Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)
1962-07-26 / 30. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN -WORD Thursday, July 26, 1962 | Magyarország AMERIKAI FARMEREK A MÁTRA ALJÁN ÉLMÉNYEK ÉS VITÁK Amikor vendégeinkkel Nagyrédére értünk, már újra sütött a nap. így szelíd délutáni napsütésben tekinthették meg a farmerek ezt a tiszta, ked yes, mátraalji kisközséget és a Szőlőskert Tsz gazdaságát. Sok itt a látnivaló, takarékoskodni kellett az idővel. Tiz,év múlva ... Nehezen akartak elmozdulni vendégeink a szövetkezet víztárolója mellől. A hegyek lábánál kis völgyben gát fut keresztül, és dombok közé szorítva, ott csillog a nyugodt, megfékezett víztömeg. Előttünk a Mátra, mögöttünk a falu, kétoldalt szőlők, szántóföldek. A 36 holdat elborító mesterséges tó 800 hold öntözését teszi lehetővé. Szivattyúkkal nyomják fel a vizet a dombtetőre, ahonnan az már engedelmesen szétfolyik a növényekhez. Ha nem szövetkeznek a nagyrédei gazdák, ez a víztároló se épült volna meg. Ezt megértették a vendégek is. Nem készült volna el a hatalmas uj pince sem, a domboldalon, ahol már most is oly finomra beérik a hársfalevelü és a muskotály. Álltunk a dombon, és néztük a balra húzódó fehér palatetős uj épületeket, a 8—10 uj istállót, csűrt, ólat. Nehezen akarták a farmerek elhinni, hogy három évvel ezelőtt se pince, se istálló, semmi, egyetlen épület sem volt itt. Fényben fürdőit a falu. Jólesett a szemnek megpihennie a domb alján elterülő jól müveit földeken, távol traktorok és sürgő-forgó emberek. Bizonyára eszébe jutott August Fisehernek az is, amit Nagyfügeden látott: "Menni fog ez — mondotta. — Jó földjük, sok hozzáértő emberük van. Szerintem hamarosan a világ egyik legfejlettebb mezőgazdasága lehet a magyar.” Hogy mennyi volt ebben az udvariasság, és mennyi az őszinteség, azt Mr. Fischer tudja. De Varga Ferenc, a nagyrédei elnök egyetértett vele: ‘‘Valóban igy van. Jöjjenek el tiz év Jnulva, és nem ismernek rá erre a vidékre.” A tsz-székház körül feltűnően sok városias öltözetű embert láttunk. Többen közülük a tsz nagy termében éppen ebédeltek. “Ezek ugyan kicsodák?” — érdeklődtek a farmerek. Kiderült, hogy a Lenin Kohászati Müvek üzemi szinjátszó csoportjának és énekkarának tagjai, akik estére a tsz-tagoknak előadást tartanak. “Very good” — mondta újra A. Fischer. Aztán késő délután előkerült még a határnézésből Szabó István, a nádudvari Vörös Csillag Tsz elnöke is, aki épp tapasztalatcsere-látogatásra érkezett Nagyrédére. ő is összeismerkedett a vendégekkel; elmondotta a kukorica öntözésében szerzett nádudvari tapasztalatokat. Én már arra is gondoltam, hogy az amúgy is előitéletekkel bajlódó farmerek még majd azt hiszik: mi rendeltük Nagyrédére a diósgyőri műkedvelőket és Szabó Istvánt, az ország egyik legnagyobb tsz-ének elnökét. Az iowaiak azonban örültek ennek a találkozásnak. Háromszor is nekikezdtek a bucsuzkodásnak, és azután -— újra csak maradtak. Végül is elindultunk Füzesabonyba. Már estére hajlott az idő. Farmervendégeink azonban, úgy Játszik, még nem voltak fáradtak. A 14 ezer holdas Füzesabonyi Kísérleti Gazdaságban azután szivük, lelkűk örülhetett. Itt igazán — Iowában érezhették magukat: több mint másfél ezer holdon láthattak kukoricát. Különösen kiváncsiak voltak a gyomirtó vegyszerrel kezelt kukoricaföldekre, és megnézték az ikersoros vetést is. A vegyszer — amint mondották — Iowában