Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-02-01 / 5. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ .11 Thursday, February 1, 1962 Róma véres éjszakája Ha fiatalon úgy éreztem, hogy a Forum, a Colos seum, az Angyalvár, a nagyszerű Thermák tömbje vagy a San Pietro a nagy csoda, most, félévszázados római élményekkel gazdagon, elsősorban az élő város érdekelt a harcos Róma, a Resisten- za (Ellenállási mozgalom) Rómája, amely végre a régi sziveket is ráébresztette az uj valóságra, a száz év előtti első Risorgimento után a fiatal második Risorgimentóra, amely — éppúgy, mint az első — hősi harcban és vértanú-vérben fogant. A mai Róma-járó érdeklődése megváltozott: titjának eszménye és célja ma már nem a Colosseum és nem a San Pietro, nem az ókeresztény katakombák ma már zajos és kavargó nagykereskedelmi üzeme, hanem a Fosse Ardeatine, az ardeai ut mentén dombosodó ősi homokbánya: a hősies római ellenállási mozgalom roppant temetője. Ez az ardeai mauzóleum nem a föld alatt van, mint a San Calisto, az ókeresztények katakombatemetője itt a szomszédságban. A két temetőt két ezredév választja el egymástól, s ez a két ezredév — két világ. Mint az uj világ zarándoka: nem szőrcsuhában, nem kampós zarándokbottal, s nem is a 118-as autóbuszon indulok az ardeai zarándoklatra, hanem gyalogszerrel. . . A Via Ardeatina tüzes kövezetén már mindössze egy kilométer után megérkezem a Mausoleo Ardeatino kovácsoltvas kapujához. Már a hosszú zarándokuton felidéztem magamban azoknak a szörnyű eseményeknek az emlékét, amelyek itt végződtek, az ardeai úti homokbányában. Amint a zarándok belép a Mausoleo vaskapuján, először is a laza kőzetbe vájt boltozatos alagutak tűnnek szemébe, amelyeknek sötétjében az embertelen mészárlás szivettépő jelenetei lezajlottak. Dante Poklának víziója ez. Mikor aztán a zarándok itt áll, az enyhe dombhajlatok alatt, a Fosse Ardeatine területén, elemi erővel felviharzik benne a “római ellenállás” minden hősiessége és tragédiája, 1944 március 24-e, a hitlerista mészárlás. VIA RASELLA 1948-ban a Hitler-fasiszták terrorja sötétbe borította a napfényes Itáliát, csakúgy, mint Európa más müveit országait is: megkezdődött a politikai és faji üldözés; a megszálló' nácik csapatostul hurcolták kényszermunkára az olaszokat; minden téren korlátozták a személyes szabadságot; egymást érték a házkutatások, a letartóztatások, a deportálások, a kivégzések. Róma népe néma elszántsággal s bsüzke ellenállással, tűrte a barbár elnyomást — de elérkezett az idő, amikor betelt ia mérték, és megkezdődött a szabadságért harcra és áldozatra kész polgárság és munkásság küzdelme a barbár betolakodók ellen. Eleinte önkéntes, egyéni és esetenként kirobbanó harc volt ez, de szabad és erélyes hazafiak hamarosan összefogták a szétszórt elemeket, és megszervezték a harcot a dühöngő nácik ellen. Megfigyelők megállapították, hogy a hitlerista SS egyik osztaga naponta majdnem mindig ugyan abban az időben halad át teherautóin a Via Rasel- lán, a Via del Tritoné egyik mellékutcáján. 1944 március 23-án hatalmas erejű pokolgép robbant fel a teherautók alatt: az SS-legénység, harminckét ember, egy szálig elpusztult. A római felszabaditási bizottság eme első szervezett merényletének sikerét nyomon követte a náci megszállók megtorlása. Néhány perccel a merénylet után SS-osztagok lepték el a Via Ra- sellát és környékét, száz meg száz embert letartóztattak és elhurcoltak, részben az SS-parancs- nokság börtöneibe, a Via Tassora, részben pedig a Regina Coeli nevű fe^yházba, ahol már. a mozgalom több harcosa volt letartóztatásban. A náci tábornok — aki jelenleg a gaetai fegvházban tölti életfogytiglani büntetését — még aznap este kiadta a parancsot, hogy minden elpusztult SS- ért 10 olaszt kell agyonlőni. A hóhérok megvárták az éjszaka sötétségét, és 'éjjel 11 órakor a Via Ardeatina régi és elhagyatott homokbányájába hurcolták foglyaikat, számszerűit 335-öt! Ott, jó messzire a várostól, a teljesen elhagyott vidéken, leszállították a megkötözött embereket a teherautókról, beterelték a homokbánya koromsötét