Amerikai Magyar Szó, 1962. július-december (11. évfolyam, 27-51. szám)
1962-09-13 / 36. szám
_!!_ AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Cincár felszólalása a konferencián (Folytatás) Nekünk, amerikai magyaroknak az jutott osztályrészül, hogy a világ legfejlettebb kapitalista országában élünk. Azt is divat mondani az Egyesül Államokról, hogy a világ leggazdagabb országa, ami igaz is. Az is igaz, hogy az Egyesült Államok népe 90 százalékának ehhez a gazdagsághoz semmi köz£. Tehát reánk, amerikai haladó szellemű dolgozókra és mint magyarul beszélőkre magyar téren, nagyon fontos, fárasztó és áldozatot kívánó munka vár, úgy sajtónkon, mint egyéni tanítói munkánkon keresztül. Belpolitika Tisztában vagyunk azzal, hogy az amerikai kormány bel- és külpolitikája oda irányul, hogy a gazdagok profitját megvédje és annak gyarapodását elősegítse. A TV'-n, a rádión, a sajtón keresztül és minden utón és módon azt akarják elhitetni az amerikai néppel, hogy ezt az ő érdekükben teszik. Minden törvényhozás kiinduló vezér- gondolata az, hogy miként lehetne biztosítani a “big business” profitját, holott felesküdött kötelességük volna arról gondoskodni, hogy minden dolgozni akaró egyénnek munkája, minden betegnek megfelelő orvosi és kórházi ellátása s minden rokkant vagy elöregedett dolgozónak emberi megélhetéshez méltó jövedelme legyen. Belpolitikánk egy másik pontja, megakadályozni a szakszervezetek fejlődését, különösen azokat, amelyek valóban a munkások érdekeit védik. Lekicsinyíteni a szakszervezeti vezetőket, különösen azokat, akik tényleg a dolgozók jobb munkaviszonyaiért harcolnak. Minden terhet a dolgozók nyakába varrnak. Nagylelkűen adókedvezményekről beszélnek. Pennyket a munkásoknak, milliókat a tőkéseknek. Akik pedig arról mernek beszélni, hogyan lehetne kikecmeregni ebből a kátyúból és utat mutatnak a boldog, bőséges, békés és valóban szabad élethez, azokat hazaárulóknak bélyegzik, idegen ügynököknek tartják, erőszakos kormány- megdöntési mesékkel jönnek elő, a sajtójukat akadályozzák. (Smith- és McCarran-törvények.) Ez a kormányzat meri magát szabadnak, demokratikusnak nevezni? Nem tudom melyik lexikonban találták meg ezek az urak a demokrácia szó jelentőségét, amikor ennyi és még ennél is több jogtipró törvény látott napvilágot az utóbbi években? Azt sem tudom biztosan, hogy mit is értenek a mi törvényhozóink és “big business”-bará- taik a szabadság szó alatt ? Azt mondják szabad vagy, tehetsz amit akarsz. Építhetsz gyárat magadnak és te is milliomos lehetsz, de előbb jobb, ha valahonnan be- szerzed az első milliót, mert csak úgy, uk-muk- fukra nem lehet gyárat építeni vagy bankot nyitni. Hogy nincs rá pénzed? Arról mi nem tehetünk! Nem mondhatod, hogy nem vagy szabad, mehetsz telelni télen Floridába, nyaralni Kanadába, minden évben vehetsz egy uj automobilt, hát még mit akarsz? De kérem szépen, nekem minderre nincs pénzem! Nahát, az is az én gondom legyen? Pedig szabad venned uj házat, annyi ruhát, cipőt, kalapot, meg mindent, amennyit csak akarsz. De kérem... Tudom, tudom, már megint a pénzt akarod előhozni... Hát munkástársaim ez igy van. Ha van pénzed, van szabadságod, ha nincs, csak annyira vagy szabad, amennyi pénzed van. Milyen szabad a munkás? Ebből kiindulva kérdezhetjük, vajon milyen szabad is az amerikai nép? Vajon milyen szabad egy munkás, amikor nincs munkája és a munka- nélküli segélyből, vagy ha az lejárt, a segélyhivatalból kell, nagyon sokszor kemény harc árán, kiverekedni a saját és családja életben maradásához szükséges járulékot. Milyen szabadnak érezheti magát az a dolgozó, akinek nincs pénze orvosra, kórházra, orvosságra, vagy Blue Cross biztosításra és amikor betegség éri őt vagy családtagjait, egész élete keresete rámegy, úgymint az a Körünkhöz tartozó Joe Ross-al éppen most történik. Van egy kis háza az alsó Buckeye Road-on. Susie, a felesége, aki egész életét embertársai megsegítésére áldozta, most beteg, a 6 vagy 7 ezer dollárt érő házra a kórház és az orvosok már 4 ezer dollár lien-t tettek és Susie betegségének még nincs vége. Van-e a Ross-családnak szabadsága, boldogsága, amit az amerikai alkotmány biztosit minden polgára számára? Legyenek önök és a világ gondolkodni tudó népei a bírák. Azt írják az