Amerikai Magyar Szó, 1963. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-21 / 12. szám
Thursday, March 21, 1963 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 5 1 Mentőöv Tudniillik Anglia számára szolgáló mentőöv az, amelyik a címben szerepel, és pedig nem is a mi címünkben, hanem eredetileg az angol Observer címében, amely pedig teljes szövegezésben igy hangzik: “A francia-gvülölet, mint mentőöv.” A cikk lényeges mondanivalóját illetően csak néhány szót idézünk. íme: “Egyelőre valameny- nyien ugyanazt a külföldit gyűlölhetjük. A jóviszony fenntartása Amei’ikával jelenleg nem csupán nyilvánvalóan Anglia érdekeit szolgálja, hanem egyúttal az egyetlen dolog, amit tehetünk” . . . “Mindenki gyűlölni fogja De Gaullet és a közös gyűlölet kitűnő politikai összekovácsoló erő.” Egyébként a nyugati hatalmak barátsága szilárd, rendíthetetlen, önzetlen és a keresztényi szeretetve épül. Adj neki szállást “Minden francia háziasszony tudtán kívül amerikai árut szerez be, amikor Knorr leveseket, Glória tejet, Legal kávét, vagy Gondolo kekszet szerez be. Amerikai gyártmányokat használ, amikor Johnson vagy O’Cedar viasszal fényesíti padlóját, Cadum vagy Palmolive szappannal mosakszik. Bendix, Hoover, Kelvinator, vagy Frigidaire márkájú háztartási gépeket tart üzemben.” Ezekkel a szavakkal kezdi felsorolni az Express cimü francia lap azokat az amerikai árucikkeket, amelyeket Franciaországban gyártanak ugyan, de amerikai haszonra. A cikk — amely csak egyike annak a rengeteg cikknek, amely hasonló módon panaszkodik — felsorol ezután cipőket és felvonókat, nyomdagépeket és autógumikat, felkiált, hogy immár a Chrysler autógyárat is felvásárolta az amerikai tőke. Vizsgálja az okokat is, amelyek miatt a dollár francia befektetéseket keres és megállapítja, mig odahaza USben ‘csak’ 10% az átlagos évi profit, Nyugat-Európában 11.7 százalék. S a kérdés, amely az egész cikk szellemét kifejezi, igy hangzik: “Gyarmatositotta-e, vagy gyarmatosítani fogja-e rövidesen az Egyesült Államok a francia gazdasági életet ?” Mi, ismerve a tőkés érdekeltségek és államok egymáshoz való viszonyát, egy népi mondással tudnánk válaszolni a francia sajtó kétségkívül figyelemre méltó aggodalmaira. Ez a mondás pedig a következő: “Adj neki szállást, kiver a házadból.” Ásított - négy napon át Egy német nyárspolgár — életének fő- s alighanem egyetlen érdemes müveképpen — páratlan naplójegyzeteket készített: fiatal korától kezdve 80 éves koráig naponta másodpercnyi pontossággal följegyezte, hogy mennyi időt töltött el különféle foglalatosságokkal. Napi tennivalói 25 év átlagában igy kezdődtek: alvás 7 óra 58 perc, 16 másodperc; papucskeresés 1 perc 12 másodperc; borotválkozás 7 perc 48 másodperc; inggombkeresés 1 perc 17 másodperc; nyakkendőkötés 2 perc 43 másodperc; öltözködés 12 perc 26 másodperc; várakozás a reggelire 3 perc; reggelizés 12 perc; a telefonálás megkisér- lése 57 másodperc; óranézés 4 másodperc; kapunyitás 10 másodperc; villamosra várás 3 perc 30 másodperc. Az alapos férfiú életének 80 esztendeje alatt összesen eltöltött: alvással és öltözködéssel 26 évet, 312 napot, 18 órát, 22 percet; munkával 21 évet, 95 napot, 14 órát, 40 percet; evéssel és ivás- sal öt évet, 346 napot, öt órát, 12 percet; valamire várakozással öt évet, 302 napot, 16 órát, 45 percet; szerelemmel négy évet, 39 napot, nyolc órát, 27 percet; utazással három évet, 273 napot, 18 órát,, 24 percet; újságolvasással egy évet, 243 napot, hét órát, 18 percet; borotválkozással 228 napot, két órát, 52 percet, cipőhuzással 39 napot, 19 órát, 18 percet. Az órát leste összesen 30 napig, kaput nyitott 28 napig, tolltartóját zsebébe dugta 21 napig, nyakkendőt kötött 18 napig, színházban töltött 18 napot, orrát fújta 13 napig, szivarra gyújtott 12 napig. Gallérgombját is 12 nap hosszat kereste, szemüvegét öt nap hosszat törülte, és életének négy kerek napját töltötte ásítással. Gyermeknevelésre 