Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-05-03 / 18. szám
14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, May 3, 1962 KUBA és a "KENNEDY-TERV” Irta: ERNESTO CHE GUEVARA á Kubai Köztársaság iparügyi minisztere Kuba mindegyik bizottságban előterjesztette a maga tartalmas terveit, amelyek komolyan veszélyeztették a jenki pozíciókat, és olykor a küldöttségek között is mélyreható nézeteltéréseket idéztek elő. A dolog úgy áll, hogy általános volt a Kubától való félelem. Előfordult az is, hogy amikor Kuba előterjesztett valamilyen javaslatot, egy vagy két ország küldöttsége a vita során burkolt formában felkarolta ezt anélkül, hogy megnevezte volna a javaslat szerzőjét. Egy harmadik >rszág küldöttsége azután támogatta ezeknek a küldöttségeknek az álláspontját, “megfeledkezve” arról, hogy ezt a javaslatot tulajdonképpen Kuba terjesztette elő. Végül teljes egészében vagy részben elfogadták a kubai javaslatot, nem említve, hogy Kuba a szerzője. A közvetlenül Kubától eredő javaslatokat pedig bojkottálták. A “Punta del Este-i Charta” például csak azért nem ejt egy szót sem a lakásépítésről, mert Kuba volt az egyetlen ország, amely javaslatot terjesztett elő ebben a kérdésben, márpedig a gyarmatosítók gondolkodásmódja szerint megengedhetetlen egy ilyen ország javaslatát belefoglalni a “Szövetség a haladásért” határozatába. Kuba mind a négy fontos napirendi pontra vonatkozóan megtette a maga építő javaslatait, s egyúttal igyekezett beiktatni a határozatba az imperializmus cselekményeinek értékelését. Az első — legfontosabb — napirendi pont vitájában küldöttségünk határozati javaslatot terjesztett elő az iparosításról és a gazdasági fejlesztésről. Az iparosítás fontosságára, továbbá arra helyezte a fősulyt, hogy a termelési eszközöket előállító ipar létrehozása és fejlesztése a nemzeti — magán vagy állami — tőke kizárólagos joga legyen. Ahogy várható is volt, ezt a javaslatot nem fogadták el. A mi beszámolónk a következőket javasolta: vezessenek be mélyreható agrárreformot, számoljanak fel mindenfajta nagybirtokot és külföldi földbirtokot, és uj földeket csak a legvégső esetben telepítsenek be. Ezt a javaslatot sem fogadták el. Ugyanilyen sorsra jutott az a javaslatunk, hogy a városi és falusi dolgozók vegyenek részt a gazdasági és társadalmi fejlesztés tervezésében. Azt a javaslatunkat pedig, hogy helyezzék védelem alá a gazdasági és társadalmi fejlődést szolgáló nemzeti természeti erőforrásokat, s amennyiben imperialista kézben vannak, váltsák meg ezeket, még csak meg sem vitatták. A konferencián elég nagy figyelmet fordítottak az oktatás kérdéseire. Küldöttségünk erre vonatkozóan is számos javaslatot terjesztett elő. Minthogy ez kevésbé kényes kérdés volt; a záró- nyilatkozat, legalábbis részben, tartalmazta javaslatainkat. Az ingyenes és kötelező kilencosz- tályos oktatás országos rendszerét, amelyet mi javasoltunk, hatosztályos oktatási rendszerre korlátozták. Nem fogadták el eredeti formájában azt a javaslatunkat sem, hogy mindenütt indítsanak hadjáratot az írástudatlanság ellen, minden nemzeti erő részvételével. Kuba ezenkívül javaslatokat terjesztett elő a gazdasági és társadalmi fejlesztés tervezetéhez nyújtandó műszaki segítség megszervezésére, lakásépítésre, a magániskolák államosítására. Az utóbbi javaslat indítéka az, hogy az országban minden erőt összpontosítani kell az oktatás érdekében. Mindegyik bizottságban valóságos harcot kellett folytatnunk. Érdekes azonban, hogy éz a harc sohasem, vagy csak igen ritkán öltött ideológiai jelleget. Az ügyviteli szabályok, ezek önkényes értelmezése ellen kellett harcolnunk, vagy azért, mert gyakran “elfelejtettek” belefoglalni bizonyos fejezeteket a határozati javaslatba. Küzdellünk kellett azért, hogy küldöttségünk képviselőit bevegyék a munkabizottságokba, és hogy ne felejtsék el meghívni őket ezeknek a bizottságoknak az üléseire. Más szóval, szüntelenül beszélnünk kellett, és voltak olyan ellenfelek, akik nem szólaltak fel, hanem csak hallgattak és szavaztak. A 29 kubai javaslat többségét nem lehetett egyszerűen elvetni, mert javaslataink a latinamerikai országok gazdasági fejlődésének előmozdítását irányozták elő. Ezért a küldötteknek a bizottságok munkája során