Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)

1962-12-06 / 48. szám

AMERIKAI MAOTf 4R SZÓ — HUNGARIAN WORD ____________Thursday, December 6, 1962

A gazdasági visszaélések és a munkanélküliség igazi oka

(Folytatás az első oldalról)

számára, hogy megvásárolják az ipar és mező- gazdaság teljes kapacitásának a termelését.

Szinte axiómává merevedett már az amerikai gazdasági életben az az elképzelés, hogy a “szélsőségesen magas” munkabérek és fizetések miatt költségessé vált termelés akadályozza a fejlődést. Sőt a munkanélküliséget is szeretnék ennek a számlájára Írni. Ezek szerint a magas munkabérek gyorsították meg a termelési eljárások gépesítésének a fokozását és igv az emberi munkaerő nagyarányú kiszorítását. De még ezzel sem elégednek meg a tőke képviselői, hanem a külföldi piacokért folyó versenyben való lemaradásunkat is ennek szeretnék tulajdonítani.

A magas munkabérekről szóló állítás azonban csak mítosz — mondja a CEP által kibocsátott jelentés.

Két mód van annak a megállapítására, hogy valóban fennáll-e a magas bérezés. Az egyik az, hogy megvizsgáljuk mennyiben járult ez hozzá a magánbevétel és fogyasztás fokozásához. A második pedig, hogy azt vizsgáljuk meg, vajon lenyomták-e a termelés és előállítás költségei a profitot olyan mértékben, hogy akadályozza a befektetések növelését.

A jelentés szerint, mindkét vizsgálat nemleges választ ad.

3 953 elejétől 1962 közepéig vizsgálták meg a bérelt alakulását és azt tapasztalták, hogy a fizetések és munkabérek évi átlagos emelkedése csak 2.8 százalékos volt, mig ahhoz, hogy egy egészségesen növekvő és fejlődő gazdasági életet építsenek ki, legalább évi 5 százalékos növekedés lett volna szükséges. Ha el is érte néha a munkabér növekedése bizonyos foglalkozási ágakban az öt százalékot az elmúlt évtizedben, ez nem volt általános az egész gazdasági életben és nem tartott huzamosabb ideig.

1962 közepére, állítja Keyserling tanulmánya, a munkabérek csaknem 54 milliárd dollárral maradtak az alatt az összeg alatt, amelyre szükség lenne egy egészséges gazdasági élet kialakításához. v

Ennek a nagy összegnek a kiesése okozta a fogyasztás elégtelenségét és idézte elő a múltban a gazdasági élet zökkenőit és visszaeséseit. Ezért nem növekedett az amerikai nemzeti gazdaság megfelelő mértékben és átlagban még az évi 3 százalékot sem érte el.

A másik állítás, hogy a munkabérek csökkentik az átlagos profitot és ezért nem jut elegendő alap a további üzleti befektetésekre, szintén üres állításnak bizonyult. A statisztikából kiderül, hogy amikor a bérek a legmagasabbak voltak, akkor is olyan méretű profitot zsebeltek be a tőkések, hogy abból bőven jutott az újabb befektetésekre, méghozzá a fogyasztók vásárlóerejét meghaladó mértékben.

Az 3957—58-as gazdasági visszaesést megelőző szakaszban, a profit általában gyorsabban nőtt, mint a bérek összege és egyes szakmákban jelentősen túlszárnyalta ezt. Ennek következtében az újabb befektetések összege, amelyet a meglévő telepek és üzemek kibővítésére fordítottak, jelentősen felülmúlta a nép vásárlóerejének a növekedését. Kirívó példa erre a vas- és acélipar alakulása. 1957 első háromnegyed évében, 1955 első háromnegyed évének adataival összehasonlítva, a profit 15.3 százalékkal nőtt, a munkabérek 13.4 lékkai. De még ez élelmiszeriparban is, ahol a profit csak 5.9 százalékkal nőtt meg 1957-ben,

1955-höz képest, és a bérek pedig 12.2 százalékkal növekedtek, a befektetések emelkedése 18.2 százalék volt.

Az 1960—61-es gazdasági visszaesést megelőző években a profit aránya csökkent. Ennek ellenére,

Amerikai Magyar Sző

( Published every week by Hungarian Word, Inc.

130 East 16th Street, New York 3, N. Y.

Telephone: AL: 4-0397

Ent. as 2nd Class Matter Dec. 31. 1952 under th« Act of March 2, 1879, te the P. O. of New York, N. Y. Előfizetési árak: New York városában, az CSA-ban é* Kanadában egy évre $10.00, félévre $5.50. Minden Elás külföldi országba egy évre $12.00, félévre $6.50.

