Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-06-28 / 26. szám

NÁCI MÓDSZEREKET

ALKALMAZNAK AZ INDIÁNOKKAL SZEMBEN

Amerika igazi őslakosai, az indiánok, ma talán a legkevésbbé tekinthetik hazájuknak azt a helyet ahol őseik már akkor vadásztak és halászlak, amikor a fehér ember még nem is sejtette az Újvilág létezését. Amerika felfedezése óta a fehér hódítók rengeteg igazságtalanságot követtek el ezek ellen a szerencsétlen “rézbőrü” emberek ellen. És bár az utóbbi időben gyakran hallhatjuk ■emlegetni hivatalos szerveink részéről a szabadság, függetlenség és önállóság jelszavait, különösen ha kelet-európai államokról van szó, eddig még jóformán semmit nem tettek az indiánokkal szembeni igazságtalanságok jóvátételére. Sőt újabb igazságtalanságokkal tetézik a régi sérelmeket.

Az újabb sérelmek szintere South Dakota állama, ahol az Oglala Sioux nevii rezerváció területén élnek nagyobb tömegben indiánok. Ennek a kerületnek a rendőrsége az utóbbi években az erőszaknak és brutalitásnak a hitleri Gestapora ■emlékeztető módszereit alkalmazta. A helyi állapotokra jellemző, hogy csaknem egész napjainkig sikerült a hatóságoknak elzárni az ország közvéleménye elől a tényeket. Senki nem akadt, aki fel merte volna emelni a snavát az itt uralkodó középkori állapotokkal szemben. Az indián lakosság pedig nem is tudta, hogy szerezhetne orvoslást panaszaira, mert az állam területén lakó ügyvédek nem is akarták elvállalni az indiánok pereit. South Dakota bíróságai, mondta egy indián jogász, “kétrendszerű igazságszolgáltatást tükröznek, egyik rendszer az indiánok és a másik a nem-indiánok” számára szolgál. Ugyanazért a bíin ért egész különböző büntetést szabnak ki, attól Jiiggően, hogy kiről van szó.

A sorozatos atrocitások hire végül is kiszivárgott az ország többi részébe és a Pierre Indian Agency követelésére szenátusi albizottságot bíztak meg a panaszok meghallgatásával. Egymás után vonultak fel ezután a tanuk és számoltak be a hatóságok erőszakos tetteiről. Egy néhány jellemző példát sorolunk csak fel ezek közül. Le Roy Janis, aki indián, az M&M bárba ment 20 •éves feleségével, Martin helységben, 1961. március 5-én. A kiszolgálónő azt állította, hogy Ja- aiis felesége túl fiatal ahhoz, hogy szeszesitalt szolgáljon ki a részére és ki akarta lökni a bárhol. A férj természetesen tiltakozott ez ellen, mi Te a kiszolgálónő megnyomta a rendőrséghez kapcsolt vészcsengőt. Két rendőr jött be a bárba, akik minden kérdezés és felszólítás nélkül azonnal nekiestek Janisnak, miután a kiszolgálónő rámutatott, és hátracsavarták a kezét. Ezután térdrekényszeritették és kivonszolták a helységből. Az utcán a helyi rendőrfőnök, Darrell King jött oda hozzá, és arcul ütötte, fojtogatta, majd •egy könnygáz lövedéket tartalmazó pisztolyt emelt az arcához két incs távolságra és rálött. Janis, aki valamikor maga is rendőr volt, annak ellenére, hogy a gáz elvakitotta, kiszabadította magát. A rendőrfőnök ezután vadul lövöldözte ki a könnygáz bombákat, amelyek közül az egyik Imitates Dog nevii indián 3 éves kislányának az arcába talált. A felbőszült apa erre szintén a rendőrség ellen fordult. A rendőrök gumibotjaikkal csapkodták őket, de Janisnek sikerült elmenekülnie.

Egy állami rendőr később érte jött a lakására és bevitte a börtönbe, de figyelmeztette Kinget, a helyi rendőrfőnököt, hogy ne merészelje bántani. A börtönben, amely nyolc emberre volt méretezve, már ekkor több mint harmincán szorongtak. Az előző esti verekedés minden indián részvevője ott volt már. Imitates Dog-ot egy szűk cellába vetették és a nehéz ajtót rácsapták a kezére és összezúzták az ujjait. Janistól megtagadták az orvosi segélyt, pedig a szeme teljesen be volt dagadva és arca sok helyen felhólyagzott az ütésektől. Ugyancsak börtönbe vetették a 3 éves kisálynt is és nem engedtek orvost a közelébe, pedig huzamos ideig tartó szemsérülést szenvedett.

Azokat a törzsi tisztviselőket, akik Janis meglátogatására érkeztek, távozásra kényszeritették a börtön közeléből. Az őrök még azt sem engedték meg, hogy a kislánynak tejet szerezzen az anyja, pedig egész éjjel sirt a gyerek az éhségtől.