bartengszerü folyosóiba. Odabent aztán kisebb csoportokba osztották őket, a ekkor munkába fogtak az elvetemült gyilkosok: tarkólövéssel végezték ki valamennyit. A mészárlás után rájuk robbantották a bányát, abban a hiszemben, hogy ezzel örökre eltüntették a bűntény nyomait. A statisztika hátborzongató. A 335 vértanú közt a legidősebb volt a 74 éves Mosé di Consig- lio, a legfiatalabb a 14 éves Michele di Veroli; némelyik családjának 5-6 tagja szenvedett vérta- nuságot. A hekatomba hullahegyeiben egymáson és egymás mellett hevert 264 keresztény és 71 zsidó, 17 tábornok, ezredes és törzstiszt, mintegy 30 altiszt és közlegény, több mint 100 munkás, kisiparos, alkalmazott, paraszt, ezenfelül orvosok, ügyvédek, újságírók, köztük a budapesti Kereszti Sándor, 30 éves nőtlen újságíró... Csak akkor sikerült ennek a sötét bűnténynek a titkait némi részben feltárni, amikor a szövetségesek kiverték Rómából a német gyilkosokat (1944 juiiius 6), s elrendelték az áldozatok exhumálását. Ekkor derítette ki a katonai, rendőri és orvosi vizsgálat, hogy a “hős” hóhérok hármas és ötös csoportokban végezték ki a foglyokat, és a csoportok igy hulltak egymásra, amig a hullahalom a barlang boltozatáig nem ért; akkor a gyilkosok újabb hullahegy építésébe fogtak, német alapossággal és kipróbált szakértelemmel. HÁLÁI, ÉS MEGDICSŐÜLÉS Az exhumálás után a hozzátartozók segítségével sikerült az arcvonások, a ruházat, az iratok és különféle tárgyak alapján a 335 áldozat közül 324-nek a személyazonosságát megállapítani. Az áldozatokat külön koporsókban helyezték el és “a haza szabadságáért elesett vértanuk családjainak támogatására alakult Nemzeti Ségélybizott- ság” közreműködésével az olasz köztársaság kormánya monumentális mauzóleumot építtetett a mészárlás helyén: ezen a területen rendezték be a vértanuk roppant arányú temetőjét. Koporsóik 335 kőszarkofágban nyugszanak, mindegyik síron .(a 11 fel nem ismert áldozat kivételével) ott a vértanú neve, kora, foglalkozása, a szarkofágok mellett mécsesek és virágok, a falon könyv“mártírok is hősök” A New Yorkban lévő Zsidó Muzeum termeiben megtekintésre érdemes kiállítás van folyamatban. A kiállítás, melynek neve: Warning and Witness (Figyelmeztetés és tanú) elénk tárja az európai zsidóság szörnyű tragédiájának dokumentumait. Mit láthatunk a kiállításon? A muzeum gyönyörű épületének két termét foglalja el ez a kiállítás. Az egyik teremben azon kiváló zsidó személyiségek fényképeit láthatjuk, akiket a nácik elpusztítottak. A zsidógyülölet és nácizmus alapkövei, mint a “Mein Kampf,” “Der Stuermer” felnagyított oldalai, a zsidók elleni bojkott, a nürnbergi törvények, zsinagógák fel- gyujtása, zsidó üzletek szétrombolása, zsidó irók müveinek felgyujtása, zsidók tulajdonának elkobzása, a zsidók kiűzése, mind egy-egy dokumentum azokról a szörnyűségekről, melyeket a nácik Németországban kezdtek és a többi európai országokban folytattak. A másik teremben láthatjuk a zsidók végleges elpusztításának dokumentumait. A sárga csillag viselésének elrendelése mindenhol, ahová a nácik betették a lábukat, a varsói gettó hősies ellenállása, a zsidók deportálása, a kivégző és munkatáborok, a gázkamrák, a krematóriumok, az élőkön végzett szörnyű kísérletek, a kényszermunka, a gyermekek elpusztítása; különböző tárgyak, képek, stb., mindezeket a szörnyűségeket tárják elénk. Majd kissé fellélegzik az ember, amikor meglátja a dokumentumokat és képeket a végső leszámolásról : a nürnbergi tárgyalásról, az SS nők és koncentrációs táborok vezetőinek előállításáról, sajnos kisszámú bűnös jól megérdemelt bünteté- téséről. m Dokumentumok, képek, levelek tanúskodnak arról, hogy voltak emberek, még magas pozíciókban is, akik kiálltak a zsidóság védelmére. A budapesti svéd és svájci követség magyarnyelvű védőlevele is egyik érdekessége a kiállításnak, ezek védettséget adtak néhány magyar zsidónak. Látjuk papok, diplomaták kijelentéseit, melyek bizonyítják, hogy voltak jóérzésü emberek, akik életük kockáztatása árán is az elnyomottak védelmére keltek. A holland polgárok fényképe is ott van, akik