Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)

1962-12-13 / 49. szám

10

Thursday, December 13, 1962

1 Magyarország j

X •

'Ránk bízták az országot”

Beszélgetés a galgahévizi Haladás Tsz-ben

— Minálunk évek óta dúl a “világverseny”. A Kossuth győz vagy a Haladás? Minden ősszel ez a legnagyobb kérdés.

A galgahévizi Haladás Tsz irodájában hangzik el a tréfának szánt kijelentés beszélgetés közben. Pedig a fele sem tréfa. A Haladás tavaly ugyan legyőzte a Kossuthot, de milyen lelkesítő áron? Hatvanhat forintot fizetett egy-egy munkaegységre, hogy a Kossuth 63 forintját lepipálja.

Szóba kerülnek a nagy versengés árnyoldalai is. Kétfelé tervez a falu, lélekben is kétfelé húz.

Ekkor szólal meg Darnyik Péter.

— Mi sokat dolgozunk és keveset politizálunk. Nem tudom, jól van-e ez igv.

— Persze, hogy jól van. Mi, tsz-tagok vagyunk és nem miniszterek — válaszolja Lukács János, kicsit indulatosan.

A néhány ember jóizüt nevet. De Darnyik Péter és Lukács János komoly marad. Ők nem tréfának szánták ezt a párbeszédet.

Darnyik Péter mindjárt meg is magyarázza, hogy ő a jövőben is kapálni fog és nem szóvirágokon töri majd a fejét, de rájött valamire. Hatvanhárom éves, s még a régi időkből élt benne az előítélet: az ember vagy dolgozik, vagy politizál. Most öt napon át figyelemmel hallgatta a kongresszust és szilárd lett benne a meggyőződés, hogy a becsületes politizálás egyben nehéz és felelősségteljes munka is.

— Lehet, hogy azért érzem igv, mert rólam is szó esett a kongresszuson. Az én sorsomról is politizáltak — mondja némi szünet után.

A többiek kérdőn tekintenek rá.

— Kádár János azt mondta, hogy ebben az országban minden ember fontos — folytatja Darnyik. — Én nem vagyok párttag, de rólam is beszéltek a kommunisták. Szavukból úgy értettem, hogy én is vagyok valaki.

Kisvártatva igy folytatja:-—Amikor a zárszót hallottam, olyan érzésem támadt, hogy ránk bízták az országot, ránk, kisemberekre. Arra gondoltam, hogy a mi hazánkat ezer év alatt felajánlották már a Szent Szűznek és mindenféle égi-földi nagyhatalomnak, de a dolgozó népre ilyen felelősséggel még nem bízták rá soha.

Ugv látszik Lukács Jánost ezek a szavak sem győzik meg eléggé. Legalábbis szavából igy értheti az ember.

— A mi dolgunk a fehér kenyér. Régen is az volt a jó gazda, akinek az asztaláról nem fogyott el a fehér kenyér.

Ha a fehér kenyér a mérce, úgy a galgahévizi Haladás Tsz-t valóban dicséret illeti, mert az ő asztalukról nem fogy el a fehér kenyér. Tavaly 66 forintot osztottak egy munkaegységre, az idén is 50—60 forint között. A Haladás kertészkedő tsz, őket különösen sújtotta az aszály, de nem birt velük. Ebben a tsz-ben nemcsak kenyérre futja. A fehér kenyér csak afféle jelkép. A gépesített háztartást, a jó ruhát is megszokták mái1. A művelődés és a szórakozás is “mindennapi kenyér” Galgahévizen.

Ezzel az elégedett, jó érzéssel talán be is fejeznénk a beszélgetést, de Tábik András traktoros megjegyzése újra felkavarja a nyugalmat.

Tábik ugyanis azt mondja, hogy még jobban mehetnének a dolgok, ha a párttagokat jobban megbecsülnék. Szerinte a Haladás Tsz vezetői le- kicsinylik a pártszervezet szerepét és a párttagokat is. ő a saját bőrén is tapasztalja ezt.

E szavak nyomában nagy vita támad.. Lukács János egy kicsit értetlenül és rosszalóan néz Tá- bikra..

— Mi, .pártonkivüliek mostanában mind nagyobb megbecsüléssel tekintünk az áldozatkész kommunistákra.

A többi jelenlevő is beleszól a vitába és megemlítik a közöttünk ülő Basa Andrást, akit Darnyik Péter szerint magas tisztelet övez, mert a pártonkivüliek csak jó példát látnak tőle, és iparkodnak munkában, tisztességben nyomában járni.

