Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)
1962-12-27 / 51. szám
12_________________________________________AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, December 27, 1962 A 80 éves Kodály Zoltán ; Irta: SZABOLCSI BENCE MAC VARORSZÁG, a magyar társadalom, a magyar szellemi élet, a magyar nép, mely ez idén egyik legnagyobb müvészfiát ünnepli a 89. évét betöltő Kodály Zoltánban, egy emberöltőnyi munkát ünnepel benne, olyan müvet, amely a hősies és tragikus erőfeszítésekben oly gazdag magyar történelemben is szinte párját ritkítja. Nagyszabású ez az életmű, mert nemzedékek munkáját sűríti magába; messzire ható és általános érvényű, mert egyben erkölcsi példaadás; mert mérföldkövet jelent műveltségünk történetében; s mert egy kis nemzet határát messze túllépő jelentőségre nőtt az egész világ számára. Művész és tudós, költő és nevelő Kodály Zoltán. Alkotóművész, aki a maga teremtette szókinccsel beszél, s a maga teremtette világ szépségével ajándékozta meg mindnyájunk életéi; aki felfedezte és feltárta a magyar nép ősi zenei anyanyelvét, s ezt a nyelvet nemzeti műveltségünk közzéppontjába állítva, megtanította egész népét erre az ősi-uj zengésre; aki európai távlatot nyitott egész gondolkodásunk számára, valósággal uj tudományos közszellemet teremtve Ma gyárországon; s aki nevelőmunkájával újjáformálta egész pedagógiánkat. Az ő müve, ha a magyar zenei műveltség, messze elhagyta múlt századi féltudásu állapotát, ma az egész világ megbecsült szellemi kincse, emberi és nemzeti rangunk egyik legszebb és legnemesebb biztosítéka. Ez a nagy mii nem jött létre könnyen, s Kodály Zoltán útja nem volt sima ut. Útjába állott minden idegenség, lomhaság és közöny, a magyar múlt minden kárhozatos, rossz, visszahúzó hagyománya. Évtizedekig tartott, amig nagy kortársával és barátjával, Bartók Bélával kivívta az igazi népdal egyenjogúságát, amig hazát szerzett neki saját hazájában; amig ujhangu remekműveiben kivívta egy forradalmi erejű uj magyar zeneművészet létjogát, világszerte való elismerését; mig megalapozta és győzelemre vitte a mai magyar zenetudomány eredményeit. Sokszor küzdött egymaga-a dölyfös rosszindulattal és értetlenséggel; de mindig ott tudta maga mögött, s ott érezte magában népé, a névtelen milliók roppant életerejét, s ez az erő eleve eljegyezte Kodály Zoltánt a végső győzelemmel. Ha ma végigtekint munkája — hat és fél évtized! — eredményein, ott látja maga előtt az egész megujhodott Magyarországot, mely szeretettel és hálával néz fel reá, nagy müvészfiára és tanítómesterére. ★ 1882. december 16-án született Kecskeméten. Iskoláit Galántán és Nagyszombaton végezte. 1900-ban Koessler János zeneszerző-növendékének iratkozott be a budapesti Zeneakadémiára, s az Eötvös-kollégium tagjaként a bölcsészkarra. 1905-ben kezdte meg nagy jelentőségű népdal- gyűjtő; országjáró kőrútjait, 1906-ban A magyar népdal strófaszerkezete cirnü értekezésével doktorált az egyetemen, közzétette Bartókkal az első népdalsorozatot, s 1907-ben a Zeneakadémia tanára lett; ugyanebben az évben hangzott fel Budapesten első nagyobb szabású zenekari müve, a Nyári este. Külföldi tanulmányutak következtek: Berlin, Párizs, Róma. 1910-ben első szerzői estjét rendezte meg a fővárosban, a Waldbauer- vonósnégyes közreműködésével; 1911-ben az uj Magyar Zeneegyesület létrehozásán fáradozott Bartók Bélával együtt, egyelőre tartósabb eredmény nélkül. 1910—1918 között hangzottak fel első kamarazenemüvei külföldön, 1918-ban — második szerzői estjén — kerültek bemutatásra az első Kodály-dalok. 