. 84

a befektetések mértéke még jelentősebben meghaladta a bérek emelkedését, mint az 1957—58 előtti szakaszban. A vas- és acéliparban, például, a profit 28.4 százalékkal csökkent és a munkabérek 0.2 százalékkal emelkedtek, de a befektetések aránya mégis 56.3 százalékkal volt magasabb 1960 első felében, mint 1959 első felében.

A szakszervezetek jelentősége

A jelentés nem tér ki a szakszervezetek jelentőségének a részletes ismertetésére. De annyit elárul, hogy a nagyobb arányú gazdasági visszaesések alatt, azért nem esett jelentősebb mértékben a dolgoiók fizetése, mert a tömegtermelést végző iparágak munkásai szervezve voltak. Mig a második világháború előtt, a gazdasági visszaesések és válságok alatt, jelentősen csökkent a dolgozók keresete.

A szervezés következménye az is, ho.§y a gazdasági visszaesések nem mélyültek el az utóbbi két évtizedben és nem keletkezett belőlük válság. Ha ugyanis a béreket nem tartották volna meg a recesszió előtti szinvonalon, amit a munkásság a szervezettségének köszönhetett csak, akkor a tömegek vásárlóereje még alacsonyabbra esett volna. A második világháború előtti válságokat is mindig az okozta, hogy a gazdasági visszaesések első jelére, a tőkések lecsökkentették a munkások bérét. A piac felvevőképessége ezáltal még kisebbre zsugorodott.

. A nagyvállalatok urai — mutat rá a jelentés — panaszkodnak a gazdasági visszaesések álfal előidézett nagyarányú közkiadások miatt. Ezt köny- nyen kiküszöbölhetnék, ha liberálisabb bérezési politikát folytatnának.

A termelékenység sokkal nagyobb arányú, mint a bérek emelkedéseA Keyserling-féle jelentés megcáfolja azt a hiedelmet is, hogy a termelékenység emelkedése lassúbb, mint a bérek növekedése. A jelentés tisztán a kormány által kibocsátott statisztikai adatokra támaszkodik, amelyekből megtudhatjuk, hogy a háború utáni időszakban a termelékenység emelkedése és a bérek, pontosan egyenlőek voltak. Viszont az utolsó öt évben, tehát 1957 s 60 között, a termelékenység olyan rohamosan növekedett, hogy legalább 50 százalékkal felülmúlta a munkabéreket. Pontosan kifejezve, az óránkénti termelés 3.4 százalékkal és az órabér pedig 2.2 százalékkal növekedett a legutóbbi öt évben. Ez a nagy különbség pontosan megmagyarázza a mi krónikus gazdasági problémáinkat és bajainkat.

A béreknek azonban nemcsak olyan mértékben kellene emelkedniük, amilyen mértékben a termelékenység emelkedik. Ennek megvalósulása még nem oldaná meg a gazdasági visszaesés kérdését. Ahhoz, hogy a termelés teljes kapacitását elérjük, szükség van arra, hogy a béreket a termelés lehetőségei szabályozzák és ne a tényleges növekedés.

A teljes kapacitású termelést nem lehet megoldani azzal, hogy megállapítják a termelés növekedésének az országos átlagát és ennek arányában emelik a béreket az összes iparágakban. Ha ezt tennék, akkor a rohamosan növekvő termelékenységű iparokban is, csak az országos átlag arányában növekednének a bérek és a profit hatalmasan megduzzadna, mint ahogy ez meg is történik jelenleg. . .

A lakosság teljes szükségletének a kielégítését szolgáló termelést és a teljes foglalkoztatottságot csak a profit csökkentésével és a munkabérek emelésével lehet megvalósítani.

U Thant az ENSZ főtitkára

(Folytatás az első oldalról)

ben látja az ENSz szerepét és megválasztását megköszönő beszédében ennek a célnak dedikálja saját feladatát, amit “a feszültség enyhülésére kedvezőbb légkör építésére,. . . a két óriás közti ellentét áthidalására” szándékszik szentelni.

A “rugalmasság”-ot ajánlja a legélesebb nemzetközi problémák megoldásának eszközéül. Ezt a nézetét fejtette ki a John Hopkins Egyetemen,

1,500 hallgató előtt mondott beszédében is. “Mind két oldalnak alkalmaznia kell az adsza-nesze elvet”, mondta. U Thant szerint “a független államoknak el kell tekinteniük az abszolút korlátlan cselekvési szabadságtól”. Ez a kijelentés vonatkozik olyan önkényeskedő eljárásokra, amiket hatalmi tébolyban, más országok szuverenitását semmibevevő imperialisták követtek el. “A jelentőségteljes jövő forradalmi fogalma tölti el az emberiség tömegeit”, állította U Thant és arra szólította fel az amerikai népet, hogy tegyék magukévá ezt a világszemléletet.

