Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)
1962-12-13 / 49. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, December 13, 1962 K.-AFRIKA A POLITIKAI FÜGGETLENSÉG KÜSZÖBÉN A belga és brit uralom alatt sínylődő népek öntudata jelentősen megnőtt az utóbbi években és elszántan küzdenek nemzeti függetlenségükért a gyarmati hatalmak ellen Egy nép nemzeti függetlenségének az ideje akkor jön el, ha felszabadító mozgalma magával tudja ragadni és mozgásba tudja hozni a tömegeket. A gyarmati hatalom ilyenkor fokozza elnyomását es ugyanakkor megpróbálja a “kettős” hatalom rendszerét is gyakorolni. Ez a kettős hatalom abból áll, hogy a gyarmati rendszer, hogy meggyöngitse a nemzeti mozgalmat, meg- p^iwcii ráérezni az utóbbinak egy részével és át ad valamit a számára a hatalomból. A gyarmati uralomnak ez a szakasza már csak az árnyéka a régi hatalomnak és nyilvánvalóvá válik ,hogy előbb-utóbb teljesen összeomlik. A gyarmatosítók, hogy megtakaríthassanak valamit politikai, gazdasági és propaganda erejükből, kénytelenek megpróbálkozni a születendő, uj állam politikusainak a megvesztegetésével. Más szóval kifejezve, a neo-kolonializmus fázisa érkezik el ezzel. A volt gyarmati országban megkezdődik a harc a hatalomért a teljes nemzeti függetlenséget követelők és a gyarmati hatalom kiszolgálói között. Kelet-Afrika belga-brit uralom alatt nyögő országai már ehhez az utolsó frázishoz érkeztek el napjainkban. Ruanda-Urundi, Tanganyika, Uganda, Kenya és Zanzibár rövidesen kivívják nemzeti függetlenségüket. Kelet-Afrika népeinek három síkon kell megvívniuk önállósági harcukat. Ez a három sik a következő: faji, politikai és gazdasági. A faji előítéletnek igen mély gyökerei vannak a fehér ember körében. A közelmúltban a következő jelszó volt még uralkodó az afrikaiakkal kapcsolatban: “Az afrikaiakat favágóknak és viz- hordóknak jelölte ki az isten, hogy a fehér embert szolgálják.” De az afrikaiak még “szerencsésnek” mondhatják magukat, mert mig Amerikában és Ausztráliában az angolszászok lényegében kiirtották az indiánokat és az őslakókat, Afrikában meghagyták a “bennszülötteket” a “saját területükön”, hogy ingyenes munkaerőül szolgáljanak. A benvándorló telepesek, akik Európából érkeztek erre a kontinensre, főleg erre az ideológiára — a faji felsőbbrendűség ideológiájára — alapították kizsákmányoló uralmukat. A teljes kizsákmányolásra épülő politikai hatalom teljes egészében a fehér ember kezében volt. Súlyos és elszánt küzdelembe került, amig a “kettős” hatalomig eljuthattak az afrikaiak és még ugyanilyen súlyos harcok elébe nézhetnek a teljes függetlenség megszerzéséig. A gazdasági hatalmat még ma sem engedték ki kezükből a gyarmattartó országok Afrikában. Ezen a téren szívós és kitartó munkával érhetnek csak el eredményt az újonnan megalakuló független államok. A megművelt földterület nagy része a fehér telepesek tulajdonában van, modern iparról pedig alig lehet beszélni az uj országokban. Függetlenséget kapnak a mandátumterületek Tanganyika és Ruanda-Urundi ni'5'1' a Népszövetség megbízásából kerültek Anglia, ill. Belgium birtokába, mint mandátumterületek. Több mint 3 és félévtizedes uralmuk után is olyan állapotok uralkodtak ezekben az országokban, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének odalátogató bizottsága 1955-ben azt állította, hogy “a lehetőség határain belül, csak 20—25 év alatt lehet odáig fejleszteni ezeket a népeket, hogy alkalmasak legyenek az önkormányzatra.” Ekkor a fehér ember közel négy generációs uralmára nézhettek vissza azok a népek, melyek itt éltek, mert a terület korábban német gyarmat volt és csak az első világháború után került a győztes hatalmak birtokába. A hosszú gyarmati uralom, úgy látszik, nem sokat változtatott a lakosság helyzetén. Anglia cs Belgium még az Egyesült Nemzetek Szervezetének messze távolságra kitolt függetlenségi javaslatával sem volt megelégedve, mert túlzott radikalizmussal és forradalmi uszítással vádolták meg kitervezőit. A Kongó és Ruanda- Urundi kormányzója szerint: “három vagy négy generáció után vehetik csak át (a lakósok) az ország kormányzásának a fő feladatait.” Vagyis újabb száz évet szerettek volna biztosítani maguknak a gyarmatosítók. ... ■\ bárom evőt íhvasolt. Hét év lelt el azóta és íme, ma mind függetlenek. Ezek az események világosan bebizonyították, hogy mennyire üres az európai gyarmattartó hatalmaknak az az állítása, hogy az ő missziójuk még nem járt le Afrikában, mert a gyarmati népek még nem érettek az önkormányzatra. Nyilván, ha irajtuk múlna, soha nem lennének érettek rá. . . Egész 1955-ig úgy látszott, hogy Tanganyika népe még valóban nem ébredt öntudatra és nem sokat törődik azzal, hogy milyenek a politikai állapotok az országban. Ekkor lépett a színre Julius Nyerere és megalakult a Tanganyikai Afrikai Nemzeti Unió (TANÚ). Ennek a fő célja az volt, hogy fenntartsa szervezetét a gyarmat- tartó hatalom elnyomása ellenében és politikai nevelést adjon az elmaradt tömegeknek. Az országban uralkodó állapotokra jellemző, hogy a lakosság több mint 85 százaléka írástudatlan volt. 1961 december 9-én mégis létrejött a független Tanganyika és most megalakulásának első évfordulóján, köztársasági alkotmányt kap már a népe. A függetlenség kikiáltásának az idején alig volt 1,600 mérföldnyi vasútvonala a hatalmas kiterjedésű országnak, amelynek területe 362,000 négyzetmérföld. A britek “gondosságára” és “nevelő munkájára” jellemző, hogy 43 éves uralmuk alatt 510 mérföldnyi vasútvonalat építettek csak. Az országnak 7,000 mérföldes úthálózata volt, amelynek nagy része teljesen használhatatlan az év jelentős részében. Az iskoláskorú gyerekek 36 százaléka végezhette csak el teljesen a négy osztályos elemi iskolát. A főiskolát végzettek száma a 100-at sem érte el. Az 514 orvosból, akik az országban működnek, mindössze 20 az afrikai. A több mint 9 millió lakosra 6,000-nél kevesebb kórházi ágy jut. Az egy éven aluliaknál a gyermek- halandóság 170 volt minden ezer közül, mig Angliában csak 22. Ilyen “nevelő” és “építő” után lett független az afrikai Tanganyika. — De nehogy azt mondják, hogy üres kézzel bocsátották el, “még” 10,000,000 dollár bank-tartalékot is adtak a számára. Ennek az összegneg a jelentéktelensége kitűnik abból, hogy Ghana 700,000,000 dollárt kapott. Anglia visszautasította Tanganyika kölcsönkérelmét. Az Egyesült Államok 10,000,000 dollárt ajánlott fel, de azzal a feltétellel, hogy csak amerikai árut vásárolhatnak érte és minden közmunkát amerikai vállalat végezhet csak. Tanganyika visszautasította ezeket a neokolonista kötelékeket és kifejlesztette a saját országépitő szervezetét. Ruanda-Urundi is része volt Kelet-Afrikának, mint Tanganyika és az első világháború után Belgiumra bizták, mint mandátumterületet. De Belgium nem tartotta be a feltételeket és Kongóhoz, saját gyarmatához kapcsolta. A gyarmatosítók kezdetben a Batutsi arisztokráciára építették uralmukat és általuk nyomták el a Bahutu- kat és Batwa-kat. 1959 körül a belgák változtattak politikájukon és a Bahutukat kezdték támogatni és a Batutsikra uszították őket. Kitört a polgárháború, amelyben több mint 100,000 Batutsi menekült a szomszédos területekre. A belgák ismét változtattak a politikájukon és ismét egy másik törzset kezdtek előnyben részesíteni. A két területnek, Ruandának és Urundinak a kormányzását összevonták és sikerült nekik ezt el is fogadtatni az afrikai hatalmakkal. Még a fegyveres erejüket is ott akarták tartani az újonnan alakuló állam területén. Ruanda el is fogadta ezt a javaslatot, de Urundi elutasította. Ebben az utóbbi tartományban hatalmas ellenállás fejlődött ki a belga uralom ellen. Rwagasore hercegnek még korábban sikerült egyesíteni a különböző törzseket a gyarmatosítókkal szemben. A balgák titokban meg is ölették ezért, de nem tudták elnyomni a tömegek ellenállását. A gyarmatok sorba rázzák le láncaikat Szomáli kérdését még 1949-ben megoldották, amikor a második világháború után, ezzel a volt olasz gyarmattal kapcsolatban úgy döntött a négy nagyhatalom, hogy 10 éven belül független lesz. 1960 júliusában Szomáli független ország lett, 1.5 millió lakossal. Gazdasági életére a pásztorkodás és a banántermesztés jellemző. Importjának legnagyobb része Adenből és Kenyából jön, mig exportja Olaszországba megy. Az uj államnak máris súlyos problémával kell szembenéznie egyeségesitését illetően. Területének jelentős részén 5 állam osztozkodott: Ethiopia, Anglia, Olaszország, Franciaország és Kenya. Ebből az 5 különböző uralom alatt s gazdasági helyzetben élő területből kell létrehozni az egys^f^s Szomáliföldet. Ugandában mindig szívós harcot folytatott a lakosság a brit elnyomók ellen. A briteknek igen nehéz küzdelmeket kellett vívniuk azért, hogy Buganda tartomány királyát, Kabaka Mwanga-t eltávolítsák a trónról, a századforduló idején. Kabaka nem akarta elfogadni az idegen uralmat és különösen élesen fordult szembe a fnisszionáriu- sokkal, akik “civilizálni” akarták a népét. 