Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)
1962-11-22 / 46. szám
Thursday, November 22, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 3 / Magyarok a nagyvilágban A magyarországi Népszabadság november 13 számában jelent meg az alanti cikk. Majdnem minden kapitalista országban élnek magyarok. Eleget tudunk-e róluk? Igaz-e, hogy főleg olyan magyar emigránsok élnek Nyugaton, akik elárulták hazájukat, nyíltan szemben állnak a Magyar Népköztársasággal? Érdemes elemezni a kérdésre adandó választ. Az emigráció rendkívül összetett, problematikája is sokrétű. És semmi okunk sincs árra, hogy az emigráció kérdését — esetleg a régi megszokás alapján — “kényesnek” tekintsük, melyről jobb hallgatni. Olyan nyíltsággal akarunk erről is beszélni, mint más, nagy tömegeket élénken érdeklő problémákról. Köztudott, hogy az itthon élő és a Nyugatra szakadt magyarok érintkezése elé a Magyar Nép- köztársaság kormánya nem gördít akadályt. Sőt, szívesen látja azokat a magyarokat, akik baráti érzelmeket táplálnak az uj Magyarország iránt, és sokszor több évtized után zarándokolnak haza. Az Elnöki Tanács konzuli útlevelek kiadását engedélyező rendelete most már azt is lehetővé teszi, hogy ne csak a régi emigránsok, hanem azok is hazatérjenek, vagy hazalátogathassanak, akik 1956-ban hagyták el az országot. Minden rágalommal szemben e tekintetben is Nyugaton van a “vasfüggöny’' és nem nálunk. A burzsoá kormányok azonban nemcsak a rágalmakat szóró propaganda módszereihez folyamodnak, hanem nagyon sokszor erőszakosan meggátolják a családegyesítéseket, nem engedik szüleikhez visszatérni a fiatalkorúakat. Szerveik a legkülönbözőbb ellenrendszabályokat helyezik kilátásba és nem riadnak vissza ezek gyakori alkalmazásától sem azokkal az általuk befogadott “menekültekkel” szemben, akik már kijózanodtak politikai szédült- ségükből, s legalább látogatóba haza szeretnének jönni. Mégis — elsősorban a nálunk kialakult, felszabadult légkör hatására — jelentősen megélénkültek a rokoni, levelező kapcsolatok: mind gyakoribbak a haza- és kiutazások, és általában mindinkább normálissá válik a kontaktus a Nyugaton élő magyarokkal. És ez igy van rendjén! S ha csak rajtunk múlik, ezek a kapcsolatok fejlődni fognak a jövőben is mindazokkal az emigránsokkal, akik nem akarnak szándékosan ártalmunkra lenni. AZ ELLENFORRADALOM előtt a szektás politikai vonalvezetés e kérdésben is alapvetően szubjektivista és antihumanus volt. Abból kiindulva, hogy ellenséges aknamunkára is alkalmat adhat a kapitalista világgal és az ott élő emigrációval fennálló érintkezés, arra törekedett, hogy szinte hermetikusan elzárja az országot. Az emigrációról szólva láthatóan számításon kívül hagyta azt a meglehetősen közismert tényt, hogy Magyarországon alig van olyan család, amelynek ne élnének Nyugaton közeli vagy távoli hozzátartozói, és olyan légkört teremtett, melyben eleve gyaftussá vált az, aki külföldi rokonaival kapcsolatot tartott. Ha semmi mást nem vennénk figyelembe, az is mutatja az e kérdésben folytatott szektás politikai koncepció hibás voltát, hogy hozzávetőleg pontos számítások szerint 1,200,000 a kapitalista országokban élő magyarok száma. De mindjárt hozzátehetjük azt is — ami nem kevésbé lényeges —, hogy e nagyszámú emigráns, egy kevés kivételtől eltekintve nem ellenségünk, sőt, mind határozottabb rokonszenvvel kiséri hazánk fejlődését ,népünk felemelkedését. Túlnyomó részük demokratikus érzelmű, régi emigráns vagy ezek leszármazottja, akik tylajdonképpen a tőkés-földesúri rendszer gazdasági vagy politikai menekültjei. A régi — 1945 előtti — emigrációnak nincs semmilyen elintézetlen ügye az uj Magyarországgal. Sőt zömüknek az uj Magyarország szolgáltatott elégtételt az itthon elszenvedett sérelmeikért, amikor leszámolt azzal a hatalommal, amely őket emigrálásra kényszeritette. Persze, köztük is van olyan, aki már itthon a másik oldalhoz tartozott, és ott kint sem a dolgozók ügyéért harcol. De a kivándorolt munkásokat, parasztokat és értelmiségieket nem predesztinálja a velünk való szembenállásra sem kivándorlásuk indoka, sem