Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-04-26 / 17. szám
AMERIKAI MAGYAR SZö HUNGARIAN WORD Thursday, April 26, 1962 _2 Hall-Davis Védelmi Bizottság alakult New Yorkban Gus Hall és Benjamin Davis védelmének kivitelezésére bizottság alakult, amelynek elnöke Elizabeth Gurley Flynn és végrehajtó titkára James J. Tormey. Hallt és Davist azért tartóztatták le, mert nem teljesítették a McCarran-törvény rendelkezését, nem regisztráltak, mint kommunista vezetők. A védelmükre alakult bizottság nyilatkozata szerint, az ellenük emelt vád 30 évi börtönbüntetést és 60,000 dollár pénzbüntetést jelenthet számukra. “A McCarran-törvény már nemcsak ‘papiron van’, mint azt a McCarthy-éra alatt és után hittük, ma már élő veszély, mely az amerikaiak millióinak jogait fenyegeti”, mondja a nyilatkozat. “A bizonyíték? A House Un-American Activities Committee máris listát készített “kommunista- front” szervezetekről, amelyre 622 nevet helyezett el. Koncentrációs táborok Emergency Detention Centers elnevezés alatt készen állanak tízezrek befogadására, ha a mai McCarthysták, az ultra jobboldaliak elgondolása jutna érvényre. “Ma még csak a kommunista pártot támadják. Holnap a szakszervezetek tagjai kerülhetnek sorra, akik béremelésért harcolnak, aztán a négerek, akik jogaikért küzdenek, majd az idegenszületé- siiek, a békeharcosok, az óvóhelyeknek ellenálló családok. A birchistáknak ezek mind ‘kommunista beállítottságú’ emberek. “Nem szükségszerű, hogy ez igy történjen. Ezt a folyamatot meg lehet állítani! Most! még mielőtt az egész nép a megfélemlítés áldozatává válik és a terror súlya alatt lapul...” A bizottság mindenki segítségét kéri e folyamat megakadályozásához. A segítés két formáját terjeszti elő. Az egyik forma Robert Kennedy igazságügyminiszterhez intézett tiltakozás legyen, a McCarran-törvény alkalmazása ellen, a Hall és Davis ellen emelt vád elejtéséért. A másik forma a védelmi bizottság anyagi megsegítése. A beküldött hozzájárulásokat Hall és Davis legális védelmére és tömegfelvilágositás céljaira használja fel a bizottság. Adományokat a következő cimre lehet küldeni: Gus Hall — Ben Davis Defense Committee, 22 East 17th Street. New York 3. N. Y. , Room 1526. A Bizottság kis füzetet adott ki, amelyben ösz- szefoglaló szöveget készített Gus Halinak számos nagynevű egyetem meghívására sok tízezer hallgató előtt elmondott beszédeiről. A füzet a Mc Carran-törvény népszerű ismertetése és megrendelhető 5 centért darabonként. Két detroiti újságnál sztrájkolnak A Detroit “Free Press” és a “News” nem jelent meg e hó 23-án, mert munkásai sztrájkolnak. A szállítási munkások sztrájkja leállította a lapokat április 11-én. A múlt csütörtökön úgy látszott, hogy megegyeznek, de a nyomdászok és a többi szakszervezethez tartozó munkások úgy határoztak, hogy nem mennek vissza a munkába. Azt állítják, hogy a lap tulajdonosai kizárták őket. A munkáltatók tagadják a munkások vádját. Amerikai Magyar Sző Published every week by Hungarian Word, Inc. 130 East 16th Street, New York 3, N. Y. Telephone: AL: 4-0397 Ent. as 2nd Class Matter Dec. 31. 1952 under the Act of March 2, 1879, te the P. O. of New York, N. Y. Előfizetési árak: New York városában, ai. USA-ban és Kanadában egy évre $10.00, félévre $5.50. Minden más külföldi országba egy évre $12.00. félévre $6.50. A dél-vietnami helyzet Homer Bigart, a N. Y. Times tudósítója jelenti, hogy az amerikai segítség sem tudja megakadályozni a dél-vietnami felkelők előnyomulását Kambodzsa határától egészen a dél-kinai tengerig, annak ellenére, hogy a kormánycsapatok nagyszerű amerikai felszerelésekkel és segítséggel működnek. 