is drága. Az ő legfőbb kukoricamüvelési eszközük ma is a traktoros kultivátor. Nem részletezem a kukoricaföldön lefolyt szakmai beszélgetést. Mindenesetre a sok szép kukorica, és az, hogy Szalai György, a gazdaság igazgatója, valamint Kelecsényi György főagronó- mus legalább úgy becsüli a kukoricát, mint az iowaiak, és legalább olyan szenvedélyesen tud vitázni a kukorica termesztésről, mint ők — mindez csak emelte a vendégek jó hangulatát. Meggyőződésem, hogy Füzesabonyt se felejti el egyhamar ez a három amerikai farmer. Más véleménnyel... j Sötét volt már. Este 9 óra. Elindultunk vissza, Budapest felé. “Ez volt eddig, amióta Amerikából eljöttünk, a leggazdagabb, legtanulságosabb napunk, pedig már jártunk Angliában, Francia- országban is. Más véleménnyel érkeztünk vissza, amilyennel indultunk reggel” — jelentette ki Countryman, és. másik két társa helyeselt neki. Az amerikaiak fáradhatatlanok voltak. Az autóban Countryman megkérdezte: azt termelheti-e a tsz amit akar, vagyis milyen mérvű az állami beavatkozás a gazdálkodásba? Próbáltuk megértetni, hogy a tsz-ek azt termelik, amire az országnak szüksége van. A termelési szerződések rendszere biztosítja, hogy a szövetkezeteknek ne legyenek értékesítési problémáik", és az állam is megkapja azt, amire a belső ellátás és az exporttervek teljesítése céljából szüksége van. Az iowai farmervendégeink, akik hagyományosan konzervatívok, az állami beavatkozás ellen nyilatkoztak, ők, amint mondották, mindennél többre tartják a gazdálkodók függetlenségét. Ezt különösen a legnagyobb farmer, a 2500 holdas August Fischer hangoztatta szenvedélyesen. Mi hivatkoztunk az értékesítési válságokra, arra, ami nálunk, kapitalista viszonyok között, oly sokszor megtörtént. Ha egyik évben jó ára volt a káposztának, akkor a következő évben háromszor annyit termeltek a falvakban, és a termés nagy részét a szemétre lehetett dobni. Mi ebből a lehetetlen helyzetből most a szövetkezetek és a szerződéses termeltetés, a tervgazdálkodás segítségével kiutat találtunk, és ez az ut egyre biztonságosabb lesz. Van-e kiút azonban Iowában ? A válaszuk ez volt: most az ő legnagyobb problémájuk is az értékesítés, és ők is keresnek majd valamiféle kiutat. Ez persze nem éppen határozott és különösen nem bizakodó válasz. Beszélgetésünk során is, persze, kiderült, hogy az amerikai mezőgazdaság sem mentes bizonyos jellegű állami beavatkozástól. Countrymannek 720 acre (kb. 500 hold) földje van, és ebből az értékesítési válság miatt 180 acret műveletlenül hagy, és ezért az állam bizonyos kártérítési összeget fizet neki. Felvásárolja az állam a farmerek terményfeleslegének a nagy részét is, hogy ezáltal az amerikai mezőgazdaság elkerülje a “rövidzárlatot”. Ilyen kiélezett helyzetben természetesen nagy szerepe van az egyes termények önköltségének. Richard Anderson, a kisfarmer mondotta el, hogy ő — saját sorsát is érezve — jól ismeri az amerikai kisfarmerek helyzetét. Az ő gépi felszerelése is elavult, igy nehéz állania a versenyt a korszerű, uj gépekkel dolgozó nagygazdaságokkal. Ugyanakkor azt se szabad gondolni, hogy minden farm tökéletesen gépesítve van. A kisebbekben sok munkát végeznek még gép nélkül. Milyen a kisfarmer sorsa? Richard Anderson véleménye heves vitát robbantott ki. August Fischer nagyfarmer mindenképpen azt akarta bizonyítani, hogy nincs semmi baj a farmokkal Amerikában. Igaz, tönkremegy