Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)

1961-07-27 / 30. szám

M AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 27, 1961 Ahogyan én látom... írja: EHN i ~....11L ' 1 ' 1 ' ........" Barlanglakók között A Földközi-tenger napsütötte partjaitól 65 ki­lométernyire északra, vad, sziklás hegyek között vezet a veszedelmesen kanyargó autóut RONDA (magyarul: “kerek”) spanyol városba. Egy hi­hetetlenül színes, termékenységéről hires völgy­ből 300 méternyire emelkedő sziklahegy tetején épült ez a város, amelynek alapját a rómaiak rak­ták le, építését a vizigótok és mórok folytatták és a spanyolok fejezték be. Ronda a meredek hegyoldal szélére épült és az óvatlanokat köröskörül vasrácsok és kőkerítések védik a lezuhanástól. A sziklahegy függőleges ol­dalain varjuk és keselyük tanyáznak. A termé­keny völgyet hegyláncok övezik. A völgy szinpom- pájának és a hegyláncok kopárságának éles ellen­téte felejthetetlen látványt nyújt, amely a festők százait és a turisták ezreit csábítja ebbe az egyéb­ként csendes városba. A Victoria szálloda, amely egy fél évszázaddal ezelőtt épült, több holdas parkjával és kilátóival szintén a meredek sziklafal szélére épült. Terra- száról, a szobákból és parkjának minden pontjá­ról a kilátás lenyűgöző. A szálloda egyik kilátóján állva, a távoli mere­dek sziklafal egyik kiugró peremén, kis fák körül mintha emberi alakok mozogtak volna. Kérde- zösködésünkre rövid választ kaptunk: “Barlang­lakok.” Ennyi elég volt. ahhoz, hogy másnap reg­gel felfedező útra induljunk. A felszerelésünk erős cipő, fényképező gép, cu­korkák, pár kiló kockacukor és minden gyermek csemegéje: egy csomó “keksz” volt. Azon az ösvé­nyen indultunk el, amelyen embereket láttunk fel­jönni, megtömött zsákokkal a hátukon. Ahol nekivágtunk az útnak, évekkel ezelőtt né­hány többcsaládos ház épült a város legnagyobb takarékbankja dúsgazdag igazgatójának a jóvol­tából. Perceken belül rájöttünk, hogy sem az igazgató ur, sem a város nem gondoskodott sze­mét-eltakarításról, amin 'a lakók úgy segítenek, hogy a szemetet és ételhulladékot a meredek hegyoldal tetejéről naponta a mélységbe döntik. Ez a körülmény az amúgy is meredek ösvényen a lejárást még kellemetlenebbé tette. Körülbelül 40 méternyi mélységben, a mi “fő”- ösvényünkről egy mellékösvény a sziklafal kiug­ró peremére vezetett, amelyen egy-két ember és néhány kutya kotorászott a hulladékok között. A kutyák ott helyben felfalták az “ennivalót”, az emberek papír- és rongy-hulladékokat tömtek a zsákokba. így tudtuk meg, hogy honnan jöttek és mit cipeltek a zsákos emberek. Igv tudtuk meg, hogy a fenti lakók szemétdombján emberek és kutyák osztozkodnak és ami már nekik sem kell, az a ragadozó madarak zsákmánya. A hulladéktól síkos ösvény végén a járás ve­szélytelenebb és könnyebb lett. Egy barlanghoz értünk, amelynek nyílása elé valaki szikladara­bokból kerítést húzott. Élet jelét nem láttuk. Fel­kapaszkodtunk és benéztünk a kerítés mögé. Ron­gyos, szennyes ember menedékhelye az éjszaka hidege ellen. A következő ‘otthont’ kutyaugatás nélkül észre sem vettük volna. Ez nem barlanglakás volt, ha­nem fák alá és bokrok mögé