Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-05-17 / 20. szám
Thursday, May 17, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 9 GONDOLATOK MÁJUS ELSEJÉRE Alant kivonatosan közöljük Faragó Zsigmond mélyen szántó május 1-i beszédét A 8 órai munkanapért való amerikai munkás harc adta a világ dolgozóinak Május Elsejét. ... Az amerikai munkásság az emberi szabadság gondolatainak virágzó országából kivitte külföldre a nemzetközi szolidaritás jelszavát. Amivel ma a szocialista országok munkásait divatos nálunk vádolni, hogy ők infiltrálták amerikai életmódunkat, azt a mi amerikai munkásőseink tették az ő országaikban évtizedekkel ezelőtt. Sőt mondhatnánk, a forradalmi szabadságharc exportálásában amerikai hazánk azelőtt is mester volt, hiszen a demokratikus köztársaság eszméjét az Egyesült Államok exportálta szerte a világon 1776 óta. És mégis, hogy lehet, hogy 1962-ben, midőn a földkerekség több, mint egyharmadán már a dolgozók az élet urai, amikor minden világrészben Május Elseje hivatalosan elismert nemzeti ünnep és a gyárak, üzletek, hivatalok munkásai ünnepi ruhában tisztelegnek a városok és faluk főtéréin, mi itt, az ünnep szülőhazájában, nem hatalmas munkásfelvonulások keretében, hanem előadótermek szűk kereteiben adunk tiszteletet a munkás ünnepnek ? Adhatnánk egyszerű választ a kérdésre. Mondhatnánk azt, hogy az amerikai munkásság elvetette a nemzetközi szolidaritás gondolatát és a szeptemberi Labor Day-t nevezte ki a maga nemzeti munkás ünnepének. Mondhatnánk azt, hogy a munkásság élete olyan jó, keresete olyan bőséges az amerikai életmód áldásai következtében, hogy nincsenek követelései és nincs szükség már munkásharcra. Mondhatnánk azt is, hogy manapság nem illik, sőt tilos hazánkban a munkásságnak olyan ünnepet tartani, aminek vörös vagy rózsaszínű jellege van, ahol az amerikai munkás azonosítja érdekeit más országok munkásainak érdekeivel. Különösen amikor nemzeti iparunk döntő része a háború eszközeinek termelésében foglalkoztatja a regisztrált, ujjlenyomatokkal és Washingtonból irányított ellenőrzés alatt dolgozó munkások millióit. Mondhatnánk még azt is, hogy az amerikai munkásnak nincs szüksége szocializmusra, az amerikai demokratikus élet, a kormány liberális munkáspolitikája annyi szabadságot és boldogságot nyújt a munkásságnak, hogy nincs szükség harcra, vagy harcos ünnepi seregszemlére. Mindegyik válasz megállná a helyét, még az utóbbi is. Az amerikai munkásság életnívója és követeléseinek rendezése valóban jó helyzetben van. .... Csak van egy bökkenő. Az élet, a történelem úgy hozta, hogy 1962-ben már nem csupán a munkanap órái, hanem a teljes emberi élet és az emberi, polgári szabadság van veszélyben. Azok a nukleáris bombakisérletek, amelyeket a napokban Kennedy elnök ur rendeletére újból megindítottunk a Csendes Óceán légkörében, azok az őrült fegyverkezések, amelyek alatt az egész világ népe nyög a vele járó adóterhek következtében, az a rettentő lehetőség, hogy egy Berlinben, vagy Vietnamban, vagy Jeruzsálem környékén kipattanó háború az egész emberiség elpusztulásával fenyeget vagy a polgári szabóság megnyirbálása amerikai nemzeti életünkben, a munka irgalmatlan automatizálása és a vele járó korai alkalmatlanság az ipari és üzleti életben, •— mindezek az életbevágó és sürgősen fenyegető ügyek megoldást követelnek. Mert a dolgozó munkás, a modern civilizált élet minden javának megteremtője, természetes, hogy akár a demokrata, akár a republikánus politikai pártokon keresztül, akár független akciókkal, de a munkásság az elhivatott legfőbb nemzeti erő, amelynek össze kell fognia nemzeti életünk minden tényezőjét, hogy megmentsük országunkat és az embei'iséget a pusztulástól. Évekkel ezelőtt a világhírű angol költő és iró, Oscar Wilde eljött Amerikába. Azak a bányászok, akik a föld mélyéből hozták föl gondjaik és töprengéseik melységének világát, tapsviharral visszhangozták a költő szavait, amikor azt mondotta, hogy “azért van ez a világ olyan posványbán, mert az emberek nem látják a posványból kivezető utat.” Valóban ma is ez a nagy