Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-22 / 25. szám
TAPASZTALATOK GHANA-BAN Asiedu Adjinfra, az e néven ötödik Nana házába a véletlen vezetett. A Volta felé csavarogtunk vasárnap s egy hegytetőn, a magasban, valamiféle település tűnt fel. Szép lehet onnan a kilátás — hadd csináljak néhány felvételt, javasoltam. Felkapaszkodtunk. Nem is falu volt, városszámba megy itt már az ilyen. A szűk, aszfaltos ut apró, bádogtetős kőházak közt kanyarog, boltok, egy épülő katolikus templom... Valahonnan dobszó hallatszik. Méltóságteljes, súlyos dobbanás, riasztó, fájó ütem. .. Valaki meghalt. Az egyik falon tábla. Néhány mondat ismeretlen nyelven, s alatta három, krétával rajzolt madártoll. A gyászoló család emblémája. Az egyikből egy kitépett pihe hiányzik: az apa elveszítette fiát. Erősödik a dobpergés, mint egy fájdalmas, nehéz jajkiáltás. . . •özük sikátor nyílik a gyászolókra. A fal mellett két, embernyi magas dob körül ünnepi barnában, bordóban, asszonyok kuporognak. Középen valaki táncol. Furcsa, darabos tánc — nem is tánc, mintha eleven beszéd volna. S valóban az — ahogy a dobok minden perdülése, úgy minden táncmozdulatnak pontos, évszázadokon át kiformált jelentése van. Üzenet. Figyeljen mindenki — a Nana — szól! Figyeljen — mindenki — a Nana — szól! — vágják magasba karjukat körben a vének. S a kövér férfiú. V. Asiedu Adjinfra, a Nana, görcsös, rángató mozdulattal simítja végig szemeit. Tudom — hogy — szenvedtek, — tudom — hogy — szenvedtek (ráz egyet a karján) — felejtsétek — el — felejtsétek — el... Most az apa táncol, fekete kentében, vállravetett tógában, leszegett fejjel. Balkarját jobbjával csapdossa. Testem — egy darabja — szakadt — ki — testem — egy — darabja — szakadt — ki... Szétvágja karjait: Mit — tegyek — mit — tegyek. .. Csak a dob szól, más hang nem hallatszik s a földön csattogó lábak. Újra a Nana táncol: Ne — búsuljatok, — ne — búsuljatok... A nagybácsi jajong: Elvesztettem, elvesztettem! S felállnak körben a nők, előredobott testtel, panaszosan égnek feszitett fejjel vetik magukat a táncba, karjukat hátuk mögött kulcsolják, jajve- székel panaszos mozdulatuk: mit csináljunk, elvesztettük, elvesztettük, mit csináljunk... Mindegyik beugrik a táncba, mindenkinek van egy “szava”, jajong a dob, hírül adja, ki volt az elhunyt, kik voltak ősei, halotti beszédet vernek az ütők. .. A Nana üzen, szívesen lát. A táncolok mögött ül már, tarka ernyő alatt, nem viseli törzsfőnöki jelvényeit, jóképű, értelmes tekintetű férfi. Láthatóan mulat zavaromon —, érthető, ez az első alkalom, hogy valamelyik uralkodó család tagjával találkozom. Biztat, fényképezzem csak nyugodtan, ha óhajtom, a halottat is... Nem óhajtom, s ezen az egész udvar jót derül. A Nana meghív, látogassuk meg házában. Mielőtt azonban a Nana házába kisérnek, be kell mutatkoznom a fal mellett kuporgó idős férfiúnak. Mélyen meghajolok előtte, ő a Mankra- dou, a Nana első tanácsadója, a falu bölcse, akinek az a megtisztelő hivatása, hogy az ősidők óta kiszemelt h^rom családból, egy régi nagyfőnök három fiának leszármazottaiból, kiválassza azt a férfiút, akit az ősi előírások alkalmasnak találnak a trónra. A Nana valamilyen mellékutcán elénksietett s mire rezidenciájába érünk, már egy