Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-03-22 / 12. szám
Thursday, March 22, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD 11 Ki emlékszik erre? Irta: E. H. NEUWALD A los-angelesi Munkás Otthonban második előadásomat tartottam európai utunk tapasztalatairól, utána Jakab munkástárs emlékeztetett régi passaic-i eseményekre. Másnap Bridgesportról kaptam levelet, amelynek Írója valamikor értékes verseket irt lapunkba és most erre1 emlékeztetett : “Hol van a ‘Rákóczi Szála’, hol vannak Gom-: bős, Monszport, Kundráth és a többiek? Emlékké váltak a szálló idő szárnyán... Talán emlékszik a szegény ‘Rákóczi Száláról’ irt verses siratómra, amelyet maga is kommentált. “Bizony az öregek még emlékeznek Neuwald- ra,-—az volt a bridgeporti mozgalom hőskorszaka. A nagy Rákóczi Hall. a tüzoltófecskendő, amikről én 16 éves koromban hallottam...” Azután megérkezett a Magyar Szó február 22-i száma, benne Sz. J. trentoni “Visszaemlékezése.” Mindez arra késztetett, hogy felsoroljak néhány várost, néhánv kiemelkedő régi eseményt és megkérdezzem: KI EMLÉKSZIK ERRE? PASSAIC, N. J. Ki emlékszik a régiek közül arra, hogy gyűléseink túlterjedtek a “szalon” méretein, ahol eredetileg gyüléseztünk és a tömeges érdeklődők előtt megnyitottuk a város akkori legnagyobb termét: a Turner Ilall-t? Az első népgyülésen a passaic-i és környékbeli magyarság zsúfolásig megtöltötte a termet, de az előadásom első tiz perce után a rendőrség megzavarta a gyűlést. A rendőrfőnök —akinek szintén Turner volt a neve —, a törvények megsértésével átkutatta irattáskámat, amelyben megtalálta az IWW tagsági könyvemet. Abban az időben az Industrial Workers of the World volt a mumus: letartóztattak, a termet kiürítették. Nem sokat értek vele, mert a legközelebbi gyűlésünk még sikeresebb volt és a rendőrség nem talált ujabb okot a letartóztatásra. BETHLEHEM, PA. A huszas évek legelején “4th of July” nemzeti ünnep napján, a vend ajkú, dohánygyári sztrájkoló munkásnők délutáni gyűlésére hivott az AFL vezetősége. A gyűlés lelkes volt, a sztrájkoló nők érdeklődéssel hallgatták fejtegetéseimet az ipari szervezkedés előnyeiről — persze magyarul, amit az amerikai szervező nem értett. De csak addig, amig az AFL egyik fizetéses magyar alkalmazottja el nem árult. Amikor felszólításra nem voltam hajlandó elhagyni a színpadot és abbahagyni beszédemet — a szervező rendőrökért telefonált. Közvetlenül a detektívek megérkezése előtt, a hátsó kijáraton át távoztam, nemcsak azért, mert a bethlehemi börtönökről és az ottani bánásmódról rossz értesüléseink voltak, hanem főként azért, mert ugyanaznap estére Philadelphiában kellett lennem, a Dalárda helyiségében rendezett népgyülésen ... Ki emlékszik erre ? YOUNGSTOWN, O. És ki emlékszik arra, hogy az első világháború után a youngstowni hetilap volt a Horthy-rend- szer egyik hűséges szóvivője, amig a youngstowni és környékbeli haladó magyarság az Uj Előre segítségével népgyülést rendezett és Neményi szerkesztőt vitára hívta ki a népgyülés szónokával? Az érdeklődők egy órával a jelzett idő előtt megtöltötték a gyüléstermet és Neményi — ellentétben óvatosabb kollégáival —, valóban meg is jelent a gyűlésen. A vitára persze csúnyán ráfizetett és az állításait meghazudtoló érvek súlya alatt, a jelenlévők hahotája mellett — kiszaladt a teremből. i A gyűlés után mozgalmunk fellendült, a munkáslap előfizetőinek tábora megnövekedett. TRENTON, N. .1. Az első világháború után a hatóságok a “bol- seviki” mumust kergették. Trentonban egy éjjel tucatjával tartóztatták le és az ágyukból hurcolták el lapunk legodaadóbb híveit. A rendőröket Zámbory, a helybeli magyar reakciós hetilap szerkesztője vezette, ő volt az, aki kijelölte a magyar “bolsevikik” házát. Ennek “köszönhettem”, hogy Ellis Islandon — ahová deportálási célzattal vittek —, bár magánzárkában tartottak, de legalább a közelemben éreztem néhány száz derék