Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-26 / 4. szám
'— Elbeszélés a bányászéletből — Irta: DUTZMAN K. CARL Nahát ez meg már miféle sületlenség, mondja a nyájas olvasó a fejeim elolvasásánál. Hát még a haladó szellemű munkásság körében is akad olyan, aki ilyenféle babonák létezésében hisz? Pedig úgy van, bányakisértetek valóban léteznek, s nem is másoktól hallottam, hanem heted- magammal voltam fül- és szemtanúja. Sohasem voltam ijedős, vagy képzelődésekben hivő, de azon az éjjelen, mitagadás, bizony minden bátorságom cserbenhagyott és a “szégyen a f"f"s, de hasznos” közmondást alkalmazva, a futásban kerestem menedéket. Jónéhány, még életben icvo uaxiyasztarsam, akik ismerősök a történtekkel, találkozásaink alkalmával sohasem mulasztják eb hősies futásomat dicsőíteni. Mintha pk másként cselekedtek volna az én helyemben! ciz jüuucii a naiani jovai idősebt) bányászok elbeszélései is hozzájárultak ijedelmemhez. Arról beszéltek, hogy a bányában elpusztult áldozatok visszajárnak és keresik elvesztett testrészeiket, egyik letépett kezét, másik a lábát, vagy széjjelroncsolt fejének meg nem talált részét, stb. A másik bányarém a feketeruhás asszony szelleme, amely sikongva járja be a bányákat, ott elpusztult férjét keresve. Ha ezt valamelyik bányász meglátja, azennyomban halálos szerencsétlenség éri. De nemcsak a fekete szellemasszonyt, de még a húsból, vérből valót is bányaszerencsétlenség előidézőjének tartják. Jónéhány bányászt ismertem, aki — ha pl. egy bányász a feleségét munkaszünetkor a bányába levitte, hogy megmutassa neki munkahelyét —, a következő munkanapon semmi kincsért le nem ment volna a bányába; vagy ha munkábamenet asszony megy keresztül az utón, azt is szerencsétlenség előjelének tekinti még ma is sok idős és fiatalabb bányász. Még jónéhányan vagyunk életben az idősebb bányászok közül, akiknek élénken emlékezetében van az öreg (Rock Heading) kőtárna, amely a B. R. & P. (Buffalo, Rochester & Pittsburgh Coal Co.) széntársulat tulajdona volt és elbeszélésem történetének idején (1915) Közép-Penn- sylvania egyik legmélyebb szénbányájának ismerték. Előbbi nevét (Rock Heading) a kőtárna nagyon rossz tetőzete miatt kapta a bányászoktól. Teljes kiaknázása idejéig 39, köztük több magyar bányász, életét oltotta ki és hogy mennyit tett nyomorékká, arról nincs is kimutatás. Ma már csak a gazzal benőtt bányászviskók, a hegyek magasságával vetekedő törmelékbalmaz JRock dump), valamint a már régen felszedett vasút mentén álló íiritőépület (ahol a bányászok a szenet a vasúti vagonokba öntötték) fundamentumának megmaradt részei, mint egy régi temető omladozó sírkövei, beszélnek a régi jó időkről. Ebben a bányában, mint villanyos motorkezelő (motorman) dolgoztam, s emellett még három viziszivattyut (pump) is kezeltem. Állandó éjjeli munkán négy oldaltárna (heading) és ugyanany- nvi légjárat (airway) 16 munkását láttam el üres csillékkel (cars), a megrakottakat pedig a főtárna (main heading) egy oldalvasutján (side track) gyűjtöttem össze, igy reggel a nagy motort csak ráakasszam, hogy az vigye kívülre. Közben vagy három Ízben meg kellett néznem, hogy a szivaty- tyuk iól müködnek-e. Ezeket ráegolajóztam, úgyszintén a víztároló