Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-09-21 / 38. szám
GERÉB JÓZSEF: Beszámoló a magyarországi útról Mit láttam, hallottam, tapasztaltam és éreztem Magyarországon? Thursday, September 21 1961 ____________ AMERIKAI MAGYAR SZÓ________ ív Magyarországi utamról hazatérve azok a szomszédaim és ismerőseim, akik az amerikai polgári sajtóból kapják a népköztársaságokra vonatkozó információikat, nagy örömmel fogadtak, látván, hogy épkézláb érkeztem meg onnan. Bizalmas, szinte suttogó hangon kérdezték, hogy mint AME RIKAI POLGÁR, milyen üldöztetéseknek voltam kitéve ott a “Vasfüggöny” mögött? — Nekem bevallhatja — biztattak jóakaratu vállveregetéssel. — Kellett-e a rendőrségen jelentkezni, valahányszor egyik városból a másikba ment? Figyelték-e, hogy szóba ne álljon az ottani lakosokkal ? Igaz-e, hogy az amerikai polgárokat állandóan kémek kisérik? Jól tudom, hogy olvfajta kérdésekkel az otthon- jártak mindegyikét ostromolják. És azt is tudom, hogy amikor tagadó választ adunk, nem hisznek szavainkban, hanem még nekik áll feljebb; sajnálkoznak rajtunk s kioktatnak, hogy otthon “agymosásnak” (brainwashing) tettek ki. — Nagyon jól tudjuk — mondják sajnálkozva —, hogy a kommunisták milyen jól értik az agymosást ! Annak csak az erős akaratú és eszü ember képes ellenállni! Itt persze önmagukat értik az “erős akaratú és eszü” embernek, akin nem fog semmiféle agymosás. Hát bizony az ilyen emberek berögzitett véleményét már semmiféle szemtanú adatai meg nem változtatják. Olyan emberek ezek, akik gyakorlatilag bizonyítják, hogy a legképtelenebb hazugságnak is hitelt.adnak, ha állandóan hangoztatják nekik. Ezeken már csak az segítene, ha személyes tapasztalatokkal keresnék a választ a fenti kérdésekre. A félénk pap esete Jó példát szolgáltatott erre a következő eset is. Julius vége felé tucatnyi amerikai magyar pap (protestáns és katolikusok, keverten) ment haza látogatóba. A katolikus papok egyike is egy ilyen “erős akaratú és eszü’r egyénnek tartotta magát, tehát szentül hitte, hogy otthon, ha mindjárt meg nem is nyúzzák, de legalább is leharapják a füleit, mert régebben tevékenykedett valamelyik itteni duplahazafias antikommunista mozgalomban. Elhitte tehát a rémmeséket dacára annak, hogy pap létére (aki iskolázott, inteligent ember), azokat előbb meg kellett volna vizsgálnia. Ezért nem csodálkoztam, amikor hallottam, hogy az illető csak Bécsig mert menni. Ott elszaladt a bátorsága és csak egy hét múltán, amikor a társai biztosították, hogy otthon a turistáknak kijáró udvariassággal fogadták őket, ment ő is utánuk. Az ily téves hiedelmek megcáfolására talán nem lesz érdektelen, ha felemlítem azt a “rendőr-terrort”, amit nem is annyira én ellenem, mint inkább én alkalmaztam Magyarországon. Ez meg ugv történt, hogy amikor Budapestről Egerbe mentem, azt hittem legalább tiz napig fogok ott maradni. Valaki azt mondotta, hogy abban az esetben TALÁN jelentkeznem kell az egri bejelentőben. Hogy kell-e vagy sem, legkönnyebben megtudom, ha jelentkezem — gondoltam. Elmentem tehát a bejelentő hivatalba s ott bemutattam az útlevelemet és a csatolt vízumot. Felülkerekedtem A rendőrtisztviselő futólag beletekintett az okmányokba, megkérdezte, hogy meddig szándékozom ott maradni? Mikor megmondtam, visszaadta az útlevelet és barátságos hangon mondotta: — Ha ön csak látogatóba jött és ily rövid ideig marad itt, akkor nem kell jelentkeznie. Érezze magát jól közöttünk és kívánom, hogy kellemes emlékekkel távozzon innen. — Nem úgy van az! — kiáltottam fel tetetett müfelháborödással. — Én 51 évvel ezelőtt mentem el ebből a városból s ki nem megyek ebből a szobából addig, amig arra az okmányra rá nem üti a bizonyító pecsétet, hogy csakugyan itt jártam. Hiszen ott messze, Kaliforniában, még el sem hiszik majd, hogy csakugyan itt jártam! A rendőrtisztviselő elnevette magát. Nem teljes hahotával, hanem csak az ajkon átvonuló, gyors udvarias mosollyal. Bizonyára azt gondolta, hogy valami különc