142 amerikai katonai tanácsadóról jelentenek, csupán az északi 9 tartományban, de van egy sereg amerikai az 5. hadosztálytól is és a nyugati fronton is amerikaiak irányítják a kormányseregeket. Saigon és az északi vidék között beosztott amerikaiak soraiban nagy az elkeseredés, mert bár a vasútvonal mentén dolgoznak, mégis igen' ritkán van alkalmuk a vonat fütyülését hallani, mert a felkelők legtöbb esetben felszedik a síneket és a vonatokat kisiklatják. így még rendes élelemhez sem jutnak és sokszor csak rizs a táplálékuk. Sokat várnak az úgynevezett “Operation Sun- rise”-tól, ami abból áll, hogy a lakosságot egy bizonyos ritkán lakott területen összeszedik és más falvakba telepitik. így Binh Duong faluban az 5. divízió katonái 23 családot fogtak körül és vittek át Ben Tuangba, egy uj faluba. Remélik, hogy ezzel megoldják a felkelők elszigetelését, de vannak, akik nem sok jövőt jósolnak ennek az uj módszernek. Ugyanis egynéhány hónappal ezelőtt még csak 3—4 felkelőt láttak egy-egy csoportban, s azok is elszaladtak a kormánycsapatok elől, most azonban már 40—60 tagból álló katonai felkelő osztagok veszik fel a harcot a kormány katonáival. Bigart arról is jelent, hogy a vietnami parasztság fél a kormánycsapatoktól és rossz szemmel nézi az erőszakos áttelepítési politikát. Három nap alatt 142 családot vittek más faluba, erőszakkal, hogy ne tudjanak segítséget nyújtani a felkelőknek. Az amerikaiak legújabb terve az, hogy tranzisztoros rádiókat szerelnek be 2,000 faluba és remélik, a lakosság ezek felhasználásával segítséget fog kérni, ha a felkelők behatolnak. A US csapatok helikoptereket kérnek a rádióbeszerelés megkönnyítésére, mert bár az An Xuyen tartományban felállított rádiókat eddig még nem bántották a felkelők, az amerikai technikusokat tőrbe csalták és elfogták. A legutóbbi jelentések szerint Curtis E. Le May tábornok, az amerikai légierők parancsnoka Saigonba érkezett, Hogy felülvizsgálja az amerikai segítség eddigi eredményességét. Dél Vietnam azzal vádolja a szomszédos Kambodzsát. hogy Katonái elpusztítottak egy vietnami falut és megölték 52 lakosát. A támadás okát határvillongásoknak minősitik. A vietnami sebesültnek nem jár “Purple Heart” Dél Vietnamban megsebesült egy amerikai őrmester, de megtagadták tőle a “Purple Heart” érmet, ami az amerikai sebesült katonáknak mindig kijár. Igyekeznek eltussolni a dologt azzal, hogy Vietnam nem haditerület, illetve nem ismerik el annak. Ott csak meghalnak az amerikai katonák. Megegyezés a nyugdíj kérdésében Newr Yorkban a munkás és munkáltatókból álló szakszervezeti nyugdíjalap képviselői megegyezésre jutottak, amelynek értelmében 5 helyi lokál 26,000 tagja munkahelyet változtathat éttermekben, “cafeteriák”-ban, “luncheonet”-tekben anélkül, hogy elveszítenék nyujdijhoz való jogukat. “Mostanáig a hotel- és éttermi munkások öt különböző nyugdíjalaphoz tartoznak és ha átmentek egyik lokál fennhatósága alól a másikba, elvesztették a nyugdíjhoz való jogukat”, mondta David Siegel, a hotel és éttermi munkások “Joint Board”-] ától. A régi rendszer alatt egy munkás 30 éven át dolgozhatott az éttermi iparban s egyik munkahelyről amásikba ment anélkül, hogy elég nyugdíjalapot épitett volna fel magának bármelyik lokálban is. A jelenlegi egyezmény következtében a szakácsok, a konyhai segitőszemélyzet, a pult mögötti kiszolgálók, a szóda-árusitók és a pénztárosok változtathatják munkahelyüket és ha megmaradnak az iparban, tovább fizethetik a nyugdíjalapot. ELŐZETES JELENTÉS A MAGYAR SZÓ newyorki Lapbizottsága junius hó 10-én, vasárnap tartja a KELETI NÉPÜNNEPÉLYT a bronxi Zách Parkban. A sajnálnivaló acéltröszlöcskék (Folytatás az első oldalról) gyott a szájukban, mert már beleélték magukat a nyereség hatalmas arányú emelkedésébe. Ennek a keserűségüknek ad hangot a Wall Street Journal április 16-i számának vezércikke. A cikknek az a célja, hogy felháborodást keltsen az olvasóban a kormány “önkényes” beavatkozása miatt az ország “szabad” gazdasági életébe. TI helyett viszont a megdöbbenés és gúny vegyes érzését váltja ki, mert kitűnik belőle, hogy iparmágnásaink és kiszolgálóik mennyire nem ismerik a közvélemény gondolkozását és mennyire lebecsülik a tömegek ítélőképességét. “A hihetetlen hét” c. cikk Írója szerint az ország közvéleménye legfeljebb a fejét csóválhatta volna az áremelkedés felett. Hisz ugyebár mit számit az a kis “három tized centnyi többlet fontonként egy darab acélnál.” Nevetséges! Mindenki kirázza a mellényzsebéből. Viszont az igazgatóknak milyen jól jönne ez a tonnák tízmillióinál! És még ezt a kis örömet sem akarták megszerezni a trösztvezéreknek. Pedig, szegényeknek nagyon fog hiányozni ez az összeg a háztartásban. Ilyen kegyetlenek ezek az emberek. Pedig még egy koldusnak is többet odavetnek*, mint amit ez a kis háromtized centnyi áremelkedés jelent fontonként. Na és a kormány? Az talán jobb a többinél? — kesereg tovább a vezércikk szerzője. — Micsoda felhajtást csinál ebből a kis semmiségből. Kormányügynökök utazgattak az ország különböző részébe, a televízió, rádió embereit is ráuszították a jólvégzett áremelés fáradalmait kipihenő gyárosokra. Az újságírókról nem is beszélve. Ezeket hajnalban verték fel az álmukból, hogy fecsegjék ki a titkaikat, amiket az acélipar urainak a bűnös tevékenységéről hajlandók nyilvánosan is elmondani. Ez persze nagyon felháborító, hogy a belső szennyest az oktalan nagyközönség előtt akarják kiteregetni. Nem elég ha egy szűk belső kör tud csak róla. Dehát a kormány is annyira begyulladt attól, hogy nem folytathatja a régi mértékben a fegyverkezését, hogy még a legszükségesebb diszkrécióról is elfeledkezett. Odáig süllyedtek hogy még a Federal Grand Jury elé is becitálták a nehéziparnak ezeket a nagymoguljait, hogy kitalálják milyen bűnöket követtek el intézkedésükkel. Ez a legnagyobb szemtelenség, mert azt mindenki tudja, hogy a szövetségi Grand Jury-t azt csak baloldali elemek ellen állították fel. Szinte el sem hihető, hogy ma már odáig süllyedtek, hogy még egy iparmágnást is be merjenek oda citálni. Ez tiszta forradalom. De ez még semmi. Képzeljék el, hogy rádió és televízió közvetítők vették körül a U. S. Steel Corporation elnökét és szemtelen módon kérdezgetni kezdték az áremelést illetően .Odáig ment a merészségük, hogy a szokástól eltérően, előre meg nem beszélt kérdéseket is a mellének szegeztek! Mintha holmi bűnöző vágj* felforgató elem lenne. Az ilyen zavarba hozó kérdések csak a szerényebb jövedelmű emberekkel szemben engedhetők meg, de egy tröszt elnökkel szemben nem szabad ilyet tenni. Hisz van elég anyagi fedezete arra, hogy próbát tartasson az “előadás” előtt. A kellemetlen kérdések miatt úgy tűnt a szemlélőknek, mintha a vállalati elnök valamiféle gonosztevő lenne, aki a vádlottak padján ül és a riporterek a birái. Végül pedig az az öröm, ami kitört, amikor Kennedy elnök maga jelentette be az Egyesült Államok népének, hogy sikerült letörni az acél áremelést. Ezzel nyugtatta meg a tömeget, mely szerintük fel volt háborodva a trösztvezérek magatartása miatt. Minden arcon mosoly látszott! Micsoda tapintatlanság és durvaság. Ujjonganak, amikor egy jónéhány ember életének egyik legnagyobb vereségét szenvedi el, mert megtagadták tőlük azt a kis csekélységet, amit az a háromtized centnyi kis többletecske jelentett volna fontonként. Nincs ma már nagylelkűség, szív, áldozat- készség, jótékonyság! önzők lettek az emberek. Mindenki csak magára gondol és nem törődnek azzal, hogy esetleg az a szegény, szerencsétlen iparbáró, kis palotácskájának legbelső szalonjában keserves könnyeket hullat egyetlen, picinyke kérésének megtagadása miatt. De hiába is irja a Wall Street Journal cikkírója megható sirámait az acélgyáros tröszt vezérek keserű sorsáról, nem indul meg rajta senki. Ma már az emberek szive is vasból... akarjuk mondani acélból van.
