Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-03-15 / 11. szám
rjio AiVlJDXUJY/U i>mu JL mv u/ju » Vjfi. * Ui^Xi T i uiuoufl(v , xuaiit/, i(/u^ A HARMINCAS ÉVEK LAPUNK TÖRTÉNETÉBEN (7) Lapunk 60 éves fennállása óta sokszor ^olt komoly bajok előtt, melyeket mindig szerencsésen átvészelt. Az 1929-30-as depresszió súlyos anyagi problémák elé állította, úgyhogy a lap megszűnése forgott kockán New Yorkban. Ekkor valakinek az akkori vezetőség közül eszébe jutott, hogy ha már a lapunk munkás lap, akkor nem New Yorkban, egy könnyű ipari városban, hanem a nehézipari munkások központjában van a helye. Tehát vigyük a lapot Clevelandija. Erélyes szervezési munka után ez a költözködés meg is történt 1931 májusában, mely időtől fogva alkalmazottja lettem az Uj Előrének, bár az újságkészítés semmilyen ágához halvány fogalmam sem volt. Eleinte zsákokban hordtam a postára a lapot, persze a saját gépemmel, de csakhamar a szedőgép és a tördelő asztal mellé kerültem, ahol több mint 9 évig dolgoztam. A szerkesztőség megérkezése — legalább is külső r bei ve — nem volt valami felemelő látvány. Ruhájuk meglehetős kopott volt és a csomagjaik legnagyobb része könyvekből, újságokból és egy ócska írógépből állott, no meg abból a sok adósságból, amit New Yorkból hoztak. De annál melegebb volt a clevelandiak szeretete és fogadtatása irántuk, akik lakásukról és ellátásukról is gondoskodtak. A lapot a Broadwavn egy bérelt nyomdában kezdtük el, meglehetős nehézségekkel. Kölcsönt kölcsön után vettünk fel. Azonban, ahogy a depresszió mélyült, úgy kezdett a lap erősödni. Csakhamar rájöttünk, hogy jobban járunk, ha a saját nyomdánkban készítjük a lapot. Béreltünk egy helyiséget a Buckeye 114-en egy garázsban, vettünk három szedőgépet, egy ócska flatbed- gépet, amin a lapot nyomtuk és nyomdai kellékeket. Később vettünk még három kis nyomdagépet jegyek, röplapok és plakátok nyomására. Araikor a 30 éves jubileumot tartottuk, az Uj Előrét 124 oldalon adtuk ki. Ebből 60 egész oldal és 64 tabloid oldal volt. Hogy a lapot idejében kiadhassuk, az utolsó nap 25 órát dolgoztunk ketten a nyomdában és Rákosi a szerkesztőségben. Amikor már “prosperálni” kezdtünk az ócska- nyomdagépet kicseréltük egy uj, modernebb flatbed nyomógéppel, de ezeket a gépeket nemcsak megvettük, hanem (az uj nyomdagép kivételével) mindet ki is fizettük teljesen. Hogy volt ez lehetséges a legnagyobb depresszióban? Nagyszerű mozgalmi akciók voltak. Tudtommal ekkor volt lapunknak a legtöbb olvasója. Az alkalmazottak fizetésével viszont akkor nem nagyon dicsekedhettünk, mert a hivatalos fizetés úgy a szerkesztőségben, mint a kiadóban és nyomdában (három régi nyomdász kivételével) a következő volt : Családosoknak heti $18, magányosnak, vagy házaspárnak heti 15 dollár. Természetesen ez csak a papíron volt meg, mert nem emlékszem, hogy évente kétszer megkaptuk volna a teljes fizetést, amig Clevelandban voltunk. , Egy végzetes ballépés Amikor a lar> 6 év alatt Clevelandban, a nehézipar központjában tényleg gyökeret vert és megAn "Előre” nyomógépe Clevelandon erősödött, akkor valakinek New Yorkban megint eszébe jutott, hogy hát a lapnak mégsem Clevelandban van a helye, hanem New Yorkban, ahol az egységfront-mozgalom van. Egy évi vitatkozás után — a clevelandi olvasók legerélyesebb tiltakozása ellenére — a lap 1937 októberében ismét visszaköltözött New Yorkba. Ez alkalommal egy teljes