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején, a Zeneakadémia aligazgatója, s egy zenei direktórium tagja volt, ami miatt 1919 őszén hosszan tartó fegyelmi vizsgálat és ellenséges hajsza indult ellene. Eezekben az években kerültek a nyilvánosság elé első alapvető tudományos munkái, a népinek és történelminek felbonthatatlan egységét bizonyító mesterművek: 1917- ben az ötfokú hangsor a magyar népzenében, 1921-ben az Árgirus nótája, 1923-ban a Bartókkal sajtó alá rendezett Erdélyi magyar népdalok, 1924-ben a Nagyszalontai gyűjtés dallamai: ezeket követte 1926-ban a Kelemen kőmives balladája, 1933-ban a Néprajz és zenetörténet, 1935- ben a Sajátságos dallamszerkezet a cseremisz népzenében 1937-ben. A magyar népzene több kiadásban, 1956-ban németül, majd 1960 ban angol, 1961-ben orosz nyelven is) — megannyi mérföldkő a magyar zene- tudomány fejlődésében, s kivülük hosszú sora a cikkeknek és kisebb tanulmányoknak. Az 1923-as év döntő fordulatot ho zott Kodálynak a magyar zeneéletben elfoglalt helyzetéiben: bemutatásra került a Psalmus Hungaricus, az a monumentális kórusmti amelv- beri*egy csapásra a nagy nemzeti zeneköltő nyilatkozott meg, immár nemcsak a szakemberek, hanem a legszélesebb nyilvánosság, az általános köztudat számára is. Ettől kezdve minden uj müvével nőttön-nőtt a jelentősége a magyar, majd hamarosan a külföldi közönség előtt. 1925- ben csendültek fel az első gyermekkarok, amelyekből hamarosan országos énekkari mozgalom indult útnak, 1926-ban kerül bemutatásra Operaházunkban a Háry János, s szólaltak meg vele az első igazi gyönyörű magyar népdalok az ország vezető színpadán; ugyanez az év hozta meg a Psalmus első külföldi bemutatóját, melyet azóta az előadások beláthatatlan sora követett a világ minden táján. Kodály ez időben mint müveinek dirigense is ismertté vált külföldön. A Háry Jánost a Marosszéki táncok és a Galántai táncok (1930—33), a Székely fonó (1932), a Budavári Te Deum (1936), a Pávaváltozatok és a Concerto (1938—40), a Missa Brevis (1943) és a Czinka Panna (1948) követték, nem szólva a dalok, kórusmüvek és népdalfeldolgozások hatalmas soráról. A második világháború fojtó évei minden eddiginél tudatosabban megérlelték a művészben a jövő megmentésének, az ifjúság nevelésének gond ját. (Iskolai Énekgyüjtemény 1943—44, Bicinia Hungarica sorozat), s írásainak is mind sűrűbben visszatérő alapeszméje az eljövendő “magyarabb és emberebb” nemzedék. A zenei, irodalmi, nyelvi mozgalmak, melyeket megindított, kivétel nélkül ezt a célt szolgálják. A felszabadulás mái- e hatalmas munkában találta. Az azóta eltelt tizenhét esztendő régi terveit és kezdeményeit bontotta virággá; a reá hárult vezető tisztségek csak Kodály hatalmas nemzet- és népnevelő programját szentesítették. Elnöke volt a Művészi Tanácsnak s 1946-tól 49-ig a Magyar Tudományos Akadémiának; háromszor tüntették ki Kossuth-dijjal, legutóbb 1957-ben,- a dij legmagasabb fokozatával. Angol, amerikai és szovjetunióbeli vendégszereplései világszerte öregbítették zeneszerzői hirnevét, s mióta a Magyar Tudományos Akadémia 1951-ben megkezdte a Magyar Népzene Tárának rendszeres kiadását, az egész világ zenetudománya fokozódó megbecsüléssel ismeri fel Kodály és Bartók népzene- kutatói, zenetörténeti és napraj ztudományi kezdeményezéseinek nemzetközi jelentőségét. (1960- ban az oxfordi egyetem tiszteletbeli doktora.) A legutóbbi évek Kodály Zoltán zeneszerzői, irói • és tudományos munkásságának valósággal uj kivirágzását hozták: nemcsak a Szimfónia széles dallamíveit segítik életre kelteni (1961), Arany János népdalgyüjteménvének kritikai kiadásával (1952) és a kisebb Kodálv-tanulmányok gazdag antológiájával is (A zene mindenkié, 1954) megajándékozták a magyár zeneéletet. ★ Egyik kezünket a keleti testvérnépek fogják, a másikat Bach és Palestrina — irta egyik tanulmányában. — “össze tudjuk-e fogni e távoli világokat? Tudunk-e Európa és Ázsia kultúrája közt hid lenni s talán mindkettővel összefüggő szárazföld? Feladatnak elég volna újabb ezer évre.” Ez a program egyben azt a küldetést jelzi, melyet Kodály Zoltán kezdettől fogva önmagában és művészetében érzett. Csak ilyen történelmi küldetés tudatában válhatott a művész útja egyben a teremtő humanista utjává, nemcsak a magyar műveltség, de az emberi szellem mind mélyebb tárnái felé. Müveiben sorra felvonultak a magyar tájak, sorsok és évszázadok, egyben a régi és uj, időtlenül időszerű emberi fájdalmak és ujjongások. Megszólalt a magyar biblia tragikus hangja aPsalmus Hungaricusban, a Jézus és a kufárokban, a magyar erdők zengése a Mátrai képek, a Hegyi éjszakák, a Nyári este, a Marosszéki és Galántai táncok nagyivü dallamaiban. Megszólalt a régi és uj magyar költészet: Balassi és Zrínyi, Berzsenyi és