Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-02-22 / 8. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 22, 1962 MAGYAROK AMERIKÁBAN (Folytatás) Részlet George Washington Pulaski tábornokhoz irt leveléből “Minthogy oly sokat hallottam már KOVÁCS ezredesről, jelleméről, és képességeiről, nincs kifogásom az ellen, hogy néhány hónapra mint kiképző-mester alkalmaztassék. Egyúttal azonban óvatosságra intem külföldi tisztek alkalmazása iránt való hajlandóságában: az ország nyelvének, valamint a nép géniuszának, szokásainak nem-ismerése gyakran okoz nehézséget és kellemetlenséget, melynek kockázatát nem szabad vállalnunk, kivéve rendkívüli tehetség és képesség esetében” — irta Washington. A KONGRESSZUS HATÁROZATA A Légió megszervezésére rövidesen kijött a rendelet. A 68 lovas és 200 gyalogosból álló katonai szerv a PULASKI LÉGIÓ nevet kapta. 1778 április 18-án a Continental Congress, a katonai bizottság és Washington tábornok ajánlatára kinevezte a magyarszármazásu KOVÁCS MIHÁLYT a Pulaski Légió ezredes parancsnokává. A Légió 268 főről hamarosan 330 főre emelkedett. Kovács ezredes Eastern Pennsylvaniában tá- boi’ozott 1778 októberében, ahol a légió alapos kiképzés alá került parancsnoksága alatt. A lovasságot teljesen huszár módon képezte ki. A légió katonáit a lakosság mindenütt a legnagyobb szeretettel vette körül, akármelyik helység közelében gyakorlatoztak. A Maryland Journal és Baltimore Adviser 1778 aug. 4-i számában írja, hogy Pulaski tábornok csapatszemlét tartott és a Légió harci kedve és fegyelme elárulta, hogy a legkiválóbb vezetés alatt állnak. Kovács ezredes büszke is volt a csapatra. Az köztudomású volt, hogy a magyar katonák és katonatisztek a legudvariasabb magatartást tanusitották a lakossággal szemben mindenütt. iSalem, So. Carolina-i Protestant Diary megirja, hogy a “legionisták nagy tisztelettel vannak a lakosság iránt, nem részegeskednek és mindent kész pénzzel fizetnek.” Kovács ezredes érdeme volt, hogy céltudatos, jó katonákat nevelt ki. A Légió már megalakulása évében, 1778-ban résztvett az Egg Harbor-i ütközetben, ahol 30 embert veszített, majd az Osborn Island-nál lefolyt csatában 22 embert. De a Légió legnagyobb ellensége a ragályos betegség volt, a himlő, ami miatt rövid időn belül 150 embert veszített el. Nehéz tél után a csapat összeszedte magát és készen volt további harcokra. A CHARLESTONI KITÖRÉS 1779 februárjában Dél-Carolina államba vezényelték a légiót, ahol az angolok Charleston városát támadták. A várost védő tábornok William Moultrie volt akit a város lakossága már kért, hogy adja fel a várost az ellenségnek. Úgyszólván az utolsó pillanatban, május 8-án érkezett meg a Pulaski Légió Kovács ezredessel. Az ostrom alatt álló város lakossága kitörő örömmel üdvözölte a Légiót. Pulaski és Kovács kidolgozták haditervüket. Úgy határoztak, hogy kitörnek a városból, hirtelen megtámadják az angolokat és megtörik a támadó angol sereg erejét. 120 válogatott lovas indult a városból Prevost angol tábornok csapatai ellen. Nekirohantak a túlsúlyban levő ellenségnek. Vágták az angolt és nagy veszteséget mértek rájuk. De az angolok sokan voltak, Kovács ezredesnek csak 120 embere volt. Kovács és Pulaski vezette rohamra a légiót és a harcban Kovács ezredes hősi halált halt. A Légió súlyos veszteség után visszavonult Charlestenba. Az angolok temették el Kovács ezredest, azon helyen, ahol elesett. Ahol el van temetve, az jelenleg John Magart nevű egyén földje a charleston Huger utca sarkán. Skelly, az angol hadsereg brigadérosa elismeréssel nyilatkozott a légióról: “Best cavalry the rebels ever had”. Még az 1779-es év októberében Casimir Pulaski is elesett, Savannah-nál és a Légió feloszlott. Kovács halálhíre már szeptemberben