rejtett, félig földbe süllyesztett szalma-födeles kunyhó. A kutyauga­tásra két kisgyerek jött elő és amikor szóltunk hozzájuk, fogatlan öreg anyóka bujt ki a kunyhó­ból. A fák mögül valahonnan középkorú ember is előkerült. A szalmafödélen fekete macska lustál­kodott, a bokrok körül néhány csirke kaparászott. Elővettük a “keksz”-et, a cukorkát és a gyer­mekeken át igyekeztünk megnyerni a felnőttek bizalmát. A spanyol nép barátságos és vendég- szerető; néhány perc és ott álltunk a kunyhó mellett közvetlen beszélgetésben a hat éves kis­lány és négy éves fiúcska apjával és a nagyma­mával. Az öregasszony örömmel vett át egy zsák kockacukrot és egy csomó “keksz”-et. Megtudtuk, hogy az ember szemmel tartja a földbirtokos olaj bogyó és mandulaültetvényét, aki ezért megen­gedi, hogy a bokrok között lakjanak. A nagy­mama, a szülők, a két kisgyerek, mind az egy­szobás kis kunyhóban alusznak. Miből élnek? A földeken dolgozik az ember, ha van munka, de most nincs, mert régen nem esett, nagy a szárazság. Dél-Spanyolországnak ez a ré­sze gyakran száraz, gyakran nincs munka. Egy kis darab földön silány hagyma, azt levesbe fő­zik, abba másodnapos kenyeret aprítanak, azt eszik nap, mint nap. Pár tojást piacra visznek, néha egy-egy csirkét is eladnak, abból bejön né­hány peseta. Ez az egész. Fűtésre, világításra, ruhára nem jut. A két gyerek kis köténye alatt semmi alsóruha, ott ülnek, járnak-kelnek mezít­láb, meztelen üleppel a csirkék között. Innivaló vizük van-e? Nagyon kevés, az is pisz­kos, mert már régen nem esett. Fürdővízre nem kérdeztünk; ilyesmit talán csak hírből ismer­tek... Javult-e a sorsuk, amióta Franco az or­szág ura? Az ember felhúzza a vállát, elfintorít­ja az arcát, lemondólag int, de nem válaszol. Franco csendőreinek 22 éve alatt megtanulta, hogy beszélni veszélyes. A nagymamának tiz pesetát nyomok a kezébe és kérem, hogy álljon a gyerekekkel a fényképe­zőgép elé. Nevetve, szívesen odaállnak, az apa is, háttérben a kis kunyhó és kész a felvétel. A nagymama eltűnik a kunyhóban és kis papírba csomagolva a tavalyi mundulatermésből hoz egy maroknyit. így viszonozta a mi ajándékainkat. Az ösvény ismét kapaszkodó lett és közvetlenül a sziklafal mentén húzódik. Újabb kutyaugatás és már is ott állunk az első barlang előtt. Az ugatásra előjön egy középkorú asszony; egy-két év körüli kislány a szoknyájába kapaszkodik, üd­vözlésünkre nagyon barátságosan válaszol és el­hallgattatja a kutyát. Szivesen megmutatja a “lakását”: a sziklafalhoz támasztott egyik “szo­ba” nyílása elől félrehúzza a rongyos pokrócot és benézünk. Ez a házastárs szobája. Bútor nincs. A kuckóban földre dobált rongydarabok: ez az “ágy.” Szembe a bejárat a másik “szobához.” Félre­húzza a rongyos ponyvát, a földre dobott rongyok ról két agárkutya ugrik fel és szalad ki. A szal­mafödélen át besüt a nap. Mi lehet itt, ha mégis esik az eső ?! Ebben a szobában, ezeken a ron­gyokon, a kutyák helyén alusznak a gyerekek, — mind az öten. A legidősebb tiz, a legfiatalabb két éves. Miből élnek? A férj a városban cipőt tisz­tit, ha akad, aki megfizeti a 2—3 pesetát. Mit esznek? Levest, amibe belefőznek mindent, ami akad: egy kis