. A kollektíva, amely régóta ismerte, s ahová most ismét bekerült, eleinte zsörtölődött, morgott. “Menjen vagont rakni, ott mutassa meg, hogy megváltozott” — mondták többen is. De mások, köztük a vezetők is, kiálltak mellette, megmagyarázták a zsörtölődőknek, hogy antihumánizmus lenne ezt az embert olyan fizikai munkára beosztani, amit egyszerűen nem bírna elvégezni, s néhány hét után kidőlne... Eltelt néhány nap. K. P. szorgalmasan dolgozott. Lassan felengedett körülötte a hangulat. Persze,, még nem teljes a megbocsátás, és hogy teljesen visszafogadják K. P.-t az üzemi kollektívába, az rajta, a munkáján is rrfulik. K. P. fo- gadkozik, hogy ő mindent meg fog tenni, ezért is ment vissza ugyanoda dolgozni, ahol ismerik. • Néhány nappal ezelőtt Kőbányán az őrszolgálatos rendőr arra lett figyelmes, hogy az egyik utcai trafik fala ki van bontva, fekete lyuk tátong a világossárgára festett trafikon. Közelebb ment. Ebben a pillanatban bujt ki a falbontó — egy fiatalember. Hóna alatt csomag, a kezében egy másik. A rendőr bekísérte a kapitányságra, ahol pillanatok alatt kiderült, hogy a betörő, Vizsnyiczai Sándor, alig pár hete szabadult a börtönből — amnesztiával. Lopásért ült, egy évre Ítélték, hét hónapot töltött le a büntetéséből, ekkor jelent meg az amnesztiarendelet. Vizsnyiczai most a Markó utcai börtön foglya. Az ügyésszel megyek a beszélgetőszobába, ide hozzák őt, a betörőt is. Szőke, húszéves fiatalember. Mosolyogva néz ránk, az ügyészt már ismeri a kihallgatásról. Arról faggatom, miért nem helyezkedett el, miért kellett betörnie, s tudta-e, hogy súlyosbító körülmények veszik az amnesztia után elkövetett bűncselekményét? — Pechem volt! Én el akartam helyezkedni, de nem volt munkakönyvem.. . Aztán elmondja, hogy jelentkezett a rendőrségen, ott felajánlották neki a segítséget, de ő nem fogadta el, mondván, lesz állása. Tízperces beszélgetésből kiderül, hogy tulajdonképpen nem is akart elhelyezkedni. Kapott a börtönben 500 forintot utravalónak, s amikor az elfogyott, betört. — Miért nem ment haza a szüleihez? — Nem mertem. Apám kitagadott... — Azért hoztak be magának most is ruhát a szülei, ide a börtönbe, mert nem szeretik, mert nem akarnak magán segíteni? — szól közbe az ügyész. Vizsnyiczai a vállát vonogatja. Nem érez különösebb szomorúságot, félelmet sem — ez látszik az arcán, kicseng a szavaiból. Még akkor is közömbös, amikor az ügyész felvilágosítja, hogy visszaesőnek fogja tekinteni a bíróság, bűncselekményéért kettőtől nyolc évig terjedő börtönbüntetést kaphat, s persze le kell töltenie azt is, amit az amnesztiarendelet elengedett neki. “Nem tudtam ellenállni az elhagyott trafiknak. Kellett a pénz” — hajtogatja. Szabó László RejSeff falu a dombok között Akkora hó volt, hogy Ferkó sapkáját dióverő póznával kellett lepiszkálni a tetejéről! Na.. . — Isten bizony. Garda Árpád harmadéves orvostanhallgató meséli, és közben huncutul kacsint, Radó Klárával — másodéves jogász — a “legnagyobb tél” idején itthagyták a várost és egy, a pécsi fül számára ismeretlen zalai faluval ismerkedtek. Rajtuk kivid még huszonnyolc egyetemista járta Dél-Dunántul falvait. Komoly, mély barátságok szövődnek egy hét alatt falu és város fiataljai között. — Nagykapornakon voltunk, Göcsej tőszomszédságában. Zalaegerszegtől