Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1961-06-01 / 22. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, June 1, 1961 ■■■■■■■■ ■lii'ii« ■■»■■■■■ ■■!■■■¥! ■ ■ ■ ■ ■.■jlbjjí ■ irimi !■ ■ ■ ■ ■■ ■■■■jaj umui ■' ■ *:■ i.g.i ra. Szépirodalom, művészet, kultúra KARINTHY FRIGYES GYERMEKKOR! NAPLÓJÁBÓL Nemrégiben került elő Karinthy Frigyes, a kitűnő magyar iró gyermekkori naplója, Gárdo.s Andorné, az iró egyik osztálytársának özvegye | találta meg a padlásukon kutatva, három barna £ü’/etkében. Karinthy az itt csak töredékesen közölt feljegyzéseket 12—13 éves korában irta — de ezekben a kusza és gyermekien naiv sorokban már a későbbi, nagy iró életlátása és humorérzéke is fel-felcsillan. Etának 10 forintos számtan-tanítója van. Ma nem voltam iskolában, miután cipőm csinálták. Én nem tudom, egy idő óta valami elfogultság van rajtam — olyan spleenes vagyok, vagy mi. Mindig pihenni szeretnék, nem tudok semmihez hozzáfogni, és mellette valami megy mindig az eszemen keresztül: nem tart soká ez az élet — olyan sejtelem-féle. Nem tudom, mi van velem. Rosszakat álmodom. Másképp volt ez régen! Mindig arra gondolok: hejh, csak 6, vagy 5 évet ugorhatnék vissza. Gyerek lenni! — Igen! Mert én most már nem vagyok gyerek, már mindent tudok, amit nekem még nem kellene tudni. Belül nem vagyok olyan, mint kívül. Nekem valami bajom van. Mivel vessek véget neki ? Szeretnék ki- ugrani a bőrömből, valami egészen más lenni, valami más! Repülni innen, mert nyom valami. Úgy hiszem, az iskola a bajom. Ha már nagyobb lennék, önálló, független. Elmenni innen, de úgy, hogy mégis legyen valami belőlem, de valami nagy. Hát biz’ én hiába tanultam meg véres verejtékkel a földrajzot, nem hivtak ki. Ellenben bejött a tanfelügyelő. Érdekes nézni, hogy az a tanár, mielőtt az igazgató bejön, dühös hangon szamarazza, tökfilkózza a gyerekeket, meg hát te ostoba tökfilkó, négyest kapsz! Lódulj helyre! Amint belép az igazgató, a hang édeskéssé válik, “fiam”-nak szólít mindenkit és: “Ej, ej, fiacskám, nagyon jól tanultál ám. No, idenézz! Bizony, kisfiam, jobban kell tanulni” — mosolyogva simogatja. Jövő évben pedig lesz a világ vége. “Leonidász” csillag által elpusztulunk végre. Fáik csillagásztanár kiszámította, hogy 1899 (jövő év) november 13-án a Föld egy csillagba fog ütközni és megsemmisül. Ez oszt szép dolog! Hát ezért tanultam én meg mindent? Még az a jó a dologban, hogy nem hiszek benne. Ah. . . de, de. . . • Prém ma felolvasta a bizonyítványom. A hiány zókat irta be, s egyszerre azt mondja: Na igen, a Karinthy, akinek hittanból 1-ese van (!) Hm. De magyarból. . . pedig milyen eszes, milyen tehetséges fiú... Itt van! Ez mérgesít engem! Mindenik osztályban azt mondják, éles eszü, tehetséges, pompás gyerek, s a bizonyítvány — rossz. Ha mondanának inkább ostoba tökfejnek és adnának jó bizonyítványt mellé... Prém rettentő ember. Sokkal jobban örültem én Tankónál a 3-asnak, mint nála a 2-esnek. Mondott hosszú vicceket, hogy megnevettesen, mindenki nevetett, én úgy álltam ott, mint egy kőbálvány és ekkor mondta, hogy természetrajz 3, rajz... az a szörnyű, ronda: 3 és a többi is: 3. A karácsony előttem fuccs! A Prém még felületesebb, mint a múlt évben. — Ha kiírhatnám azt, ami a szivemen fekszik! Hej, még ez az érzéketlen napló is tentás könnyeket hullatna. r: Most