jelenlegi osztályhelyzetük. Ha mégis vannak eeek között is, akik »Uenségesen néznek hazánkra, arról az a kapitalista környezet tehet, melynek uszító kommunistaellenes propagandája alól egyelőre nem tudják kivonni magukat. UGYANAKKOR érdemes megemlítenünk, hogy mind több azoknak, a kommunizmus eszméitől ugyan távol álló, de a békét, a nukleáris leszerelést, a békés, egymás mellett élést igenlő emigráns személyiségeknek a száma, a,kik aktiv harcot folytatnak a harmadik világháborút előkészítő “keresztes lovagok“ ellen. Sok példával illusztrálhatnánk, hogy ezekben a napokban nemcsak kommunista vagy lojális emigránsok állnak ki mellettünk egyes kérdésekben, hanem — józan eszükre hallgatva, a reális helyzetből és nem utolsósorban hazájuk iránti szeretetből kiindulva — olyan emigránsok is elitélik sajtójukban vagy felszólalásaikban az imperialista kormányok Magyar Népköztársaság-ellenes lépéseit, akik semmiképp sem gyanúsíthatok azzal, hogy a kommunizmus eszméje “megfertőzte” volna őket. A kapitalista országokban ezrével vannak olyan magyarok is, akik tagjai a kommunista pártnak, és több tízezren részt vesznek a különböző haladó szervezetek munkájában. Ezek a magyarok ott voltak az idén a franciákkal együtt az OAS-ellenes nagy tüntetés napján, a “véres csütörtökön és csoportosan megjelentek a rendőrsortüz áldozatainak temetésén. Évről évre ők is növelik a bécsi Ringen a májusi menetekben a felvonulók tömegét. Kanadában, Latin- Amerikában a “jenki” imperializmus elleni küzdelem legaktívabb harcosai között is találunk magyar emigránsokat. Azj üldözéstől vissza nem riadva, bátran harcolnak a reakció ellen, a befogadó ország népének társadalmi, szociális haladásáért a békés egymás mellett élésért, a háború elkerülséért. Veszélyekkel teli áldozatos erőfeszítéseikkel szerte a világon öregbítik a magyar nép jóhirét. Büszkén és szeretettel gondolunk rájuk, aggódunk értük s örülünk sikereiknek. (Úgy gondoljuk hogy az iró elírta magát és kifelejtette az Egyesült Államok haladó magyarságát, amely most ünnepli sajtójának 60 éves évfordulóját. — M. Szó Szerkesztősége.) A MÁSODIK világháború végén Nyugatra menekültek tömegeinek politikai arculata természetesen nem olyan kedvező, mint a régi émigránso- ké, de az 1945-ös emigrációnak is van egy nem is nagyon szűk -rétege, amely nem ellenségünk. Gondoljunk csak azokra a fiatalokra, akiknek semmi közük nem volt a fasizmushoz, és mint leventéket, csapatostul hajtottak Nyugatra. Közülük nagyon sokan kint maradtak. Voltak nem kis számban olyan üzemek is, amelyeket munkásokkal együtt “evakuáltak”. S végül e felsorolásnál azokról a szerencsétlenekről sem feledkezhetünk meg, akik a fasiszta koncentrációs táborokban senyvedtek s feszabadulásuk után a nyugati propaganda hatására vagy kishitűségből másutt próbáltak uj életet kezdeni. Ezekkel a magyarokkal nekünk ugyancsak nincs vitánk a régi rendszer bűneinek értékelését illetően. Az 1945-ös emigráció fő összetevő rétegeit azonban a volt uralkodó osztály tagjai és kiszolgálói alkotják: a tőkések, földbirtokosok, a fasiszta, horthysta katonatisztek, csendőrök, politikusok stb., akiknek szervezetei minden befogadó országban a reakció rohamcsapatát erősítik. Nyílt fasiszta vagy félfasiszta katonai jellegű alakulatokba tömörülnek, és a nyugati “demokráciák” nagyobb dicsőségére (az Egyesült Államokban, Nyugat-Németországban, Angliában stb.) szabadon hirdetik lapjaikban nézeteiket, és gyűléseiken, kongresszusaikon követelik a leszámolást a szocialista országokkal. ' EZ AZ EMIGRÁCIÓ a felszabadulás utáni években gyarapodott a volt polgári pártok disz- szidált jobboldali reakciós politikusaival és az olyan polgári, kispolgári elemekkel, amelyek nem tudtak az uj társadalmi rendbe beileszkedni. A disszidens jobboldali reakciós politikusok egy része odakint a “demokrácia” bajnokainak köntösében lép fel. Hozzájuk csatlakoztak, vagy külön csoportokat szerveztek maguk köré az 1956-ban disszidált politikusok és “szabadságharcos” ellenforradalmárok is. Az emigráció nagy tömegeihez viszonyítva azonban csak szűk réteg a táboruk. De ma