A külvilágtól teljesen elzárt Janis, kényszerből bűnösnek vallotta magát a béke megbontásáért és egy rendőr megtámadásáért a béke-biró

•©lőtt; Az egy éráig tárgyalfó dtán 3d napi

elzárásra és 70 dollár pénzbüntetésre ítélték.

Imitates Dog-ot, a másik indián vádlottat, feleségével együtt, ugyancsak bíróság elé állították. Bár képtelenek voltak ügyvédet kapni a védelmükre, nem adták be a derekukat, hanem kijelentették, hogy áldatlanok az ellenük felhozott vádakban. Ennek ellenére elitélték őket 60 napi elzárásra. Gyereküket, ezalatt az idő alatt, egy rokon felügyeletére kellett bizniok.

A börtönben szörnyű állapotok uralkodtak. A matracok az ágyon olyan piszkosak voltak, hogy a csikót sem lehetett felismerni az anyagon. A zsírt a körmükkel kaparhatták le róla, Arcukat, ruháikat és edényeiket a toilet csészéjében vagy a felmosó vödörben kényszerültek megmosni hideg vízben. Miután Janisnak sikerült üzenetet kicsempésznie a United States Public Health Service részére a börtönállapotokról, kaptak a rabok először melegvizet, három hónap után.

King, Martin helység rendőrfőnöke, a következő kijelentést tette egy telefon interjú során, amikor az indiánok esetéről megkérdezték: “Inkább éles töltést kellett volna használnunk mint könnygáz bombát egy ilyen csőcselék ellen.” Ez a nyilatkozat nem keltett meglepetést azok körében akik ismerik Kinget, mert ő már régen azt hangoztatja, hogy az indiánokkal “erélyesen” kell bánni.

“Az indián nem "törvénytisztelő , személy”, mondta King, “Amennyire én látom, olyanok mint a négerek lent Délen; nem szabad őket hagyni felülkerekedni.”

Egy másik kirívó eset is a szenátusi albizottság elé került. Három tanú jelenlétében, King és

Felix Greene: Awakened China

Az amerikai átlagember hallatlan tájékozatlanságára már Franklin D. Roosevelt elnök is panaszkodott egyik sajtókonferenciáján, amikor kijelentette, hogy “bámulatos milyen mértékű tájékozatlanság uralkodik az Egyesült Államokban.” Ezt csak megerősítette dr. George Gallup, a hires közvéleménykutató, amikor egyszer felfedte, hogy “mig nekünk amerikaiaknak hivatalosan több iskolánk van mint bármely más nemzetnek, ugyanakkor—iskolai kifejezéssel élve —a legkevésbé vagyunk tájékozottak.”

Ezek a megállapítások különösen igaznak tűnnek Kina esetében. Erről a hatalmas távol-keleti országról rengeteg hír, tudósítás, beszámoló, vezércikk jelent meg az amerikai lapokban. Mindezek az írások fantasztikusabbnál fantasztíku- sabb rémtörténeteket tartalmaztak az éhezői emberekről, árvizsujtóttá országrészekről, válságba jutott mezőgazdaságról, tönkrement iparról, stb. A hírmagyarázók úgy állították és állítják még be ma is a kínaiakat mintha ők lennének a felelősek az Egyesült Államokban elharapódzott izgatószer szenvedélyért. Azt pedig, hogy a kínaiak vérszomjasán világháborúra spekulálnak és csak arra várnak még, hogy hidrogénbombájuk legyen, már szinte köztudomásúnak fogadta el az amerikai újságolvasók egy nagyon is jelentős része.

Mindezek a szenzációs “információk” az amerikaiak millióihoz az ujságtudósitok igénybevétele nélkül kerülnek. Kormányunk ugyanis megtiltotta az amerikai riporterek számára, hogy Kínába menjenek. Az utolsó tiz évben az Egyesült Államoknak kevesebb mint egy tucat polgára kapott csak engedélyt arra Washingtontól, hogy Kínába menjen és ezek közül csak három volt riporter! Mégis olyan cikkeket és tudósításokat olvashattunk az ottani életről, mintha olyan irta volna, aki csak az imént jött Pekingből vagy Shanghai- ból.

Honnan jöttek a hírek? A fantasztikus rémhírek hazája Hong Kong, amelynek lakóssága túlnyomó többségében kínai, de Anglia ellenőrzése alatt áll. Itt szövik a meséket és rémtörténeteket a “Mennyei Birodalomról”. Az amerikai közönség félrevezetésében különösen jelentős szerepe volt a nagyhatalmú “China Lobbynak”, amelynek legfőbb célkitűzései közé tartozik Kina elismertetésének megakadályozása,

Hansen nevű rendortisztviselők az Oglala Sioux indián törzs Joe Black Cat nevű tagját a hajánál fogva ráncigálták ki a rendőrautóból. Ezután elengedték a szerencsétlent, aki igy egyensúlyát vesztve a kövezetre zuhant és beverte a fejét. A földön fekvő embert King a gumibotjával ütlegelte, majd a két rendőr bevonszolta az összevert Catot a börtönépületbe. A rendőrök által ütlegelt indián sem miellenállást nem fejtett ki a rendőrökkel szemben.