néhány farm, de csak azért, mert a gazdája nem ért a gazdálkodáshoz, vagy részeges. “Ugyanugyan — szólt közbe a kisfarmer —, hogy lehet ilyet mondani! Én tagja vagyok egy adóbecslő bizottságnak. Ott is tapasztalom, milyen nehéz helyzetben van sok kisfarmer, különösen azok, akiknek jelzálogadósságuk van.” És Fischer nem késett a válasszal: “Mindenki tudja, hogy az adóbevallásnál a kisfarmerek is hazudnak.” R. Anderson nem hagyta magát: “Legfeljebb 10 százaléknyit hazudhatnak, de én tudom, mennyit küszködnek, és én is kisfarmer vagyok.” Éreztük, hogy Richard Anderson sajnálja sorstársait, és félti Jövőjüket. Fischer viszont, aki az utóbbi években több kisfarmer földjét vásárolta fel, nem sajnálja őket. Szerinte a kisfarmokat—igy mondotta — sirathatják bizonyos számitó politikusok, de ezek a farmok versenyképtelenek, nincs hely számukra a gazdasági életben. Érdekes volt ez a vita az egy autóba összezárt kisfarmer és a 2500 holdas nagyfarmer között. Vártuk, hogy véleményt mond Countryman is. ö azonban csak hallgatta a vitát, majd tréfásan mosolyogva csak annyit mondott: “Nekem talán A “MESEVÁROS”-t, a kirándulók, üdülök gyermekeinek játszóhelyét, ahol villany vasút és törpék szórakoztatják a kicsinyeket, a napokban avatták fel Mátra- füreden. A Mesevárossal szemben áll a rózsaliget, itt minden virágból van: a vázák is nem kell állást foglalnom, hiszen én középfarmer vagyok.” Íme, három farmer. Mindegyiknek egy a foglalkozása, de nem egyforma az életük, a sorsuk és a jövőjük. Ezt tökéletesen meg lehetett értein és érezni abból a vitából, mely köztük lezajlott. Egyben azonban a három farmer egyetértett. Megkérdeztük tőlük, melyik az a birtoknagyság most Iowában, amely mellett a gazdálkodás még kifizetődő. Rövid egymásközti eszmecsere után kijelentették, hogy ez a birtoknagyság körülbelül a 240 acre, vagyis mintegy 170 hold. Ennél kisebb farmon már igen nehéz a gazdálkodás. Természetesen versenyképesebbek azok, akiknek 500 vagy 2,000 holdjuk van. (Nesze nektek, Szabad Európa munkatársai, akik gátlástalanul dicsőítik a 10—15-—20 holdas kisbirtoko- kat...) Ardell Countryman, August Fischer és Richard Anderson sokfelé megfordult, sok emberrel találkozott ezen a napon. Láthatták nehézségeinket és eredményeinket. A nagyfügediek, a nag.vré- deiek és a füzesabonyiak pedig egészséges önbizalommal fogadták a farmereket, valahogy ez csendült ki a vendégeknek adott válaszaikból: “Eddig ezt értük el és ez nem kevés. Jól tudjuk, még sokat kell tennünk, de minden lehetőségünk megvan arra, hogy igazi, korszerű nagyüzemi gazdaságokat építsünk ki.” S ez az, amiben — ugv hiszem — az amerikai farmerek sem kételkedtek. T. B. ÖTSZÁZ FŐVEL NŐTT a munkások száma Szombathelyen az elmúlt hetekben. A Pamutipar uj fonodájában állították gépek mellé az uj munkásokat, akiknek nagy többsége nő. Már gyakorlottan kezelik a Szovjetunióból kapott gépeket, amelyek teljes kapacitással dolgoznak. • A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM aulájában tanévzáró ünnepséget rendeztek. Ez alkalommal a természettudományi, a bölcsészeti, valamint a jogtudományi kar nappali és levelező tagozatán végzett 80 hallgatót ünnepélyesen doktorrá avattak. • AFRIKÁBA exportálnak kis autóbuszokat a Székesfehérvári Mechanikai Gépgyárból. Jövőre száz autóbuszt készít a gyár Ghánának, majd több éven át más afrikai országoknak is szállít százas sorozatokat.