már közülük is sokan kezdenek ráébredni helyzetük kilátástalanSágára. Ijedten figyelik a világ erőviszony ibaa bekövetkezett v£,tozáso’r t 'ír,elvek egyenes következményeként szertefoszlottak agresszív “felszabaditási’ terveik. Lelepleződnek s elszigetelődnek, mert vallják bár magukat Szá- lasi híveinek, keresztény vagy polgár! demokratának, esetleg nemzeti kommunistának, álarcuk nem fedheti el huzamosan az emigráns tömegek előtt, hogy mindannyian ugyanazt teszik: a magyar nép ellenségeinek kedvébe járva, pénzért elárult hazájukat gyalázzák. S ez a jóérzésü emberek számára egyaránt visszataszító, legyen az a lobogó, mely alatt a hazaárulást űzik, akár fekete, sárga, zöld vagy rózsaszínű. S hogy képletesen fejezzük ki magunkat: a szemlélő előtt e lobogó színei nagyon is gyakran egymásba folynak. A reakciós emigráns politikusoknak szükül a bázisa azok között a magyarok között is, akik 1956-ban ijedten és félrevezetetten, kiábrándultán és egyúttal a nyugati “paradicsomba” vetett csalfa hittel lépték át a határt. HAT ÉV TELT el az ellenforradalom óta, s lassacskán a nyugati közvélemény is kezdi tisztábban látni az akkori események igazi jellegét. Szétszakadozik az a misztikus és romantikus fátyol, amellyel az ellenséges propaganda korüvet- te az 1956-os emigrációt, s az érintettek közül is mind többen kijózanodtak. Pártunk vezetőinek nyilatkozatai és a kormány rendeletéi tükrözik azt a megértő, megbocsátó szellemet, melyet az ellenforradalom után újjászülető szocialista Magyarország velük szemben tanúsít. Azok előtt, akik nem követtek el főbenjáró bűnöket, nyitva áll a haza kapuja. Az 1956-os emigráció jó része messzemenően értékeli az itthon történt pozitív változásokat, hisz ezeket még a burzsoá sajtó sem tudja egészen elhallgatni. Mind világosabban felismerik a befogadó kapitalista ország társadalmi, politikai, gazdasági igazságtalanságait, melyek helyenként őket — az “idegeneket” — különösen sújtják. De az őszinte kép kedvéért azt is el kell mondanunk, hogy az emigránsok gazdasági helyzete, különösen azokban a fontosabb kapitalista országokban, ahol a munkanélküiség egyelőre nem öltött nagyobb arányokat és a munkaerőpiacon kereslet van, általában nem rossz. Persze távolról sem igaz az, amit az imperialista rádiók szeretnének elhitetni, hogy minden Nyugaton élő magyarnak uj, összkomfortom háza, és legalább két autója van. Igaz azonban, hogy ha dolgoznak, jó körülmények között élnek a munkások, a műszaki szakemberek, a mérnökök, a tudományos kutatók. Viszont nagyon sok az állandó létbizonytalanságban egyik napról a másikra tengődő szakképzetlen emigráns mind Európában, mind Amerikában, aki időszakos vagy alkalmi munkából tartja el önmagát és családját. Különösen az 1956-osok között alig akadhat olyan, aki — a még mindig szokatlan környezetben — ne küszködne a honvággyal. És persze a régiekben is élénken él az “óhaza” szeretett emléke, pedig ők alapjában véve asszimilálódtak már. A régi emigránsok közül csak nagyon kevésnek áll szándékában a végleges hazatérés, ők inkább csak arra vágynak, hogy személyesen is meggyőződhessenek az “óhaza” fejlődéséről, s megkereshessék ifjúkori emlékeiket. Az Egyesült Államokban, Kanadában és más tengeren túli országokban százával vannak olyan emigránsok, akik már a Magyar Népköztársaság konzulátusain megkapták hazatérési engedélyüket, de képtelenek az útiköltséghez szükséges pénzt összegyűjteni. Aztán ha mégis megérkeznek — sokszor minden ingóság nélkül, csak egy szál ruhában—, keservesen panaszkodnak a könyörtelen kapitalista világra, mely megcsalta és eltiporta őket. A hazatérők között, e szerencsétlenek mellett, már mind gyakrabban találkozunk (Folytatás a 9-ik oldalon) Amerikai Magyar Szó Published every week by Hungarian Word, Inc. 13ft East 16th Street, New York 3, N. Y. Telephone: AL: 4-0397 Unt: as 2nd Class Matter Dec. 31. 1952 under the Act of March 2, 1879, te the P. O. oi New York, N. Y. Előfizetési árak: New York városában, ax CSA-ban ém Kanadában egy évre füN, félévre 35.5ft. Mtnde» ■ <dd» *u!foWj országba egy vre *12.00, félévre MUM. 84
