Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-01-18 / 3. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

Thursday, January 18, 1963

'JUDGEMENT AT NUREMBERG’’

A “Nürnbergi Ítélet” remek film, bátran a szemlélő elé állítja, mit tettek és még ma is mit tesznek a nácik. Rámutat Hitler igazságügyminisztere, bírái szerepére, amennyiben rekonstruálja a 12 háborús bűnös csoport elleni hatósági eljárások egyikét. Ilyen bírósági eljárások folytak le iparbárók, tábornokok és orvosok ellen, de a film a birák elleni tárgyalást tárja elénk.

Stanley Kramer rendezte és a roosevelti tradíciókat képviselve, őszinte megvilágításban mutatja be a birák képzeletbeli, de a valóságon alapuló bűntényeit.. Kramer ma az egyetlen hollywoodi rendező, akinek van mondanivalója. Egy előző filmjében, “On the Beach”-ben elénk tárja a nukleáris háború borzalmait és egyben el is ítéli a háborús őrületet.

“Judgement at Nuremberg”-ben Rert Lancaster remek alakítást nyújt a bűneit bánó náci bíróról ; Richard Widmark a haragos US vádlót, FDR egyik radikális pártfogoltját alakítja, aki valóban azt óhajtja, hogy a nácik elvegyék méltó büntetésüket; Judy Garland a koronatanú egy öreg zsidó elleni “frameup”-ban; Spencer Tracy, mint Haywood biró, a jóságos, régimódi, liberális republikánust alakítja, aki csodálattal tekint FDR-ra; Maximilian Schell, a védelem majdnem erőszakos vezetőjét, Montgomery Cliff, a perverz náci tudomány áldozatát alakítja.

A film egyik legjobb része, amely az atomeső elleni óvóhelyek építése körül folyó hisztériát tár gytalja, mig mindenki hallgat az atomháború gyilkos borzalmairól, a nemzeti biztonság és haza- íiság hamis jelszavaival.

Rámutat arra, hogy lehetséges egy egész nemzet kebelén belül olyan őrület, amelyben árulást követnek el saját érdekeik és az egész világ érdekei ellen.

Lancaster megrázó jelenetben mutatja be a volt liberális birót, aki saját magát csapja be azzal, hogy igazolást lát a zsidók ellen használt gázkamrákban, illetve a zsidókérdés eképpeni megoldásában. Igyekszik megmagyarázni, mi történt vele és a német néppel Hitler idején. “Valóságos ördögök voltak köztünk, kommunisták, liberálisok, zsidók, cigányok. Azt mondták, Ka elpusztítjuk az ördögöt, nyomorúságunk is elpusztul vele.” Majd elmagyarázza, hogy sokan — mint ö maga is —, akik jobban tudták, hogy mindez hazugság, sőt annál is rosszabb — együtt dolgoztak a fasisztákkal, “mert nagyon szerettük hazánkat.”

Hazaszeretetük miatt eltűrték, hogy szomszédaikat éjszaka kihurcolják otthonaikból és a koncentrációs táborok borzalmainak tegyék ki őket.

“Vajon, hol voltunk”, kérdi a bűnbánó biró, “amikor Németország minden vasútállomásán, minden falujában ott álltak a marhavagonok, telve gyei'mekekkel, akiket a megsemmisitésbe hurcoltak? Hol voltunk, amikor felsírtak hozzánk az éjszakában? Süketek, némák, vakok voltunk?”

Érdekes egy ilyen film, amely rámutat arra, hogy a honszeretet ürügye alatt milyen borzalmas bűntényeket követtek el.

Abby Mann irta a film szövegkönyvét; eredetileg televízióra készült még 1959-ben, de a gázipar, amely a műsort megvette, a náci gázkamrákra vonatkozó részeket kivétette belőle.

E brilliáns film egy pillanatra sem feledteti el a szemlélővel a kivégző gázkamrákat. Bergen- Belsen és Buchenwald felszabadításáról készült angol dokumentum filmeket mutatják be a vádlók. Lidércnyomásként hat, amikor a hatalmas “bulldozer”-ok rúgják, majd temetik a rengeteg emberi csontot, hullát, amely már veszedelmessé vált az élőkre, “összetörni a testet — széttörni a lelket —, megrepeszteni a sziveket”, volt a jelszó Buchenwaldban, a vádló szerint. Azután láthatjuk a felhalmozott kefék, cipők, a millióktól elszedett arany és aranyfogak halmazát, az emberi bőrből készült lámpaernyőket, a medencecsontokból faragott hamutálcákat, a lengyel mun kások összezsugoritott fejeit, e borzalmas árucikkeket, amelyek mind a tömeggyilkosságokról tanúskodnak.

Csak néhány német-volt bűnös?

A tárgyaláson a németek úgy állítják be a dolgokat, mintha csak néhány náci lett volna biinös, a németek milliói mit sem tudtak e szörnyűségekről. Lucius Clay tábornok is elfogadta e teóriát, amikor 1950-ben egytől-egyig kiengedte a náci bűnösöket a börtönből.