zöldséget, burgonyát, néha csontot. Van-e tej a gyermekek számára? SOHA! Egy­szer egy turistától kaptak pár kanna tejet, azóta nem láttak egy csöppet sem. Közben az agarak száma négyre szaporodott; soványak, izmosak, barátságosan állnak körülöt­tünk, mintha ők is csodálkoznának azon, hogy vendégek jöttek a szomorú portára. Mivel etetik a kutyákat? Az asszony elneveti magát: Nem etetik soha. Az agarak éjjel lemennek a völgybe, gyorsabb futók, mint a nyulak. Ha megfognak egyet, a szájukban hazahozzák, másnap megfő­zik és nyulhust eszik a család, a kutyákkal együtt. Ha ürgét, vakondot hoznak, vagy akármi mást: forró vizben minden megfő, mindent meg­esznek. Érdemes volt szembenézni a fordított helyzettel, ahol a kutyák etetik a gazdákat! Hol a többi gyerek? Iskolában. Kapnak ott enni? Nem kapnak. A kislány meghűlt. Van-e in­gyenes orvosi vizsgálat, vagy kezelés? Nincsen semmi. Ha megbetegszik egyikük, elmegy az or­voshoz, aki rögtön a tenyerét nyújtja; ha nincs pénz, nincs kezelés. Adott valami jót Franco? Az asszony ránknéz, széttárja a két karját és szó KITÜNTETETT MAGYAR FILM A bezárult Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivá­lon a zsűri ezüst érmével tüntették ki az “Álba Regia” cimii magyar filmet. E film, amely Tat­jana Szamoljova, a világhírű szovjet filmszinész- nő vendégjátékával készült, egy, a második világ­háborúban megtörtént esetet dolgoz fel. Egy szé­kesfehérvári orvos és családja hosszabb időn át bujtat a németek és nyilasok elől egy szovjet hiradóslányt. Az “Alba Regia” iránt máris több külföldi ország érdeklődik. ESZTERGOMI KÉPTÁR Esztergomban van Magyarország egyik leggaz­dagabb vidéki képtára, a Keresztény Muzeum, amelyet Simor János érsek-prímás alapított 1876- ban. A múzeum, a magyar középkori festészet fontos gyűjteménye, de ezenkívül gazdag 14—18. századi olasz, németalföldi és német képanyag­ban is. Egyik legértékesebb kincse a magyar szárnyasoltár-müvészét emléke, a Báti oltártöre­dék, amely a 14. századból maradt ránk. Igen értékes még a muzeum iparművészeti gyűjtemé­nye is. A magyar kormány nagy összegeket áldo­zott és áldoz ma is a Keresztény Muzeum bővíté­sére. A gyűjtemény a Magyar Katolikus Egyház tulajdonát képezi. (MTI) nélkül mutatja: ez minden ami a miénk. Megért­jük, hogy ez a földhöz ragadt, sziklafalhoz ta­padt szegénység, ami az ö jussuk Franco alatt és nem kérdezősködünk tovább. A cukorkákat, a kockacukrot, a “keksz”-et ott­hagyjuk, az asszonynak adok tiz pesetát és a “la­kása” előtt lefényképezem a félve húzódó gyere­kekkel. Elbúcsúzunk és megyünk tovább a szikla­falhoz tapadt ösvényen. Néhány perc és a második barlanglakáshoz ér­kezünk. Itt a nagymama vigyáz három feltűnően szép. szőke kistoiyra. A legidősebb hat éves, a legkisebb két é\^s. Kiosztjuk a cukorkát, a koc­kacukrot, a “keksz”-et és minden megmaradt ennivalót otthagyunk. A legkisebb leány forgatja a cukorkát, mintha ilyet soha nem látott volna és elsírja magát, mert nem tudja kicsomagolni. Hol vannak a szülők? Lementek a völgybe, hátha ta­lálnak valami munkát. Nincs eső, nincs munka! És ha mégis találnak valamit, mennyit keresnek? Talán 20—25 pesetát egy