újságok, hogy a munkás méltánytalan, tulnagy követeléssel lép elő. Hát olyan tulnagy követelés az, ha a munkás dolgozni akar, munkája után olyan fizetést, hogy családját rendesen táplálhassa, ruházhassa, iskoláztassa, egész ségügyi problémáit megoldhassa és néhanapján egy moziba, vagy baseball game-re is teljen. Azt mondom, hogy ez még kamatnak is nagyon csekély ahhoz a töménytelen vagyonhoz képest, amit a munkáskezek és a munkásagyak a tőkések részére évről-évre összehalmoznak, különösen akkor, amikor több mint öt billió dollár telik a világ minden reakciós és fasiszta kormányának a támogatására, ÉVENTE! Ezt a problémát még a kapitalista keretek közt is meg tudnák oldani a tőkések, sőt a pangás egy részét is enyhíteni tudnák a vásárlóképesség emelésével. Akkor jön ám a bökkenő, mert a profit őszentségéhez hozzá kellene nyúlni, ahhoz pedig mindenkinek kuss. A profit féltése pedig azt okozza, hogy bármennyire is szeretnék megoldani a válságot, mert ne feledjük el, az amerikai kor mány valóban szeretné megoldani a mai helyzetet, de nem tudja. A történelem eddig azt bizonyította, hogy bármennyire is veszélyt jelentenek ezek a válságok az uralkodó osztálynak, a nép nyomása nélkül nem igen csinálnak semmit. Persze azt már én előttem sokkal okosabb emberek is megállapították, hogy a “nagy business” nem mond le olyan könnyen profitjáról, egy kis biztatás valamikor jól jön, mert már Jézus Krisztus is valami olyasmiről beszélt, “hogy könnyebb a tevének a tü fokán átbújni, mint a gazdagnak lemondani, stb., stb.” .. Mi a fejlődés útja? A fejlődést megállítani nem lehet, amit az automatikus gépek üzemekbe való beállítása is bizonyít. Fejlődést jelent ez? Igen, de hogy előnyt jelent-e a dolgozóknak, az attól függ, hogy melyik társadalomban élsz. Tőkés társadalomban, avagy szocialista társadalomban? A kapitalizmusban hátrányt, munkanélküliséget, a válság mélyülését jelenti, a szocializmusban munkamegkönnyitést, a termelés emelkedésével rövidebb munkanapot és magasabb életszínvonalat jelent. Ez úgy néz ki, mintha elég világos volna, nem igaz? Hát akkor miért van az, hogy a munkástömegek nem látják igy? Mert a ködösítés szisztematikusan folyik. A csecsemőt születésétől néhány napra elviszik valamelyik egyházfelekezet templomába és ott mindjárt elválasztják embertársaitól, vagyis egy bizonyos csoportosítást végeznek vele. Ezután már nemcsak ember, hanem katolikus, református, luteránus, zsidó, hindu, mohamedán vagy miegymás. Legtöbb helyen (most tőkés társadalomról van szó), amikor egy kis értelemre tesz szert, már úgy otthon, mint a templomban olyasmit tanul, ami kis agyacskáját az élet igazságaival ellenkező tényekkel tömi meg. Azután az elemi iskolába kerül, majd főiskolába, egész fel az egyetemig és ott is csak azt tanulja meg, ami az uralkodó osztályok érdekeinek megfelel. Aztán jön a TV, a rádió, az újságok, magazinok százai, politikusaink, a szószék, stb. és ezek mind NEM a dolgozók érdeke szerint világítják meg a dolgokat, hanem éppen ellenkezőleg. Tehát olyan nagy csoda, ha ezekután az emberek nagy tömegei még nem látják saját érdekeiket? Még nem látják, de meg fogják látni, mert az élet útja a dolgozók felfelé Ívelő útja és mint minden nép, úgy az amerikai nép is meg fogja találni azokat az eszközöket, melyekkel megteremt egy olyan Amerikát, amely a dolgozók Amerikája lesz, az amerikai nép valódi hazája. Hogy ez valaha is létre jöhessen, olyan emberekre, olyan ember- csoportokra van szükség, akik tudásukkal, önfeláldozó akaratukkal beállnak az igazságot hirdető, békéért harcoló, egy szebb munkás jövőért küzdő apostolok táborába. Jelenleg egyik legnagyobb gyengesége az amerikai munkásosztálynak, hogy politikai téren nincs szószólója. Nincs egy pártja, amely nyíltan, minden kertelés nélkül a munkásság jogaiért, nagyobb darab kenyérért emelné fel szavát a Kongresszusban. A Brotherhood Party lehet jó kiinduló pont, de erről még nem tudunk túl sokat. Aki pedig a Demokrata Párttól, a milliomosok pártjától, vagy a Republikánus Párttól, a billio- mosok pártjától várja a dolgozók helyzetének megjavítását, annak meg kell vizsgáim az agyberendezését. Az amerikai dolgozóknak nincs fontosabb feladatuk, mint minden erővel azon fáradozni, hogy minél hamarabb egy harcos, minden