Egy másik jelentős tényállás, amire élesen rámutatott és amit az amerikai nép figyelmébe ajánlott, az a politikai légkör, ami a Szovjetunióban Kruscsev miniszterelnök vezetése alatt kifejlődött s “amelynek teljes jelentőségét a Nyugat ugvlátszik nem méltányolja.” Ez “a verseny- képes koegzisztencia elkerülhetetlensége”, fejtegette U 'lhant, ami ellentétben van a Nyugat vezetői által követett állásponttal, “amely úgy tekinti a világot, mint a kommunizmus és kapitalizmus harcterét.”

Az ENSz főtitkár ezen fejtegetése igen figyelemreméltó ,mert fényt vet arra, hogy a békés egymás mellett élés már széles körben helyesnek elfogadott elv, mely a világ különböző rendszerű országai közötti békés viszonyt teremtené meg és hozzájárulna a nézeteltérések megoldásához és csökkentéséhez, ha nem is teljes megszüntetéséhez. U Thant szerint “az ázsiai-afrikai országok semlegessége is azt szolgálta, hogy megtörje a kelet-nyugat éles szembenállását s a nemzetközi viszonyokban újabban gördülékenyebb lehetőségek jelei nyilvánulnak meg.” Ezen utóbbi megállapításával a kubai krízisnél alkalmazott eljárást emelte ki és reményét fejezte ki, hogy más helyzetben is ez lesz az irányadó.

“Itt az ideje, hogy figyelmünket a társadalmunk gazdasági és jóléti felépítésére fordítsuk”, mondotta U Thant, “különösképpen a nemzetek gazdaságában fennálló egyenlőtlenségre, mert a politikai feszültségnek a gyökere ebben található.”

Másszóval a népek jövendő jólétének és jobb életének a felépítése legyen az ENSz és az emberiség elsőrendű célkitűzése. U Thant azon meglátásával, hogy az ehhez vezető ut csakis a békés együttélés által érhető el. teljesen egyetértünk.

Kártérítési igény bejelentése

— Felkérésre közöljük az alábbiakat —

“Emlékeztetjük a közvéleményt, hogy 1960 októberében az Egyesült Nemzetek menekültügyi főmegbizottja és a Német Szövetségi Köztársaság között kártérítési egyezmény jött létre, mely segítséget ajánl olyan személyeknek, akiket a nemzeti szocialista rendszer a nemzeti hovátar- tozásuk miatt üldözött. (Azok a személyek, akiket csak faji, vallási, vagy politikai okok miatt üldöztek, nem kaphatnak kártérítést ennek az egyezménynek a keretében.)

A megegyezésnek az első szakasza alapján, olyan menekültek, akik maradandó jellegű testi vagy egészségi sérülést szenvedtek nemzetiségi hovatartozásuk miatt, fognak most jóvátételt kapni, ugyanolyan mérték szerint, mint az üldözés többi csoportjába tartozó áldozatok. A megegyezésnek ezt a részét a Német Szövetségi Köztársaság hatóságai hajtják végre. Az igény benyújtásának a végső határideje az első szakasz alapján: 1962 december 31.

Azok a személyek, akik megfelelnek a következő követelményeknek, jogosultak az igény bejelentésére az első szakasz alapján:

akik menekültek voltak 1953 október 1-én;

akiket a nemzeti szocialista-rendszer nemzetiségük miatt üldözött;

akik a nemzeti hovatartozásuk miatti üldözés következtében olyan testi vagy egészségi sérülést szenvedtek, amelynek eredményeképpen legalább 25 százalékos állandó rokkantságot kaptak.

Azok a személyek, akik még eddig nem jelentették be az igényüket és úgy érzik, hogy az ENSz főmegbizottja és a Német Szövetségi Köztársaság között kötött egyezmény első szakaszában előirt követelményeknek megfelelnek, sürgősen adják.be kérvényüket a következő cimre: Bundesverwaltungsamt Hochhaus, Cologne, Germany.

Azok a nemzetiségi üldözöttek, akiknek kérelmét korábban elutasították, vagy akiknek igényjogosultsága felett még nem döntöttek, vagy akik még nem nyújtottak be igényt, vagy akiknek igényjogosultságát már kedvezően bírálták el, de most esetleg magasabb összegű kártérítésre jogosultak, a saját jól felfogott érdekük miatt adják be sürgősen a kérelmüket a Bundesverwaltung- samt-hoz, a fenti cimre.

Ismételjük, hogy a megegyezés alapján benyújtandó igénylés határideje 1962 december 31.

•

(A második szakasz alapján benyújtott igénylés végső határideje, amelyet az ENSz menekült- ügyi főmegbizottjának a hivatala intézett, 1962 március 31-én lejárt. A megegyezés eme része alapján már nem lehet igényjogosultsági kérelmet benyújtani.)”

J2____