sürgősen ellenjavaslatot kellett kidolgozniuk, amelyeket azután úgy egyesítettek a kubai javaslatokkal, hogy az utóbbiak lényege elsikkadt. A kubai küldöttségnek mégis sikerült égyét-mást elérni a konferencián. Észervehető volt, hogy a küldöttek más nyelven beszélnek, nem úgy, ahogy általában szoktak az efféle konferenciákon. Az Egyesült Államok küldöttsége az egyszerű megfigyelő pózában vett részt azokon a vitákon, amelyeket mi néhány más küldöttséggel folytattunk. Alig lehetett észrevenni, hogy közvetlenül részt vesz a konferencia munkájában, és ha részt vett, ez sohasem volt építő jellegű. Olykor az amerikai küldöttség egyszerűen kijelentette, hogy nem fogadhatja el a szóban forgó javaslatot. Akarnak látni egy embert aki fegyverrel harcolta ki a boldogulását? Nyilvánvalóan érdemes megnézni kérem az ilyen férfit, aki nem nyugodott bele a sors kifürkészhetetlen akaratába és addig küzdött, addig mesterkedett, amíg elérte a földi paradicsomot. Mi sem természetesebb, hogy az ilyen eset vonzza a szenzációt kergető amerikai újságokat, amelyek olvasóik boldogságát tartják állandóan szem előtt. Igv történt, hogy az egyik West Virginia-i újság felfedezte az életnek ezt a bajnokát és rögtön interjút is csinált vele. Minket azért érdekelhet különösen az eset, mert az interjú hőse magyar származású. Befu- tottsága ellenére sem tagadja meg származását, amit különben is nehezen tehetne meg, tekintve, hogy törve beszéli az angol nyelvet. Ebből kitűnik tehát, hogy nem régen élhet még itt az Egyesült Államokban. Az újságíróval való beszélgetésből kiderül, hogy “szabadságharcos vezér”, aki az 1956-os magyarországi eseményekben döntő szerepet játszott. Ez már igen! így kiálthat fel a jámbor amerikai polgár, amint vasárnapi kávéja kevergetése közben olvassa a riportot. Elfojtott kalandvágyának minden izgalma most már Kál- lay Lászlóra összpontosul (ez a neve a hősnek), hisz ritkán van az embernek alkalma élő szabadságharcossal találkozni, még az újság hasábjain is. Bár az utóbbi időben itt Amerikában a szabadságharcosok ázsiója egy kissé megcsappant a kubai sikertelen partraszállás óta, mert ezrével lepik el Floridát s már az északi államokba is el- szemtelenkedtek és munkát és lakást követelnek. Pedig az igazi szabadságharcos — azt mondják legalább is — csak a harctereken bátor, mig a gazdasági életben kissé esetlenül viselkedik. De ez úgy látszik csak helytelen beidegződés kérdése, amit le kell vetni a múltból. A szabadságharcos tehát, különösen ha vezér, még ma is tiszteletet és bámulatot érdemel az amerikai szabadságszerető polgárok körében. így Kállay ur az érdeklődés közzéppontjába került most, mint szabadságharcos. A vezér szót el is hagyhatnánk innen, mert az úgyis magától ért- hetődik, hisz még aligha lehetett valakinek alkalma olyan “szabadságharcossal” találkozni, aki nem vezéri pozíciót töltött volna be ebben a megmozdulásban. (Úgy látszik a közlegények mind otthonmaradtak.) Ez a harcos ember nem nyugodott bele hazája sorsába, hanem megpróbált változtatni rajta. Ugyanis ott nagy volt az elnyomás. Maga a vezér ezt a következő szavakkal ecseteli: “Senki nem érezte szabadnak magát Magyar- országon. Mindig vigyázni kellett mit mondunk, mit csinálunk és kik a barátaink. Mindenki félt mindenkitől. Nem tudhatta senki ki tagja a titkos rendőrségnek.” Olyan nagy volt a terror, hogy még a szavazásról sem mert elmaradni senki választások alkalmával — mondja Kállay —, mert rögtön elvitte a titkos rendőrség. A “Szabad Európa” rádióadásait is csak elfüggönyözött ablakok és zárt ajtók mögött merte bárki is megkockáztatni. Félt tehát mindenki, beleértve vezérünket is. Annyira félt ő is, hogy a nagy félelmében egy földalatti mozgalomhoz is csatlakozott. Fegyvereket és lőszert raktároztak el nagy mennyiségben. És most tessék elképzelni micsoda rettegésben éltek ott az emberek, hogy mindezt nem csinálhatták nyíltan! Még a kormányt megdönteni akaró terveiket is titokban kellett elkésziteniök! Ahelyett, hogy szabadon közzétehették volna a napisajtóban. Most mondják meg, micsoda terror! Az embernek megáll az esze! A kitervezett felkelés meg is hozta a gyümölcsét a hős “szabadságharcos” számára. Csaknem olyan zenebona keletkezett Magyarországon, mint 4. Egy nappal az ülésszak befejezése előtt a Punta del Este-i konferencia munkájának egyik eredményeként előterjesztették a “Kiáltvány Amerika népeihez” tervezetét. A Kiáltványnak az volt a rendeltetése, hogy röviden összefoglalja az alapvető okmányokban foglalt tételeket. Az uruguayi küldöttség azt javasolta, hogy alapvető dokumentumnak azt az okmányt tekintsék, amely magában foglalja a bizottságok által jóváhagyott összes főbb javaslatot (az úgynevezett “Punta del Este-i Charta”. — A szerk.), és hangsúlyozta, hogy a Kiáltványnak tisztára magyarázó jellegűnek kell lennie. Ezeket az okmányokat Kuba kivételével valamennyi ország aláírta. (Folytatjuk) a második világháború alkalmával. A felfordulás elülte után keresni kezdték a dolog értelmi szerzőit. De hősünk ezt már nem várta be, hanem egy ügyes “oldalmozdulattal”, mint Jellaschich 1848- ban a honvédek elől, Nyugatra távozott. Később az Egyesült Államokba került. Bár értett a főzéshez, mert még Európában kitanulta, mégis előbb Piney Fork szénbányájában kellett a szenet lapátolnia. Ugyanis nem értették meg, hogy mit akar, mert nem tudott angolul. Később mégis sikerült egy szakácsi állást kifognia és most révbe jutott. Boldogságot és békét talált itt — áradozik az újságírónak. “Itt minden nagyon jó és nagyon szép.. 13 vagy 14 órát dolgozom egy nap s aztán még haza kell mennem és ki kell mosnom a saját ruháimat.” — így mondja ő. Ebbe az egetverő nagy boldogságba és örömbe amelyet 14 órai napi munka ad, csak egy kis üröm vegyül. Ez pedig mindössze annyi, hogy a hős szabadságharcos vágyódik a családja után. Ugyanis olyan gyorsan kellett kereket oldania, hogy “elfelejtette” őket magával hozni. Van aki a fogkeféjét felejti ki a csomagolásnál, van aki a törülközőjét. Hősünk a családját. Mit vannak ezen olyan nagyon megdöbbenve? Egy ember, akinek___ egy egész ország sorsa fekszik a szivén, nem ér rá olyan kicsinyes dolgokkal foglalkozni, mint a feleség és két gyermek. Csak most, a ruhamosással kapcsolatban jutott eszébe az asszony. így őket otthon hagyta, pedig nyilván a gyerekek is vele tudtak volna menni, hisz nem' voltak kicsik már, saját állítása szerint rövidesen katonának vonulnak be.. A szakácsi pozíció biztosnak tűnő bástyái mögött a “szabadságharcos” feljogosítva érzi magát arra, hogy erkölcsi és politikai megjegyzéseket tegyen a mai magyar helyzetre vonatkozóan. A családját maga mögött hagyott ember azon kesereg, hogy a jobb állásban lévőknek hosszú utat kellett megtenniük, mig a templomba értek, mert a lakóhelyük közelében lévőbe nem mertek menni. A kommunisták első törvénye, hogy “nincs isten” és a második pedig az, hogy “az ember anyagból való gép” — nyilatkoztatja ki a szabadság egykori harcos bajnoka. Ezek után a nagyhorderejű megállapításai után azt is elmondotta Kállay, hogy a harcok alkalmával elvesztette a jobb kezének a kisujját. Ez már a negyedik sérülése. Ugyanis háromszor megsebesült a második világháború alkalmával. Az újság szerint a csehszlovák hadseregben küzdött. Köztudomású azonban, hogy még a második világháború kitörése előtt Hitler már elfoglalta Csehszlovákiát és megszüntette mint önálló államot. Ebből tehát nyilvánvaló, hogy ennek az országnak nem volt hadserege. Ha harcolt, akkor csak a németek által kreált fasiszta alakulatban vehetett részt a háborúban, amely a szövetséges hatalmak és igy közvetve Amerika ellen is küzdött... Dehát borítsunk fátyolt a múltra. Rég volt, igaz sem volt talán... ő ma már egy boldog ember. Büszke tagja az amerikai társadalomnak. Minden nagyon szép és minden nagyon jó tehát itt. Még a családot is nélkülözi valahogy, nagy sóhajok közepette, bár tudja, hogy ők nem jönnek ki ide az Egyesült Államokba. Egy dolog van amivel azonban még ő sem tud megbékülni. Bármennyire is dicséri az amerikai társadalmat, ezt még ő sem tudja kritika nélkül elviselni. Ez az egy dolog pedig: a jövedelmi adó. “Többet vonnak le egy hét alatt a fizetésemből, mint amennyit Magyarországon egy hónap alatt kerestem” — mondja a szabadság és a nyugati eszmék rettenthetetlen védője. D I MUWMVMMVVUWWVWWWMAIVWUimAAMAAAAAlVMIWMWM/VVMmAAAm/VWUWWWWmAMMmAAm A BOLDOG ÉLETŰ “SZABADSÁGHARCOS” Egy szakács erkölcsi és közgazdaságtani megjegyzései egy amerikai újság hasábjain