medencében felgyűlt vizmeny- nyiségre is ügyelnem kellett, mert ha valamelyik víztárolóban a vízállás alacsony volt, ott a szivattyút- be kellett állítanom, hogy később újból megindítsam. Szóval volt munkám elég. Egyik szivattyú a második keleti (East) oldaltárna első baloldali (left) tárnájában volt, de mivel a bánya ezen része meglehetősen gázos volt, ide nem engedtek be villanygépeket, vagy motort. Itt kézzel bányászták a szenet, a csilléket pedig öszvérekkel vontatták. Rendszerint 36 bányász dolgozott ennek a résznek három oldaltárnájában éa mésr a szivattyúhoz vezető áramsodrony is különleges gumibevonattal volt ellátva. Ennek az eisp i“ftnsk nevezett résznek harmadik dolgozó- helyében (room) elbeszélésem ideje előtt pár hónappal nárom olasz bányászt ölt meg egy lezuhanó szikla. Kettő közülük állandóan ott dolgozott, a harmadik pedig a szomszéd fejtő belsejéből ment oda robbantószert kölcsönözni. A gyilkos szikla mindhármukkal egyszerre végzett, pint már említettem, ebben az oldaltárnában volt az egyik szivattyú, i ' Hálaadás napján (Thanksgiving) csütörtökön rr- ...Ol/ VtZAU. Az iroua aolakaba kitették az értesítést, hogy csak a következő hétfőn lesz isme t, munkanap, vagyis négynapos ünnep lesz. De qv p-. munkámban nem volt ünnep, mivel a szivattyúknak állandó működésben kellett lenniük, nehogy a bányát elöntse a viz. Parancsnokom az '»reman) a lengyel származású Stanley Nostali volt. ő osztotta ki te- n./.en az esten is 7 orakor, munkába- - r°ám és igy szólt: “Carl, mivel a héten már több munkanap nem lesz, igy neked . i > jugiaiKOznou. Ma én sem megyek be, én is ünnepelek. Tehát ez a leg- jüdu anvctiom, hogy a második keleti (East) első lettjében a szivattyúhoz szolgáló csővezetéket cseréld át a bányavasut jobboldaláról a baloldalára, mivel ezen oldal az öszvérek kitérője és a emberek is ezen az oldalon járnak. Már eddig is néhány öszvér megsértette a lábát a csövekben (az embereket nem számítva). Ma nem zavar semmi, tehát könnyen elvégezheted.” Jól van — mondtam némi bosszúsággal —, mert bizony én is jobban szerettem volna kissé ünnepelni, de ez munkám elvesztésébe került volna. A gépműhelyből kihoztam a szükséges szerszámokat és könyökcsöveket, felraktam azokat a motorra, a lámpaházból kivettem a csukott villanylámpámat, a bányabejáratnál függő ellenőrző táblára kiakasztottam az ellenőrzési bilétámat (azt minden bányába bemenőnek meg kellett tennie, kiiövetkor pedig levenni, igy tartották számon, ki ment be és ki jött ki), azután felülve a 13 tonnás motoromra, fütyörészve indítottam meg a bánya irányába. Beérkeztemkor először is a főtárna nyugati (West) felében kissé mélyebben lévő szivattyúkat néztem meg^ hogy jól müködnek-e és mekkora a vízállás? A szükséges munkát elvégezve, felültem a_ motoromra, visszamentem a keleti oldal bejáratéhoz, hogy hozzálássak a rámbizott munkához. De mivel oda már motorral nem lehetett bemenni, azt a főtárna oldalvasutján hagytam, leszedve róla a szerszámokat és könyökcsöveket. Hogv könnyebben vihessem, egy dróttal összekötöttem ezeket és vállamra akasztva, mivel sem törődve, elindultam a szivattyúállomás felé. Éjiéi előtt tizenegyre járt az idő. Lefordulva az első leiben, magamban