kérdés. Mi a kivezető ut? ___ Mert szükséges a kivezető ut az emberiség posványából akkor is, ha pillanatnyilag a jólétben élő amerikai munkás nem akar kivezető utat. Azok a Los Angeles-i diákok, akik a napokban százával tüntettek a szövetséges kormányépület körüli piketvonaiban, harcos énekbe foglalt tüntetéssel az Amerikaiatlan Bizottság ellen, azok már látják, hogy ideiglenes nemzeti jólétünkben az fijuság jövője bizonytalan, hogy munkában, mesterségben kérdéses a jövőjük, hogy a polgári szabadságok megszükitése elnémitja a béke és nemzetközi leszerelés hangját, és azzal fenyeget, hogy ez a vének által félrevezetett rendszer esetleg végetvet az ő ifjú életüknek is. Azok a bevándorolt és honosított állampolgárok, akik a napokban nagy konferenciát tartottak Los Angelesben, ahol lelkészek, ügyvédek, üzletemberek és munkások egyhangúan követelték a benszülöttek és bevándoroltak egyenlőségét és a deportálások megszüntetését, szintén látják, hogy nemzeti egységről és demokratikus amerikai szabadságiul csak akkor beszélhetünk világKI A LEGÉNY A CSÁRDÁBAN? Irta: Minarich Kálmán Nagy szenzációt keltett Kennedy elnök “lelketlen” eljárása az acélbárókkal szemben. Azt hangoztatták mindenfelé, hogy ime akadt egy amerikai elnök, aki sokkal hatalmasabb erővel rendelkezik, mint az “acélbirodalom.” Hagy valójában úgy van-e vagy sem, azt a közeljövő fogja megmutatni. De a történelem eddig azt bizonyítja, hogy azoké a hatalom, akik az ipart, a gazdaságot birtokolják, vagyis akiknek a kezében a termelési eszközök vannak. Minden politikai megnyilvánulás csak ennek a gazdasági hatalomnak a visszatükrözése és minden politikai intézmény ennek a szolgája és végrehajtója. Kennedy elnök müfelháborodása azon a nevezetes sajtókonferencián elegendő mellékmagyarázattal sem tudta sokakkal elhitetni, hogy ő nem olyan kaliberű elnök, mint elődei, akik hűségesen szolgálták uraikat, és ha juttattak is valamicskét a munkásoknak, csak azért tették, mert a szakszervezetek gyakoroltak reájuk erős nyomást. Kennedy elnök már a konferencia után egy héttel úgy nyilatkozott, hogy nincs vitája az acélbárókkal (I have no ill feeling against steel people) és két napra rá Mr. Blough, a US Steel elnöke a Fehér Házban parolázott az elnökkel. Azt is kijelentette Kennedy, hogy nincs hatalmában a termelt áruk árát meghatározni, de azt sem határozhatja meg, hogy a munkások milyen alacsony, illetve magas bérért dolgozzanak. De azt “nyíltan” megsúgta, hogy Goldberg munkaügyi miniszter már mindent simán elintézett az acélunió vezetőivel, vagyis nem lesz béremelés, csupán apróbb “fringe” engedékenység, vagy minek is nevezhetjük: Hát ez mi, ha nem beavatkozás a munkások gazdasági érdekeibe? Amikor automáció nemcsak megnövelte a profitot, hanem százezreket, sőt milliókat dobott a munkanélküliek táborába, s nemcsak az acéliparban, hanem minden ágában a termelésnek, akkor bizony beavatkozás volt, még pedig nagyon is erős beavatkozás. Kennedy azonnal vizsgálatot indított, hogy történt-e valamilyen törvényellenesség, esetleg ti’ösztellenes kihágás? A könyvek beszolgáltatását követelték, hogy tüzetesen átvizsgálhassák, mert mint mondták, csak igy lehet tiszta képet kapni a tényekről. Ez pedig azért fontos, mert a republikánusok már is belekapaszkodtak ebbe az “igazságtalan” eljárásba, és esetleg a jövő választásoknál politikai bombának használják fel a demokraták ellen. Hiszen Barry Goldwater konzervatív szenátor máris azt hangoztatja, hogy “nincs is már demokrata párt”, és hogy ez a megmaradt demokrataféle csoportosulás kezdi bevezetni a szocializmust hazánkba. De ne értsük félre politikusainkat; ha Eisen- howerék csinálták volna, akkor a demokratáktól ugyanezt hallanánk. Egy rövid visszapillantás így vagyunk az acélbárókkal; teljesen mindegy, hogy ki tartja a gyeplőt a kezében, az acélbáróké a hatalom, akiknek mindent szabad, még azt is, hogy csaljanak, vagy becsapják a kormányt, és a hajuk szála sem görbül meg ezért. íme néhány azokból a kihágásokból, amikkel az adófizetőket megkárosították és amikért az urak szerte, ha