Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-05-31 / 22. szám
16 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 31, 1962 Magyar Távirati Iroda Hírei SUKARNO FELESÉGÉNEK LÁTOGATÁSA Dobi Istvánnénak, az Elnöki Tanács elnöke feleségének meghívására négy napot töltött Magyarországon Hartini Sukarno asszony, az Indonéz Köztársaság elnökének felesége. A magyar államférfiakkal való találkozón kijelentette: “Bizonyosak vagyunk abban, hogy ez a látogatás tovább mélyíti, szilárdítja barátságunkat. Az indonéz nép őszintén hálás azért a testyéri együttérzésért és segítségért, amellyel az önök országa, a magyar nép támogatja az Indonézia teljes függetlenségéért és további haladásáért folyó küzdelmet.” HENRY WINSTON MAGYARORSZÁGON Az MSZMP központi bizottságának vendégeként Magyarországon tartózkodik Henry Winston, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának alelnöke. Budapesten tartott sajtóértekezletén elmondotta, hogy — hála a legkiválóbb szovjet orvos-specialisták erőfeszítéseinek — a börtönben szerzett vaksága valamelyest javult, egyik szemével már képes a fényt érzékelni. Javuló állapota lehetővé tette, hogy ellátogasson Budapestre, majd Csehszlovákiába és a Német Demokratikus Köztársaságba. Ezután további gyógykezelésre tér vissza Moszkvába. Winston a nagy érdeklődéssel kisért sajtóértekezleten átfogó képet adott az amerikai haladó erők küzdelméről a reakció, a fasizmus ellen és meleg elismeréssel beszélt magyarországi tapasztalatairól. Henry Winston találkozik az MSZMP vezetőivel és ellátogat munkások, diákok közé. KÁDÁR JÁNOS 50 ÉVES SZÜLETÉSNAPJA Május 26-án ünnepelte 50-ik születésnapját Kádár János. Az Elnöki Tanács ebből az alkalomból több évtizedes munkásmozgalmi tevékenysége, az 1956-os ellenforradalom leküzdésében, a párt újjászervezésében, a forradalmi munkás-paraszt kormány létrehozásában, a szocialista Magyarország építésében szerzett kimagasló érdemei elismeréséül a szocialista munka hőse címét és a Magyar Népköztársaság érdemrendjét adományozta Kádár Jánosnak. A magyar nép szere- tetét, bizalmát tengernyi üdvözlet, távirat tükrözte, amelyet ebből az alkalomból Kádár Jánoshoz intéztek. Üdvözlő táviratok érkeztek a világ kommunista és munkáspártjainak vezetőitől is. A budapesti diplomáciai képviseletek vezetői — közöttük a NATO-országok és az Egyesült Államok diplomatái — személyesen fejezték ki jókívánságaikat a kormány elnökének. NEMZETKÖZI IRÓ-KAPCSOLATOK A magyar Pen Club rendszeresen részt vesz az irók nemzetközi szervezetének munkájában, a Nemzetközi Pen végrehajtó bizottságának brüsz- szeli ülésén. Különösen jó kapcsolatok alakultak ki az angol, a belga, a bolgár, a csehszlovák, a francia, a kelet- és nyugat-német, a lengyel, az olasz és az indiai Pen Clubbal. Gyakran fordulnak meg Budapesten neves külföldi irók. Újabban például a francia Pen-nel állapodtak meg, hogy az ősszel négy Írót küld Magyarországra, ezután pedig négy magyar iró utazik Párizsba. HELIKONI ÜNNEPSÉGEK KESZTHELYEN Az irodalom- és müvészpártoló Festetich György gróf kezdeményezésének emlékére Keszthelyen, a Festetichek egykori kastélyában évről- évre megrendezik a helikoni ünnepségeket. Diákfiatalok találkoznak ebből az alkalomból neves írókkal. Az évről-évre kiirt “helikoni pályázaton” az idén is sok fiatal vett részt