Kölcsey, Vörösmarty és Petőfi, Arany és Ady “megkésett melódiája” a Kodálv-dalokban és kórusokban, a magyar nyelv e páratlan melodikus kivirágzásaiban; a népköltészet drámává és szimfóniává hevített monumentális hangja a Székely fonó s a Háry János színpadán, a Felszállott a páva árnyékos és ragyogó freskóin; Európa és a magyarság nagy találkozása a Te Deum, a Concerto, a Szimfónia szárnyas pompájában és mély lélegzetében. De nem volt-e mindez Európa vajúdó problémáinak megoldása is, nem volt-e válasz az egyre visszatérő kérdésre: lesz-e még zenéje, lesz-e nagy melódiája a születő uj világnak, lesz-e még olyan emberség, mely a felbomlásban, elme- rülésben és újjászületésben összetart? Ami a régi magyar zeneiségben érték volt, amit a magyar történelem tragikus századai megígértek és megérleltek anélkül, hogy mindeddig megszületni engedték volna, sorra megvalósult és beteljesült Kodály müveiben. Ehhez kellett a nevelő lángelme is, aki először mondotta ki nálunk, szűk és torz előítéletekkel szembeszállva, hogy a legfőbb teendő “mennél nagyobb tömegeket közvetlen éi’intkezésbe hozni igazi, értékes zenével”, hiszen “a magyar zene leghatalmasabb fái azért sorvadtak el, mert gyökérszálaik nem találtak elég tápláló talajra: a magyar zenészek nem érezték maguk mögött a tömegeket!” Lebontani a mesterséges korlátokat, bevonni a nép millióit a kultúrába, s ugyanakkor ezt a kultúrát teljesen átitatni a nép szellemével — ime Kodály Zoltán célkitűzése az európai reakció legsötétebb éveiben; s küzdelme ezért a célért szinte minden évben fokozódott, mélyült és szélesedett. A klasszikus nyugati zene régi, nagyszerű eredményeinek megkésett, de talán legjobbkor érkezett kelet-európai társaként igy született meg a magyar énekkari művészet is, az az újfajta dallamosság, amely az Ezeregyéjszaka szivárványszi- neit egyesíteni tudta az északi hősköltemények heroizmusával, a biblia mennydöi'gését a reneszánsz tavaszi édességével. Melódia humana —ez lett Kodály zenéje, nemcsak kicsiny hazája számára. Kezdettől fogva közvetlen elődjének és szövetségesének érezte a klasszikus magyar költészetet, s ő tanította meg a magyar dallamot a Balassihoz, Berzsenyihez, Kölcseyhez, Vörösmartyhoz méltó szárnyalásra; de ezek a nagy dallamok nemcsak “Megkésett melódiák” voltak, hanem egy ben a jövő szárnyas hirnökei, az uj magyar dal- és kórusköltészet elindítói; és semmi sem jellemzőbb, mint hogy Kodályban, a régi magyar hero- izmus dalnokában épp a fasizmus és a második világháború fojtogató évei ébresztették fel Petőfi hangját, egy uj magyar heroizmus forró zengését. Valóban, Kodály művészete, Petőfiéhez és Adyéhoz hasonlóan, két világ határán áll; s mint Petőfi és Ady, Kodály sem tudja nemzete jövőjét másként elképzelni, mint egy haladó emberiség testvéri sodrában. S igy érthető, ha kezdettől fogva maga mellé tudta állítani korának szinte minden jelentős előadóművészét, Toscaninitól és Furtwanglertől Men- gelbergig, Ojsztrahig és Casalsig; hogy nemcsak apró magyar falvak tanítói, hanem azok a nagy művészek is megérezték az egyetemes újnak leheletét ebben a magyar zenében; s hogy nemcsak nálunk sarjadt a nyomában az énekes és hangszeres előadómüvészetnek uj iskolája, hanem idegen országokban is. “örvendjen az.egész világ”. . . i*yen, az a gazdag és mély dallamosság, ez a “melódia hungarica”, mely Kodály művészetével jelenik meg a zene történetében, egyben igazi “melódia humana”, az örökké megujhodó, nagy emlékezetű s beláthatatlan jövőjű emberiség dallama; azt akarja, hogy a népek boldogító harmóniájában találjanak egymásra., s a sokat szenvedett emberiség fölött felragyogjon a béke szivárványa, a béke himnusza. S a világ ime, valóban együtt örvend ma Kodály Zoltánnal, ime, találkozik és egyesül a magyar néppel, amikor ez a nép szivébe zárja és forró szeretettel köszönti nagy müvészfiát. KIS HÁZIÜNNEPSÉG volt az Orion-gyár televízió szalagjában. Elkészült a gyár AT—611-es tipusu televíziókészüléke, amely egyúttal a négyszázezredik tv-készülék, amelyet 1956 óta az üzemben készítettek. MEGHAjLT a 104 éves Mitykó András, Békés megye legöregebb embere, aki egy hónappal ezelőtt ünnepelte születésnapját.
