Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-08-03 / 31. szám
Thursday, August 3, 1961 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 • 312X2?, =2893407o 4-2309801/3982 + 34050=8981/2 9472« J A SZAMOK BESZÉLNEK | £ írja Eörsi Béla § • 312X2?, =289340% -^-2309801/3982 + 34050=898 </2 9472 • Hozzászóiás a sajtókonferenciához A szerkesztőség felszólította a lap külmunka- társait, hogy szóljanak hozzá az országos sajtókonferencia programjához. Mivel már vagy 21 éve vagyok a haladó szellemű magyar sajtó kül- uiunkatársa, talán tanultam valamit, amivel hozzájárulhatok ehhez a fontos témához. Valaki azt ajánlotta, hogy a külmunkatársak vegyenek részt a sajtókonferencián és beszéljék meg egymás között', valamint a szerkesztőséggel a cikkek témájának munkamegosztását. Sajnos a külmunkatársak nagyon széjjelszórtan élnek, ki Floridában, ki Kaliforniában (négyen), ki északon a tavak környékén. Lapunk nagyon szűkösen rendelkezik anyagiakkal, «belső munkatársak alig vannak, igv bizony tényleg ráférne több tervszerűség mindenkire. Mindnyájan szeretünk politizálni, olykor egy- ;gy napi eseményt kiragadva tárgyalunk, ahelyett, hogy tanítanánk, vagy adatokkal dokumentált cikkeket készítenénk. Meg kellene egymás között beszélni hibáinkat, melyeknek egyike a túl hosszú lére eresztett cikkek írása. Magyar ember szereti a tömör egyszerű nyelvezetet. Ugyanakkor le kellene mondani a külmunkatár- saknak arról, hogy a személyüket ért vélt sérelem niatt megsértődjenek. Viszont sokszor kifogásolható, hogy egyes külmunkatársak Írásaiban kifejezett egyéni vélemény elleni erős támadásoknak h szerkesztőség olyan sok helyet ad és ugyanakkor talán valamilyen fontos cikk kimarad a lapból. Szeretnék a külmunkatársak hallani az olvasóközönség igazi hangját, nemcsak egyes, sokszor ugyanazon munkáslevelezők szenvedélyes közleményeit. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne kritizáljuk meg a külmunkatársakat, sőt az sokszor ráfér mindenkire. De ne legyen ez a lap szenzációja, s egy és ugyanazon témáról ne legyen esetleg 3 cikk vagy levél ugyanabban a lapszámban. A túlsók bors elrontja az ételt. Mi haladó szelleműek állandóan harcban állunk a demokrácia ellenségeivel. A műhelyben, a villamoson, a parkban, még az uszodában is. Állandóan védjük szülőhazánkat a hazugságokkal és túlzásokkal szemben. Kaliforniában büszkék lehetünk arra, hogy az ’56-osok olyan tömegesen megtiszteltek bennünket jelenlétükkel, akiknek nagyrésze gyűlöletes hangon terjeszti a hazugságokat, amiket az ember v. elfojtott diihvel hallgat végig, vagy próbálja megcáfolni. Aki nemrégen járt Magyarországon, vagy elég adat áll rendelkezésére, az elég könnyen megteheti ezt, bár igen sokan a humorista Karinthy jelszavával élnek: nem hagyom magam befolyásolni a tényekkel. Lapunk segítségére lehetne az olvasóknak ezen a téren több munícióval. Pl. manapság mindenki (még a liberális elemek is, akik Sztálingrád idején a leglelkesebb hívei voltak a Szovjetnek) azzal hozakodik elő, hogy Magyarországon éheznek az emberek, mert minden élelmet Kínának küldenek, hogy megmentsék Kinát (tulajdonképpen senkinek sem lehetne kifogása ez ellen, mégha igy is volna). Ezért utánanéztem, hogy milyen a húsellátás Magyarországon, amely kérdéssel különben is állandóan foglalkozik a magyar sajtó. Hogyan is áll a piac a sertéshús (és készítmények) ellátása terén ? 1954- ben 91 ezer tonna volt a belfogyasztás 1955- ben 94 ” ” ” ” 1958- ban 143 ” ................... 1959- ban 158 ” ” ” ” 1960- ban 165 ” ” ” ” A magyar nép jóléte olyan mértékben fokozódik, hogy igényeivel nehéz lépést tartani, különösen az év egyes évszakaiban. Ennek oka- a hizlalás ritmusa. A magyar gazdaság a vágósertés túlnyomó többségét a téli hónapokban küldi piacra. így a nyári és télelőtti időszakban gyakran hiányok állhatnak elő. A sok uj tsz-nek és egyéni háztartásnak tervszerűbben kell dolgoznia a fiad- zás és hízóba való beállítás terén. A kocaállomány 1960-ban csökkent 1959-el szemben, mert 1959 őszén túl sok kocát fogtak hízóba. Ez hiba volt, aminek következtében az 1961-es év nehezebb lesz az előzőnél. A hibából azonban tanultak és csökkenteni fogják a 14—16 hónapos nevelés és hizlalás időtartamát, valamint hibrid kukoricatermeléssel, s közös