Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-03-29 / 13. szám

Thursday, March 29, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ HUNGARIAN WORD 3 MIT NYÚJT AZ ÁTKÉPZÉSRŐL SZÓLÓ UJ TÖRVÉNY? Kennedy elnök aláírásával törvényerőre emel­kedett az a javaslat, amit a képviselőház és a szenátus közös bizottsága hosszabb huzavona után végre elfogadott. Bár Kennedy elnök nagy lelkesedéssel azt mondta, hogy “ez a legjelentő­sebb munkatörvény 1946 óta”, más kormánytiszt­viselők józanabbul Ítélik meg hiányosságait. A munkásátképzés-törvény (Retraining Bill) három évre szóló program kivitelezésére 435 mil­lió dollár kormányköltséget határoz meg és lé­nyegében azokon akar segíteni, akik állandó mun­kanélküliség áldozatai. Ebbe a kategóriába soroz­zák azokat, akik 27 hét, vagy ennél hosszabb idő óta nem képesek munkához jutni. A program jul. 1-én veszi kezdetét. Kik vehetik igénybe a törvény segítségét? A törvény azt célozza, hogy munkanélküli mun­kásokat uj szakmai ismerettel lásson el és ezál­tal uj munkakör betöltésére képesítse őket. Bál* szövetségi szakértőknek az a véleménye, hogy a program közel egymillió munkásnak nyújthat se­gítséget, a terv az első évre 110,000 munkás át­képzését irányozza elő, a második évben 160,000 és a harmadikban 300,000 volna a számuk. A program kiválasztott szakmai tanfolyamokat fog felállítani az államokban szövetségi vezetéssel és az átképzés 52 hétig tarthat. Az erre alkalmas munkanélküliek az átképzés ideje alatt pénzjut­tatásban is részesülnek, amelynek összege meg­felel a helyi munkanélküli biztosítás összegének. A különböző államokban a heti munkanélküli biz­tosítás 20 és 45 dollár között váltakozik. Az át­képzés csupán egy juttatásban részesülhet, ha munkanélküli biztosítást kap, akkor nem kaphat átképzési megsegítést. A munkanélküli férfi vagy nő csak abban az esetben alkalmas az átképzésre és részesülhet tel­jes pénzjuttatásban, ha 21 éves elmúlt, ha leg­alább három évig dolgozott, ha család- vagy ház­tartás feje, ha a vizsgálaton képesnek bizonyul uj szakma elsajátítására. 19 és 21 év közötti munkanélküli is elfogadha­tó átképzésre, de heti juttatását 20 dollárra korlá­tozzák. Az annál fiatalabbak, 16—19 év közöttiek, nem kapnak semmi pénzbeli megsegítést. A munkanélküli a saját állami munkaelhelyező hivatalánál jelentkezhet átképzésre. Ott megálla­pítják képességét és az eredményről értesítik a Labor Departmentet. A Munkaügyi Hivatal, Sey­mour Wolf bein munkaerő osztály vezető irányi- tásával kiválasztja azt a foglalkozási ágat, amely­re, abban a bizonyos kerületben szükség van és aszerint osztja be az átképzősöket. Az egyes álla­mokban az Egészség- és Jóléti Hivatal irányítja a tanfolyamokat. A kiadásokat a szövetségi kor­mány fedezi az első két évben, ami az elsőben 100 millió és a másodikban 165 millió dollár lesz. A harmadik évben az államoknak ugyanannyit kell befektetniük a programba, mint amennyit a szövetségi kormány ad, azaz 165 millió dollárt. Ez év junius 30-ig az előkészítő munkálatokra 5 millió dollárt használnak fel. A pénz kiutalásáról a kongresszusnak kell még határozni, az elnök aláírása egyelőre csak a tör­vény rendelkezéseit hagyta jóvá. Nem elég messzemenő' “Ez a törvény nem varázspálca”, mondja az egyik kormánytisztviselő. “Nem fogja eltüntetni a munkanélküliséget. Egyelőre azonban ez a leg­jobb eszköz a munkások megsegítésére.” A prog­ramon keresztül meg akarják állapítani azt is, hogy az ország növekvő munkaerőtábora mennyi­re képes munkaelhelyezést találni ebben az idő­szakban, amikor az automáció és a technikai fej­lődés annyi sok munkást szőrit ki az iparokból. A munkaterületek állandóan változnak, a népes­ség növekedésével egyre nagyobb lesz a munka­keresők tábora és a jövőben mégis előállhat az a helyzet, hogy nem lesz elég szakmai képzettség­gel rendelkező munkás, aki az uj munkakövetel­ményeknek megfelelne. Bár az országban gazdasági fellendülés van fo­lyamatban, az állandó munkanélküliek száma nem csökken, inkább