13-at, akik elfogadták a protestáns hitet, halálra Ítéltetett és 20 katolikust pedig lefejeztetett. Ezeket az egyházak, mint vallási mártírokat tartják nyilván, pedig inkább a gyarmati uralom áldozatai voltak. Uganda 1950-re szerezte meg politikai érettségét. Az angoloknak sikerült ugyan még egy kis időre .ezután is elnyomni a függetlenségi mozgalmat. De 1953-ban, amikor a britek federációba kényszeritették az országot Rhodéziával és Nasszafölddel a fehér telepesek érdekében, ismét fellángolt a függetlenségi mozgalom. A méltatlankodók élén ismét egy Kabaka állt, a harcos király utóda. A britek eltávolították, de népének ellenállása és az irányában megmutatkozó szimpátia az egész Kelet-Afrikában és szerte a világon, meghátrálásra késztette a gyarmattartókat. Visszahelyezték trónjára, de csak azért, hogy uj egyezséget kössenek vele és megszilárdítsák az arisztokráciát, s ugyanakkor beékeljék ezt a királyságot a többi ugandai trón közé és szakadást idézzenek elő az ország egységében. Ez a törekvésük, egyelőre sikerrel is járt, mert az október 9-re tervezett függetlenséget egy teljes évtizeddel elhalasztották. Kenyában a gyarmati uralom négy jellemző vonásához — faji megkülönböztetés, a “bennszülöttek” alacsony fizetése, a gyarmati tisztviselők kötelező ellátása és kényszermunka — még egy ötödik járult. Ez a földek kisajátítása és elidegenítése azzal, hogy idegeneknek adják, akiket telepeseknek neveznek. Ez ellen az önkényes eljárás ellen, természetesen már az idegen uralom kezdete óta tart a küzdelem. 1920-ban alakította meg Harry Thuku a Young Kikuyu Associationt. Thukut a brit kormány később deportáltatta. 1926-ban alakult meg a Kikuyu Central Association (KCA). Ennek vezetője Jomo Kenyatta lett. A kenyai helyzetre jellemző, hogy az ország legjobb földterületeit, mintegy 16,696 négvzet- mérföldnyi birtokot 50,000 fehér telepes kapta meg, mig a több mint másfél millió Kikuyu népességnek alig hagytak 2,000 négyzetmérföldnyi kiterjedésű földet. A lakosság elkeseredésére jellemző, hogy az angol kormánynak 1952 október 20-án be kellett vezetnie a rendkívüli állapotot, amely kezdetét jelezte egy évtizedig tartó statáriumnak. Az ellenállási mozgalom vezéreit deportálták az országból. Az elnyomóknak sikerült később megbontani a nemzeti egységet és számos politikai párt versengett a hatalomért. Az utóbbi időben Jomo Kenyatta és pártja népszerűsége rohamosan növekszik a nép körében. Legutóbbi diadalmas látogatási körútja Ethiópiában ,Tanganyikában és Szo- máliföldön azt bizonyítják, hogy az afrikaiak ma is ugv néznek rá, mint a “politika apjára” és vezetőként tisztelik. Az erősödő függetlenségi mozgalom Kelet-Afrika államainak nemzeti mozgalmát ma már fegyveres erővel sem lehet elnyomni. Hiába tiltják ki a könyvesboltokból és az újságárusok standjáról Nkrumah, Azikiwe és más nacionalista vezér könyveit és lapjait. Müveik gondolata ma már benne él az afrikaiak szivében és azt nem lehet onnan kiradírozni. A Pan-Afrika Freedom Movement célkitűzéseinek nagy népszerűsége Kelet-, Közép-, és Dél-Afrikában, a neo- kolonializmus teljes bukását vetíti az előtérbe. Afrika népei ma már az egész kontinens fiig- gentlenségéért küzdenek és ebben a világrészben található az összefogás minden gyarmat teljes felszabadításáért. NORSTAD tábornok, a NATO távózó főparancsnoka azzal dicsekedett Párizsban, hogy a NATO 25 százalékkal nagyobb erővel rendelkezik, mint egy évvel ezelőtt. Ezzel egyidejűleg a hirügvnökségek arról számoltak be, hogy egy év alatt az Egyesült Államokban 5 százalékkal, Olaszországban 6.1 száza- zalékkal drágultak a megélhetési költségek. Hasonló jelentések érkeztek Párizsból, Bonnból és Londonból is,... .. ; — ,