nagy szenzáció a 60 éves Jókai Mór 2-ik házassága Nagy Bellával. • Kőrösynek valami haja van velem. Egy kicsit megvakartam a fülem tövét, erre ő azt mondta, hogy úgy vakarózok, mint egy orángutáng és több olyanokat, amiket egy harmadik realistának nem szoktak mondani. Nem tudom, de nincsen olyan természetem, mint némelyiknek, hogy az ilyesmit fel sem veszik. Egész . tizpercben sírtam . . . • Elhatároztam, ha ezentúl akármilyen hangú-latom van, én butaságot nem fogok Írni. Ráérek én arra nagyobb koromban is. • Nahát, múlt héten voltam a VI. elemi osztályos tanítómnál, kehidai Deák Jenőnél, akit három teljes éve nem láttam. Nagyon csinos garzon lakása van, és engem rögtön megismert, mert engem nagyon szeretett, ő Deák Ferencnek unokája és nagyon derék ember. Beszélte, hogy épp tegnapelőtt beszéltek rólam a tanintézetben a tanítók közt, és mindenféle óriási géniét fogtak rám stb. A papának sokat beszélt rólam, mondta, hogy ő nekem mindig rajzolni valót adott és hogy biztosan taníttasson festőnek a papa (?) stb. Adott egy könyvet, Göcseji históriák, amit ő irt és Jankó János rajzolt, a leghíresebb carricaturista rajzoló. • Nos, hát a vizsgák megtörténtek és a bizonyítványt, sajna, ki is kaptam. Ne is beszéljünk róla. Csend legyen! Mindenki hallgasson... Majd később... később elmondom... talán a jövő évben ... • Életpályámat elhatároztam. Tengerész leszek. Agyő. • Este egy leírhatatlan gyönyörű, kettes szivárvánnyal egybekötött, északi lényszerű naplemen tének voltunk tanúi. Az egész ég valami kimondhatatlan ragyogó arany, vörös, rózsaszín, kék és ezer meg ezer színnek keveréke volt, hogy alig tudtunk nézésével betelni. • Tegnapelőtt valami nagyon érdekeset láttunk... Az utca végén, ahol a végtelen mezők kezdődnek, egyszerre az egészet egy nagyon erős, idegensze- rü zöld fény világította be. Körülnéztünk keresve a fény okát, és fönt az égen egy galambtojás nagyságú, vakító zöld fénnyel világitó meteorkévét láttunk zuhanni, sziporkázva és hosszú vastag pászmát hagyva maga után. De ez remek volt. Remek és... Hagyjuk! Hagyjuk! • f 1900. december 2. péntek. A császár (nem a király) jubileum-napja: 50 éves. Azt még a magyaroknak is meg kell ünnepelni, pedig hát semmi közünk se volna hozzá, mert császár-jubileum. De Lueger osztrák polgármester azt mondta, hogy mi nem fogjuk tűrni, hogy a magyarok külön történelmet csináljanak maguknak.. . Borzasztó köd volt ma, sose láttam ilyent! Villamosok ütköztek össze. . . .De jó is lesz a puha ágyban most! Eh az ördögbe, irok! írok, mert rettentő mániám van. Magyarország, te szép ország Hozzád beszélek én! Hatalmas csak akkor leszel, Csak akkor te szegény. Hogyha szakitsz az osztrákkal. Szakíts örökre ám, S belügyeidet végezd el De amúgy magyarán. Minek e szeretetlen testvér, E gyáva renyhe nép, Ilyenhez vagy hozzáfűzve? No igazán ez szép! Érzéketlen, dühös, gálád És gyűlöl tégedet Hogy még soká evvel maradj, Az mégse nem lehet. A magyar nép bátor, vitéz, De van ám szive is, Tud szeretni melegen még Idegen népet is. Osztrák kárörvendő, orv, És csak vesztedre tör, Közötte s köztünk eddig még Csak a király az ur, Lassan, mint szu rág minket ez És célja, tudod mi? Minket lassan osztrákoknak Beolvasztani. Ne hagyd magad, itt az idő, Küzdj, ontsd véredet, Hogy ilyen legyen a magyar, Mondom, az nem lehet. Most