Látjuk az 1946—48-as Németországot, ahol már nincs egyetlen náci sem, mindenki gyűlöli Hitlert, ezek jó németek, akik — ha tudták volna

mi történik — biztosan tettek volna ellene valamit. ..

Az egyik német háziasszony, aki alig 30 mér- íöldnyire lakik Dachautól, nyugodt arccal mondja Haywood bírónak, hogy semmit sem tudott a zsidók meggyilkolásáról. “Mi nem politizáltunk — hajtogatta —, de jót is tett Hitler”. Marlene Dietrich Madame Berthold szerepében — akinek német arisztokrata férjét, mint háborús bűnös Junkert kivégezték—“cocktail”-jét szipogatva felsír, “mi nem vagyunk szörnyetegek, nem tudtuk mi történik, gyűlöltük Hitlert és ő is gvülölt minket.”

Mindenki ártatlan volt, de Haywood biró hamarosan megtudja a valót, Lawson vádló által. “Valóban nem tudják”, mondja villámló szemekkel, “úgy látszik az eszkimók szállták meg Németországot és úgy történtek e borzalmak. Nem a németek hibásak, hanem azok az átkozott eszkimók !”

3—4 német biró egyszerűen visszautasítja a vádakat és fantasztikusnak minősiti a zsidók millióinak legyilkolását. “Lehetetlen”, mondja haragosan az égjük. Ebédidő alatt megkérdezi az egyik nácit, aki Eichmannal dolgozott, s ez teljes nyugodtsággal, mintha csak néhány szarvasmarha lemészárlásáról lenne csupán szó, azt mondja: “lehetséges”. Sőt el is magyarázza, miképpen lehet félóra alatt 10,000 embertől megszabadulni, ha jól működnek a gázkamrák. “Beküldik őket zuhanyozni és aztán viz helyett rájuk engedik a gázcsapot.”

“Megölésük nem okoz semmiféle problémát”,

Stevensonnak, az Egyesült Államok ENSz megbízottjának nagy tekintélye van ügy hazája határain belül, mint kívül. Ezt a tekintélyét annak köszönhette, hogy liberális politikus hírében állt.

De a legutóbbi televízióban előadott nyilatkozata egyáltalán nem öregbítette a tekintélyét és jó hírnevét.

Nyilatkozata bevezető részében elismerte, hogy az ember erős vágya, hogy szabad legyen. Ez a vágy most különösen határozott formában jut kifejezésre a gyarmati birodalmak esetében, amelyeknek népei sorban rázzák le magukról a nyugati hatalmak gyarmati elnyomásának igáját. Mintegy 40 ország nyerte vissza függetlenségét egy milliárd lakosával a legutóbbi 15 év alatt. A gyarmati népek, amelyek megismerték az európai kultúrát és kialakították saját értelmiségi rétegüket, nem akartak már tovább idegenek uralma alatt élni, akik távolról irányították politikájukat és döntöttek sorsukról.

Eddig tehát rendben is lenne a dolog. Senki nem vitathatja ma már, hogy az öntudatra ébredő népektől nem lehet megtagadni a szabadságot, mert bármilyen szigorú elnyomást próbálnak is alkalmazni velük szemben úgyis kivívják függetlenségüket. De Stevenson nem áll meg ennél a pontnál, hanem azt állítja, hogy mig Nyugaton leáldozóban van a. gyarmatosítás napja, addig Keleten újabb gyarmattartó hatalmak lépnek fel a Szovjetunió és Kina személyében. Tehát szerinte a tőkés államok már átestek a gyarmattartás betegségén és már nem is akarják »megtartani egykori gyarmataikat. Ezzel szemben a Szovjetunió az, amelyik uj gyarmati birodalmat épit ki magának.

Stevenson televízióban elhangzott nyilatkozatát a Szabad Európa Rádió adása is felhasználta. Úgy látszik alkalmasnak ítélték propaganda célokra a kelet-európai népek — köztük a magyar nép — számára. Lehet, hogy propaganda célra jó is a nyilatkozat, de igen messze jár a tárgyilagos megközelítéstől.

Induljunk ki Stevenson állításainak abból a részéből, hogy Keleten uj gjrarmatositás van folyamatban. Ezek szerint azok a szocializmust építő országok, amelyek felszabadultak régi uralkodó osztályaik felfeudális zsarnok uralma alól, most élnek szolgaságban, mig a második világháború előtt “szabadságban” éltek. Vizsgáljuk meg tehát a gyarmati rendszer jellemző vonásait. Ezek nagyjából a következők: nyersanyagok kiszállítása a gyarmatokról az “anyaországba” és onnan drága iparcikkek formájában való visszahozatala, a kulturális és műveltségi elmaradottság rögziteszi hozzá “csak a hullák eltüntetése probléma.”