trentoni magyar nőt és férfit. i Az Uj Előre Zámbory eljárását azzal viszonozta, hogy amikor a Verhovayak Lapjának szerkesz tője lett, cikksorozatban követelte a rendőrspicli elbocsátását. Az akkori elnök, Daragó kiállt Zámbory mellet és elutasított minden “külső beavatkozást”. Lapunk erre Daragó lemondását követelte, ami a “nagy” Verhovayval szemben vakmerőségnek tűnt. A 83-as és a 38-as Verhovay fiókok voltak az elsők, amelyek az Uj Előre követelését magukévá tették. Az első kettőt tucatjával követték a Ver- hovay fiókok, amig több mint 150 fiók állott hivatalosan csatasorba az Uj Előre vezetésével Daragó és Zámbory ellen. A küzdelem eldőlt, Zámboryt kitették a kényelmes szerkesztői székből, Daragó lemondott és a trentoni haladó magyarság fényes elégtételt kapott. Vajon ki emlékszik erre? DETROIT, MICH. Egy időben a detroiti Munkás Otthon egykori templomban gyülésezett, oda hirdettünk népgyülést. A nyolc órára hirdetett gyűlésre már tódultak az érdeklődők, amikor két detektív letartóztatott és a rendőrségen rácsok biztonsága mögé helyezett. A letartóztatás Zámbory warrant-ja (letartózta- tási parancs) alapján történt, aki a népgyülés megzavarásával próbált bosszút állni azért, mert a munkáslapban irt cikksorozatom következtében kiesett a zsíros szerkesztői állásból. Jól tudta, hogy előadó nélkül nem lesz gyűlés, ezért közvetlenül a gyűlés megkezdése előtt tartóztatott le. De Zámbory ez alkalommal is tévedett. Egyik munkástársunk letette az 500 dolláros óvadékot, kieszközölte azonnal szabadonbocsátásomat és a gyűlés félórai késéssel megkezdődött. A letartóztatás nélkül talán nem is lett volna olyan lelkes a gyűlés — és az “öregek” között talán akadnak még olyanok, akik emlékeznek erre?! PITTSBURGH, PA. Ki emlékszik arra, hogy "az első világháború után a Pittsburgh és környéki reakciós erők, a papok és egyleti basák vezetésével vasárnap délutánra nagy népgyülést hívtak össze az egykori Monongahela szálloda nagytermébe? A gyűlés kimondott célja “Magyarország segítése” volt, de valójában Horthynak és gyilkos tisztjeinek akartak segitséget nyújtani. Erre toborozták a jóhiszemű magyarokat. A szálloda nagyterme megtelt és a jól kigondolt és megalapozott terv sikerült volna, de volt erős munkás napilap, amely maga is végzett egy kis toborzást és a gyűlésre kiküldött előadónak. így történt, hogy a gyűlésre, amelynek elnöke egy pap, jegyzője egy másik pap volt, a haladó munkások oly számban vonultak fel, hogy készen állottak minden Horthy-pártí, de népellenes terv meghiúsítására. A gyűlés folyt mint a karikacsapás, de rövid DÉL-AFRIKAI TÖRTÉNET A Guardian cimü angol lap Írja: Egy johannesburgi törvényszék a napokban hathónapi börtönbüntetésre Ítélte Joseph Louwt, egy fiatal és tehetséges újságírót. Az volt a vád ellene, hogy “összeesküdött” egy 19 éves fehér gépirónővel, és igy szembeszegült az úgynevezett “erkölcstelenségi törvénnyel”, amely tiltja a kapcsolatot a Dél-afrikai Köztársaságban fehérek és négerek között. Louw eleinte Johannesburgban a Drum cimü képeslapnál dolgozott, majd később ennek cape- towni testvérlapjához, a Golden City Posthoz került. Ekkor történt — mintegy három évvel ezelőtt —, hogy felfigyelt a Beecher ügyre, amelyből azután világszenzáció lett. Louw volt az első újságíró, aki megírta ennek a Capetownba bevándorolt angol családnak a történetét. A Beecher házaspár a capetowni katolikus temp lom küszöbén £gv barna csomagolópapírba burkolt csecsemőt talált. A házaspár magához vette a gye reket és örökbe fogadta. Két évvel később azonban értesítették őket, hogy a gyermeket elveszik tőlük, mivel “minden valószínűség szerint színes bőrű”. Beecherék egyik szomszédja ugyanis feljelentést tett ellenük a hatóságoknál, s azt állította, hogy a szép, kissé sárgás bőrű fiúnak, tiz perces felszólalásom után nagyot változott a helyzet: a gyülésvezető pap sietve távozott, a jegyző-pap követte példáját, a