Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-05-24 / 21. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ HUNGARIAN WORD Thursday, May 24, 1962 06 y&úidaiJükadé' NAGYSIKERŰ MÁJUSI ÜNNEPÉLY Amikor májusról beszélünk, önkéntelenül is a mun­kásság ünnepe jut eszünkbe, melynek ebben az évben volt a 72. évfordulója. Eszünkbe jut az emberiség har­ca a szabadságért, a jobb életért, melynek a mai mo­dern időkben a munkásság az élenjáró csapata, s mely harc mindinkább közeledik a végső győzelemhez. Illő tehát, hogy a munkásság e nagy ünnepnapjáról megemlékezzünk és üdvözöljük a nemzetközi munkás­ságot. Mert ezen a napon nemcsak a jövőbe kell néz­nünk reménytelje; en, hanem kegyelettel kell vissza­tekintenünk a múltba is, azokra a munkáshősökre, akik életkörülményeik megjavításáért folyó küzdelem áldozatai lettek. A Miami-i Lapbarátok és lapolvasók május 11-én ünnepelték május elsejét Mrs. Kalapos szép otthoná­ban. Az ünnepélyen szép számmal jelentek meg bará­taink, hogy május elsejének szellemében fejezzék ki szeretetüket azon lap iránt, mely immár 60 éve küzd ennek az eszmének megteremtéséért. Az estét Fehér Lajos nyitotta meg, üdvözölve a meg­jelenteket és rövid beszédben ismertetve május elseje jelentőségét. Majd elszavalta Földeák János Májusi toborzó c. versét. Józsa Mihály felolvasta a szerkesztőség levelét (melyről egy nagy gyűlés keretében rövidesen szó lesz). Majd kedves asszonyaink által készített finom ételek, sütemények elfogyasztására került a sor, mely­ért őszinte köszönet jár mindegyiküknek. Kérjük, hogy tartsák meg jószokásukat a jövőben is. Az összejövetel nagy sikerrel zajlott le, s a rendező bizottság ezúton mond köszönetét elsősorban Mrs. Ka­laposnak, hogy szép otthonát rendelkezésre bocsátot­ta, másodsorban mindazoknak, akik valamilyen for­mában segítettek az est lerendezésében. Az estén összejött adakozásból $111, és reméljük, hogy ez nem a végösszeg, mert azok, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak megjelenni, megemlékezve május elseje szelleméről, nem feledkeznek meg a mun­kásság egyedüli magyar lapjáról, a Magyar Szóról. Tudósító Heller Sándor megnyitja nyaralóját Heller Sándor örömmel tudatja kedves vendégeit és barátait, hogy a gyönyörű és közismert Pine Hill Country Clubot kötötte le a nyárra, Pine Hill, New Yorkban. 120 szoba, privát és fél-privát fürdővel vár­ja a vendégeket. A vendégszeretetéről és konyhájáról elismert Heller Sándor és Kató biztosítja mindenkinek a kellemes nyaralást, amihez hozzájárul a hires Horváth Elemér és zenekara, valamint a magyarok csalogánya, Gypsy Countess Julia, akik a vendégeket egész nyáron szóra­koztatni fogják. Decoration Day ünnepére az árak napi tiz dollár­tól feljebb, akik egész hétre óhajtják, úgyszintén jú­nius hónapra személyenként $50, $55, és $60-t fizet­nek. Rezerválja mindenki szobáját minél előtt Pine Hill 2911 telefonszámon, vagy Írjon a Pine Hill Coun­try Clubba, Pine Hill, N. Y. cimre. Helyreigazítás Mult heti lapszámunkban “A nyugdíjasok sorsa Ma­gyarországon” c. levélbe sajnálatos hiba csúszott. A levél negyedik bekezdése helyesen igy hangzik: A munkások — férfiak 60, a nők 55 éves korban — nyugdíjba vonulásuk után is jogosak mind erre, azzal a különbséggel ,hogy a 90 napos díjtalan kórházi keze­lés helyett csak 30 napra jogosultak. Ez azért van igy, mert idősebb emberek már könnyebben kapnak oiyan krónikus betegséget, amely hosszabb időre ágyba dönti őket és ilyenkor vagy a család gondoskodik róluk, vagy egy lábbadozó otthonba küldik őket.-----------7-----------------------------—\ Május 26-án, szombaton este 8 órai kezdettel nagy MŰKEDVELŐ ELŐADÁST tart a Magyar Társaskör az AMERICAN RUSSIAN HALLBAN, 61 Rivington Street, New York, N. Y. Három 1 felvonásos színdarab. Magánszámok Főszónok: MRS. RUTH GAGE COLBY, a genfi női békedelegáció tagja, a Women’s Strike for Peace egyik vezetője BELÉPŐDÍJ $1.25 ÚTIRÁNY: IRT Lexington Ave. vonalon a Spring St. állomásig, az IND. “D” vonalon a Delancey és Essex St. állomásig, a BMT Jamaica vonalon ugyanoda, a Second Ave. autóbusszal a Rivington St.