napra. Hazafelé rozsét gyűjtenek, mert az esték, éjszakák hidegek és főzéshez is kell. A “lakás” itt is sziklafalhoz tapasztott, szalma- födeles két kis “szobából” áll. Az egyikben a nagy mama alszik a három unokával; a másikban a szülők. Bútor nincs, az “ágyak” helyén szennyes rongydarabok. Mit esznek? Levest. Ha vizet akar­nak, agyagkorsóban kell hozni valahonnan a vá­rosból. Közben átjött a szomszédasszony két agár ral és az egyik iskolás kislánnyal. A sok szép ajándékot akarja viszonozni azzal, hogy elkísér az ösvényen, amely a hegytetőre vezet, mert ve­szélyes az ut. Hálásak vagyunk, mert igy elkerül­tük a szemétlerakódon át vezető ösvényt. Elkí­sértek végig és meleg barátsággal búcsúztunk el a város felé vezető ut elején. . . Kétségbeejtő, lesújtó nyomorral néztünk szem­be. amit soha elfelejteni nem fogunk, önmagunk­tól kérdeztük: Hányán élnek igy, hányán ten­gődnek, szenvednek igy Franco országában, nap­sütötte Spanyolországban? És mert nem tudtuk a választ, egy olasz régiségkutatóhoz fordultunk ezzel a kérdéssel, aki 41 éve él Ronda-ban és a környék minden zeg-zugát ismeri. “Senki nem tudja, hogy hányán élnek ilyen nyomorúságban” — válaszolt — “de amerre já­rok. ilyesmi mindennapi látvány.” Senki nem törődik ezekkel az emberekkel? Az ártatlan gyermekekkel? A válasz, amelyet lemon­dó kézlegyintés kisér, megint rövid: “SENKI!” Aztán mintegy utógondolattal folytatja: “A mun­kást nagyon rosszul fizetik és a kis fizetéséből levonják az orvosi ellátásért járó befizetést. Aki nem dolgozik, nem keres, nincs levonás, nincs or­vosi ellátás. Aki tud, valahogyan elvergődik Svájcba, vagy Franciaországba, ahol boldogan vállalja a legrosszabbul fizetett munkát. A kere­sete egy részét hazaküldi, abból tengődik a csa­lád.” Senki nem tudja, hányán élnek lesújtó nyomo­rúságban. .. Granada-ban több, mint 700 cigány- család él barlangokban. Malaga-ban két helyen fényképeztük a nyomortanyákat és barlanglaká­sokat. Spanyolország, európai mértékkel, nagy or­szág. mindenhová nem jutunk, minden nyomorta­nyát nem láthatunk. De amennyit láttunk, elég egy életre! MAGYAR OKTATÓ AZ UNESCO ALELNÖKE Az UNESCO 86 tagállamot számláló nevelés­ügyi világszervezetének legutóbbi ülése Benczédi Józsefet, a Magyar Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetőjét a világszervezet alelnökévé vá­lasztotta. Ez a tény a magyar iskolaügy óriási eredményeinek nemzetközi elismerését jelenti. Magyarország világviszonylatban is előkelő he­lyet foglal el a tanköteles gyermekek iskoláztatá­sa terén. A 6—14 éves gyerekek 99.9 százaléka részesül oktatásban, s az általános iskolát végzet­teknek mintegy 90 százaléka tanul tovább gim­náziumokban, technikumokban, vagy ipari tanuló iskolákban. Ebben a vonatkozásban is Magyaror­szág az elsők között van a világon. (MTI) • AZ AUTÓBA SZERELHETŐ miniatűr elektro­mos hűtőszekrényt, szovjet tervezők érdekes uj találmányát, Bakuban próbálták ki első ízben. A hűtőszekrényt — amelybe 12 üveg hűsítő italt és több kilogramm élelmiszert lehet tárolni — a gépkocsi akkumulátorja táplálja. Ellentmondás: Egy hátralékos előfizető!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents