Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-04-25 / 17. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 4 Thursday, April 25, 1963 Munkás és szakszervezeti hírek Az ILWU konvenciója: “EGYESÜLJÜNK POLITIKAI AKCIÓRA!” - JAMES R. HOFFA “ÁLLÍTSUK MUNKÁBA AMERIKA NÉPÉT!” - HARRY BRIDGES A rakparti és raktári munkások szakszerveze­tének kétévenkénti nagygyűlésén (ILWU) San Franciscóban április elsején az egyik fő szónok a teherautóvezetök szervezetének elnöke, James R. Hoffa volt. Jelentőségteljes és sokatmondó beszé­dében Hoffa rámutatott arra, hogy olyan közel állunk a “rendőrállam”-hoz, hogy ha a kongresz- gzus előtt levő bizonyos javaslatokat megszavaz­zák, ez lehet az utolsó nagygyűlés, amit megtart­hatnak. 1 Az ILWU elnöke Harry Bridges mutatta be Hoffát a hallgatóságnak és megjegyezte, hogy Hoffát az ötvenes és hatvanas évek John L. Lewis-ának tekinthetjük. Hoffa beszédében felhívta a tagság figyelmét az amerikai munkásmozgalom megbocsáthatatlan tunyaságára, különösen a munkanélküliség elleni harc terén. Figyelmeztetett, hogy ha az erre- irányuló törvényhozás sikerül, akkor bűn lesz a szakszervezetek együttműködése, de még az is, hogy az egyes munkásvezérek más szakszerveze­teknek beszéljenek. “Azok, akik a leghangosab­ban kiáltanak mindig ‘kommunizmust’, maguk fogják azt előidézni, hacsak be nem látják, hogy a munkanélküliség problémáját meg kell oldani, mert az automáció olyan veszély a munkásságra, mint az atombomba az emberiségre”, mondotta. Élesen elitélte George Meanyt és a AFL-CIO vezéreit, amiért nem néznek szembe a valóság­gal és nem ülnek le tárgyalni a munkások érdeké­ben. így folytatta beszédét: “Az AFL-CIO úgy megosztotta a munkásság sorait, hogy nincs ereje többé. Gyáva emberek. Annyira félnek, hogy még gyűlést sem hívnak össze a munkanélküliség megtárgyalására. Egy szép nap azonban arra fog­nak ébredni, hogy a munkásság, uj vezetőkkel, tömegesen fog sztrájkba lépni az egész ország­ban.” Mondta azt is, hogy a munkásszervezete­ket “monopóliummal” vádolják és ezt igyekeznek elhitetni a televízió közönségével is. De ha “egy munkás elveszti a lábát, kezét, vagy szemevilá- gát, vagy ha negyven éven felül van, már senki­nek sem kell.” Ajánlotta a munkaszerződési tárgyalásoknál az egyöntetű lejárati határidőben való megállapo­dást és élesen elitélte a McClellan, Goldwater és Martin szenátorok által a kongresszushoz benyúj­tott munkásellenes törvényjavaslatokat. Az utób­binak a javaslata a sztrájkot, vagy a sztrájk le­hetőségét “a kereskedelembe való beavatkozás”- nak tekintené. Beszéde végén Bridgeshez fordult ilyen szavak­kal: “Ajánlom, hogy politikai akció céljára-von­juk össze erőinket.” A hallgatóság felállva, lelkes éljenzéssel adta tudtára helyeslését. A város üdvözletét San Francisco polgármes­tere, George Christopher tolmácsolta. Gratulált a szakszervezetnek a nyugati rakpartokra vonatko­zó, a gépesítési szempontokból nagyszerű szerző­déshez és felhívta a delegátusok figyelmét, hogy Kaliforniában San Francisco az első város, ame­lyik törvényt hozott a megkülönböztetés nélküli alkalmazásra. Harry Bridges, a szakszervezet elnöke beszédé­ben kimutatta, hogy a szakszervezeteknek mi­lyen sok energiát kell pazarolniok csak arra, hogy megtartsák az elért színvonalat, ahelyett, hogy magasabb fizetésekért, jobb munkaviszonyokért és kedvezményekért küzdenének. Ilyen sztrájk volt a keleti partokon a rakodómunkások sztrájk­ja és a newyorki ujságsztrájk, és ilyen természe­tű a vasutasok és vasúti sürgöny-alkalmazottak tervbevett sztrájkja. A kormány beavatkozása még megnehezítette a küzdelmet és igyekezett a munkásságra nézve ellenséges hangulatot terem­teni, olyan kijelentésekkel, hogy ezek a sztrájkok tűrhetetlenek és “Amerika-ellenesek.” Szomorú az a helyzet, mondotta Bridges, ha már odáig ju­tottunk, hogy a munkások közös tárgyalásait és gazdasági szolidaritását “tűrhetetlennek” és “mo­nopóliumnak” nevezik. Minden