Kovács Lajos pártonkivüli igy fejti ki véleményét;

— Én azt mondom Tábik Andrásnak, hogy kommunistának lenni ma már nem kényelmes

dolog. Hiszen mi pártonkivüliek is igy vélekedünk: lássuk, ki tesz többet a szocializmusért. Nekem mégis a legszebb dicséret, ha azt hallom, bár nem vagyok párttag, de kommunista módon dolgozom.

Kovács Lajos szavai tetszést aratnak, és segítenek világosságot teremteni, a Tábik által ki- pattantott vitában.

Mi is van amögött, amit Tábik a vezetőknek felrótt? Mit jelent az, hogy őneki nincs beleszólása a tsz életébe? Kétségtelen, hogy nem ő az elnök, se nem a föagronómus. Nem ő irányítja a szövetkezetei. De jelen van a taggyűléseken. Soha nem fojtották bele a bíráló szót. Ötleteit — ha voltak ilyenek — mindig meghallgatták. Mint traktoros, állandó kapcsolatban van a tagsággal. Nevelheti, tanácsaival segítheti őket. Gépe nyergében jó munkájával, máskor pedig emberi magatartásával is, jó példát mutathat. Mert ezt jelenti kommunistának lenni Galgahévizen is. Tábik András pedig e két erénnyel gyakran adós marad.

Ekkor szól először a vitába Kolesza János főkönyvelő és azt mondja, hogy Tábik András egy kicsit alacsonyra szabta önmaga számára a kommunista helytállás normáit.

Némi hallgatás után mindenki hozzá akar szólni ehhez a gondolathoz. A vitázók megfogalmazzák a kérdést: Vajon Basa András miért nem érezte azt soha, hogy nincs beleszólási joga a közösség dolgaiba és nem becsülik meg eléggé? Basa budapesti üzemből, jó állásból jött vissza a szövetkezetbe. Nem azért választotta a falut, hogy mint párttag előnyöket szerezzen, inkább meg akárta mutatni, mit jelent kommunista módon dolgozni. S ha példamutatásával az egész közösségen segített, önmagán is segített. Fiával együtt 4000—5000 forintot keres havonta, mint mások, akik hozzá hasonló szorgalommal dolgoznak.

Basát a kongresszuson elhangzott megállapitá- sok közül a kommunisták helyes megbecsüléséről mondott szavak ragadták meg a legjobban. A Tá- bik-vitát is e szavakkal zárja le:

— Mi soha ne toljuk előtérbe és ne tömjénez- zük önmagunkat. Magunkat dicsérnénk Galgahé- vizen, amiért 400 tsz-tag becsületesen dolgozik? Milyen volna az? Ha valamit jól tettünk, azt úgyis mindenki elismeri. S akinek ez kevés, az nem jó kommunista.

S végül a beszélgetők még egyszer felidézik Darnyik Péter szavait, mely szerint a dolgozó népre bízták az országot. Ez a megfogalmazás mindenkinek nagyon tetszik, mert amint elmondják, seregnyi felszabadított jó szándék, a csatasorba állított alkotó erők egész ármádiája tolong mögötte. És roppant felelősségvállalás. Mindenki felelőssége, tsz-tagoké és minisztereké, mindenkié aki a közös, nagy munkában részt vesz, s nemcsak a munka joga és felelőssége, hanem a beleszólásé K

Nagyon is igaza van Kolesza Jánosnak. Magasra kell, hogy emelje ez a felelősségtudat a kommunista helytállás normáit is.

K. Gv

Eörsi Béla:

AMAGYARBUZA

Mi, öreg magyarok, máig is úgy képzeljük a magyar rónát és Petőfi is úgy irta le, hogy — amig a szem ellát — buzakalász ring rajta. így külföldön és még Magyarországon is sokan érthetetlennek tartják, hogy ma a magyar nép gyakran idegen (importált) búzából sütött kenyeret eszik. Hisz Magyarország a Horthy-idők- ben buza-exportáló ország volt. 1938-ban még 4.36 millió métermázsa búza hagyta el az országot. Ennek a változásnak sok oka van. A Horthy- időkben volt jó lermés is, de rossz is, mert a magyar föld termésének sorsa még abban az időben, évről-évre igen kétséges volt. így azonos területen 1930-ban 22.9 millió métermázsa, 1935-ben csak 19.7, 1932-ben 17.5, de 1933-ban újra 26.2, 1934-ben pedig ismét csak 16.7 millió métermázsa búza termett. így bánt a szeszélyes éghajlat a búzaterméssel. Átlagban 21.1 millió métermázsa búza termett, de ezt 1931 40-es években át lag 2,791,000 katasztrális holdon érték el.