emberrel van dolga, hát miért ne teljesítené a kívánságát. — Hátha kívánja kérem — mondotta barátságosan —, azt is megtehetjük. Mindjárt be is irta a vízumba, hogy “Fentneve- zett itt járt” ekkor meg ekkor és annak rendje és módja szerint ráütötte a hivatalos pecsétet is. Aztán mégegyszer kellemes szórakozást kívánva barátságos kézfogással váltunk el. Hát kérem ez volt az egyetlen “rendőrterror”, ami engem Magyarországon ért. Ezt a csekélységet csak azért mondottam el, hogy amennyiben lehet, segítsenek végetvetni azoknak a rémmé- séknek, amiket a népköztársaságokról terjesztenek s amelyekben még ma is sokan hisznek. Aki egyszer megkapja a bebocsátási engedélyt (vizűm), bátran utazhatik haza, nem vonják ott kérdőre semmiféle politikai nézetei miatt. Ott szívesen fogadnak és látnak minden turistát. Persze azzal nem szabad visszaélni, Mert sajnos, még mindig akadnak olyan “látogatók” is, akik a párheti tartózkodást valuta, vagy másféle értékek ki- vagy becsempészésére használják fel. Komolyabb dolog Nem minden élményem volt olyan derűs, mint az egri rendőrségen tett jelentkezésem. Ezek közé számítottam a Gödöllői Baromfi Kísérleti Állomáson tett látogatásom is. Nem azért, mintha ott nem láttak volna szívesen. Abban nem volt baj. Nagyon is szívesen fogadtak és az intézet egyik kutató tudósa, aki az aligazgatói állást tölti be, közel három órát töltött el velem a nagy területet lefoglaló intézmény bemutatására. Ez az intézmény különösen érdekelt, hiszen jómagam is vagy 20 évet töltöttem a csirketenyésztés titkainak tanulmányozásával és több szezonban még a Rutgers University (New Brunswick, N. J.) ilyirányu kísérleteiben is résztvettem. Igv tudtam jól, hogy a harmincas években megindult kísérleti kinevelése a “kettős célú” csirkének, amely tojásra is, meg húsra is igen jó. Az ily kinevelés a “kiválasztás” elve alapján történik. Ne feledjük, a csirkék világában csak egy év egy generáció. Azért a költésre szánt tojásokat mindig olyan tyúktól veszik, amelyik már legközelebb jutott a kitűzött célhoz. . Az aligazgató elmondotta, hogy a gödöllői telepen 10—12 éven át kísérleteztek, hogy kineveljék a “kettős célú” MAGYAR TYÚKOT. — Most csinálták azt? — kérdeztem meglepetéssel. — Sajnos most, illetőleg mostanáig csináltuk — ismerte be vendéglátóm szomorúan. A magyar csirke — De hogyan lehet az? — kérdeztem —, hiszen ezt már Amerikában legalább 15 éve feladták. Feladták azért, mert kisült, hogy az a hires “kettős célú” csirke legfeljebb csak annak a kisgazdának volt jó, aki a családja használatára tart pár tucat csirkét és néha el is ad néhányat belőle. De nem jó a nagybani tenyésztőnek. Mert az a tyukfaj, amely csak tojástermelésre való, egy- harmad étellel kevesebbet fogyasztva sokkal több és nagyobb tojást tojik minden “dupla célú” madárnál. Viszont az a faj, amit csak a hús kedvéért neveltek ki, oly gyors növésű, hogy 8 hetes korában már lehet vágásra válogatni és 12 hetes korában mindannyi a jégszekrénybe kerül. — Sajnos, mi eddig figyelmen kívül hagytuk ezt a dolgot — kaptam meg a választ. — Figyeir men kívül hagytuk, mert a NEMZETI BÜSZKESÉGNEK'AKARTUNK ELEGET TENNI AZZAL, HOGY KINEVELJÜK A KÍVÁNATOS MAGYAR CSIRKÉT. így történt, hogy rossz utón jártunk és éppen ma kaptuk meg a külföldről rendelt tojásokat, amelyek az uj csirkefajnak alapul fognak szolgálni. íme, itt van egy eset, ahol a tulságba vitt sovinizmus elérte még az ilyen tudományos intézetet is, amiből nagy kár lett, mert Magyarországon a csirke ma is a legdrágább hús és a be nem avatottak csak ámulnak és bámulnak, amikor hallják, hogy Amerikában ma a csirke szolgáltatja a legolcsóbb húst. Bizony az elveszett tiz évet már nem lehet visszahozni. Jó pár év kell, amig a külföldről hozatott tojásokból az újfajta, csak egy célt—akár a sok tojást, akár a húst adó — szolgáló elegendő anya madarat lehet kinevelni, hogy a most már nagybani tenyésztésre berendezkedő termelőszövetkezeteket ellássák költésre alkalmas tojásokkai, vagy