ilyen megmozdu­lásnál a kormány a munkáltatók mellé áll és ki­jelenti, hogy a sztrájk “a nemzet érdekei ellen van.” A faji megkülönböztetés elleni harcról beszél­ve, elitélte azt, hogy a “munkásmozgalom majd­nem a legutolsó helyen van ebben a küzdelem­ben.” “A szép, hangzatos beszédeknek és határozatok­nak az idejére ütött az óra. A napról napra való szakszervezeti munkában nem hunyhatunk sze­met a világ különböző részein fennálló feszült helyzet, a béke, a leszerelés, a próbabetiltás kérdéseiről. Hivatalos jelentésünkben reménytel­jes álláspontot foglalunk el. A világon még min­dig béke van, a bombát még nem használták. Egyre inkább köztudatba megy az a tény, hogy a harmadik világháború, a mai nukleáris fegyve­rekkel, megengedhetetlen. A mi álláspontunk az, hogy tárgyaljunk széliében és hosszában és min­den módon, hogy a nukleáris háborút elkerül­hessük.” Az acélmunkások béremelést kérnek Az acéliparban az utóbbi hetekben történt ár­emelkedések következtében az acélszakszervezetek vezetői elérkezettnek látják az időt a szakszerve­zeti szerződések újratárgyalására. Ennek az ideje május 1-re esik. Ezt megelőzően a szervezet feje, David J. McDonald vezetőbizottsági gyűlést szán­dékszik összehívni, amelyen megtárgyalják az újabb követelmények stratégiáját, hogy ezeket aztán a tagság elé szavazásra bocsássák. Az acélmunkások 1961 óta nem kaptak bérja- vitást, ezért ez a megfontolandó újabb követel­mények központjában lesz. Egyéb várható pontok lesznek fizetett vakációk, baleset és életbiztosí­tás, korábbi nyugalmaztatások, kevesebb túlóra és a kiadott munkák megszüntetése, melyeket szervezett munkások képesek elvégezni. A keve­sebb túlóra az acéliparban fennálló nagy mun­kanélküliség enyhítésére irányul. A szakszervezeti vezérek úgy gondolják, hogy most nagyon kedvező helyzetben vannak, mert az acéltársaságok nem mondhatják, hogy nem engedhetik meg a követelések teljesítését az újon­nan felemelt acélárakkal. A szerződés újratárgyalása nem kötelező a szer­vezetekre május 1-én, de a vezetőség úgy gon­dolja, hogy jobb minél előbb tárgyalni, mielőtt még az acélüzemek nagy tartalék raktárt tudnak felhalmozni, mely ütőkártya lenne kezükben sztrájk esetén. A legnagyobb megoldásra váró probléma, az acéliparban levő és egyre növekedő munkanélküliség. Emelik az acél érái Április 1,5-én az egyik legnagyobb acéltársaság, a Republic Steel Corp. bejelentette, hogy egyes gyártmányainak árát tonnánként átlagban $5.34- al emelni fogja. Ezt követően a Pittsburgh Steel Co. szintén bejelentett $5.50-es átlagos áremelést. Az előző hét folyamán a Wheeling cég emelte az árakat 6, illetve 7 dollárral tonnánként. A múlt­ban szokásos áremelésektől eltérően, az acéltár­saságok ezúttal nem azonos összegekkel emelték az árakat. Ennek okát abban látják, hogy igy könnyebben kikerülhetik az árak megállapítása körüli összeesküvés vádját és a valószínűség az, hogy mielőtt végleges megállapodásra jutnak, az árakat egymás közt ki fogják egyenlíteni. Az is okozhatja az árkülönbséget, hogy a múlt­ban Kennedy elnök közbelépett, amikor az acél­ipar áremelési kísérleteket tett és ugyanakkor a közvélemény előtt is kedvezőbb szinben igyekez­nek feltűnni. Most azonban semmi kijelentés nem jött a Fehér Házból, ami elitéli az áremelkedése­ket. Előzőleg az elnök olyan kijelentést tett, hogy az acéliparban előforduló felfelé, vagy lefelé me­nő “árkiegyenlitések” a kínálat és kereslet ter­mészetes tünetei. Furcsa helyről kapott ezért dicséretet az elnök. Barry Goldwater republiká­nus szenátor, a szélsőjobboldali reakció szószóló­ja dicsérte az elnököt az acélárakról való “felvi­lágosult” kijelentéseiért, ugvanakkor elitélte a múlt évi beavatkozását, amivel meggátolta az ár­emeléseket. Két demokrata képviselő, Paul H. Douglas és Mike Mansfield vizsgálatot akar indítani az acél­bárók áremelései ellen. Az evvel megbízott kong­resszusi bizottság inkább az acéltrösztök ipari