kopár, csupán néhány karosszékkel, s egyetlen fatönkből faragott, a régi római “sella curilis”-hez hasonló ülőalkalmatossággal bebutorozott teremben fogad. A rezidencia nem valami fényes — ugyanolyan, félig kőből, félig cementkockából épült ház, mint a többi —, az udvaron sutykos gyerekek rágják az érett mangót, az egyik királynő a konyha körül tevékenykedik, a másik sajnos nincs itthon, odaát van a házában, a túlsó faluvégen. A Nanának különben Accrában is van háza. Meg is' egyezünk, a jövő héten feljön s majd együtt vik- endezünk. Remekül beszél angolul s tiszteletemre Black and White whiskeyt bont —, jege sajnos nincsen, mentegetőzik. De a ceremóniákat pontosan betartja. Miután belépek házába s széke elé járulva kezet fogunk, megvárja mig mindenki elhelyezkedik, azután maga áll fel s most már ő jön az én székemhez üdvözölni a vendéget. Egyszerre két kezét nyújtja —, szívesen látott a vendég. .. 6 most felemelkedik a szoba végén egy kopasz, magas férfiú. Leoldja válláról a kentét s dereka körül köti meg újra. Ahogy a siető ember erősiti meg magán a ruhát, ő most a Küldönc, az Üzenetvivő. S ha én beszélek, őfelé fordulok magam is. Az iizenetvivő rábolint szavaimra: Hallottad Nana mit mondott a nagy ember. (A “nagy ember” megszólítás ezúttal engem illet — hiszen akivel a Nana tárgyal, végül is nem lehet akárki. ..) Az “udvar” tagjai egytől-egvig beszélnek angolul. De vajon egymással milyen nyelven érintkeznek — tudakozódom. Természetesen larteh nyelven — hiszen Larteh nevű városban vagyunk. S hányán beszélnek lartehül? — kíváncsiskodom tovább. — ó, nagyon sokan. . . Mégis ?.. . Legalább húszezren, az egész járás... Tiz mérfölddel odább már egy szavukat nem értik meg... A Nanát faggatom — kiből lehet törzsfőnök? Bizonyosan vagyonosnak kell lennie. A válaszból kiderül, hogy ez egyáltalán nem előfeltétel. Csak következmény — már annak, aki nem élhetetlen. Előfeltétel azonban az, hogy a jelölt családjában egyetlen fertőző beteg ne legyen, hogy egészen az ük-üköregapákig ne találjanak ősei között elmebajost, hogy okos és nem utolsósorban csinos férfi legyen. A kiválasztottat, mielőtt bemutatnák a tanácsnak, beavatatlanok elől teljesen elzárt szentélybe zárják, ahol a falu vénei megtanítják arra, hogyan kell előkelőén beszélnie, méltósággal járnia, tiszteletben tartani az ősi törvényeket. Időközben felhizlalják, bőrét olajokkal kenik, hogy szép, fényes legyen... A Nana jóízűen kacag az elbeszélés közben s mutatja huszonöt évvel ezelőtti fényképét, milyen szép volt, amikor elvégezte “az iskolát” (egy teljes esztendeig tartott). A képen elhizott, fényes- bőrű ifjú fogadja arany koronában hódolóit... A Nana autónkig kisér. Végigkalauzol a városon, megmutatja épülő főterét, a Plazát. Társadalmi munkában a város polgárai építik. Majd minden ghanai községben, városkában iskolák, postahivatalok, terek épülnek igy. “Self-Help- Project” a nevük — az anyagot s a szakmunkát különféle állami szervek adják. Mindez nem a Nana tulajdona, hanem a községé. Ahogy a földek sem az övéi. A kakaó-, banánültetvények azonban már nem közösek, hanem egy-egy soktagu, nagy család tulajdonában vannak. A város rendelkezik szabad földterülettel is — ebből a Nana oszthat bárkinek, aki meg tudja művelni. Az