Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-18 / 3. szám
8 amerikai magyar szó Thursday, January i», typz Levelek a Szerkesztőhöz SVWWVWWWWVAAAAAAAAAAAAAIWWAAAAAA/WWVWWWWWVA/VWWWW* I Az ebben a rovatban kifejtett néze-í OLVASÓINK I tek nem szükségszerűen azonosaké HOZZÁSZÓLNAK j| I a szerkesztőség álláspontjával I A KÖZÜGYEKHEZ jj A/VWVWt/VWWWnAA/WWVWt/WWt/WWWWWVWWWWWWWWWWWW “A fény mellett megláttuk az árnyékol” Tisztelt Szerkesztőség! A Szovjetunió Kommunista Pártjának 22. kong resszusa óta sokat hallunk a személyi kultuszról és a szektáriánizmusról. Az újságok sem fukarkodnak az ezekről a témákról szóló beszámolókkal. Látom a Magyar Szó is nagy figyelmet szentel ennek a kérdésnek és már hetek-óta megjelenik egy-egy cikk a lap hasábjain, amelynek az a célja, hogy kifejtse az olvasóknak, hogy mi is a helyzet az albán ügyben, Kínával kapcsolatban, stb. A legtöbb embert persze a Sztálin-kérdés foglalkoztatja, erről hallunk a legtöbbet. A munkás- mozgalomban évtizedek óta aktiv szerepet vállaló, régi amerikai magyarok közül nagyon sokat nem hagy nyugodni ez a kérdés. Ha összetalálkozom a régi harcosokkal és beszélgetni kezdünk, egész bizonyos, hogy néhány mondat után már szóba kerülnek a hosszú évtizedes küzdelmek, sztrájkok, szenvedések és győzelmek. Hisz az amerikai munkásmozgalomnak van mire visszanéznie és ebből a dicső múltból a Magyarországról bevándorolt munkások is jelentős módon kivették a részüket. Ennek a múltnak az emlékébe kapcsolódik bele Sztálin neve is, akire akkoriban a világ munkásmozgalmának tagjai rajongással néztek fel. Mi volt ennek a rajongásnak az alapja? Mit láttak Sztálinban? Ha tüzetesen elemezzük ezt a kérdést, akkor kiderül, hogy a munkások és pa-' rasztok államának sikerei ragadták meg az ame-‘ rikai magyar dolgozókat. Az ötéves tervek folyamán fellendült szovjet ipar és mezőgazdaság fejlődése váltotta ki csodálatukat. A két világháború között a tőkés országokban egyik gazdasági válság követte a másikat. Munkanélküliek hatalmas tömegei lepték el a nagyvárosok utcáit, akikre nyomor és éhezés várt. Ugyanezen idő alatt a szocializmust építő országokban teljesen megszűnt a munkanélküliség. Mig itt az Egyesült Államokban a farmerek milliói vesztették el földjüket és váltak földönfutóvá, azalatt a világ egyhatodán földet kapott a cári időkben nincstelen orosz parasztság. Majd jött a fasizmus világot fenyegető rémuralma. Hitler és Mussolini terrorlegényeinek csizmája alatt nyögött fél Európa és úgy látszott semmi és senki nem tudja megakadályozni őket hóditó útjukon. Ekkor rohanták meg a Szovjetuniót és a szocialista állam sziklaszilárd erején zúzódott szét embertelen rendszerük. A második világháború befejeződése után is a Szovjetunió harcolt a legkövetkezetesebben a fasizmus maradványainak a felszámolásáért és a tartós békéért. Segítséget nyújtott a felszabadított kelet-európai országoknak, köztük Magyarországnak. Mindezek a küzdelmek és harcok, sikerek és eredmények, ide hozzánk egyetlen ember nevéhez fűződve jutottak: Sztálinéhoz. Innen a távolból úgy tiint, hogy az egész ragyogás, ami Keletről érkezik, egyetlen ember akaratának és zsenialitásának a megnyilvánulása. Az évek folyamán a nép és az egyének heroikus áldozatai és munkája, amelyek révén lehetővé váltak az elért sikerek, teljesen homályba borultak a személyi kultuszt kifejlesztő vezér dicsfénybe vont alakja mellett. Innen csak ez a ragyogás látszott. De akik ott eltek Sztálin közvetlen közelében, azokra ráhullt a fényforrásnak az árnyéka is. A kifejlesztett személyi kultusz következtében keletkezett légkörben megszűnt a kritika lehetősége. A szocialista demokráciának az elnyomása súlyos károkat okozott a szocializmus