De miként tudták a nagy urak elérni, hogy ebből, az aránylag gyenge átlagtermésből oly sok búzát küldtek ki az országból? Egyszerű az eset: a magyar nép vagy éhezett, v. kukoricalisztből, vagy rozslisztből sütött kenyeret evett.

Magyarország lakossága 1945 óta 8 millióról 10 millióra emelkedett. Sok a fiatal gyermekszáj, megifjodott a nemzet, amellett sokat fogyaszt most á nagy tömeg. Ennek ellenére a búza vetésterületét lecsökkentették. Tavaly már csak 1,761,- 000 katasztrális holdat vetettek be, tehát 1 millió holddal kevesebb területen termeltek búzát, mint a Horthv-időkben s ennek ellenére 19.36 millió mázsa búzát arattak, a Horthy-idők átlag 21.1 millió mázsájával szemben. Tehát alig valamivel kevesebbet, mint régebben egy közepes, évben, 1 millió katasztrális holddal nagyobb területen.

Hogyan érték el ezt a csodát? Pár szóval megmagyarázható. A földművelés nagyüzem lett, jobb a nemesitett búzavetőmag és végül az idő viszontagságai ellen a gépekkel, jó megműveléssel segítenek. A trágyázás jobb és főként a műtrágya használata sokkal nagyobbmérvii. E tényeket komoly adatokkal lehet megerősíteni. A Horthy-idők átlagtermése 7.9 mázsa volt katasztrális holdanként, s tavaly átlag 11.1 mázsa búza. termett. Még rossz időben is, mint az idén. 16 mázsa körül termett, sőt vannak olyan gazdaságok, ahol 13.7 mázsás eredményt értek el. Ez a mennyiség a célkitűzés.

Huszonöt év előtt mindössze hétezer traktor dolgozott, most már majdnem ötvenezer traktor van. Az idei év száraz, a talaj kőkemény volt. Ökörrel, lóval hosszú -hónapok alatt sem lehetett

volna az őszi szántás-vetési munkálatokat elvégezni, de a gépekkel ez kellő időre megtörtént.

A műtrágya használata pedig valóságos forradalmat hozott. Két és fél évtized előtt a magyar talaj kémiai anyag után esdekelt, s csak 5.3 kg műtrágya került holdanként a földre (az is csak a kapitalista módon gazdálkodó bérlők és a kulá- kok földjén jutott). Ma büszkén állítja a magyar statisztika hogy az idén kerek 140 kg műtrágya jutott holdanként, a nagyobbrészt búzával bevetett szántóföldre.

Joggal kérdezhetjük, hogy miért vettek el a búza területéből egy millió katasztrális holdat? Vajon helyes volt ez? Igen, okos és hasznos cselekedet volt. A magyar föld kertnek való, s igy a kertészeti növényeket termő földet gyarapították. A magyar földbe több munkanap ereje megy, mert a vetésforgókon több munkát igénvlő, a na- gyobb-termékértéket adó s az igen szükségesnövényeket termesztik. Így jelentősen emelkedett a kukorica, a napraforgó, a rizs a len, a cukorrépa és egy sor más ipari, valamint takarmány-növény vetésterülete.

Ez óriási eredmény és az a híresztelés, hogy a magyar nép éhezik, mert a mezőgazdasági szövetkezetek csődöt mondanak, s a szövetkezeti tagok nem akarnak dolgozni, és csak a háztáji kis gazdasággal foglalkoznak, nem állja meg a helyét. A magyar termelési technika határozottan nagy utat tett, amit éppen a fentiek bizonyítanak.

Az ötvenéves Salgótarjáni Erőmű mellett hatalmas, több százezer köbméternyi, salakhegy nőtt mostanáig. A nagy mennyiségű kazánsalak hasznosítására poli- goniizemet építettek a salakhegy tövében. Az első 24 lakásos, kísérleti házat is felépítették múlt évbon Zagyvapálialván, s az idén három tömbház ötvennégy lakását építik fel Salgótarjánban, előregyártót! kazánsalak blokkokból

AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD