Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-05-10 / 19. szám
Levelek a Szerkesztőhöz W'WVWWVVVVW/WVWWUVWWWVVWVVWWAA/VWWXnrtWV/WtfWMVVWWWWUVXr, ;Az ebben a rovatban kifejtett néze-\\ OLVASÓINK \tek nem szükség szerűen azonosak'* [ HOZZÁSZÓLNAK ! a szerkesztőség álláspontjával jí A KöZüGYEKHEZ ]j Visszaemlékezés 1919 utolsó felére Tisztelt Szerkesztőség! Akkoriban New Yorkba kerültem Himler ur jóvoltából. Hazautazok elszállásolására szolgáló épületet, az Immigration házat béreltem az ő tanácsára, mert azelőtt Himlervillen, West Virginiában laktam, mint részvényes bányász. Járt már akkor nekem az Előre, tehát többet tudtam a dolgokról, mint a Népszava, vagy a Szabadság olvasói. Nem voltam megelégedve Him ler rendszerével, mert sohasem adott kimutatást, vagy elszámolást, ami miatt zúgolódtam. Ez hamarosan Himler ur fülébe került. Okos ember volt ő, tudta a módját, hogyan kell lépre csalni az egyszerű bányásztestvért, ugyanis abban az időben bányásztestvérek voltunk Himler urnák, azzal a különbséggel, hogy övé volt a bánya, miénk a papír, akarom mondani a részvény rész nélkül. Tehát Himler jónak látta, hogy mézes beszédével körülvegyen és New Yorkba csaljon, azzal az Ígérettel, hogy annyi lakót szerez, amennyinek csak helyet tudok adni, mert az ő nagy ismeretsége által nagyon sokan jönnek New Yorkba, lévén neki ott egy bányászotthon nevű szervezete, Róna Árpád és Fülöp Ilona Bányászlap-szerkesz- tők vezetése alatt. Azt mondta, hogy ezek az ő emberei, csak bízzam magam rájuk, ők mindent elintéznek. Minden adás-vételi Írást a kezükbe adtam, akkor azután rámcsaptak, mint a keselyük, zsaroltak jobbról, balról, s az Írást nem adták vissza, csak amikor már törvényre mentem. Amikor felmentem a Health Departmentbe kérdezősködni az iratok után, ott tudtam meg, hogy csalók kezébe kerültem. Amikor pénzemből kifogytam, el akartam adni 5 darab részvényt, de az én részvényemet, illetve Himlerét, csak venni lehetett, de nem eladni. Elmentem az Előre szerkesztőségébe tanácsot kérni Neuwaldtól a részvényekre vonatkozóan. Mondtam neki, hogy én nem tudok angolul olvasni, legyen szives magyarázza meg a tartalmát. Elolvasás után Neuwald azt mondta: munkástárs, hiába is tudna maga angolul olvasni, mert ez diplomata nyelven van megírva, csak szerkesztők, ügyvédek és diplomaták értik; minden szót többféleképpen lehet magyarázni, de röviden, magyarul annyit jelent, hogy önök odaadták pénzüket Himlernek 99 évre, mint kölcsönt, mert addig szól a bérlet a bányára. Mivel akkor kétszázötvenezer dollár ára uj részvény eladása volt esedékes, igy én megkaptam a 31 részvényem árát, amit Neuwaldnak és az Elő- rének köszönhettem. Kívánom, hogy lapunk sokáig éljen, Neuwalddal együtt. Frayták János, Trenton Az egyliarmail Tisztelt Szerkesztőség! Olvastam lapunkban Varga munkástársam jogos felháborodását, mert olyan éles kritikát alkalmaztam a naptár bizonyos részével szemben, ő, mint a munkás irodalom 48 éves olvasója, állítólag mindent helyben hagyott, az ő részéről nem illeti kritika a munkás irodalmat. Én 34 éve olvasom a munkás irodalmat és magam sem találtam benne sok okot az erős kritikára. De levelemben kiemeltem 48 oldalt, amit jobb irodalommal lehetett volna kitölteni. Nem az egész naptárt kritizáltam, csak annak egyhar- madát. Ha a szerkesztőség használta volna a vörös ceruzát, akkor úgy Írták volna, hogy “aki nem szereti naptárunk eg.vharmadát”, de igy engem tettek bűnbaknak, hogy lássátok, mindenki meg van elégedve a naptárunkkal, csak Bodnár és Szánd munkástársak nincsenek. Pedig én is vagyok olyan szerelmese a munkás irodalomnak, mint bárki más, de úgy vagyunk ezzel, mint akik leülnek egy dúsan terített asztalhoz, ahol az egyik ember szereti az ételt, a másik nem. Varga munkástárs azt Írja, hogy dicséret jár a naptár összeállítóinak. Én is azt mondom, hogy dicséret jár a naptár kétharmadáért, de az egész naptárért nem jár dicséret, mert csakis tökéletes munkát lehet megdicsérni. Amikor a szakmámban dolgoztam, a munkavezető kiadta a munkát és ha fuser-munkát csináltam, nemhogy megdicsért volna, hanem megrótt. Varga munkástársnak sem kell félnie a kritikától, mert az több jót tesz, mint a hallgatás. Csakis igy tudjuk a mi munkás irodalmunkat magas nívóra emelni a polgári Kiadványokkal szemben. Most az egyszer a naptár összeállítói elszámi- tották magukat, úgy jártak, mint az egyszeri református pap, akinek a fia ugyancsak papnak tanult. Amikor a felavatás ideje eljött, a szeminárium elvégzése után, a legelső prédikációt ott kellett megtartania, ahol kiskorától kezdve nevelkedett. A'papája irt neki egy alkalmi beszédet, hogy tanulja be vasárnapra. A fiú egypár napig tanulta, majd azt mondta: apám, félek, hogy felsülök ezzel a prédikációval, vagyis lámpalázat kapok, mert olyan emberek előtt kell beszélnem, akikkel együtt nőttem fel, mit fognak azok mondani? Erre az apa levezette fiát a kertbe, amelynek nagyrésze káposztával volt bevetve, s azt mondta: na fiam, mindennap kétszer mond el itt a vasárnapi prédikációt. A fiú eleget tett apja kérésének és elmondta a prédikációt. Eljött a szombat, de a fiú még mindig félt. Amikor el- mondtad a vasárnapra szóló beszédet, visszaszóltak azok a káposztafejek? — kérdezte az apa. Nem — felelte a fiú. No látod — mondta az apa — nincs mitől félned, igy lesz ez vasárnap is! Nálunk viszont az a helyzet, hogy a “káposztafejek” visszaszólnak. Ezért voltam én fekete bárány a baptistáknál, mert visszaszóltam 25 éven keresztül s mindig azt akartam, hogy a gyermeket a nevén nevezzék. Azt hiszem, hogy ezt Varga munkástárs is meg fogja érteni. Bodnár, A vénél, N. J. ..A szerkesztő megjegyzése: Elolvasva Bodnár munkástársunk levelét, úgy érezzük, hogy kritikája helyénvaló és hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben javítsunk munkánkon. De ugyanakkor tudatában kell lenni olvasóinknak, hogy nehéz ősznek nézünk elébe, mert a gyorssegélyre kitűzött kvóták nagyon lassan jönnek be. Ha olvasóink a nyár beállta előtt nem követnek el mindent, hogy a tízezer dollár összejöjjön, akkor nemcsak jövő évi naptárunk kiadása kerül veszélybe, hanem a lap jelenlegi formában váló megjelenése is. Bízunk abban, hogy olvasótáborunk komolyan ve1362 Április 13., péntek 1:30 óra. Gerstungen- nek, a Werra folyó völgyében, a nagy türingiai erdőben fekvő falucskának fellobogózott pályaudvaráról sok ezer ember ujjongó üdvrivalgásától kisérve elindul a szerelvény a 13.2 kilométerre fekvő Foerthába. Az NDK-nak közvetlenül a nyugatnémet határ mellett 6 hónap alatt épült vasútvonalát átadták rendeltetésének. A Gerstungenből Foerthába robogó első vonaton az építők legjobbjai, mintegy 700 dolgozó utazik. Annyi erőfeszítés, oly megfeszített munka után hadd élvezzék elsőnek ők a vonatablakból a csodás, vadregényes tájat, amelyen az utat lépésről lépésre, mocsárról mocsárra, szikláról sziklára ők maguk nyitották meg. Foerthánál beletorkoltak a sínek a régi pályába, a nyugatnémetországi Frankiurt am Mainból Wartha határállomáson. Eisenachon, Erfurton Lipcsén keresztül Berlinbe vezető fő vasútvonalba. Eisenachban az ősi Wartburg vára éttermében tartják a bankettot. Hiszen ennek a munkának porát igazán le kell öblögetni a torokról. Ki irigyelné ezt a megérdemelt és felszabadult örömet a vasútépítőktől? 1962 ÁPRILIS 14., szombat. Megjelent a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak, Nvugat-Németor- szág vezető polgári lapjának vaskos hétvégi száma. Nos, milyen szenzációt kínál vasárnapra a lap? Igen, ez itt a 17. oldalon lesz a nyugatnémet polgár vasárnap ebéd utáni sziesztáján a pompás szellemi csemege: “Ulbricht fantasztikus óriás szí ezeket a kérdéseket és nem fogja megengedni, hogy a jubileumi évben nehézségekbe ütközzön a lap rendes megjelentetése. Hogyan fejlődik Tiszaladány Tisztelt Szerkesztőség! Az első világháborúban elhunyt barátom fiától kaptam egy igen érdekes levelet Tiszaladányból, melyet mellékelek. Ha lehet, közöljenek részleteket belőle. Macsi János Néhány olyan részletet közlünk a levélből, melyek olvasóink érdeklődésére tarthatnak számot. Tisztelt ismeretlen bátyám! Nagyon örülök, hogy némi ismeretet szereztem hollétéről. A neve ugyan nem ismeretlen, de a név az nem minden, az elvi megnyilvánulás sokkal közelebb hozza egymáshoz az embereket. Soha sem mertem volna gondolni, hogy Amerikában is élnek olyan emberek, akik a szabadság zászlaját hordozzák. Mi itt eléggé értesülve vagyunk a helyzetről. Tudjuk, hogy vannak olyanok, akik meg akarják semmisíteni azt az elvet, amely emberi mivoltot, felemelkedést biztosit az egész világ részére, mert hogy ez a célja, semmi sem bizonyítja jobban, mint Tiszaladány esete. Eltűntek a nádfedeles házak, eltűnt a faluból az osztálykülönbség, megszépült községünk, betonjárdán sétálnak az emberek, színjátékok moziközvetités, kulturelőadás rádió és tel*vízió sugározza az egész világban végbemenő eseményeket, minden háznál rádió, a faluban villany. De megváltozott az emberek élete is, eltűnt a bő gatya, a ványolt csizma, a guba, a szűr, a bunda, s felváltotta egy uj civilizációnak megfelelő modern nyugati öltözködés, melyet az egész világon átvesznek. Emelkedett a kulturális élet is. Munkás-paraszt találkozókat rendezünk, ahol kicserélik véleményüket az emberek. A városi színtársulatok havonta egyszer szórakoztatják a falu dolgozóit, hetenként egyszer vetítenek filmet, havonta bált rendezünk, ahol a fiatalság szórakozhat. De megváltozott a politikai élet is. Elérte minden ember az országban, hogy egyenlő szavazati joggal egyenlő ember legyen, mindenki szabadon nyilváníthatja nézeteit, felszólalhat a gyűléseken és résztvehet az ország irányításában. Nem is hinné, hogy az agrárproletár annyit keressen, hogy olyan házban lakhasson, amilyenek itt vannak. S ezt mi mind a demokráciának, ennek a társadalmi rendszernek köszönhetjük. Az emberek gondolkodása is megváltozott. 1960 do'c. 12-én a község lakossága áttért a szocializmust építő útra, megalakult a községünkben is a termelő szövetkezet, “Magyar Róna” néven, melybe az egész falu tömörült. Bízunk abban, hogy az átmeneti időszak után az egész világ el fogja ismerni a magyar nép szorgalmát. N. Bényei Miklós és család ja építkezése.” “Délnyugatra Eisenachtól egy létesítmény épül, amelyhez hasonló nincs Európában — Írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. — így jellemzi az NDK vasút igazgatósága is a vasútvonal áthelyezését, amely a Rajna—Majna—Ruhr-vidékről Bebrán és a Hessen tartományi Herleshasenon, valamint Warthán, Eisenachon, Türingián, Lipcsén keresztül Berlinbe vezet. Valóban ez a legnehezebb vasutépitkezés Európában a háború óta. Nyugati szakemberek még hozzáfűzik: egyben a legfantasztikusabb terv is.” “A munkálatok a múlt év szeptemberében kezdődtek — folytatja a tudósitó —Hétszáz erdőmunkás Erfurt és Suhl kerületből 24 hektár erdőt irtott ki. Októberben kezdődött magának az útnak az építése.'December 1-én kellett volna felavatni az uj vasútvonalat. Ma, április 13-án még a harmada sincs kész.” A TUDÓSÍTÁS első mondatainál még meglepetten kaphatta fel a fejét az olvasó: nicsak, egyszer még a Frankfurter Allgemeine is elismerően, tárgyilagosan, az igazságnak megfelelően ir áz NDK egyik építkezéséről. De aztán hamar rájött, hogy nincsenek csodák, a “szolid, megbízható, mindig jólinformált” lap nem tagadja meg önmagát. Az egész terv nagvonaluságának látszólagos dicsérete arra volt jó, hogy leírják: “Ma, április 13-án még a harmada sincs kész.” XXVXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXWXXXXXNXXXXWVX'vXVXXXXXXXXXX.'XXXXXWVWXVXXXXVXXXXXX^vXXXX A NÉMET SAJTÓ HAZUGOZÁSA