Thomas Black Eyes, aki szintén indián, elmondta az albizottságnak, hogy Darell King az ágyhoz láncolta őt Martin helység börtönében két napra, “hogy biztos legyen abban, hogy nem szököm meg.”

Cephas Blue Bird, Allan helységből ugyancsak bejelentette, hogy King az ágyhoz bilincselte őt, amikor 15 napos büntetését töltötte az említett börtönben. King Californiába ment szabadságra és Blue Bird kérte, hogy vegye le a bilincset róla. King kereken megtagadta és még gúnyosan . hozzátette, hogy ez az ő karácsonyi ajándéka.

A rendőrterrorról szóló panaszok érkeztek be - az egész állam területéről. Egy indián főnök elmondta, “South Dakotában az a szokás, hogy az indiánokat részegség, rendetlen magaviselet ürügyével tartóztatják le és elveszik tőlük a pénzüket büntetés kiszabásával, mig ugyanakkor a' nem-indiánokat nem is molesztálják hasonló helyzetben.”

Számosán csak azért nem mertek panaszt tenni a bizottság előtt, mert féltek a “megtorlástól'

South Dakota államnak 35,000 indián lakosa van. Ezeknek átlagos évi jövedelmük $1,000 alatt maradt. Ennek az államnak az indiánjai a hivatalos jelentések szerint a legnagyobb szegénységben élnek. A kétségbeejtő gazdasági helyzetük miatt ivásra és elégedetlenségre kényszeritett indiánokra teljes erővel sújt le a “törvény” keze is, ahogy az említet példákból láthatjuk.

könyvének nagy sikere US-ben

Ezért van különösen nagy jelentősége Felix Greene könyvének, az Awakened China-nak. Lapunkban már irtunk erről a könyvről és szerzőjét is ismertettük, aki angol születésű és ezért tudott elmenni. Kínába. Jelenleg Californiában él. Többször járt Kínában, legutóbb 1960-ban, és igy személyes élményei alapján számol be a hatalmas építkezésekről és fejlődésről, amit útja folyamán tapasztalt. Ugyanakkor elmondja közvetlen beszélgetéseit az egyszerű emberekkel, csakúgy mint ahogy részletesen leírja három órás interjúját Chou En-lai miniszterelnökkel.

Megelégedéssel tapasztaljuk most, hogy Felix Greene könyve sikert aratott a közönség körében. Ennek egyik bizonyítéka hogy az ILWU (Int. Longshoremen’s and Warehousemen Union) Book Club listájára vette fel a könyvet.

Pearl S. Buck, aki maga is sok évet töltött Kínában és számos könyvet irt az országról, Felix Greene müvét lelkesen üdvözölte. “Ez a legreálisabb könyv amely a mai Kínáról szól. Szembe kell néznünk azzal a józan ténnyel, hogy Kina meglehet az Egyesült Államok nélkül. Vannak olyan nemzetek amelyek már alig várják, hogy hasznot húzzanak Kina azon elhatározásából, hogy modern nemzetté válik. A kérdés, amelyet önmagunknak fel kell tennünk az, hogy vajon mi meglehetünk e Kina nélkül. Mielőtt erre a kérdésre minden szempontból pontos választ adhatnánk, a leghelyesebb ha elolvassuk ezt a könyvet.”

A nyomtatott betűnek nagy a hatalma. 56 évvel ezelőtt Upton Sinclair irt egy nagyhatású könyvet, a The Jungle-t, amelyben leleplezte a hús és élelmiszeriparban uralkodó szörnyű állapotokat. A könyv annyira felkavarta az amerikai közvéleményt, hogy kongresszusi viszgálatot csikartak ki és ennek hatására bevezették az első Pure Food törvényt 1960-ban.

Ma már sajnos nem valószínű, hogy egy könyvnek ilyen hatása legyen itt az Egyesült Államokban. A hidegháború irányitói most már sókkal nagyobb ellenőrzés alatt tartják a könyvpiacot s a közvéleményt magát, mint egy félévszázaddal ezelőtt. De nem szabad lebecsülnünk ma sem az irás jelentőségét.

Ezért próbáljuk terjeszteni mi is mindannyian Felix Greene könyvét, amely a béke ügyét szolgálja.

az népnek is m kell mmm

AZ IGAZSÁGOT

__________________________AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD _________Thursday, June 28, 1962.