jelenlevők pedig EGYHANGÚ szavazással az egyik munkást gyü- lésvezetőnek, egy másik hívünket pedig jegyzőnek választották meg. A határozati javaslatot, amely elitélte a véres fehér terrort, megtagadott minden támogatást Horthyéktól és felajánlotta az amerikai magyarság erkölcsi és anyagi segítségét a MAGYAR NÉPNEK — a gyűlés egyhangúlag elfogadta! A pittsburghi, mckeesporti és környékbeli “öregek” között biztosan vannak még, akik emlékeznek erre a gyűlésre. BRIDGEPORT, CONN. • Ki emlékszik a régiek közül a “tüzoltófecsken < dőre” ?. . . Wilson polgármester és Redgate rendőrfőnök a szólás- és gyülekezési szabadság megcsúfolásával megtagadta az engedélyt minden olyan gyűlésre, amelyen e sorok íróját szónoknak jelezték. Csaknem egy évi szünet után, az Uj Előre egész oldalas hirdetésben, a “szabotált” szónok megnevezésével a nagy “Rákóczi Szálába” népgyíilésre hívta a bridgeporti magyarságot. Erre a hirdetésre nem nyolc órára, hanem hét órára már ezrek jelentkeztek a Rákóczi épület előtt. A nagytermet nem nyitották ki, mert a bejáratnál rendőrök álltak, hogy az engedély nélküli gyűlést megakadályozzák. A tömeg egyre nőtt és végül már a “Szála” melletti utcákat is megtöltötte. A másnap reggeli amerikai újságok szenzációs beszámolókat közöltek és hatezerre becsülték a “west-sidei magyar lázadók” számát. A rendőrség a hatalmas tömeg követelésére sem engedélyezte a terem megnyitását, ellenben kirendelte a tűzoltóságot, amely nekilátott a tömeg fecskendőkkel való szétzavarásához. Kilenc óra tájban körülbelül háromezres tömeg gyűlt össze a lapunk egyik hívének házhelyén és ott a sötétben folytattuk felvilágosító munkánkat a helybeli reakciós erők aknamunkája ellen. A hideg viz nem csökkentette híveink lelkesedését! ★ Nemcsak a “bridgeporti mozgalom hőskorszaka” volt ez, hanem szerte az országban, minden magyarlakta helyen, élő bizonyítéka annak, hogy a felvilágosodott, haladó magyarság félelmet nem ismerve, szembe mert szállni a reakció minden formájával és annak bérenceivel. A “hőskorszak” tanúi és aktiv részvevői közül sokan, nagyon sokan már nincsenek az élők sorában. Akik még itt vannak, megöregedtek, de amikor sajtójukról van szó, fiatalos lelkesedéssel és páratlan áldozatkész- béggel jelentkeznek, mert EMLÉKEZNEK arra a szerepre, amelyet a munkáslap az elmúlt évtizedekben belöltött. A felsorolt epizódokra vajon kik emlékeznek? Jó lenne hallani felőlük most, a 60 éves jubileumi esztendőben. Jó lenne találkozni azok nevével és Írásával, akik jóban-rosszban a munkás sajtó mellett álltak, annak erejét növelték és kitartását biztosították. Akik megmaradtak, MA IS erőt és kitartást adnak ahhoz, hogy sajtónk tovább haladjon a 60 éve taposott utón! Thomas Beechernek “olyan szaga van, mint a színeseknek”. Az állami szociális gondozó, aki ebben az ügyben felkereste a családot, nagyon határozott volt. Kijelentette: “Kár itt vitatkozni, hiszen csak ránézek valakire, és máris felismerem, hogy szines bőrü-e.” Az egész állami és rendőri gépezet miiködésbe- lendült, hogy elragadja az örökbe fogadó szülőktől a kis Thomas Beechert, s vagy egy szines bőrű családhoz adja felnevelésre, vagy pedig a színes borii gyerekek árvaházába szállítsa el. Louw azonban nyilvánosság elé tárta az ügyet. Tudósításának nagy visszhangja volt, s a világ minden tájáról felfigyeltek rá a. jogászok és az újságírók. Úgyhogy, amikor röviddel ezután négy rendőr érkezett Beecherék háza elé, hogy erőszakkal távolítsák el a gyermeket, nem engedték be őket a házba. A rendőrség a kudarc után nem mert újra próbálkozni. Hamarosan pedig Beecher egykori angliai szakszervezete repülőjegyet küldött Beecheréknek, és a kis család visszaérkezett Angliába. Most pedig Louw vált a fajgyűlölők egyik törvényének áldozatává. A törvényt 1950-ben hozták, és azóta 1960-ig csaknem hétezer embert állítottak bíróság elé, s csaknem 4 ezret Ítéltek el kÖ-«> zülük. t