réteget felölelő DOLGOZÓK PÁRTJÁT, akármi is legyen a neve, megszervezezzen, melynek zászlajára a Béka Bőség, Munkásszabadság legyen felírva. Mi van a külpolitikával? Külpolitikánk szénája sem áll jobban,, mint belpolitikánké. Ennek megértésére az amerikai dolgozóknak még jobban kell a kulisszák mögé néz- niök. Talán sokszor, még ha néznének is, nem biztos, hogy megértenék, amit ott látnak. Mert bizony nem olyan könnyű azt megérteni, amikor úgy csinál a kormány, mintha a hatszázmilliós Kínai Népköztársaság nem is létezne ezen a földtekén. Pedig létezik és minden nehézség ellenéibe virágzik és szépen halad a fejlődés utján. Hát akkor mi benne a trükk? A magyarázatot az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának összetételében kell keresni. Eddig az Egyesült Államoknak sikerült bizonyos politikai trükkel és zsarolással (black mail) minden józan észt és politikai becsületet sutba vetve, a 600 milliót számláló Kínai Népköztársaságot kirekeszteni és a tízmillió kinai felett uralkodó Chiang Kai-shek kormányát felkarolni, csupán azért, hogy megfossza a népi kormányt az őt jogosan megillető helytől az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsában. Azután ott van Laos, Dél-Vietnam, Korea, Japán, stb. Könnyű a magyarázat. Meg kell védeni az amerikai és más nyugati országok tőkéseinek befektetéseit. Részben nyílt katonai akciókkal, részben a Külföldi Segély-adománnyal, ami azt jelenti, hogy segíteni kell az ottani reakciós kormányokat, saját népük elnyomásában, nehogy eszükbe jusson (mert már sok helyen eszükbe jutott), hogy jobban szeretnének saját országukban a maguk urai lenni. Kuba, Németország, Berlin, a Kongó, ezek mind a profitot mentő és védő amerikai kormány lehetetlen politikájának az eredményei. A politikai kudarcok, amelyek természetesen gazdasági károkat is okoznak az USA-nak, úgy külföldön, mint belföldön, most jobban éreztetik hatásukat. Azáltal, hogy az USA azon félelmében, hogy Nyugat-Európa balra, vagy talán egészen a szocializmus megvalósulásáig tolódik nehéz billiók árán felépítette — az amerikai nép érdekeivel ellentétben — azt a Nyugat-Európát, amely most az amerikai tőkének halálos vetélytársává vált a világpiacon s amely nagyban hozzájárul az itteni pangáshoz. A munkanélküliséget még az is fokozza, hogy alacsonyabb munkabérek miatt s igy a nagyobb profit reményében, a féltéglával mellüket verő nagy hazafiak tőkéjüket, sok esetben gyáraikat, külföldre vitték, nem törődve azzal, hogy hány millió amerikait fosztanak meg megélhetésétől. Mi van a Közös Piaccal? Az úgynevezett Közös Piac terv, szintén a népek becsapását van hivatva takarni. A Közös Piac semmi más, minthogy az abban tömörülő országok tőkései elhatározták, ezután nemcsak a saját országuk népét fogják kizsákmányolni, nem csak a saját országukban fogják a náluknál gyengébb tőke-alapon álló kisebb tőkéseket a piacról leszorítani, vagyis tönkretenni, hanem mindegyik Közös Piachoz tartozó országban. Természetes, hogy ez még nagyobb munkanélküliséghez, a dolgozók nagyobb nyomorához vezet. Ne vakítson el senkit, sem a Közös Piac prosperitása, mert ahol tőkés termelési rendszer van, vagyis ahol a munkás a megtermelt javak értékének csak egy kis részét kapja vissza, ott előbb-utóbb túltermelés áll be és a nagy pi'osperitás, mint a szappan-buborék fog szétfoszlani. A clevelandi Plain Dealer a napokban csufon- dárosan irt Kruscsev azon figyelmeztetéséről, hogy a Közös Piac nem válik a kis nemzetek előnyére és úgy állította be a dolgot, hogy a Szovjetunió begyulladt, mert a Közös Piac veszélyezteti a szovjet gazdaságot és a szocialista országok is közös terv szerinti termelést fognak bevezetni a Közös Piac ellensúlyozására. A szegény ujságii ' nem tudja, hogy a szocialista országok között t már hosszú évek óta fennáll. A szegény újságírók azonkívül azt sem tudják, vagy nem akarják tudni, hogy a hatalmas Szovjetunió mérföldes léptekkel haladó fejlődési folyamatát nem egy, hanem tizenhat Közös Piac sem tudja akadályozni, mert MINDEN szocialista ország gazdasága, a rendszer természeténél fogva, hatalmas lépésekkel halad előre, úgyhogy nem a tőkések, de maguk a kommunisták sem tudnák megakadályozni annak fejlődését. (Vége következik) Thürsdáy, Sept. 13, 1962