azt itthon megteremtjük. Mert hamis képmutatás Kennedy Robert igazságügyminisz- ternek arról beszélni, hogy exportáljuk az amerikai szabadság vívmányait, az uj felszabadult országokba, ha mi azt itt a saját országunkban valóban nem gyakoroljuk. .. .Csak a vak nem látja, hogy a még ideiglenesen jólétnek örvendő, de már alapjaiban válságba jutott nemzetünket is segíti a szocialista és semleges világ élete. Milyen ostobaság tehát, nem mondva, hogy egyenes bűn azoknak a politikusoknak és tudákosoknak az érvelése, akik kapitalista rendszerünk és a szocialista oiszág közti együttélés ellen hadakoznak. A valóság az, hogy az emberiséget véglegesen elpusztító világháború már rég megsemmisített volna mindnyájunkat, ha a Szovjet Unió, Kina, a többi szocialista népköztársaságok és az ázsiai és afrikai, valamint az amerikai kontinensen a kubai forradalommal megindult délamerikai szabadságküzdelmek meg nem állították volna a Pentagon és a CIA háborús terveit. nem kaptak büntetést! A Carnegie Illinois Steel társaságot 1894-ben a kormány vád alá helyezte meghamisított könyvvezetés miatt. Charles Schwab, aki később a Bethlehem Steel elnöke lett, nyíltan bevallotta, hogy nagy összegekkel csapták be a kormányt. 1943-ban, majdnem öt ven évvel később ugyanezt a társaságot a Truman-bizottság ugyanilyen bűnnel vádolta. Pearl Harbor előtt, amikor már biztos volt, hogy a US is háborúba sodródik, Roose- velték úgyszólván könyörögtek az acéluraknak, szereljenek fel több acélüzemet, hogy ne legyen az ország készületlen, ezek azonban hajthatatlanok voltak. Végül a kormány volt kénytelen építkezésbe kezdeni. A háború befejeztével az adófizetők pénzén felépített gyárat (Geneva Steel), mely 191 millió és 226 ezer dollárba került, a US Stel 47 millió 175ezer dollárért kapta meg, illetve vásárolta meg a kormánytól. A US Steel több ilyen hatalmas gyárat vásárolt Samu bácsitól, 33 centet fizetve minden dollár értékéért. Egy másik hatalmas acélgyárat 527 millió dollárért épített a kormány, ezt a US Steel 148 millió dollárért vásárolta meg. A Republic Steel is vett egy szép acélüzemet Chicagóban ilyen alapon. 1915-ben, az első világháború kezdetén, a Big Steel felemelte a hajópáncél-lemezek árát, még“ hozzá olyan magasra, hogy Wilson elnök Franklin D. Rooseveltet Skóciába küldte, hogy ott szerezze be olcsóbban az anyagot. De hiába volt minden, a Big Steel hosszú csápja messzire elért és a vásár nem sikerült. A Big Steel győzött. A második világháború alatt is volt elég baj. A Big Steel az OPA-szabályokat nem akarta betartani, s akkor is ők győztek. De nemcsak az acélmágnások folytattak ilyen mücsatát a kormányainkkal, hanem más ipari mogulok is. Ha nem volt meg a hatalmuk kibújni a felelősség alól, akkor megvédte őket a szenátus, vagy kongresszus valamelyik tagja. A munkásoknak, vagy a munkás szervezeteknek nincs, vagy ritkán akad ilyen szerencséjük. Nekik fizetni kell, ha nem pénzzel, úgy börtönnel. Kennedynek nincs hatalma, mert a Big Business nem fél Kennedytől, mint ahogy nem félt elődeitől sem. Csomagszállítók sztrájkja New Yorkban A United Parcel Service 3,200 alkalmazottja hétfőn reggel sztrájkot kezdett, ami naponta 150 ezer csomag házhoz szállítását szünteti be a new- yorki üzletekből. A Teamster Union 804-es lokáljához tartozó teherkocsivezetők és raktári munkások szembeszálltak James Hoffa-val, a szak- szervezet elnökével, aki kérte őket, hogy fogadják el a munkáltatók által felajánlott 42 és fél cent órabéremelést és más juttatásokat. A munkások ezzel szemben ragaszkodtak olyan követelésekhez, amelyek biztosítékot nyújtanának munkájuk és állásuk megtartásához. Mint a legtöbb munkaszerződés megújításánál, a csomagszállító munkásokat is a jövő bizonytalan munkalehetőségei késztették arra, hogy a sztrájk eszközéhez folyamodjanak. A lokál taggyűlésén titkos szavazattal 2,273 szavazat volt a sztrájk mellett és 93 ellene; A régi szerződés március 31-én lejárt, de a tárgyalások folyamára kiterjesztették a határidejét. New Jerseyben három másik lokál 800 taggiil áll készen a sztrájkhoz csatlakozni.