eljutott Budára. Feleségét értesítették, aki nem tudott Amerikába eljutni, hogy legalább a sirt meglátogatta volna. A sárosmegyei Szinyei templom mellett kis kápolnát emeltetett férje, a magyar harcos emlékére, aki életét adta, hogy az amerikai függetlenség megvalósulhasson. A LAUZUN HUSZÁROK Kovács Mihály ezredesen kívül sok más magyar hős harcolt Washington hadseregében. Többen kutattak ezirányban és megdönthetetlen bizonyítékot szereztek a magyaroknak az amerikai függetlenségi harcokban való részvételéről. A magyarok nem amerikai parancsnokság alatt — mint Kovács ezredes — hanem a franciák hadseregében harcoltak. A francia hadsereg ROCHAMBEAU tábornok HAZAI HANGULATOK MAJDNEM három millió felnőtt amerikai nem képes elolvasni az orvosságos üveg feliratát, vagy a munkást kereső hirdetés szövegét. Ezekre a statisztikai adatokra alapozott programot indítottak meg a Kongresszusban 50,000,000 dollár kiutalására az államok részére, felnőtt oktatásprogram kivitelezésére. Goldberg munkaügyi miniszter azt állította a kihallgatáson, hogy nyolcmillió 25 éven felüli nő és férfi csak az ötödik osztályon aluli iskolázottsággal rendelkezik. Nincs kizárva, hogy Kuba szocialista versenyben a felnőtt-oktatás terén, nemsokára utoléri és elhagyja az Egyesült Államokat. ★ ATLANTA, Ga.-ban letai'tóztattak egy beteg néger férfit, mert ‘fehér’ kórházban keresett gyógykezelést. Vele együtt 15 ^nás szegregáció-ellenes tüntetőt letartóztattak. A kórház előtt hónapok óta folynak tüntető felvonulások diákok és más csoportok részéről, akik harcolnak azért, hogy köz pénzzel támogatott kórházakban szüntessék meg a betegek és alkalmazottak elkülönítését. ★ “RAJTUNK AZ ÁTOK.” Seattle, Wash.-ban ezzel nyugtázta Rév. Dr. Martin L. Goslin. a Plymouth Church pásztora azt a tényt, hogy Robert Welch, a Birch-alapitó és dr. Fred Schwartz, a Christian Crusade-tól, egyszerre látogattak városunkba. Weichet úgy jellemezte, mint aki “elárulta a demokráciát, vezetőinket kommunistáknak és árulóknak nevezi. .. “Schwartz . . . kételyt és a tragikus gyanakvás magját hinti el hallgatóiban. Átok tört reánk.” ★ LEVÉL A N. Y. TIMES-HOZ: “Borzadállyal és döbbenettel olvastam feb. 1-i számukban a “4 millió dolláros Állatkórház”-ról szóló hirt. Minden önérzettel rendelkező emberben bűntudatot ébreszt egy ilyen hir, ha arra gondol, hogy városunkban hány ezer ember szenved szükséget és hogy világszerte sokmillióra rug a számuk. Hát ide érkezett a társadalmunk? Igaz, hogy többet törődünk kutyáinkkal, mint testvéreinkkel? Aláírva: Pearl David.” Az újságszámban megjelent a 62. utca és East River Drive-nál (előkelő környék) épült Állatközpont modern, nyolcemeletes épületének a fényképe. Ugyanazon az oldalon ezt a hirt találtuk: “Mrs. Betty Middleton, 240 East 124th Street-i (Harlem) lakos 2,000,000 dollárra perelte a várost, mert kéthónapos kislánya meghalt, miután két városi kórházban visszautasították felvételét, Esős időben volt kénytelen hazavinni beteg gyerekét, aki orvosi segély hiányában másnap meghalt.” NEM KELL CSOMAGOLNI! * * ’ ’ NEM KELL VÁMOT FIZETNI! y A legrövidebb időn belül segithe* ti rokonait IKKA-csomagokkal! 1 >, \ y Felveszünk rendelést gyógyszerekre, A “Kultúra” 1 y megbízottja. — Magyar könyvek. — Saját könyveit Magyarországból kihozhatja általunk ► KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET : JOSEPH BROWNFIELD i ► 15 Park Row New York 38, N.Y. Í Mindennemű biztosítás. Hajó- és repülőjegyek Telefon: BA 7-1166-7 vezetése alatt segítette Washingtont 1776—1783- ban a függetlenségi háborúban. A LAUZUN LÉGIÓ ennek a hadseregnek képezte egy részét s ebbe a légióba tartozott egy századnyi magyar huszár. Két magyar tisztet, akik ebben a légióban szolgáltak, nevükkel emlit az amerikai történelem, de a legénység tevékenységéről keveset írtak a történelemkutatók. Minket különösen érdekel az amerikai történelem ezen része, mert magyaroknak születtünk, amerikaiak vagyunk és aki közülünk New Yorkban él, vagy éppenséggel a Bronxban, azok nemcsak képzeletben, hanem ténylegesen is végigjárhatták a helyeket, ahol ezek a huszárok portyáz- tak, harcoltak, felderítő szolgálatot végeztek. A huszárok a Connecticut főhadiszállásról, Le- banonból indultak, sok jelenlegi magyarlakta város helyén száguldtak le a Bronxba a mai East- chester, Fordham, Morrisania, Riverdale, Kings- bridge vidékén. Eastchester a colonial időkben a mostani 229- ik utca területéig jött le. Morrisania a Fordham Roacltól délre, a mai 170-ik utcáig, keleten az Intervale Avenue-ig. Kingsbridge-nek hivták azt a hatalmas területet, ami a Hudson Rivertől a Bronx Riverig terjed, beleértve a mai Kingsbridge Section, West Fordham, Riverdale, Spuyten Duyvil. Véletlenül akadt egy kis szabad időnk, amit ezen — magyarokat érdeklő — események kutatására fordítottunk, s amiket a következő cikkeinkben fogunk ismertetni. E. S. ............................................................................... SEATTLE, Wash.-ban a lakók százai kapnak ki- lakoltatási rendeletet 30 napos hatállyal. A bérházak tulajdonosai a tavaly novemberben hozott városi rendelet alapján járnak el lakóik ellen, amely megengedi nekik, hogy a havi házbérről napi bérletre térjenek át a lakások értékesítésénél. Seattle-ben áprilistól októberig világkiállítás lesz, ahova 7 és fél millió látogatót várnak. A vendégszerető háziurak igy akarják biztosítani — a várható jövedelemszaporulatot. ★ CINCINNATI egyik külvárosa, a 2023 lakosú Terrace Park közigazgatása, a lakosok félrevezetésével próbált 250,000 dollárt befektetni egy tömegóvóhely építésébe. Az őszi választáson a lakosok többségi szavazattal felhatalmazták az adminisztrációt, hogy 250,000 dollár értékű részvényt bocsássanak ki “középület” építésére. A kölcsönösszeg az ingatlanadót felemelte volna, minden 1,000 dollár érték után 2.85 dollárral. Az egyik adófizető bíróságra vitte az ügyet és tiltó paranccsal meggátolta az óvóhely építésének megindítását. A biró a tiltóparancsot azzal a megoko- lással adta ki, hogy a városi tisztviselők félrevezették a szavazókat. Ha tudták volna mire kell a pénz, leszavazták volna a javaslatot. — A nép ellenállása az óvóhelyek építésével szemben bebizonyosodott Hamburg, N. Y.-ban, ahol egy uj iskolát mindjárt óvóhellyel együtt építettek volna. A szavazók 5:1 arányban visszautasították az ajánlatot, pedig a kiadások egyrészét az állam fedezte volna. L^Röviden^Á 15 ÉVI BÖRTÖNBÜNTETÉST kapott Dél-Ko- reában a betiltott Szocialista Párt 20 tagja. A vád az volt ellenük, hogy cserelátogatások megindítását ajánlották északi és déli koreaiak között és hogy ellenezték a Seoul-i kormány kommunistaellenes üldözését. • JAIPUR, Indiában asszonyok elvertek négy asztrológust. Indiában az asztrológusok csatlakoztak a népet butitó jövendőmondókhoz, akik azt hiresztelték, hogy bizonyos bolygók különös találkozása a légürben a világ végét fogja előidézni. Napokig tartó imádkozás és önsanyargatás után, amelyben a nép nagy tömegei részt vettek, közeledett a sorsdöntő pillanat — azután elmúlt és a világ nem ért véget. Az indiai asszonyok igy bosz- szut álltak, amiért a bolondot járatták velük. — Népbolonditók, vigyázat!!! • A BÜRKÖT KÖRNYEZŐ falvakban máig is dívik a hajnalégetés népi szokása. A farsangi mulatságok után, pirkadatkor a vendégsereg kivonul a szabadba, a lángra lobbantott szalmahalmokat körültáncolja, majd az elhamvadó zsarátnokot átugrálja. A szokás a tűz kultuszából származik, s a nap megujuiásáíyüc köszöfitését szimbolizálja. .14___