ügyének, aminek hatását tapasztalhattuk a közelmúltban. Le kell vonnunk a tanulságot az eseményekből. A jövőben nem szabad összekevernünk a munkás- mozoalfvm eredményeit s múltbeli történelmi szerepét és hivatását egy ember nevével. A marxizmus klasszikus mesterei is azt hirdették, hogy az egyéniségnek nem lehet döntő szerepe a fejlődésben. Nem kell megtagadnunk azokat az évtizedeket, amelyeket itt Amerikában a kizsákmányolás, a nyomor, az elnyomás és a háború elleni küzdelem jegyében éltünk át. Most csupán az történt, hogy a fény mellett megláttuk az árnyékot is, amely minden emberi törekvés velejárója. A nagyság mellett megláttuk a hibákat és bűnöket is. Annál nagyobb elismeréssel kell adóznunk annak a dlgozó népnek, amely mindezen körülmények ellenére sem hátrált meg feladata elől, hogy felépítse a szocializmust és biztosítsa a békét. Ebből a példából merítsünk erőt mi is jelenlegi és jövőbeni harcunkhoz a jobb életkörülményeinkért és a békéért. D. I. Az igazat a Magyar Szóból tudják meg Tisztelt Szerkesztőség I A december 28-iki lapszámban olvastam, hogy kérik az olvasókat, küldjék be minél előbb a naptár árát. Mi tudjuk, hogy szükség van a pénzre, mert a mi lapunk nem markol bele a milliomosok kasszájába, hanem főleg a nyugdíjas proletároktól jön a pénz, akiknek szintén szűkén van belőle. De ezek az olvasók tőlük telhetőén adnak, amennyit csak tudnak, mert szeretik lapjukat, melyből megtudhatják azt is, amit a polgári lapokból nem olvashatnak. Amikor clvasótársaimmal együtt elolvastunk egy-egy cikket "a polgári lapokból, amelyet kétesnek tartunk, mindjárt arra gondolunk, hogy majd megtudjuk az igazat a Magyar Szóból! A naptárt én is megkaptam, meg vagyok vele elégedve. Amint kinyitottam, mindjárt megkapta figyelmemet valami: a hónapok valósággal fali naptárhoz hasonlóan vannak benne. Már elolvas-, tam Zalka Mátéról szóló Írást, ami nagyon szép. It küldök 5 dollárt a naptárért, s boldog ujeszten- dőt kívánok a szerkesztőségnek és kiadóhivatal nak. Taylor Szabó József A jó tanácsadó Tisztelt Szerkesztőség! Az én drága kincsem, szeretett feleségem emlékére megrendelem az Amerikai Magyar Szót a Szegedi Városi Könyvtár részére, 30 esztendőre. Amikor 1960-ban Szegeden voltam, sok emberrel találkoztam, akik — mikor megtudták, hogy amerikai vagyok,.kezdték dicsérni Amerikát. Itt milyen demokrácia van, mindenki könnyen kap munkát. könnyű a munka, sok pénzt keresnek az emberek, mindent hitelre vehetnek, csak három hónap múlva kell az első részletet fizetni és 3—4 évig is fizethetik azt apródonként. Erre az én válaszom az volt, hogy “kedves honfitársaim, csak egyre kérem önöket, menjenek el a városi Somogyi Könyvtárba és olvassák ott az Amerikai Magyar Szó újságot, amit én előfizetek 30 évre, s majd ebből a lapból megtudhatják, hogy milyen az élet Amerikában, hogyan bánnak a munkásokkal, mennyibe kerül a lakás, az élelem, az orvos, orvosság, stb.” Egy öreg kaliforniai olvasó Kérdések Torontóihoz Tisztelt Szerkesztőség! Lapunk január 4-i számában egész oldalas cikk jelent meg “Torontói” aláírással. Ebben a talán túl hosszú cikkben Torontói kijelenti, hogy “nagyon sokan közülünk az ’56-os viharban nyugatra kerültek”, s ezután hozzákezd a nyugati rendszer és a nemzeti emigráció bírálatához. Azt hiszem, hogy már Magyarországon is megtanították, hogy a bírálat legelemibb része az önbírálat, ezt pedig Torontói teljesen mellőzi. Holott érdekelne, hogy a szélviharban mi mindent csinált? Azt érdemelte a magyar nép, amely az ő szavai szerint “nagyszerűen kezelte őket, az ifjúságot, mi voltunk a legdrágább kincsük”, hogy az első szélviharral hagyja magát elröpitetni ? Szeretném tudni, vajon tudja-e Torontói, hogy ez a “szélvihar” a