-ig. AUTÓVAL: Az East Kiver Unve-un az E. Houston Street-ig. V _________________/ Magyar Távirati Iroda Hírei megnyílt az ipari vásár Május 18-án megnyílt az idei Budapesti Ipari Vásár. A nagyszabású árubemutatón ebben az évben több mint ezer magyar és 550 külföldi ki­állító tárja a látogatók elé termékeit, a Városli­get 260,000 négyzeméternyi területén. A buda­pesti vásár iránti növekvő érdeklődésre jellemző, hogy idén már külföldiek foglalják le a területnek több mint a felét és több ország hivatalos kül­döttség érkezését jelentette be. Az ünnepi meg­nyitón Dobi István, Kádár János és a többi ma­gyar vezető megtekintette a szovjet, a kubai, a francia, a finn, az olasz, az osztrák, a lengyel, a csehszlovák, a jugoszláv, az NDK és a bolgár pa­vilont. A regnyitás alkalmából rendezték meg egyéb­ként a vásáron Ausztria Nemzeti Napját. Az eb­ből az alkalomból Budapestre érkezett osztrák küldöttség vezetője, dr. Julius Raab, volt kancel­lár, a Szövetségi Iparkamara elnöke kijelentette az MTI tudósítójának: “Ausztria negyedszer vesz részt a Budapesti Ipari Vásáron és számit arra, hogy ezzel is hozzájárul a kölcsönös gazdasági kapcsolatok élénküléséhez.” Elmondotta, hogy a két ország évente már 30—30 millió dollár érté­kű árucserét bonyolít le, de az osztrák gazdasági körök igen fontosnak tartják a kereskedelem to­vábbi növelését, amire sok lehetőség van. ANGOL—MAGYAR BARÁTSÁG Veres Józsefnek, a Budapesti Tanács elnökének meghívására az Angol—Magyar Baráti Társaság 10 éves fennállásának alkalmából Budapestre ér­kezett a Társaság öttagú küldöttsége, élén Charles Ringrose főtitkárral. A MAGYAR ÍRÓK FELELŐSSÉGE Az elmúlt hét végén tartotta közgyűlését Bu­dapesten a Magyar írók Szövetsége. Darvas Jó­zsef, a Szövetség elnöke, beszámolójában elmon­dotta, hogy az alakuló közgyűlés óta — két és fél év alatt — majdnem kétszeresére emelkedett a tagok száma; jelenleg 198 tagja és 40 tagjelöltje van a Magyar Írók Szövetségének. A magyar iro­dalom — bár sok gyengeséggel és ellentmondás­sal küzködve — figyelemre méltó eredményeket ért el. A magyar Írók többsége ma már a főbb politikai kérdésekben, sőt világpolitikai kérdések­ben is helyesli és támogatja a párt irányvonalát. A mai magyar irodalom összképe ígéretes, bizta­tó. Az elmúlt években nagytehetségü, kiforrott irók mellett igen tehetséges fiatal irónemzedék jelentkezett. Tamási Áron, akinek 1956 óta ez volt első nyilvános közéleti szereplése, közgyűlési felszólalásában kijelentette: “Mi fenntartás nél­kül a reális és szocialista politika alapjára helyez­kedünk. Ha adódnak is viták köztünk, a nézetelté­réseket egymás között, útban a közös cél felé, el­intézzük. Nemcsak a politikus felelős azért, hogy mi történik az országban, hanem az iró is, aki­nek felelősségéről azt vallom: it nemcsak élned és halnod, hanem még Írnod is kell.” A közgyűlé­sen az írószövetség elnökévé ismét Darvas Józse­fet választották, az elnökség tagjai: Dobozy Im­re, Földeák János, Illés Béla, Illés Endre, Király István, Mesterházi Lajos, Simon István, Sötér István, Szabó Pál és Tatay Sándor. SPORTHÍREK Vasárnap két olasz csapat is mérkőzött magyar ellenfelével a budapesti Népstadionban. A Vasas szép küzdelemben 3:l-re győzte le a Fiorentinát, mig az MTK l:l-re végzett az Atalantával. • A magyar csapat második Davis-kupa mérkő­zését vasárnap fejezte be Budapesten a dánok el­len. A magyar teniszezők — akárcsak Luxemburg ellen — most is 5:0-ra győztek és játszmaveszte­ség nélkül jutottak tovább. Következő ellenfelük az olasz csapat lesz. • A hét végén a világ három legjobb