már szakíts, haj, mert később Már nem lehet bizony, És akkor keseregni fogsz A késő bánaton. Nagyon fád volt a vasárnap, mint a többi. Délután kellett sétálni, mag szaladgálni. Most az asztalnál ülök, Józsi fest — bah! Mici, Gizi olvas, haj! Most a rémdrámáimat fogom írni. Elza meg az Eta énekelnek — pardon! (eh, csend) rekedt törött fazék-hangokat bocsátanak ki: “Úgy mennek a csingilingi csárdába.” Csak menjenek. Most itt van, azt bizgatják, hogy szeretnének rámás csizmát viselni. Bánomis én, vegyenek. Jaj, igaz, jelentem hogy mig másik naplómban a naplómhoz beszéltem, most magamhoz beszélek. De nem a mostanihoz, hanem ahhoz a nagy Frigyeshez, aki már mérnök. Igazán leszek-e, nem-e? Na, majd ha olvasom (ha nagy leszek), gondolom, hogy jé: az lettem, vagy nem lettem az! Szép remények. Felhővárak! Na, az a nagy Fritcz csak ne hencegjen, hogy ilyen tacskóval mint én, nem beszél. .. De mit filozofálok én itten? Ágyő, sarmán eső fan. . . hogy is van ?. . . Papa kávéházban van. FENT ÉS LENT Este van. csönd. A történelmet olvasom, ó. mennyi árulás és borzalom, háború, ármány, gyilok, gyötrelem — lám. ebből áll a nagy történelem. Az emberekről, persze, régen megvan lesújtó véleményem. Hiába tudás, bizonvgatás. érvek, az állat sokkal egyenesebb lélek! De hát, igen, igv úrrá lenni könnyebb!... Ej, becsukom a történelem-könyvet, és felnézek a délnyugati égre. hol ezüst fényű hideg tűzben égve ott tündöklik a csodálatos rébusz: a titokzatos bolygótárs, a Vénusz! Együtt keringünk évmilliók óta, és oly keveset tudunk mégis róla! Talányos testén ködfátyol feszül, mely elborítja ismeretlenül. De most mégis! Rakéta ment a földről, és híreket hoz tán ez égi hölgyről, ki titkát őrzi oly szemérmesen, hogy hasztalan kutatja őt a szem. Rakéta! — mondom s elgondolkozom. Átszáguldva a földi ózonon, az ellenállást vakmerőn legyűrve mint villám hasított a világűrbe, és járhatatlan utón átszökött, mint zengő hírnök két bolygó között! Az útja három hónap? Várom, miként halad az égi óceánon, de ahogy indult, az is hősi tett, nyomában lomha minden képzelet. A Gép repül, lát, hall és hírül ád, feltárva sok-sok végtelen csodát. . . Én felnézek s mig rejtelmét lesem: — Nagy vagy, te, ember! — mondom csöndesen. Lovászv Márton Súlyt helyei a szovjet a könnyű iparra Kruscsev miniszterelnök kijelentette, hogy miután a szovjet nehézipar rendezett alapokon áll, ezentúl azzal egyenlő súlyt helyeznek a könnyű iparra, hogy a vásárló közönség minden szükségletét kielégithessék. Az angol ipari vásár kiállítói részére rendezett mulatságon nyilatkozott erről Kruscsev. Nem nagyon tetszett neki a kiállított cikkek magas ára, de a vásárral magával elégedett volt és jobbnak találta, mint a két évvel ezelőtti US kiállítást. Több angol üzletember érdeklődött Kruscsev- től a szovjet könnyűipar helyzetéről. Kruscsev kifejtette, hogy a nehéz iparra azért volt szükség, hogy megteremtsék az ország gazdasági életének legfontosabb feltételeit. “Az alapot lefektettük, nehéz iparunkat felépítettük”, mondta Kruscsev. “Azt többé nem kell előnyben részesítenünk. Ezentúl a nehéz- s köny- nyü ipar építése egyformán fog haladni.” A 20 EZER HOLDAS bugaci vadrezervátum- ban nyolcezer fácánt nevelnek. Jövőre már külföldi vadászok számára is megnyitják a területet ; vendéglátásukra vadászházat építenek.