hazájához és a szocialista rendszerhez hűséges munkások százait gyilkolta le? Talán ő egyszerűen hagyta magát a szélviharral röpítetni, vagy egy kissé fújta, erősítette is azt? Mit keres ő a tüzérezredesek és más, a “nemzeti emigráció”-hoz tartozó csirkefogók között, akiknek vezetői idegen államok zsoldjába szegődött hazaárulók azonkívül, hogy vagy a régi rendszerben, vagy a “szélviharban” olyan gazságokat követtek el, amelyek miatt örökre emigránsok lesznek és követőik jórészének is ilyenfajta vaj van a fején. Ezekkel az elemekkel tisztességes munkásember szóba sem áll, s nem akarja megmenteni őket Magyarország számára. Ha olyan kevesen vagyunk is, hogy még az apagyilkosnak is megbocsátunk, tie hazaárulóknak, népgyilkosoknak, hazájuk és népük ellen háborúra uszitók- nak soha. Hagyni kell őket elpusztulni abban a piszokban, amelyben nyakig benné vannak. Kár az ilyesmivel lapunk hasábjain foglalkozni, veszélytelen csahos kutyák ezek, akiket még gazdájuk is oldalba rúg, amikor koncot dob nekik. • Még azt kérdezem, hogy ha Csorba Mikita Istvánnak, aki az uj rendszer halálos ellensége volt, 13 év kellett, hogy visszamenjen munkával vezekelni azért, amit hazája és népe ellen elkövetett, vajon hány esztendő kell Torontóinak és társainak, hogy kövessék annak a több mint 40 ezer magyarnak a példáját, akiket szintén elsodort a “szélvihar”, de meghallották a haza hivó szavát. Annak a hazának, amely nemcsak megbocsátja, de el is felejti a vétkeket és visszahelyezi őket munkájukba. Ezek már otthon vannak és szorgalmukkal igyekeznek pótolni, amit távollétükkel az építésben elnfulasztottak. Nem ismerem Torontóit, nem akarok és nincs is jogom kételkedni becsületességében, őszinteségében, de azt hiszem, hogy ha ő és társai belátják, hogy kár volt felülni a csalóka szavaknak, akkor szedjék fel magukat és induljanak hazafelé, ahol várja őket a legnagyszerűbb munka egy uj, boldog ország felépítésében. A Nemzeti Emigrációt pedig, á tüzérezredeseivel együtt hagyja rá az időre, amely gyorsan befejezi azt a rothadást, ami már alaposan kikezdte ezt az erkölcsileg legmélyebb fokra süllyedt társaságot. K. E. Szerk megjegyzés: Nem gondolja K. E. munkástárs, hogy Torontói azt a tévedését, hogy hazáját otthagyta, jóváteheti azzal is, hogy becsületes tagjává válik az itteni munkásmozgalomnak? Szerintünk nem baj, ha ilyen emberek itt maradnak és velünk harcolnak a szebb és jobb jövőért. Szükséges felvenni a harcol Tisztelt Szerkesztőség! A múltkoriban olvastam Cs. D. Dániel cikkét a lapban, amelyben a magyar szélső jobboldali emigráció munkájával foglalkozik, támadva őket. Olvastam a későbbiekben megjelent két . lev, let is, amelyekkel nem értek egyet! Egy haladó újságnak, mint a Magyar Szó, igenis kötelessége foglalkozni ilyen dolgokkal. Mi lenne akkor, ha már nem foglalkoznánk a magyar jobboldali emig ráció munkájával? Mi lenne akkor, ha nem vennénk fel a harcot velük? Hiszen ők állandóan és szüntelenül támadják a haladó irányzatot! Az én véleményem az, hogy igenis szükségesek az ilyen cikkek. Takács Attila Mi az, am a legkönnyebb? Tisztelt Szerkesztőség: A naptár tartalmával meg vagyunk elégedve, mivel minden sora a mi ügyünket szolgálja. A papír talán lehetett volna vékonyabb (s olcsóbb) is, hogy Fodor Ernának az óhazában tapasztalt népszerű leírása több helyett kaphatott volna. Egyet azonban elismerek: a kritizálás sokkal könnyebb, mint a munka elvégzése. Pikáék iötiiiiskot keresünk A Los Angelesi Munkás Otthon fizetéssel és la- ; kassal gon dm k t keres. Házaspárnak, vagy ! egyénnek rendes megélhetési lehetőséget bizto- j sít. Érdeklődők Írjanak, vagy telefonáljanak: ! UHUIN JÁNOS. 737 Crenshaw Boulevard, Los Angeles 5. Calif. Telefon: WE 4-818»