emelkedik és ez nyugtalanítja a kormánykörüket. A február havi jelentés szerint, az összmunkanélküliek száma valamivel csökkent (0.2 százalékkal), de az állandó munkanélküliek száma tavaly óta — amikor a krízis mélypont­ja volt — 29,000-rel több és jelenleg a statisztika szerint 708,000. Ezeknek többsége szakképzetlen munkás, amely kategória a munkaerő tábor 14.7 százalékát alkotja. Ennek a kategóriának munka­nélküli aránya 17.6 százalék, amikor az átlagos munkanélküli arány 5.6 százalék. Ezek lesznek az elsők, akiknek jelentkezésére számítanak az átképző program szakértői. Azt hangoztatják, hogy ez a program éppenhogy a felületét érinti az országos munkanélküli helyzetnek. A reakció intrikái Egy kisebbméretü átképző program már folya­matban van az 1961-es Területfejlesztési törvény alapján, amely 14 millió dolláros kormánykiuta­lással működik. 55 inségterületen léptették életbe és 20 államban kb. 6,000 munkással törődik. Gold­berg munkaügyi miniszter újabb kiutalást fog kérni a kongresszustól erre a célra. Határozott eredményekről még nem jelentettek és egyesek szerint West Virginiában a munkások nem szíve­sen vették igénybe; ragaszkodtak ahhoz a remé­nyükhöz, hogy visszahívják őket régi munkahe­lyükre. Mississippi államban a próbálkozás kudarcot vallott a helyi reakció és politikusok intrikái mi­att. A Yazoo-Mississippi delta főleg mezőgazda- sági terület, ahol az ültetvényesek áttértek a gé­pesítésre. Mivel nincs elég szakképzett gépész, kérték, hogy a Területfejlesztési program kereté­ben állítsanak fel átképző tanfolyamokat. A kor­mányügynökségek 440,000 dollárt utaltak ki e célra, 1,200 farmmunkásnak gépésszé való át- szakositására. Mindjárt akadt ellenzék, amely felsorakozott a terv ellen. Egy másik csoport nagy-farmer és “Három jótársaságbeli asszony uj precedenst alkotott a kérelmezés terén és uj pi'oblémát a Fehér Ház rendőrei számára.” Ezzel kezdi Mary McGrory, a N. Y. Fost wash­ingtoni rovatvezetője beszámolóját arról az álta­lában elhallgatott eseményről, ami a múlt héten a Fehér Ház hatalmas gyepes udvarának keríté­sén kívül és belül lejátszódott. A három jómodoru, halkszavu asszony türelme­sen megismételte, hogy azért jöttek, hogy az el­nökkel beszéljenek az atomfegyver kísérletekről, amiket ők elleneznek. Még nincs egy hónapja, hogy 6,000 ifjú amerikai ugyanezzel az üzenettel jött az elnökhöz. De az asszonyok nem piketelni jöttek, hanem bemenni az elnökhöz. Nem is pro­testálni akarnak. Csak bemenni. Bocsánatot is kértek a rendőröktől az alkalmatlankodásért, de “teljesíteni kell kötelességünket gyermekeink iránt.” Azt mondták, hogy “itt életről és halál­ról van szó.” A rendőröknek nehéz feladatuk volt. Bentről utasították őket, hogy — hacsak lehetséges — ke­rüljék a letartóztatást. Mrs. Marjorie Swann, Norfolk, Conn.-ből, a küldöttek szószólója, nyolc gyermek anyja, friss tavaszi nárciszcsokrot tar­tott kezében az elnök számára. Mrs. Frances Wit- lin és Mrs. Hermene Evans, nagymamák. Amikor d. e. 10.30-kor megjelentek a Fehér Ház kapujánál, őrök fogadták őket. A strázsaház- ból Thomas M. White, a titkos szolgálat ügynö­ke egy óra hosszat igyekezett őket meggyőzni, hogy az elnök nagyon elfoglalt ember. Amikor már azt hitte, hogy lebeszélte őket, a hölgyek udvariasan megköszönték igyekezetét és céltu­datosan megindultak a Fehér Ház ajtaja elé ve­zető kocsiuton, hogy majd ott megvárják az el­nököt. “Hé”, kiáltotta meglepetten az egyik őr. Ket­ten mindjárt az asszonyok után iramodtak és megállították őket. Egy rendőrőrnagy is megér­kezett és azt ajánlotta, hogy az asszonyok men­jenek vissza a hotelbe és várjanak, mig a Fehér Ház hívja őket. Mrs. Swann erre megmagyaráz­ta, hogy ők már két hete tartózkodnak a YWCA- ben és most már legjobbnak látták, ha maguk jelentkeznek az elnöknél. “Van önöknek gyermekük” ? kérdezte Mrs. Evans a rendőröktől. “Mert ha igen, akkor ez maguknak is szívügyük.” Stover őrnagy csak annyit mondott: “Azt hi­szem nem ez a helyes módszer.” Mrs. Witlin