fiadzó, süldő nevelő és hiz- laltató épületek építésével emelni fogják a termelést. A Magyar Szónak a feladata, hogy az előforduló hibákat ismertesse és magyarázza és ezzel is eszközt adjon minden olvasó kezébe, amikor rosszul informált emberek támadják szülőhazánkat. Ne féljünk a magyarországi hibák megismerésétől, ha azokra ésszerű magyarázat van, mint pl. az, hogy az igények állandóan és előre nem láthatóan emelkednek.. Ma, a berlini válság idején nemcsak több vitában van részünk, hanem a háborús hisztéria hatására több támadásban, esetleg üldözésben is. A lap kötelessége előrelátni ezeket az eseményeket, előkészíteni az olvasókat, hogy tovább harcolhassanak a haladás, a béke, az atombomba nélküli élet megvalósítása felé. A haladó szelleműek és a munkásság kötelessége harcolni, s ennek a harcnak nem szabad kimerülnie abban, hogy lapunkat fenntartjuk, vagy aki tud, tollat ragad, hanem küzdeni kell szavakkal, adatokkal minden tudatlan, vagy rosszakaratú megnyilvánulás ellen. Ez elől á harc elől nem lehet kitérni. Lapunknak meg kell erősödnie, mert csak úgy küzdhet eredményesen a háborús uszítok, profitolók ellen, a békéért és az emberiség boldogságáért. KÖZVETLENÜL... BÁLINT IMRE ROVATA Egy amerikai magyar laptársunk rendszeres kül- munkatársa. Fényképe után Ítélve,- kedves öreg ur, csecsemőnek, öreg urnák, egyaránt kedves az arca s azzal szórakozik, hogy visszasírja a régi úri világot, amiben ő polgármesterkedett. _ Lapunk olvasóit ugyanannak a “régi jó időnek” a nyomora, politikai terrorja, faj- és vallási gyűlölete sodorta ide. Ezek a szántók és vetők nem azonosítják magukat a Doktor Szánthóak és a báró Vethőekkel, .aptársunk e rendszeres külmunkatársaival. Tekintve, hogy rovatom nem politikai hús, vagy gazdasági tejfel, hanem csak közvetlen el-elbeszélgetés barátaimmal és olvasóimmal, csak egy kis mócsingot óhajtok lefaragni arról a jó időknek kinevezett csontról. Ha nem is doktor, vagy báró, de lovag voltam én is abban a régi jó világban. Nem voltam valami nagy lovag és nem is sokáig lovagoltam... de el kell, hogy meséljem az esetet. Az iparművészeti iskola szabálya szerint az iskolai szünidőből hat hetet praktizálva kellett tölteni, amelyet iskolatársaim valamelyik tanár nyári vállalkozásán templomfestéssel töltöttek el, inkább kellemesen, mint praktikusan, már ahogy müvésznövendék- nek dukál. Engem, apám beadott az egész tizheti vakációra a fehérvári Hirchler szobafestő, mázoló és c-imfestőhöz, volt katonatársához, közönséges inasnak, mégpedig fizetéssel. Nemcsak a tandijat kerestem meg, hanem nagy bugyorral mentem haza, Pestre. Két sonka, két szelet hasa-alja szalonna, három méternyi finom száraz kolbász, anyámnak fejkendő, apámnak egy egész tucat virginiai szivar volt a bugyorban, nem is beszélve arról, hogy magamnak is vettem, némi-nemü alsóruhát. Már az első nyár végén úgy sétáltam és forgolódtam a létrán, mint egy nagy és úgy szappanoztam a mennyezeteket és a falakat, hogy egy csepp folyadék se cseppent a földre. Vagy csak kevés. Második szünidőben már nemcsak falakat festettem, hanem patronáltam és vonaloztam, sőt egy templomban szabadkézi plasztikát festettem, ami a laikusnak ugyan görögül hangzik, de higyjék el, aki a régi jó időkben plasztikát festett szabadkézzel, az a tetőn volt. No, nem annyira, hogy a Doktor Szánthóak és a báró Vethőek ne szamarazták volna le az ipsét, de a szaktársak között becsülete volt. Nemcsak a mesterséget tanultam meg, hanem úgy fütyültem ,mint egy felnőtt. Nem is jártam én végig az iskolát. Szerencsémre. Tizenkilenc múltam, társaim még iskolába jártak, én már a fővárosi Nagy Mozgót festettem valahol a volt Kerepesi utón, közel a vasúti állcmáshoz. óriási arcképeket festettem, Psilandert, meg a Pola Negrit, meg egy csomó akkori hírességet, szép magyaros di- szitések közepette. Húsz korona volt a napidijam, ami akkor több volt, mint volt tanáraim fizetése. Szaktársaim szerettek, mert nem viseltem nagy hajat és nyakkendőm sem lobogott és éppen oly piszkos, festékes volt a ruhám, mint az övék, mert magam is festettem a színház oldalán, magam alapoztam meg a képeimet és úgy jártam-keltem a létrán, mint ők. S mert “öreg szakszervezeti” tag voltam. Bocsánatot kérek, hogy szeretetreméltónak festem le magam, de akkor még