versekkel, elbeszélésekkel, néprajzi tanulmányokkal. SPORTHÍREK Vasárnap hazai pályán, illetve külföldön egész sor magyar labdarugó csapat vett részt nemzetközi kupa-mérkőzéseken. Otthonában mind a négy magyar együttes győzött. A Vasas 5:0-ra győzte le a csehszlovák Trnavát, az MTK 4:2-re a Bánik Ostravát, a pécsi Dózsa 5:2-re a holland Blauw Wit-et, a Dorog pedig 4:l-re a svájci Chaux-de- Fonds-t. A külföldön elért eredmények jóval gyengébbek. A Tatabánya 2:2-re végzett az FC Kaiserlauternnel, az Újpesti Dózsa 3:2-re kapott ki a prágai Duxlától, a Honvéd l:0-ra a jugoszláv Crvena Zvazdától, a Ferencváros 2:0-ra a zábrábi Dinamótól. A magyar együttes Chilében utolsó előkészületeit végzi, csütörtöki első erőpróbájára, az Anglia elleni mérkőzésre. Szombati edzőmérkőzésükön 6:0-ra győztek egy elsőosztályu chilei csapat ellen. A jelentések szerint a magyarok jó formában vannak, különösen a védelem állt jól a lábán. A CHILEI HUSZONEGY A nemzetközi sportvilág legnagyobb érdeklődéssel várt eseményére, a VII. labdarugó-világbajnokságra már elutazott a magyar válogatott. A chilei tizenhatos döntő részvevői közül elsőnek keltek útra, hogy a rajt előtt még két előkészületi mérkőzést vívjanak Olaszországban. A formaruhás válogatott együttes 21 játékosa Honti György főtitkár, Baróti Lajos szövetségi kapitány és Volentik Béla edző vezetésével tiz órakor szállt be a MALÉV különgépébe, s néhány perc múlva elindult Olaszországba. (Néhány nap múlva követi a küldöttséget Csanádi Árpád, Barcs Sándor, az MLSZ elnöke és Bozsik József, 100- szoros válogatott, aki tanulmányútra használja fel a chilei világbajnokságot.) Magyarországot a következő játékosok képviselik: Kapusok GROSICS GYULA (Tatabánya), 37 éves, 81- szeres válogatott, 180 cm magas, 73 kg. Harmadszor vesz részt világbajnokságon, nagy tapasztalatával, tudásával még ma is a legjobb magyar käpus SZENTMIHÁLYI ANTAL (Vasas), 23, 1, 174 cm, 78 kg. Megbízható, nyugodt, jó reflexszel rendelkező játékos. 1LKU ISTVÁN (Dorog), 29, 5, 175 cm, 76 kg. Évek óta az élvonalba tartozik, s csapatának jó eredményeiben benne van átlagon felüli teljesítménye is. Hátvédek MÁTRAI SÁNDOR (Ferencváros), 30, 40, 182 cm, 78 kg. Sportpályafutását mint atléta kezdte, s ma is rendkívül gyors. A becsúszó szerelések niGstörc MÉSZÖLY KÁLMÁN (Vasas), 21, 4, 176 cm, 77 kg. Fiatal kora ellenére máris nagyszerű taktikus, földön és főleg a levegőben kitünően szerel. SÁROSI LÁSZLÓ (Vasas), 30, 26, 175 cm, 74 kg. Erénye a gyorsaság és tapasztaltság. Hátvédposztja ellenére az egyik legsportszertibben küzdő játékos. IHÁSZ KÁLMÁN (Vasas), 21, még nem volt válogatott, 171 cm, 70,5 kg. A chilei csapatba elsősorban azért került, mert a hátvéd helyétől kezdve a csatársorig mindenütt használható. SÓVÁRI KÁLMÁN (U. Dózsa), 22, 7, 181 cm. 77 kg. Csupasziv, lelkes játékos. Egyaránt jól rúg mindkét lábával. Fedezetek SOLYMOSI ERNŐ (U. Dózsa), 22, 19, 181 cm, 78.5 kg. Rendkívül nagy munkabírású, a pálya egész hosszában játszik. Nem ritka eset, hogy fedezet létére előretör és gólt rúg. SÍPOS FERENC (MTK) 30,44,1881 cm, 77 kg. A válogatottban először középhátvédet játszott a most mint fedezet került számításba. Higgadt, tapasztalt játékos. NAGY ISTVÁN (MTK), 23, 1, 174 cm. 68 kg. Kemény, küzdőképes labdarugó. Képes arra, hogy védekezésben és támadásban