nyomdai felszerelést vittünk magunkkal a nagy uj nyomdagépen kívül, amit ClevelandHorváth István szedi a Magyar Szót ban hagytunk ötezer dollár adósság fejében, ami még a gépen volt. New Yorkban a Greenwich Streeten kezdtük újból. Mivel a nyomdagépen kívül minden felszerelésünk megvolt, tehát vettünk egy drága rotációs nyomdagépet. De mivel akkor még mindig nagy volt a munkanélküliség a gépész unióban, igy két unió lokál is az ő embereit akarta elhelyezni, azzal fenyegetőzve, hogy piketelni fognak, ha tőlük vesszük az embereket. Végre is megegyeztek egymás között és kilenc embert helyeztek el a rotációs gép mellé heti 65 dolláros fizetéssel. De mivel a kilenc ember közül 3 előmun- kás volt, azoknak a fizetése $75 volt, (Ugyanezt a munkát Clevelandon egy ember végezte heti 18 dollárért és még azonkívül volt elég ideje más munkára is. A lap körüli személyzet is alaposan megszaporodott. Például három managert állítottak be. Egyik a lapot intézte, a másik a hirdetéseket kezelte és a harmadik a jegyek, röplapok, plakátok szerzésével volt megbízva. És hogy az “egységfront” látszata legalább külsőleg mutasson, valami dr. J.-t tettek a főszerkesztői állásba, A lapnak a neve is megváltozott, Uj Előréből “Magyar Világ” lett és az első számai tele voltak hoiiywoody színésznők fényképeivel. Azonban mindez mit sem használt. Vagy három hétig tartott ez a pünkösdi királyság, amig mindenki teljes fizetést kapott. Persze akkor már a fizetések is alaposan fel lettek emelve. Három hét után kezdték a személyzetet gyomlálni, a fizetéseket vágni — már ahol lehetett. — Végre is egy pár hónap (nem vagyok biztos az időben) alatt a lap teljesen megszűnt és a három szedőgépen kívül minden elveszett. Miért? Mert a beígért egységfrontnak semmi nyoma sem volt. Viszont a lap olvasóinak egy része közömbös lett a lappal szemben, mivel akaratuk ellenére vitték el a. lapot Clevelandból. Egy ember volt a lapnál, aki ezt a tragédiát előre,, pontos számokkal megjósolta és köröm- szakadtáig harcolt a költözködés ellen. Ez az ember az akkori ügyvezető, Deák Zoltán volt. Keserves hetek és hónapok következtek, amig ismét megindíthattunk egy hetilapot a 14-ik utcában, a még megmaradt 3 szedőgéppel. Akkor indult útjára a “Magyar Jövő”, a mai Magyar Szó elődje. Bármilyen nehézségekkel küzdöttünk is. mégis boldogan gondolok vissza azokra az évekre, mert nem mentek veszendőbe és mivel még mi is fiatalok voltunk, hát mi is tudtunk nevetni, különösen amikor olyan hibák kerültek a lapba, mint pl. a következő: A szerkesztő azt irta nagy cim- betünek, hogy : “A bányabárók vérebeket uszítanak a sztrájkoló munkásokra”. Persze, hogy valamelyikünk elfelejtett vesszőt tenni az “e” betűre és akkor igy hangzott: “A bányabárók verebeket uszítanak a sztrájkoló munkásokra.” P. F. KIT MEG NEM TESZ AZ EMBER A SAJTÓJÁÉRT (8) Elbeszélésem abból az időből ered, amikor Szabados Zádor volt az Előre szerkesztője, Éber László a segédszerkesztő és Sugár József az ügyvezető. Sugárral beszélgettünk az Előre anyagi helyzetéről, amikor megkért, hogy dolgozzak a lap irodájában, mert szükség van egy nőre, aki az apróbb ügyeket intézi. Mik azok az apróbb ügyek? — kérdeztem. Hirdetéseket szerezni — volt a válasz — és hirdetést angolból magyarra fordítani és ehhez hasonlók. Én teljesen járatlan vagyok ilyesmiben — mondtam Sugárnak, de ő biztatott, hogy majd segítségemre lesz és nagyon