számitgatva, hogy kb. meddig fog tartani munkám elvégzése, gondolatokba merülve haladtam el azon munkahely előtt, amelyben a három olasz bányász halálát lelte, s amelynek a bejáratánál lévő gerendára valaki krétával három keresztet rajzolt. Alig tettem tiz lépést, valami állati üvöltésféle törte meg a néma csendet. Megálltam, mintha a lábam gyökeret vert volna. Mi volt ez? — kérdeztem önmagámtól. Hallgatóztam. Semmi nesz. Szivem dobogásán kívül csak valahol a tetőről lecsöpögő viz cup- panása hallatszott. Képzelődtem volna? Homlokomon a verejték kezdett gyöngyözni. Akaratom ebenere is az idősebb bányászok hátborzongató elbeszélései a bányaszellemekről tolódtak agyamba. Hátha léteznek ezek, s engem ezideig elkerültek, de most meg fogom látni? Lassan, félve körülnéztem. A lámpám által bevilágított körön kívül a nagy sötétség miatt mást nem láttam, semmi nesz nem hallatszott. Szemrehányást kezdtem tenni önmagámnak, hogy rajtam is úrrá lesz a babona. Hisz kilenc évi bányászkodásom idején már nagyon sok éjszakát töltöttem egyedül a föld gyomrában, s soha semmi különöset nem láttam, vagy hallottam. Ez a mostani sem volt egyéb, mint agyrém, hiszen jól tudtam, hogy a bányában rajtam kívül csak a patkányok vannak, mert a négynapos szünidőre még az öszvéreket is kivittek levegőzni. Ekép bátorítva önmagamat* erőltetett fiítyörészéssel indultam a szivattyúállomás felé. Nem tudom hány lépést tehettem, amikor újból felhangzott az előbbi rémes orditás, de mintha már közelebbről jött volna, s valami “oh, you, oh” féleképpen hangzott. Ezt a vérfagyasztó kiáltást csak az a bányász tudja elképzelni, aki valamikor egymaga volt vagy öt és fél mérföldnyire a föld gyomrában. Hanem akkor már én sem álltam meg, hogy a borzalmas hang eredetét kutassam, hanem ledobva vállamról a szerszámokat, hanyatt-homlok rohantam, amint csak lábam bírta, a főtárnában állomásozó motorhoz. Hátra sem mértem tekinteni, folyton úgy éreztem, mintha valami kisértet csoiitkeze nyúlna a nyakam után. Motoromhoz érve beugrottam az ülésre. A félrehúzott áramrudat a reszketőstől alig tudtam az áramsodronyra illeszteni. Mikor végre sikerült, akkor az áramszabályozót (controller) a legnagyobb gyorsaságra csa varin tóttá m, s motorom még soha olyan őrült sebességgel nem száguldott kifelé. Nem is gondoltam arra, hogy esetleg kisiklik és belőlem is valódi kisértet lehet. Csak az járt az eszemben: minél előbb kifelé. Amint kint leszálltam, fogvacogva vettem észre, hogy ingem a verejtéktől csuromviz, mert a ki és bemenethez használt bőrkabátomat sem öltöttem magamra. Ezt most dideregve vettem fel. Ekkorra már gondolataim kissé tisztázódtak. Na most már mit tegyek? — kérdeztem önmagámtól. Körülnéztem. Még a legtöbb háznál világosság volt. Négynapos ünnepkor a bányászok nem fekszenek le korán. Az éjjeli foreman lakása csak pár száz lépésre volt a bányalejárattól; ott is ünnepeltek még, tehát odamentem. Kopogtattam az ajtón, a foreman maga jött ki. Nagyon különösen nézhéttem ki, mert meg- hökkenve kérdezte, hogy mi történt? A felesége is megjelent a háta mögött a késői látogató iránti kiváncsiságból. Valahogyan elmondtam az esetet, ő pedig szimpátia helyett — talán hatalmát akarta fitogtatni