egyaránt kiválót nyújtson. MENCZEL IVÁN (Salgótarján), 21, még nem volt válogatott, 179 cm, 70 kg. Csapatában több poszton is kitünően játszott; beválogatása jó formájának elismerése. Csatárok SÁNDOR KÁROLY (MTK), 34, 59, 164 cm 65 kg. A csatársor “motorja”, aki nagy lelkesedésével, szemfülességével már nem egy mérkőzésen bizonyította kivételes képességeit. GÖRÖCS JÁNOS (U. Dózsa), 22, 32, 172 cm, 67 kg. Az egyik legtechnikásabb magyar játékos, aki ha fizikailag is megerősödik, nagy csatár- egyéniség lehet. ALBERT FLÓRIÁN (Ferencváros), 21.23, 180 cm, 74 kg. Már öt éve tagja a válogatott csapatnak, kitünően cselez és technikailag is jól képzett labdarugó. TICHY LAJOS (Ep. Honvéd), 27, 52, 179 cm, 78 kg. Robbanékony, nagy lövőerejü csatár. A bajnokságban 23 góllal a legeredményesebb játékosnak bizonyult. FENYVESI MÁTÉ DR. (Ferencváros), 29, 42, 169 cm, 69 kg. Tapasztalt, gvors és lelkes játékos. KUHARSZKY BÉLA (U. Dózsa), 22, 5, 166 cm, 64 kg. A belső trió tartaléka, jól cselező, munkabíró csatár. FARKAS JÁNOS (Vasas), 20, 4, 174 cm, 73 kg. Rendkívül gyors, jól cselez és a kapura veszélyes. RÁKOSI GYULA (Ferencváros), 24, 3, 166cm, 69 kg. Főerénye rendkívüli munkabírása, amelynél fogva alkalmas támadó és védekező feladat megoldására. MONOSTORI TIVADAR (Dorog), 26, 5, 176 cm, 77 kg. A korszerű támadó játék egyik legfontosabb erényével rendelkezik: igen nagyerejü rugókészséggel. A Magyar Szó előfizetője Egy jobb világ építője! Sport Az UH futballcsapata játszik júliusban flew Yorkban Pirosbetüs ünnepnapjai lesznek az itteni magyar sportembereknek, amikor a Magyar Testgyakorlók Körének 20-szoros futballcsapata részt- vesz a newyorki International Soccer Liga turna- mentjéban. Az MTK-n kívül az osztrák Wiener Sport Klub, a spanyol Zaragosa, a portugál Bele- nensen, e svéd Elfsborg és a görög Panathinaicos játszik. Az első mérkőzés julius 1-én, vasárnap lesz a Randalls Islandon lévő stádiumban, a 125. utca és a Triboro Bridge-nál, New Yorkban. Júliusban minden vasárnap kettős nemzetközi futballmérkőzés lesz. A részletes kisorsolást később közöljük. Schwartz Ernő Berta Sándor Lapunknak hűséges olvasója volt Berta Sándor, aki május 17-én Torontóban hirtelen elhunyt. Több mint 30 évig volt olvasója a Kanadai Magyar Munkásnak is, hűséges tagja a kanadai Kossuth Betegsegélyző Egyletnek feleségével és családjával együtt. Példás jellemű, mély gondolkodásra képes, öntudatos munkásember volt Berta Sándor, aki a Zemplén megyei Pácin községben született 1899-ben. Ott kötött házasságot Lovas Erzsébettel, aki 1935-ben követte férjét Kanadába. Berta Sándoi mrceien tragikus elhunyta szerető feleségét a kórházba juttatta. Gyászolják miég fiai és leányai: Borbála, Lenke, Zoltán, Tibor, unokái: Frank, Ed, Irene, Bobby, Górd, Cheryl, Liz, Randy és Debbie, valamint vejei és menyei, Kanadában és az óhazaban élő rokonai sok 1 óbarátja, köztük elsősorban Cselényi József, akit BeMa Sándor, mint édestestvérét szeretett. Ravatalát •• "r 'ő családjának és tisztelőiek rengetem kosz —' • 'te, ugyané '»k a Kossuth Szervezeté . / ry -*det a család kívánságára Rév. Charles ray, a volt skót n formátus, most TT"ited Church lelkésze, valamint a Kanadai Magyar Munkás szerkesztője mondotta, őszin e részvétünket küldjtip a gyászoló családnak. Berta Sándor emlékét mi ódig megőrizzük.