kis csibékkel. Addig a magyar baromfi és a tojás jóval drágább lesz, mint a külföldön. A túlzásba vitt sovinizmus néha csúnyán visszaüt. A jó cseresznye Itt, Elsinoreban, a mi kis falunkban, gyakran esik szó közöttünk arról, hogy vajon a magyar gyümölcsök csakugyan izletesebbek-e, mint például a Kaliforniában termeltek? Majd én kipróbálom, — mondja mindenki, aki hazakészül. Én is ígéretet tettem erre vonatkozólag és Egerben kora reggeli sétáim a piacra vezettek, hogy ott tanulmányozzam az árakat és végig kostoljam a gyümölcsöket. Az igazi gyümölcs szezon persze még nem érkezett el, a cseresznye szezon is a vége felé járt. Eger és környéke hires cseresznye termő vidék. De a piacon már csak a jól beérett, ráncosodó bőrű “tartár” cseresznyét árulták, 6 forintért kilogrammját. (Cirka: 24 cent 2 és fél font.) Óvatosan nyitogattam fel a túlérett cseresznye szemeket, mert emlékeztem arra, hogy hajdan minden túlérett cseresznyének már volt “lakója” is. — Nincs abban pondró, hiába keresi! — Szólt rám az egyik elárusító asszony. És igaza is volt. Megtudtam, hogy éveken át tartó gondos permetezéssel kiölték a gyümölcs- férgek lepkéit s igy egész bátran fogyaszthattam a valóban nagyon kitűnő izü cseresznyét. Persze tekintetbe kell venni, hogy ott az a fán érett be teljesen, amig itt már a félig érett gyümölcsöt szedik szállításra. Annyi tény, hogy az a cseresznye felvette a versenyt a legjobb kaliforniai cseresznyével is. Ugyancsak meglepett az is, hogy Eger és Miskolc környékén igen jó korai sárga barack (apricot) terem, ami bátran felveszi a versenyt még a Hemet, Cal. város vidéken termelttel is, noha annak a városnak a kereskedelmi kamarája azt hirdeti, hogy ott terem a világ legjobb apricotja. Ezt csak az elsinorei apricot termelők tagadják, mert a saját gyümölcsüket tartják a legjobbnak, azért félve, csak zárjelben merem kiírni, (hogy a magyarországi sárga barack volt olyan jó, mint a legjobb, amit Elsinoreban valaha is ettem.) A piac ^ Mint említettem, a vidéken reggeli mulatságom a piacok látogatása volt. Ez a piac ma egészen más képet mutat, mint hajdanában. Ugv az élelmiszereket, mint a mindenféle ipari termékeket fedél alá vett bódékban árulják, amiket “stand”-nak neveznek — persze nem az angol kiejtéssel, hanem úgy magyarosan, ahogy kiírjuk. A standok általában három csoportba oszthatók: a) A termelő szövetkezetek vagy állami üzemek standjai; b) Kisgazdák, vagy magánvállalkozást űző kisiparosok bódéi; c) Kereskedők standjai, akik nem termelők, hanem csak összevásárolják mások termelvényeit. Valójában ezek a hajdani “kofák” utódai. Minden standon ki van Írva az árus, vagy a megbízott neve és az is, hogy melyik csoporthoz tartozik. A piacot kinyitják a pirkadó hajnalban és déli 12 órakor bezárják. A reggel első pár órájában a kereskedők összevásárolják a kistermelők által behozott árukat. Az ily kistermelőnek ugyanis nem fizetődne ki a csak pár forintnyi árura helyet bérelni és annak árulásával félnapot is eltölteni. Ezek a kereskedők részére hozzák az áruikat. Úgy 8 óra felé aztán jönnek az igazi vásárlók — a háziasszonyok. A reggeli órákban azonban a piac vezetői már elintézték a napiárak fontos kérdését is. És én hiába váriam a hajdani legmulatságosahb dologra — az alkudozásra —. annak már hire-hamva sincs. Az árak, amik a minőség szerint némi változást mutatnak, mindenütt ki vannak Írva és igy a vásárlás gyorsan és simán folyik. (Folytatjuk) _________________________—7, Halálugrás Nyugat-Németországban az oldenburgi 314-es páncélzászlóalj egyik szakasza Jahnes főhadnagy parancsnokságával úszógyakorlatra indult. Jahnes főhadnagy azt a parancsot adta Karl Benders 21 éves sorkatonának, hogy három méter magasból ugorjék a vízbe. A fiatal katona tétovázott, mivel nem tudott úszni. A főhadnagy magából kikelve ordította: “Ha nem engedelmeskedik, parancsmegtagadás miatt megbüntettetem.” Karl Benders engedelmeskedett. Társai már csak holttestét tudták kimenteni a vízből.