meg­jegyezte: “Amit meg kell tennünk, azt meg kell tennünk.” A hölgyek biztosították az őket most már körbefogó őröket: nincs szándékuk rányitni az elnökre, hanem a lépcsőknél akarnak várakoz­ni. De ez sem használt. A vita halk hangon folyt' tovább az éles már­politikai támogatóik a reakciós Farm Bureau ve­zetése alatt olyan nyomást gyakoroltak a helyi érdekekre, hogy a tervet végre elejtették. Két demokrata szenátor vetélkedése is közrejátszott. Mindkettő híveket toborzott, hogy az előválasztá­son legyőzzék egymást. Az egyik támogatta az átképzési programot, a másik ellenezte, igy a mun kanélkülieken való segítés kérdését politikai lab­daként kezelték. Azzal agitáltak ellene, hogy a mezőgazdasági munkások átképzése a megszerve­zésüket fogja létrehozni, jön a szakszervezet és bevezeti a minimális munkabért ezen a— ebből a szempontból — szűz területen. Mississippiről lé­vén szó, természetes, hogy a faji kérdés is szere­pet kapott. Az egyik ellenzéki vezető avval a ször­nyűséggel rémitette az embereket, hogy mivel az átképzésre kerülő mezőgazdasági munkások 80 százaléka néger, fennáll az a veszély, hogy a tan­folyamok integráltak lesznek!! Megállapítást nyert az a tény, hogy ezen a te­rületen élő 50,000 vidéki 20—49 év közötti férfi munkás 50 százaléka vagy teljesen munkanélküj van, vagy részidőt dolgozik. A traktorvezetők napi 8 dollárért dolgoznak az ültetvényeseknek. Akik karácsonyi bonuszt kapnak, azok napibére kb. 10 dollárra emelkedik. A szerencsésebbek 200 napot is kidolgoznak évente. A legmagasabb ke­reset eszerint 2,000 dollár körül van évente szak­munkásoknak. Látjuk tehát, hogy ezer akadályba ütközik min­den olyan irányzat, amely a nép szükségleteinek legminimálisabb kielégítésére törekszik. Ha a munkáltató osztály nem talál benne a maga szá­mára azonnali hasznot, meggátolja keresztülvi­telét. ciusi szélben. Talán egy óra telt el megint, egy- szei’re csak gépkocsi állt meg előttük, polgári ru­hába öltözött férfi és nő szállt ki belőle. A Wo­men’s Bureau-ből jöttek. Még egy utolsó felszólítás a rendőrőrnagy ré­széről: “Félreértés elkerülése végett mégegyszer megkérdem, hajlandók önként távozni, vagy fe­dezettel kisérjük a kapun kívülre?” A hölgyek határozottan feleltek. Mrs. Swann: “Szándékom tervemet keresztül­vinni.” Mrs. Evans: “Nem kívánok távozni.” Mrs. Witlin: “Nem.” A hölgyeket a gépkocsiba gyömöszölték. Mrs. Swann átnyújtotta az elnök nárcisszait egy ripor­ternek. A kocsi a Women’s Bureau irányában hajtott. A törvénytelen behatolás vádját azonban mégsem emelték az asszonyok ellen. Az első “bemenők” a békeharc történelmébe vésték nevüket. Az amerikai asszonyok a harcot tovább folytatják. A béke ügye biztos kezekben van. Megrendítő hasonlat Midőn Robert Kennedy igazságügyi miniszter a McCarran-törvény alapján kényszeríteni próbál bizonyos újságokat és kiadványokat arra, hogy megbélyegző feliratot használjanak, időszerű visz szaidézni a nácik által 1933-ban a Berlini Egye­temen előterjesztett tételt: Egyének, akikben zsidó vér van, hem tudnak németül gondolkodni. Tehát, amikor egy zsidó né­metül ir, akkor hazudik. Ennélfogva, ezentúl ha zsidó tanár vagy hallgató könyvet vagy tanul­mányt ir, írja a következőt a címlapra: ‘Én zsidó vagyok és ez fordítás a héberből a német nyelv­re“.” U. S. Rubber emeli a gumiárakat A U. S. Rubber Tire Company, a U. S. Rubber Co. alvállalata felemelte a külső és belső autógu­mik árait nagybani árusítóinak. Ezen hatalmas cég szerint ez azt jelenti, hogy az autógumi vá­sárlók 2—6 százalékkal lesznek kénytelenek töb­bet fizetni ezentúl. A Goodyear Tire and Rubber Co. a másik gu­migyártó óriásüzem, szintén felemelte árait 2 és fél—5 százalékkal. A két vezető céget természe­tesen nyomon fogja követni a többi gumigyáré üzem is. De azért, ha valaki nem tudná, a mun­kásokra hárítják a felelősséget az inflációért. A BÉKE ÜGYE BIZTOS KEZEKBEN VAN A MAGYAR SZÓ ELŐFIZETŐJE EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE!

Next

/
Thumbnails
Contents