egyszerű megtanulni. Addig biztatott, amig megígértem, hogy megpróbálom. Kérdésemre, hogy mi lesz az első munkám, egy újságot hozott, hogy fordítsak egy cigaretta-hirdetést magyarra. Megijedtem, hogy nem tudom megcsinálni, de ő csak tovább biztatott, hogy ne féljek, minden kezdet nehéz. A fordítás bevált és ekkor egy magyar kézimunka üzletbe küldött, hogy menjek szerezzek hirdetést. Megadta a címet, amit én fel is jegyeztem, de amikor az elevated vonatból a 6. utcánál kiszálltam, jobbra, balra menve nem találtam az üzletet. Addig járkáltam, amig a 14. utcához közel egy magyar kézimunkabolthoz értem. A kis üzletben két fiatal nő kézimunkázott, akik szívesen fogadtak, mert azt hitték, hogy vevő vagyok. De amikor megmondtam, hogy az Előre napilaptól jöttem hirdetést felvenni, az egyik gúnyosan megjegyezte, hogy előbb hozzak vevőket, azután kérjek hirdetést. Hiába volt minden, nekik vevőre volt szükségük és nem hirdetésre. Fájó csalódás ért első próbálkozásomra. Másnap Sugár bemutatott égy munkástársat New Jerseytől. Beszélgetésükből megértettem, hogy Sugár a lap anyagi helyzetéről panaszkodik és kérte, hogy menjenek ki szerezzenek hirdetéseket. A jerseyi munkástárs azt mondta, hogy van ott egy magyar hajójegyiroda, ha oda kiküldené- nek valakit, az talán kapna hirdetést. Később Sugár megkérdezte, volna-e kedvem Jerseybe menni és mindjárt hozzátette, hogy a jerseyi munkástárs családjánál szívesen adnának helyet egy éjszakára. Beleegyeztem. Másnap korán keltem és siettem a megjelölt helyre. Az üzlet még zárva volt, hűvös volt az idő, amire nem voltam kellőképpen felöltözve. De vártam, mig végre megnyílt az üzlet. A középkorú tulajdonos nyugodtan, meghallgatott, s azt mondta, szívesen adna. hirdetést az Előrébe, “mert én hiszek benne”, de hozzátette, hogy olyan rosz- szul megy az üzlet, hogy a legjobb akarata mellet sem teheti meg. Olyan őszintén mondta, hogy elhittem neki. Hirdetést nem kaptam, de megígérte, ha javulnak a viszonyok, beküld egy hirdetést az Előrének. Az Előre irodája közel volt a nyomdához, ahol Kacander József, mint nyomdász és Lányai Nándor, mint szedő dolgozott. Munkájuk közben mindig tréfát űztek saját helyzetükből és egy-egy sikerült mondáson hangosan nevettek. Ilyeneket mondtak: Láttad pajtás, ma behozták a papirost, majd jön Sugár farizeus arccal, hogy a héten nem tud fizetni, mert a papirost kell kifizetnie, majd a jövő héten nekünk fizet. Akkor a héten koplalunk, a jövő héten kipótoljuk. E héten jól behúzzuk a nadrágszijat, a jövő héten kiengedjük. S igy ment a tréfa, nevetés, de mindig elvégezték munkájukat, még éhesen is, hogy az Előre pontosan megjelenjen. Igazi jó munkások voltak! Engem nagyon bántott, hogy még egy hirdetést sem tudtam szerezni, pedig jártam mosodákba, ruhatisztítókba, de sehol semmi eredmény. A véletlen azután olyasmit hozott utamba, melyről még álmodni sem mertem volna. Nagy szinielőadásra készültek, három színésznővel a főszerepekben: Thurv Ilona, Dobó Böske és egy középkorú nő, akinek nevére nem emlékszem. A népszínmű cime Parasztbecsület volt. Úgy történt, hogy Thurv Ilona 1 eteg lett. s mivel én tagja voltam a műkedvelő körnek és többször szerepeltem, engem kértek fel, vegyem át a szerepét. Mivel azonban énekes darabról volt szó, nem fogadtam el, mivel énekelni nem tudtam. De rábeszéltek, hogy nem kell énekelnem és fizetést is kapok érte. Nagyon megörültem ennek, mert