vivónemze- te — Magyarország, a Szovjetunió és Lengyelor­szág — versenyzői mérték össze erejüket Buda­pesten. A párbajtőr csapatok küzdelmében a ma­gyar együttes szerezte meg az első helyet, a kard­csapatnak azonban meg kellett elégednie a har­madik hellyel. UWVUMAnAMUVWVWiAAAAIWVWWVWWUMn/UWiA/M A KIADÓHIVATAL ROVATA Higyjék el kedves olvasóink, hogy sokkal köny- nyebb a világhelyzetet analizálni, mint örökösen pénzt kérni. De amikor a hatalmas USA-nak, amely 51 billió dollárt költ csupán fegyverkezésre, szintén vannak anyagi gondjai, mit mondhatunk mi? Sajnos a mi fegyverünk, az igazság szemlél­tetése szintén pénzbe kerül, ha nem is milliók, il­letve billiókba, de néhány ezres kell hozzá, hogy a mai drágaságban, az inflációs árak mellett min­den héten kikiildhessük lapunkat olvasóinkhoz. Nem mondom a,mi drága olvasóink, barátaink nagyon is jól tudják ezt és egyes helyeken meg is tettek mindent, hogy kvótájukat, melyet igyekez­tünk nagyon szerényen kitűzni számukra, betölt­sék. Nagyon szépen köszönjük B’port—Fairfield- nek, Akron—Cantonnak, Chicagónak, Pittsburgh- nak, Newarknak, Youngstwonnak és Long Island- N. Y.-nak, hogy 100-tól 160 százalékig be­töltötték kvótájukat. Hálásak vagyunk minden kis megmozdulásért, minden kis segítségért. De mi lesz most, amikor a nyár úgyszólván a nyakunkon van és a májusban lejáró kampányunk jövedelmét már elköltöttük, mert hiszen igen sok helyen, mint Bronx, Manhattan, Philadelphia, Milwaukee, Buffalo, Cleveland, Miami, Trenton és Kalifornia bizony elég messze vannak kvótájuk betöltésétől. Bevalljuk nem is értjük egészen, hogy mi történt a mi nagyszerű barátainkkal ezeken a helyeken, hogy ennyire megfeledkeztek rólunk? Tudjuk, hogy dolgoznak, sokféle kötele­zettségük van különböző irányban, de hát mi tör­ténhetett, hogy a legfontosabbak egyikéről, lap­jukról megfeledkeztek? Hiszen tudják, hogy lap nélkül olyanok leszünk mindannyian, mint a né­mák! Hiába dolgozunk, ha nem tudjuk elvinni üzenetünket a magyarsághoz. Lap nélkül talán még a remény is kihal belőlünk, hiszen egymástól elszigetelve azt sem fogjuk tudni, hogy mi törté­nik a nagyvilágban valójában. Munkástársaink, Barátaink, házipartykat, pik­nikeket kell rendeznünk, hogy lapunkat életben tarthassuk a nyári hónapok folyamán. Bevalljuk, bánt bennünket a dolog, de mit tehe­tünk? Meg kell hosszabbítanunk kampányunkat egy egész hónappal és reméljük, hogy nem ma­rad egyetlen város, egyetlen magyarlakta hely sem, ahol barátaink élnek, hogy valamilyen meg­mozdulással be ne töltenék kvótájukat. Azokat pedig, akik könnyebben tudták kvótá­jukat betölteni, igen értékeljük és arra kérjük, hogy ne hagyják abba a munkát, továbbra is ad­janak segítséget és mutassanak utat azok részé­re, akik vagy elcsüggedtek, vagy elfáradtak, hi­szen megvan a lehetőség arra, hogy necsak betölt­sék kvótájukat, hanem sokkal, de sokkal többet is előteremtsenek, ha egy kicsikét erősebben dol­goznak. A KVÓTA JELENLEGI ÁLLÁSA Kvóta Eddig bejött % B’port-Fairfield, Conn. 400 643 160 Akron-Canton, O. 350 545 155 Chicago, 111. 800 974 122 Gary-Hammond, Ind 250 250 100 Pittsburgh és környéke 100 109 109 Youngstown és körny. 75 80 108 Newark, N. J. 200 208 104 Long Island, N. Y. 250 254 100 Detroit, Mich. 800 793 99 New Brunswick, N.J. 100 88 88 Dél-Kalifornia $2000 1736 87 Lehigh Völgye 150 130 86 Vegyes áll. és Kanada 200 164 82 South Bend, Ind. 100 80 80 Miami, Fia. 750 587 78 Cleveland, O. 800 603 75 Perth Amboy, N. J. 50 38 70 Manhattan, N. Y. 450 281 63 New Jersey vegyes 100 60 60 Trenton. N. J. 150 89 60 Bronx, N. Y. 1300 750 58 Ohio vegves 200 114 57 Buffalo. N. Y. 50 25 50 Illinois vegves 50 22 49 Florida vegves 100 47 47 Milwaukee, Wis. 150 55 36 Pennsylvania vegyes r9 13 26 Philadelphia Pa. 50 10 20 New York vegyes 100 .19 19 Michigan vegves 150 18 12

Next

/
Thumbnails
Contents