árát azonban — mióta Ghana független lett — az állami kasszába kell befizetnie... Búcsúzunk — de mégsem. Jöjjünk vissza — invitálnak — igen, feltétlenül jöjjünk vissza még ma délután. Aratóünnep lesz a szomszéd faluban s ilyenkor az a szokás, hogy a környékről mindenki odasereglik. Szívesen látnak. Aratóünnep — dehát mit aratnak májusban? Hiszen itt háromszor terem a föld. De most egyszerre érik be a búza és a kukorica ezen a vidéken, a banán, a mangó... Micsoda aratóünnep volt az! Már mérföldekkel előbb megtelt az országút kis embercsoportokkal. Dobot verve vagy apró pálcikákat, vasgyürüket, tánclépésben rótták a hosszú utat. S azután egy kis erdő mélyén, óriási dobok kábító pergése mellett megkezdődött a tánc. Tánc —, de nem valamilyen párok, férfiak és nők tánca... így együtt táncolt mindenki s mégis külön —, egyetlen száguldó kört formáltak a dobok körül, s pergő, nyug talanitó ütemre megállás nélkül, az eszméletvesztésig táncolt mindenki. A férfiak fokossal, lándzsával, kentében vagy közönséges ruhában, nők —, rengeteg nő, háromszor, négyszer annyi mint ahány férfi. A szemeket elhódította a tánc kábulata —, a dobpergés nem volt vad, riasztó, inkább valami mély szédületbe rántott mindenkit —, s táncoltak, táncoltak megállás nélkül. Néha kipattant egy-egy a körből s megállt a fák között egyedül, önmagának táncolt tovább. Anyák hátuk rákötött gyerekkel, fehér ruhás lányok, akik ettől a naptól fogva kerültek eladósorba, fiatalok és lépni alig tudó vének, mindenki forog.. . Égett hús szaga száll, bárányt ölnek a fák között. Odalépek —, visszarántanak. Fétis. .. Hátrahuzó- dom, jön a pap, kiaszott, öreg, imbolygó fejjel, mögötte frissen gőzölgő állatbelsőrészeket hoznak. De ez az egyetlen alkalom, hogy bárki is barátságtalan hozzám. A sok ezer táncoló afrikai között magam vagyok az egyetlen eui-ópai —, néha elémugrik valaki, vadul bokázik, riasztó fintort vág, arcát felém emeli —, s akkor egyszerre kedvesen, barátságosan elneveti magát. Hiszen ünnep van, örömünnep, aratóünnep. Más világ, más szokások, messze nekünk, idegen. De ha ők eljönnének hozzánk, aratáskor egyszer, nem találnák a mi életünKet, szokásainkat is különösnek’K. Gy. ZANZIBARI JÁTSZMA Zanzibar angol protektorátusban drámai események követik egymást. Az első nemzeti parlament és kormány létrehozására tartott választások során véres incidensek történtek. A protektorátus közelében összevont angol csapatokat a szigetekre vezényelték. A főkormányzó diktátori hatalmát felhasználva ostromállapotot hirdetett ki Zanzibar egész területére. Ezek az események a figyelmet Zanzibarra irányították. Ez az Afrika keleti partjainál fekvő két nagyobb szigetből (Zanzibar és Pemba) és több kisebb korallszigetből álló szultánság 70 éve angol proktektorátus. ültetvényein szüretelik a szegfűszeg világtermelésének 80 százalékát. Stratégiai fontosságot kölcsönöz Zanzibarnak, hogy több fontos kereskedelmi útvonal központja és őrhely az Indiába vezető hajóuton. Kelet-Afrika gyarmatosításánál a szigeteket ugródeszkaként használták az afrikai szárazföld felé. A “szegfűszeg-szigeteknek” a gyarmatosítók még most is > hadászati fontosságot tulajdonítanak. Az afrikai függetlenségi törekvések a szárazföldről átterjedtek a szigetekre, s