szeretetreméltó voltam, ami az alábbiakból is ki fog tűnni. A moziszinház mellett volt egy hosszú keskeny helyiség, odanyiltak a mozi oldalkijárói és abban volt egy bár. A megnyitás napján mi még tulidőt dolgoztunk, már délután egy gyönyörű leány rakosgatta az üvegeket és poharakat a bár pultján és szekrényén. Aranyszőke volt a haja. Gyönyörű cica arca volt. Kora este, a megnyitás percében é:; nyittattam ki vele az első üveg pezsgőt és szaktársaim segítségével, ötösbe egy-kettőre kinyakaltunk két üveggel. És a leány megígérte, hogy... csak ne a mozi előtt várjam meg a záráskor, hanem bent az utcában. Alig fordult be a nőcske a Rákóczi útról, egy elegáns, fekete felöltőjü fiatalember csatlakozott hozzá. Még elég messze voltam tőlük, benn az utcában és láttam, hogy élénken gesztikulál mindakettő. Ahogy odasiettem, éppen hallottam, amikor a leány ingerülten azt mondta a fiúnak, hogy mondtam, hogy hagyjon! Én, mint egy hős tigris, nekiugrottam a férfinak, Hozzájárulás a ,62-es ÉVKÖNYV rendkívüli kiadásához Amerikai Magyar Szó 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Szerkesztőség! Én is szeretnék hozzájárulni a 60 éves jubileumra kiadandó 1962-es naptárunk előállítási költségeihez. Kérem, helyezzék el nevemet az “Akik naptárunk megjelenését lehetővé tették” c. rovatban. Mellékelek hozzájárulásképpen $...............-t. Név: .............................................................. Cim: ................................................................ Város: ...................................... Állam:........ már ahogyan elképzelek egy hős tigrist és úgy ellöktem a pasast, hogy az nekidült a falnak és a félcilindere leesett a földre. És akkor felborzolta a cica a szőrét s azt sziszegte nekem: “Takarodjon innen! Ne avat kozzon a dolgomba!” És még ő vette fel a földről a férfi kalapját és a fejére rakta. Az leporolta a kabátját és megsimogatta főleg ott, ahol a mellport kapta, ceremóniásan kivette zsebéből a bankótárcáját és odanyujtotta nekem a névjegyét. Várta, hogy én is .. Dehát hárem ok miatt nem adtam neki névjegyet. Az első, hogy nem volt névjegyem. Akkor a leány gyorsan elhúzta a fiút, mondván: “Gyerünk Tuba.” És igy a másik két ok elesett. Sajnálom, mert még ma se tudom a másik két okot. Másnap reggel bementem a moziba, valami kis munkám még volt és elmondtam Friedmann szaktársamnak, az előmunkásnak, az esetet. A következen- dőket már ő mesélte el nekem, aznap este. Délután két elegáns ember jött a moziba. Ő éppen az előcsarnok mennyezetét festette át, mert foltosán jött ki. Felkiabáltak neki. hogy velem szeretnének beszélni, mármint a művész úrral. A szaktárs egy kicsit süketnek tetette m '.gát és oly éktelen pamacsolásba kezdett, hogy alatta a fiatalurak ruhái tele lettek festékkel. De azok lovagokhoz illő hősök voltak és keményen állták a festékzivatart; az egyiknek sikerült meghágni Friedmann létráján a negyedik fokot és átnyújtott egy névjegyet, hogy azt adja át nekem, én már tudni fogom a kötelességem .. mint lovag. A C'.ászárfürdő parkjában akkoriban sakkozni és filozofálni szoktam esténként. Az osztrák Weininger volt akkor divatban. Legjobb barátom egy Silver nevű jogász volt. Nyápic, kis ember, akit már háromszor minősítettek katonáéknál “untauglich”-nak. De volt egy barátja, egy tartalékos hadnagy, akivel elvállal- tatta, h gy a segédem lesz. Párbaj? Még sohasem volt kard, tőr, vagy pisztoly a kezemben, puskából is csak egyszer lőttem a Városligetben és akkor is majd lelőttem azt a kisasszonyt, aki töltött. Egyszóval a négy segéd összeült és kivitatták, hogy sajnálatos félreértés volt az egész. Nekem nemcsak okom, hanem lovagias kötelességem is volt az egyedülálló nő segítségére sietni. A másiknak pedig joga volt a nőhöz, mert joga volt. Ha nem is a kizárólagossághoz, de az elsőbbséghez. így lett belőlem lovag. Sajnos az ügynek komoly folytatása lett a két segédem számára, mert kiderült, hogy én nem érettségiztem, tehát nem volt jogom lovagnak lenni és majd elvesztették a tartalékos tiszti rangjukat. Nagyszerű idők voltak azok... a Szánthóak és Vethőek számára. VÉGKÉPP befejezte tevékenységét s megszűnt az Üzbég Malária Intézet: a Közép-Ázsiában régen annyira elterjedt betegséget a szovjetköztársaságban teljesen kiirtották.