A “Nürnbergi Ítélet” egyúttal kritikus szemmel mutat rá USA háború utáni politikájára, amely szemet huny a náci ideológia újjászületése felett, sőt felbátorítja és pénzeli a nyugatnémetek felfegj-verzését. A Pentagon tisztje Nürnbergien, a berlini blokád idején, elnézést kér a náci birák iránt, azzal a megokol ás sál, hogy Orosz ország az igazi ellenség, s Németországnak fontos szerep jut az oroszok elleni harcban. “Nagy szükségünk van rájuk”, mondja.

Kramer filmje nem ismeri el USA hivatalos álláspontjának jogosságát. Végül is Haywood biró úgy találja, hogy nem csukhatja be a szemét 6 millió zsidó meggyilkolása előtt. A négy biró, a bűnbánó is, életfogytiglani börtönt kap, bár a három US biró közül az egyik az Ítélet ellen szavaz.

A nácik védője ugyanakkor cinikusan kijelenti: hajlandó fogadni, hogy az életfogytiglani börtön nem tart még öt évig sem.

A film rámutat arra is, hogjr az 1949-ben elitéit. 99 náci közül egj'etlen egy sincs már börtönben.

Tény az, hogy tiz évvel a nürnbergi Ítélet után, pontosan 1959 nov. 9-én a London Jewish Chronicle arról jelentett, hogy nem kevesebb, mint 1,000 volt náci biró, akik liberálisok, zsidók és antifasiszták ezreit küldték halálba, ismét- előbbi helyén dolgozik Nyugat-Németországban. Ez már magában véve rámutat arra, hogy miért van olyan nagy feszültség az egész világon.

Bár mindenki láthatná ezt a nagyszerű filmet, akkor talán odahatnának, hogy belátásra, bírják kormányunkat, mennyire természetellenes és realizmust nélkülöző a Nyugat-Németországot fel- fegyverző politikája.

lése, az ország fejlesztésének a mesterséges akadályozása. Ezek az irányelvek érvényesültek a nyugat-európai államok gyarmatosító politikájában és ennek a hatását láthatjuk ma Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában. Ezzel szemben olyan kelet-európai államok, mint szülőföldünk, Lengyelország, Románia és Bulgária, amelyek azelőtt döntően mezőgazdasági jellegűek voltak, ma gyors ütemben iparosodnak. Ma már nem vásárolják fel olcsó áron nyersanyagaikat a fejlettebb nyugati ipari államok, mint a múltban például Németország tette, hanem kifejlesztik saját nemzeti iparukat. Sőt a fejlettebb és gazdagabb szocialista államok segítik a nyersanyagokban kevésbé bővelkedőket gazdasági életük kifejlesz- tésében. Ezekből az országokból eltűnt az a külföldi tőke is, amely a hazai urak segítségével kézijén tartotta nem egy ma már szocializmust építő ország teljes gazdasági irányítását.

De nemcsak iparuk, hanem mezőgazdaságuk is döntő módon megváltozott a kelet-európai államoknak. A múltban a nagybirtok uralkodott itt a legtöbb államban és a parasztság jelentős része nem rendelkezett saját hazájának földjével. Ma a “gyarmati” rendszer alatt dolgozhat végre először történelme folyamán a kelet-európai parasztság azon a földön, amit sajátjának mondhat.

A gazdasági fejlődésnél is feltűnőbb az a hatalmas arányú haladás, amit a kulturális felemelkedés terén tapasztalhatunk a szocializmust építő országokban, összehasonlíthatatlanul több azoknak a száma, akik középiskolát és főiskolát végeztek, mint a múltban. A nemzeti kultúra érvényesülését tapasztalhatjuk az irodalomban, a zenében, a képzőművészetekben. A kultúra képviselői soha nem kaptak nagj'obb társadalmi megbecsülést, mint most. A második világháború előtt, amikor a kelet-európai államok “függetlenek” voltak — a stevensoni meghatározás szerint —■ számos művész és költő, iró éhezett s nvomorgott, mert ezen országok akkori urainak nem volt szükségük a szókimondó, bátor értelmiségre.

Nyugaton felszámolják a gyarmati uralmat — hirdetik a propaganda célokat szolgáló rádiók és sajtótermékek. De mi a valóság? Anglia talán simán lemond afrikai és ázsiai vagy latin-amerikai gyarmatairól? Katangában talán nem a belga, angol és francia tőkések látják el pénzzel a belga zsoldosok által vezetett hadsereget, amely még ma is fenntartja ennek a kongói tartománynak gyarmati jellegét? Algériában nem a francia idegenlégió gyilkolja immár 8 éve az ország arab lakóit? A hollandok és portugálok sem mutatnak túl nagy lelkesedést, hogy felszámolják gyarmat- birodalmuk maradványait.

(Folytatás a 13-ik oldalon)

Néhány szó a gyarmatosításról

—a-