felesége előtt — azt kérdezte, hogy megbolondultam, vagy olyan babonás vagyok? De bármelyik eset is áll fenn — mondotta — miért vállalok olyan felelősségteljes munkát, amelyet félelmemben nem vagyok képes teljesíteni? Hiszen a bányában a mai napon a két másodfelügyelőn és a nappali szivattyukezelőn kívül senki sem volt, ezek pedig kijöttek onnan. Az egész mese semmi más, mint babonás hitem szüleménye és azonnal menjek vissza, vizsgáljam meg a második kelet első baloldali szivattyúját, mivel ez a legfontosabb a bányára nézve, amely elakadás esetén óriási kárt okozhat a széntársulatnak. Mr. Nostali -— mondtam — én oda egyedül ma éjjel vissza nem megyek, kerüljön az bár a munkámba, mert amit én két ízben hallottam, az nem csalóka képzelődés volt, ott valami nincs rendjén. De ha valaki lejön velem, hajlandó vagyok visszamenni. Ugyan, hagyd már abba ezt a buta beszédet — mondta nagy mérgesen a foreman — hiszen ezt még egy gyermek sem hinné el. Ekkor a felesége, aki eddig hallgatott, közbeszólt: Stanley. miért nem küldesz le valakit Mr. Dutzman- nal, ha ö hajlandó visszamenni? Emlékezhetsz reá, hogy a te apád is sok, általunk hihetetlen dolgot beszélt el a bányában látott és hallott megfejthetetlen esetekről. Jól van — mondta az én felettesem —, de mivel a bányában éjjel történtekért engem terhel a felelősség, én fogok lemenni vele. Az asszony úgy tekintett a férjére, mintha az valami sárkányölő hős lenne, az pedig felém fordulva dühösen mondta: téged pedig nevetség tárgyává foglak tenni! Ezzel bement a házba, ahonnét néhány perc múlva esőköpenyben, bányászsisakkal a fején jött ki. Mehetünk — mondta. A bányához érve a lámpaházból kivette a bizton sági lámpáját, az ellenőrző táblára akasztotta a bilétáját és mellém ült a motorra. Indulj — mondotta, de már szinte remegett a hangja. A második keleti oldaltárnához érve motoromat nem a szabály által előirt oldalvágányon, hanem a főtárna vasútján hagytam, hogy szükség esetén ne kelljen a sínváltókkal időt veszíteni. Amint a keleti oldaltárna bejáratához értünk, foremanom ismét megállított és még egyszer elmondatta velem, hogy mi is történt. Amig beszéltem, rátévedt szemem az arcára, amely a szokottnál jóval sápadtabb volt, s nem volt nehéz megállapítani, hogy bizony őt is elhagyta a kint mutatott bátorsága. Amint befejeztem beszédemet, a tárna bejáratára mutatva mondta, hogy menjünk be. Jól van, mondtam, de te menj elől, majd én utánad megyek. Szó nélkül megindult. Még jól távol voltunk attól a helytől, ahonnét visszafutottam, amikor megállt és csendre intett. Hallgatóztunk. Csak a nagy csend mindenfelé. Látod — szólt hozzám — nincs itt semmi, amit hallottál, csakis képzelődés volt. Jól van, hagytam helyben némi önérzettel, csak menjünk beljebb. Ő megindult, én pedig néhány lépéssel hátrább követtem. (Befejező közlemény jövő heti számunkban) A SZOVJETUNIÓ ENSZ-küldöttsége tárgyalást folytat egy Park Avenue-i hotel megvásárlására, személyzetének és hivatalanának jobb elhelyezése céljából. • A DETROITI Chrysler gyár állítólag 7,000 személlyel akarja csökkenteni irodai alkalmazottainak és mérnökeinek számát. JL2____ AMERIKAI MAGYAR SZÓ_________ Thursday, January 26, 1961 Kísérletek a szénbányában