26, ebidomitásra két napja ment rá. S életének 80 esztendeje alatt összesen 22 óra és három perc hosszat nevetett. Irta: RÁCZ LÁSZLÓ Az imperialista egységfront, amely a világháború végével az Egyesült Államok vezetése alatt, a nyugat-európai kapitalista országokból összetevődve, leplezetlenül a Szovjetunió és a szocialista országok ellen irányult, az utóbbi időkben töréseket, hasadásokat mutat. Elsőnek az Európai Közös Piac körül mutatkozott kiegyenlithetetlen ellentét a két eui'ópai nagy hatalom: Anglia és Franciaország között. Tudvalevőleg a francia kormány tiltakozása meg is akadályozta, hogy hetediknek Anglia beléphessen abba a gazdasági egységbe, amely közös vámterületével és az európai piacok tervszerű beosztásával igyekezne a kapitalista termelés szükségszerű velejáróját: a gazdasági válságokat kiküszöbölni. Ugyanekkor az EKP-ban a párhuzamos imperialista katonai egységfront keretén belül is jelentékeny ellentétek merültek fel. Alighogy elcsendesedett a felháborodás a nemzetközi polgári sajtóban a francia szövetséges “hűtlensége“ miatt, az EKP kérdésében, amikor újabb egységbontó eseményről számolhattak be. De Gaulle és Adenauer országaik képviseletében, véd- és dacszövetségre léptek. Ez a diplomáciai tolvajnyelven Páris—Bonn tengelynek nevezett szövetkezés, a maga gazdasági és még inkább titkos katonai megállapodásaival, lényegében ki- nyilatkozása annak, hogy ez az uj erőre kapott európai imperialista csoport elkülönül az eddig kizárólag az Egyesült Államok gyámsága alatt álló nyugati egységfronttól. Hiába igyekszik a megdöbbent polgári sajtó a front szakadás tényét eltagadni és jelentőségét kisebbíteni, “időleges zavaroki’ól” beszélni az EKP-ot illetőleg, De Gaullet mint bűnbakot odaállítani, akinek napóleoni, személyes diktatúrára való törekvése zavarná a “szabad világ” demokráciáját. Ha csak ebben állna a baj, nem fájna a londoni és washingtoni diplomácia feje. Hiszen az ő “demokráciájukban” igen jól megfér Franco Spanyolországa és Salazár Portugáliája is. A valóság az, hogy a szakadás nem korlátozódik a közös európai piac országaira. Az ellentétek az amerikai imperialisták és az uj erőre kapott, aktivizálódott francia-német nagytőkés csoport közt éleződtek ki. Az imperialista egységfront törését, az utóbbi évtizedben megsokszorozódott árutermelés és ennek következtében az uj piacokért való versengés okozza. A kapitalista országokban “túltermelés” van iparcikkekben és agrár- terményekben és ez okozza az imperialista egységfront válságát is. (Túltermelésről beszélnek a kapitalista világban, amikor köztudomásúlag a világ lakosságának túlnyomó része éhezik és híjával van a legszükségesebb iparcikkeknek.) Az imper. válságot uj piacok keresésével akarnák megoldani. Ezzel magyarázható, hogy USA nagytőkései az utolsó évtizedben megsokszorozták erőfeszítéseiket, hogy uj piacokat biztosítsanak maguknak Európában. Megbízható statisztikai adatok szerint az EKP országaiban, melyek 180 millió fogyasztót jelentenek, 1950 óta megötszörözték tőkekivitelüket. Ez az amei'ikai imperialista terjeszkedés okozza elsősorban, hogy a “szabad világ” mesterséges egységfrontja minden eresztékében recseg-ropog. A francia nagytőke, amely a világháború végével elvesztette ösz- szes gyarmatait, megint talpra állva, féltő szemmel nézi az USA előretörését Európában. Félti elsősorban odahaza és az EKP keretén belül a maga profitlehetőségeit. Hiszen ha nem volt hajlandó az angol versenytársat sem beengedni ebbe a kiadós piacba, még inkább idegenkedik a hatalmas amerikai finánctőkétől. Mert ez — kihasználva az európai olcsó munkaerőt és a kedvező adóztatást — máris megvetette a lábát az európai piacon és jelentős profitot zsákmányol el tőlük. Óvatos becslések szerint is az európai ipari és Megállapíthatjuk: valóban tartalmas életet élt .. . Kivált, ha figyelembe vesszük, hogy a szerinte munkában (vajon milyen “munkában”) töltött éveibe és napjaiba minden bizonnyal beleszámította azt az időt is, amelyet ezekre a páratlan föl jegyzésekre forditott. Naplójegyzeteivel mégis hasznos munkát végzett: adatokkal bizö- nyitotta, mennyire üres, tartalmatlan a csak magával törődő, önző, a mások szorgos és verejtékes munkájának gyümölcseit elorzó, a dolgozó emberiségre fittyet hányó vagyonos nyárspolgár élete. kereskedelmi vállalatokba befektetett amerikai finánctőke átlagosan kb. 14 százalék profitot eredményez — majd a felével többet, mint odahaza. Ez a magyarázata annak, hogy Dupont kémiai trösztje már eddig is 9 nagy gyárat rendezett be Európában (külföldön összesen 35 üzeme dolgozik). Ez az oka, hogy példáját követték Goodyear, Firestone, Parke Davis, Johnson-Johnson és mások, melyek Franciaországban és egyéb európai piacokon találtak nagyszerű profitlehetőségeket, miközben az Egyesült Államokban egyre növekszik a munkanélküliség. Francia statisztikai adatok arról tudatnak, hogy az utolsó évtizedben 312 ipari nagyüzembe, összesen több mint egv milliárd dollárt fektettek be amerikai vállalatok, kezükben tartva több mint 80 százalékban a részvények többségét. Ez a körülmény indokolja, hogy a francia nagytőke melyet De Gaulle híven képvisel, élesen szembehelyezkedik az amerikai finánctőke inváziójával. Ezért van az, hogy olyan jelentős francia sajtótermék, mint a “Le Monde” leplezetlenül panaszolja az amerikai “neokoloni- zációt”, uj gyarmatosítást. Előállott az a sajátságos helyzet, hogy az eddig az Egyesült Államok gyámsága alatt leledző francia nagytőkések, ha egyelőre virágnyelven is, azt Lmácsolják, hogy “Yankee go home.” Az uj piacokért való imperialista tülekedés nem áll meg Európánál. Kiadós profitlehetőségek mutatkoznak a többi kontinensen is. Ez a magyarázata annak, hogy francia-német tőkés csoport harcban áll az Egyesült Államok hatalmasaival Afrikában is. Itt a szaharai petroleumforrások, kémiai és bányaüzemek kiaknázásáért folyik a versengés a két imperialista csoport között. Ha Franciaország a háború után el is vesztette összes afrikai gyarmatait, a francia nagytőke féltő szem mel figyeli az amerikai versenytárs befurakodá- sát az ő régi birtokállományába. Mert elvesztette a Szuezi-csatorna részvényeiből is bőséges profitját, igyekszik másutt Afrikában, mint Szíriában az Eufrátesz folyó gátépítésénél a csorbát kiköszörülni. Egyidejűleg máris megkezdődött a verseny a nagy lehetőségekkel kecsegtető latin-amerikai piacért a két szembenálló tőkés csoport között. Latin-Amerikát — a maga 200 millió lakosságával — a Wall Street mindenkor a maga kizárólagos vadászterületének tekintette. A ködös Mon- roe-elvre hivatkozva légmentesen igyekszik elzárni minden idegen “beavatkozástól.” Eleddig ez valóban majdnem teljesen sikerült is. A húsz félgyarmati elnyomásban lévő amerikai állam gazdasági függvénye volt az Egyesült Államoknak. De már megjelentek az “orv-vadászok” ezen a kizárólagos amerikai vadászterületen is. A versengés a piacokért itt is megkezdődött. Francia nagybankok a napokban jelentették, hogy 150 millió dollár befektetéssel társulnak a mexikói petro-kémiai ipar fejlesztésében. A francia autóipar ugyanekkor üzembe helyezte gyárait Mexikóban és más latin-amerikai országban is, melyek eleddig kizárólagos piacai voltak az amerikai autógyáraknak. Elképzelhető milyen ellenséges érzéseket vált ki mindez az elbizakodott és felfu- valkodott amerikai nagytőkés körökben, akik csalódva állapíthatják meg, hogy ravasz “segitő”- akciójuk, az “Alliance for Progress”, sem védi meg őket a latin-amerikai piac fokozatos elvesztésétől. Minden jele megvan annak, hogy a “szabad világ” egységfrontjának szakadása feltartóztathatatlan folyamat. A profitért és uj piacokért való fékevesztett versengés az akadálya annak, hogy “isten békéje” uralkodjék az amerikai és európai versenytársak között. KIOLVASTAD A M, GYÁR SZÓT? ADD TOVÁBB! /WWWWWWMWWW>aA<WVWMMWWWWV«»<yWMWWWWWWWUWWWWA/WUWWWW<MWW Szakadás a rfszaba ”