keresztezik a gyarmatosítók terveit. A gyai-matositásellenes erők követelésére az angol gyarmatosítók kénytelenek voltak beleegyezni, hogy az idén januárban választásokat tartsanak. A választáson az angolok a győzelmet angolbarát párt részére akarták biztosítani. Taktikájuk azonban a januárban megtartott választáson csődöt mondott, mivel a függetlenséget követelő párt koalíciós partnerével együtt éppen annyi mandátumot szerzett, mint a gyarmatosítók által favorizált párt. Holtpont alakult ki s ezért rendeztek most újabb választásokat. Az uj választási hadjáratban három párt versengett a 23 mandátum megszerzéséért. Ezek egyike: a Nemzeti Párt, amely Zanzibar teljes függetlenségéért harcol és a Brit Nemzetközösségből kilépett szultanátust egy éven belül köztársasággá kívánja átalakítani. A másik: az Afro- Sirazi Unió, amelynek vezetői angolbarát politikát követnek. A harmadik: Zanzibar és Pemba Néppártja. A Nemzeti Pártot a gyarmatosítók szívesen emlegetik a népesség 10 százalékát jelentő arab lakosság pártjának, az Afro-Sirazi Uniót pedig a szigeten többségben élő négerek pártjának. Az ilyenfajta megkülönböztetés azonban hamis, mint ezt a szavazás eredményei is mutatják. A Nemzeti Pártra ugyanis nemcsak az arabok tízezrei adták szavazatukat, mivel ennek a pártnak programja fejezi ki az ország egész lakosságának érdekeit. A 23 mandátumból tizet a Nemzeti Párt, tizet az Afro-Sirazi Unió szerzett meg. A két nagy párt versengésében kialakult holtpontot a haladó erők javára változtatta a Nemzeti Párt és a Zanzibar és Pemba Néppártja között létrejött koalíció. Az angol főkormányzó ezért a Nemzeti Párt vezetőjét volt kénytelen megbízni az első nemzeti kormány megalakításával. A főkormányzó azonban a véres incidenseket ürügyül használta fel, hogy a kormányt megfossza a hatalomtól s azt saját kezében összpontosítsa. A jelek arra vallanak, hogy a véres incidens nemcsak kapóra jött a gyarmatosítóknak, hanem az angolbarát párt vereségére számítva, maguk szervezték azt. Zanzibarban már régóta alkalmazzák az oszd meg és uralkodj elvet. Hogy most is erről van szó, tanúsítja a “jól értesült” rendőrfőnök kijelentése. “Ezek a faji összetűzések már régen a levegőben lógnak és előreláthatóan még sokáig fenyegetnek.” Vagyis, az angol gyarmatosítók hatalmuk megtartására még sokáig élni akarnak ezzel az eszközzel. A főkormányzó diktátori hatalmának megindoklása tehát hazug. Az alapvető ellentét nem az arabok és a négerek között van, hanem az egész zanzibari lakosság és az angol gyarmatosítók között. Ezt igazolja az is, hogy a néger szavazók tízezrei szavaztak az “arab pártra”. Ali Mushin, a Nemzeti Párt vezetője újságíróknak adott nyilatkozatában nem néger—arab háborúként jellemezte a gyilkosságsorozatot, hanem felbérelt huligánelemek kísérletének, amelynek az volt a célja, hogy megakadályozzák a függetlenséget követelő párt győzelmét. A választások bebizonyitották, hogy Zanzibar lakossága, négerek és arabok egyaránt, a gyarmatosítás ellen foglalnak állást, és hogy a választások után a gyarmatosítók csak nyílt katonai nyomással, “rendkívüli állapottal” tudják uralmukat átmenetileg biztosítani. A Magyar Szó előfizetője Egy jobb világ építője! J Thursday, June 22, 1961 AMERIKÁI MAGYAR SZÓ