tiltakozásul a zsidók elleni bánásmódra, szintén feltették a sárga csillagot. Nagyon sok rajz. festmény disziti a falakat, lapok módjára forgatható réztáblákon az áldozatok névsora. A páratlanul nagyszabású és megrendítő temetőt 60 méter hosszú, 35 méter széles és 3 méter vastag óriási mükőlap fedi, mint gigászi sírkő, méltó a vértanuk áldozatának nagy- szerűségéhez. A tragikus homokbánya vaskapuja mellett G. Coccia olasz szobrász monumentális szoborcso- portozata fogad: három összekötözött és összefonódott férfi négyszeres életnagyságu szobra, az áldozatok kegyetlen sorsának megrázó szimbóluma. A bánya bejárata előtt márványtábla, rajta megrendítő felirat. A mauzóleum alapkövét 1947 november 1-én tették le, ünnepélyes külsőségek közt. A polgári és katonai hatóságok képviselői ekkor szemlélték meg a tragikus bánya belsejét : a mészárlás helyét elkerítő korlátokat, a falakon elhelyezett bronz- és ezüstkoszorukat, a mécseseket és villanylámpákat, amelyek megvilágítják a golyóütötte lyukakat a homokfalakon. Ekkor helyezték el az alapkőben a fémtokba zárt pergamenokmányt, amely az áldozatok nevében emlékezik a vértanuságról, mintha csak a végrendeletük volna. * * * Visszafelé már a 118-as autóbuszon megyek. Turisták fecsegnek körülöttem, ők korántsem a Mausoleo Ardeatinóból jönnek, hanem a Callisto- katakombából. Én pedig hallgatagon ülök a száguldó autóbuszban, és a 300 Fabiusra gondolok, akik (egy ser- dületlen fiú kivételével az egész nemzetség!) egy szálig elestek az etruszk hóditó ellen vivott élethalál harcban — a Fosse di Belfiore vértanúira, Fazzolira és társaira, akiket a bestiálisán kegyetlen osztrák hóditók akasztottak fel a belfiórei sáncokban, majdnem pontosan száz évvel ezelőtt — és mikor leszállók a Colosseum mellett az autóbuszról, Coccia kínokban vonagló szoborcsoportjára, amely örökre vádolja az emberiség szégyenét, a fasizmust — kérlelhetetlenül és elnémitha- tatlanul. • Révav József melyeket a gettókban és koncentrációs táborokban a zsidó művészek készítettek. Mindegyik egy-egy dokumentum azokról a szörnyű szenvedésekről és megaláztatásokról, amiken át kellett esniök.' A kiállítást Izraelben állították össze, annak a törvénynek az értelmében, melyet 1953-ban hoztak az izraeli parlamentben a “Mártírok és Hősök megemlékezéseképpen” azon hat millió zsidó emlékére, akik mártírhalált haltak. A kiállítást nézve felmerül a kérdés, vajon miért nem l^lvezték el ezt a rendkívül érdekes kiállítást egy olyan múzeumban, ahol az amerikai nép tömegei is megnézhetik? Lehetséges, hogy a zsidó muzeum a legmegfelelőbb állandó otthona a Mártírok és Hősök kiállításának, de szerintünk el kellene vinni minden nagyobb amerikai városba, hogy azok is láthassák és tanulhassanak belőle, zsidók és nem-zsidók egyaránt, akik vagy nem ismerik a tényeket, vagy már régen elfelejtették. Mindenkinek ajánljuk, hogy vegyen fáradságot és tekintse meg a kiállítást, amely a 92-ik Street és Fifth Avenue címen lévő “Jewish Museum”- ban látható, minden nap (kivéve szombaton) 12- töl 7.30-ig, 50 cent belépődíj ellenében. C. R. 1961 tudományos eredményei (Folytatás a 13-ik oldalról) majd a köpeny következik, s legkívül helyezkedik, el a Föld vékony kérge. Az eddigi mélyfúrásokkal azonban még a 10 kilométeres mélységet sem sikerült elérni, ami igazán elenyésző a Föld 6,370 km-es sugarához viszonyítva. Ezért helyeznek a szovjet kutatók oly nagy súlyt a fúrási technika fejlődésére, s azt tervezik, hogy már a közeljövőben 14—20 km-es, sőt, még nagyobb mélységbe hatolnak a Föld mélyébe, egyebek között talán sikerül átfúrni majd a Föld kérgét, és mintákat kiemelni a Föld köpenyéből is. A szovjet szakértők utalnak rá, hogy ezek a kutatások nagy jelentőségűek az emberiség jövője szempontjából, mert a földrengések energiájának, a Föld belső melegének, továbbá a természetes radioaktiv folyamatok bomlási energiájának hasznosítása óriási mértékben növelheti energia- készleteinket. Ugyanakkor lehetőség nyílhat a Föld cseppfolyós anyagának kémiai hasznosítására és az életfontosságú fémek gázállapotban való kit emelésére is.