talán tizenöt kilométernyire van elrejtve a dombok közé. Csak az utolsó pillanatban bukkan rá az ember. Ismerem a zala falvaknak ezt a jellegzetességét. Mintha bujócskát játszanának az idegennel a dombok között. Lehet, hogy valamikor komolyan csinálták. . . Klára körömcipőben jött. A kapornakiak kicsit mosolyogtak rajta, aztán adtak neki egy csizmát. Először nem akarta fölvenni, mikor eljöttünk, nem akarta visszaadni a gazdájának. Ma már Kápolnákon sem félnek az idegentől. Klára kicsit tiltakozik, hogy félcipő volt az. Csuda se tudja, melyik igaz. — Csöndes a falu télen. A házak némán őrzik az utcákat. Van valami megnyugtató, fölemelő és kellemes ebben a csendben. . . Az emberek, ha bekopog az idegen a kis házaikba, pár perc alatt fölengednek és előkerül a sublót mellől az üveg, meg a pohár. — Talán igyunk is mielőtt beszélgetnénk. Ez a kedves szokás, újra az ismerős Zalát idézi számomra. — Meg nem voltam falun. Móricz Írásaiból ismertem. De egészen másnak. . . — Mit csináltatok egy hétig? Kulturális gondok — Sok mindent. Rengeteget beszélgettünk a fiatalokkal is, öregekkel is. Örültek. Az idén jól fizetett a tsz... — És a fiatalok?-— Sokan elköltöztek a faluból, de igy is maradtak szép számmal. Akik elmentek, szivárognak vissza. Jól keresnek itt is... Mégis, legnagyobb benyomást a szinte szenvedélyes kultur- igénytik tette. Akarnak valamit... valami szebbet... jobbat... Nem tudják pontosan megfogalmazni, de érzik. — És? — Sokan nem értik őket. Kétezer lakosa van a falunak, és az amugysem ideális kultúrotthon felét is gabonaraktárnak használják. Uj kellene, de még nem volt rá pénz. Most arról vitatkoznak, hogyan lehetne a legolcsóbban felépíteni. Amit lehet, társadalmi munkában megcsinálnák. Remélem sikerül nekik. Könyvek után kezd kutatni. Molnár Ferencét, Szabó Magdáét huzza elő. — Csak úgy engedtek el, hogy becs’ szóra meg Ígértük, küldünk nekik színdarabokat. A tavasz- szal szeretnének valamit adni a falunak. És maguknak is.. . Valamikor kubikostalicskával, lapáttal szöktek az emberek a faluról, az éhség elől és csüggedten nekivágtak az újabb nyomorúságok végtelen utjának . . . Ma két egyetemista Molnár Ferenc müveit küldi Pécsről egy zalai faluba, mert kell nekik valami... Tempora mutantur — szokta mondani öreguras latin tanárom. Mire értette — nem mindig tudtam. Igaza volt! Érdemes volt egy hétre lemenni Zalába Pécsről... — Még egy pillanat. Miért volt Ferkó sapkája a hó tetején? — Jaaa. Egyszer a pincéknél is voltunk a hegyen és hazafelé havat csent a Kati nyakába. Kati a menyasszonya. (h. 1.) MAGYARORSZÁG egyik legszebb üzemi konyhája és éttei me készült el a Tiszai Vegyikombinát műtrágyagyárában; az uj étterem május elsején nyílt meg. A dunaújvárosi üzemekben ezren kapták meg a kiváló dolgozó címet, illetve a kiválódolgozójelvényt. A legtöbb uj kiváló dolgozó a Dunai Vasműben van, ahol számuk meghaladja a hat- százat. • UJ fénvképszáritó készülékek sorozatgyártását kezdték meg háromféle méretben a Pápai Elekthermaxban. A készülék a nedves fényképeket egyenletesebben szárítja, mint a korábbi típusok. • HÁROMEZER Heves megyei szövetkezeti gazda vesz részt az idén üdülésben, hétvégi kirándulásokon és országjáró túrákon a megyei biztosítási és önsegélyezési csoport szervezésében.