testületét fogja kihallgatásra beidézni az egyes acélgyárak helyett, mert nem akarnak egyes cé­geknek “kellemetlenséget” okozni. Az ipartestü­letek viszont sohasem beszélnek árakról, ami pedig állítólag a kihallgatások célja. A telefontársaság vagyont szerez a nyugdijakból A kaliforniai közmüvek bizottsága nemrégen nyilvános kihallgatásokat folytatott a Pacific Te­lephone and Telegraph Co. leányvállalatának ügyeiben. Nem sikerült nyilvánosságra hozni azt a fantasztikusan körmönfont üzleti machinációt, amellyel az AT&T társaság sokmillió dolláros hasznot húzott az alkalmazottak jóléti alapjából. A helyi szakszervezeti vezetők már készen voltak nyilvánosságra hozni az ügyet, de a Pacific Tele­phone és az általa irányított “company union” ve­zérei nyomására.meggondolták magukat. Úgy fejlődött ki ez a mesébe illő pénzszerzési vállalkozás, hogy az AT&T bevezetett egy nyug­díjazási programot, amely látszólag az alkalma­zottak jólétét szolgálta volna, hogy öreg napjaik­ra képesek legyenek kényelmesen nyugdíjba vo­nulni. A társaság számára ez óriási nyereséget jelentett, mert levonta az összes alkalmazottak fizetéséből a nyugdíjalap diját, holott jól tudták, hogy az alkalmazottaknak csak 20 százaléka éri el a társaságnál a nyugdíjazási kort. Ezt a befo­lyó összeget aztán adóztatástól mentesen fektet­ték be óriási haszonra. A legújabb adatok szerint egyedül a Pacific Telephone társaság által elért haszon 25 millió dollár, az AT&T haszna a valószínűség szerint meghaladja a 300 millió dollárt is. Egyik módja ez óriási vagyon összeharácsolá­sának az, hogy 100 százalékos alkalmaztatásra alapozzák a nyugdijbefektetéseket, holott na­gyon sok alkalmazottat az automáció következté­ben elbocsátottak. Ezek níind hozzájárultak a nyugdíjalaphoz fizetéslevonásokkal, de ennek a hasznát sohasem fogják élvezni. Másik módszer az, hogy a társaság, mivel a nyugdíj levonások fe­lét fizeti, a kifizetett nyugdijak másik felét is magának követeli. Jellemzőek azok a szakszervezeti küzdelmek is, amelyek ezeknél a társaságoknál végbemennek. Nemrégen a Teamsters Union szakszervezeti vá­lasztásokkal igyekezett az AT&T munkásait kép­viselni. Ez nagy gondot okozott a társaságnak, mert nagyon meg vannak elégedve a jelenlegi szakszervezettel. A Communication Workers of America, amelyik most képviseli az alkalma­zottakat, illetve ennek vezetői, mindenben ked­vére járnak a társaságnak. Sohasem kérnek a tagoknak nagy béremelést, sohasem tiltakoznak a furcsa nyugdíjrendszer ellen, amely megkíván­ja, hogy a kifizetett nyugdijak felét a nyugalma­zott munkások visszaszolgáltassák a cégnek. Nem tesznek semmit a munkások bőrén állandóan nö­vekedő haszon összeharácsolása ellen. A Team- sters Union viszont gyors fizetés ja vitást ígért, ha megnyerik a választást s ez persze a társaság­nak nem tetszett. Jól kipróbált régi taktikához folyamodták; azt a hirt terjesztették, hogy a Teamsters Union tele van kommunistával és nagy baj lesz, ha rájuk szavaznak. így a teamsterek elvesztették a választást. Semmi sem történik az iránt, hogy az AT&T ügyeit napvilágra hozzák. Az illetékes kormány­hatósági irodák tele vannak az AT&T volt alkal­mazottaival és titkosrendőreivel, akik 12 kor­mányalkalmazottat már kitúrtak állásából, mert fel akarták jelenteni a társaságot. A Pacific Tele­phone ezreseket ajándékoz olyan intézményeknek, melyeknek politikai befolyásuk van a nagyüze­mek érdekeinek védelmére. Mivelhogy adakozá­sok, ezek az ajándékozások még adómentesek is és a telefondijak megszabásánál is költségnek szá­míthatók. <>-----------------------------------------------------------'S Május Elseje 77. évfordulójának megünneplése Los Angelesben PÉNTEKEN, MÁJUS 3-ÁN, este 8.15-kor a PARK MANOR BALLROOM-ban 607 S. Western Szónok: HY LIJMER, marxista közgazdász és iró Belépődíj 75 cent, diákoknak 25 cent A Május Elsejei Bizottság rendezésében

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents